Ma, amikor már a második ismerősömtől hallottam azt, hogy az én gyerekemmel egyidős gyerekénél súlyos depressziót diagnosztizáltak, akkor aztán megszólalt a fejemben a vészcsengő, és persze hogy azonnal azon gondolkodtam, kell e vajon aggódnom.
Persze találtam egy csomó aggodalomra való dolgot mindháromnál, és amíg azon tépelődtem, hogy vajon az már a nemnormális kategória e, hogy Patrik az a "túl jó" kamasz, aki elvileg nem is létezhet, addig itthon kiderült, hogy igenis normális. Mert valamiért van a telefonjának a kijelzőjén egy repedés-féle. Nekem egy mély karcnak tűnik, de lehet, hogy a kettő amúgy ugyanaz. Ebben még nincs semmi normális, és örömre való ok, de abban már annál inkább, hogy mindez véletlenül derült csak ki, mert a gyerek eltitkolta.
Nem mertem még Balázsnak sem bevallani, hogy én ennek mennyire nagyon örülök.Biztos közölte volna, hogy nem vagyok normális. :D Mert minden porcikájában normális viselkedés ez most, és fellélegeztem, hogy képes rá, hogy kicsit "rossz legyen". :)
A másik két gyerekünknél egyelőre még az aggódás játszik, de biztos róluk is kiderül majd, hogy felesleges. Legalábbis nagyon remélem.
Így jártunk mi is nemrég: Ákos büntetést kapott az oviban, és örültünk neki (persze csak titokban). :-)
VálaszTörlés