Nem tudom még, hogy akarom e tovább ezt az egész blogot így, ahogy most van. Nem tudom, hogy van e még bennem szufla hozzá, hogy csináljam? Nem tudom, okozza e még azt az örömet nekem, amit eddig?
Bezárni nem fogok. Ha úgy döntenék, akkor vége is lenne az egésznek, tudom. Mert attól még, hogy elsősorban magam miatt írok, igenis számít(ana), hogy van e célközönség is.
Szóval nem tudom mi lesz. Ebben a hónapban fogom megírni a kétezredik bejegyzést. És lehet, hogy ebben a kétezer bejegyzésben el is mondtam már mindent, amit akartam.
Majd elmúlik. Ó, hányszor éreztem én is ugyanezt! De mindig elmúlt, mert tudtam, ha abbahagynám, azonnal hiányozna. Meg hát igen, itt a közönség, bizony. :)
VálaszTörlésNa, milyen morcizás ez!(()) Dehogy mondtál el mindent! Én annyira szeretek ide jönni!!! És amúgy is, örülök annak, hogy vannak még blogok, hidegrázásom van a facebookos félmondatokból, vagy negyed....
VálaszTörlés:-) ne add fel! elmúlik ez a rosszkedv is ! és nem, olyan nincs, hogy mindent elmondtam!
VálaszTörlésVan úgy, hogy kérdések merülnek fel az emberben.
VálaszTörlésOszt később rájön, a kérdések egy része felesleges volt. :)
Dius, ne már :) ... Annyira stabil voltál nekem mindig, a minden estés bejegyzéseiddel, nehogy feladd! Én nagyon szeretek betérni hozzád és akármi is jut eszedbe szívesen olvasom, van amikor egy csomó kérdést vagy ötletet elindítanak bennem az írásaid. Hiányoznál nagyon :) ...
VálaszTörlésHa ez számít, még egy olvasó bejelentkezem. :) (Csak mostanában lusta vagyok írni.)
VálaszTörlésKöszönöm a kedves szavakat. A kételyek tök komolyan bennem vannak, de győzködöm magam, hogy legyőzzem mindet. :)
VálaszTörlés