2014. máj. 31.

Shoppingoltunk

A fiaim és én. Helyesebben a fiaim kétharmada, és én. A kétharmad pedig a két nagyobb fiúból tevődött össze, lévén nekik kellett nadrág. Azt meg nélkülük már csak nagyon elvétve tudok venni. (mondjuk amikor olyan alkalmi vétel kínálódik, hogy azt sem bánom, ha majd csak a következő gyerek fog belenőni, de akkor sem hagyott ott ennyiért) Szóval.. délelőtt, miután kivártam, hogy az éppen aktuális meccsüket lejátsszák (ezúttal virtuálisan) már indulhattunk is.
De egy kis csavarral először a könyvtárba mentünk, hogy visszavigyünk egy csomó könyvet, meg hogy ki is vegyünk egy csomót. Én utoljára akartam oda menni (afféle levezetésnek szántam volna), de leszavaztak, mondván oda kell először.
Aztán a könyvtárból elmentünk az egyik kínai boltba. Ahol Patrik felpróbált egy szabadidőnadrágot, közölte, hogy "ez jó lesz", és részéről végeztünk. Ja, és mivel épp ott álltunk a zoknik mellett, mondta, hogy még vehetnénk pár rövidebb szárú zoknit is. Vettünk.
Erik első körben beleszeretett egy nagyon jó kék rövidnadrágba. Ami nem volt a méretében. Mert most épp azt a korszakot éli, amikor a legnagyobb gyerek méret (ami a kínaiban általában 158) már kicsi, a felnőtt férfi meg nagy. Főleg, mert leginkább L-es méretnél kezdődik a felnőtt férfi méret. Ez a nadrág is L-es volt. De ő felpróbálta. És ugyan nagy volt rá, de ő bizonygatta, hogy "övvel jó lesz". Én meg mondtam, hogy na nem... inkább megyünk, megnézzük a másikban is.
A másikba Patrik már nem jött be velünk. Részéről ott, a nadrágpróbája után befejeződött minden. Erikkel mentünk. Rövidnadrág nem volt. Farmer is kellett volna, az szintén nem volt. Vagy kicsi, vagy nagy, vagy olyan csúnya, hogy nem vagyok hajlandó érte egy fillért sem adni.
Erik itt már tombolt, és közölte, hogy "persze, megint én nem kapok...". Nem vettem róla tudomást. Hanem még bementem a rossmannba mosószerét, meg pipereholmiért. Ide már nem is jöttek velem, hanem megvártak apósomnál. Még a zöldségesben vettem epret, és készen voltunk.
Délre értünk haza, és ők ketten nem átallották itthon rögtön közölni mindenkivel, hogy úúúúristen, minden boltba bementünk. :D :D (pedig nem is) És magamnak csak egy felsőt vettem, mert azt megláttam, és gondoltam, hogy kell. :)
Ebéd után Erikkel (ő a shoppingolósabb fajta) még elmentünk a város harmadik kínai üzletébe is. És láss csodát, lett rövidnadrágja is, meg farmerja is. Menő is, meg tetszik is neki, úgyhogy minden happy. :)

A shoppingolást összekötő beszélgetés meg egy élmény volt velük. :) :D

2014. máj. 30.

:)

Mi van velem vajon mostanában? Egyik pillanatban mélabús és komor vagyok, és nem győzöm sajnálni magam amiért mindig fáj a nyakam, meg mindig ezer a dolgom, meg hogy már ilyen nagy gyerekem van, aki ballag mindjárt az általános iskolából...
A másik pillanatban pedig roppant optimistán és boldogan röpködök a világban, vigasztalok fáradhatatlanul elcsüggedteket, mosolygok azokra, akik kedvetlenek és fáradtak, és örülök mindennek. (legfőképp annak ma, hogy megérkezett a szülinapi ajándékom :D)
Mondhatjuk, hogy olyan vagyok, mint az időjárás. Mert amúgy tényleg. Az is ilyen. Egyik nap beborul, és vihar tombol, széllel, jéggel, hideggel. A másikon pedig szikrázó napsütés van egész nap.
Amúgy azt hiszem, nincs velem semmi. Egész egyszerűen csak élek. Megélem a pillanatokat, úgy, ahogy épp akkor meg kell élnem. Gyűjtöm a tapasztalatokat, és néha még a tanulságokat is sikerül levonnom belőlük. Jól esik néha az is, ha kiadhatom a bánatomat, vagy épp elcsendesedhetek egy pillanatra a fájdalomtól, de még jobb az, amikor örülhetek, és mosolyoghatok.
Igazából mindkettő én vagyok. Csak mosolygósabb jobb szeretek lenni. :)

Na és mit gondoltok, hova megyünk a hétvégén? :D :D :D (nagyon nehéz kitalálni :D)


2014. máj. 29.

Mai orvosos

Ma ilyen orvosos napunk volt. Nem is tűnt fel, hogy sikerült egy napra szervezni Patrik tüdőszűrését (kell neki az új sulijába), és Roland kontrollját a traumatológián. Az feltűnt már a múlt héten, hogy Rolandot nem fogom tudni én visszavinni, mert semmiképp nem tudom elcserélni a mai délutános szakomat. Semmi gond.. logisztikából jók vagyunk, beszerveztük anyámat, hogy majd akkor ő visszaviszi. :)
Így is lett.
Patrikkal délelőtt megejtettük a tüdőszűrést. Ezen is túlesett. (és csak úgy mondom, neki is fizetni kellett, hiába kiskorú még, mivel negyven év alatti, így pénzért szűrik)
Rolandért háromra mentek a suliba, aztán mentek a rendelőbe. Nem mondom, hogy nem volt bűntudatom, amiért nem vagyok ott vele, mert tudom, hogy izgult miatta nagyon. De tudom, hogy mindig nem lehetek én ott, és tudtam, hogy jó kezekben van, meg mindent el is mondtam, hogy mit kel mondani, mit kell kérdezni, ilyesmi.. Alig bírtam kivárni, hogy hívhassam őket, számolgattam, vajon meddig kell várniuk, amíg túlesnek a röntgenen is. Negyed hatkor Balázs megelőzött, mert épp hívta Patrikot, aki azonnal közölte a jó hírt az apjával, hogy Roland épp akkor ért haza, alusín nélkül. :)
Úgy néz ki, hogy meggyógyult a törött ujja, bár azt mondta az orvos, hogy még nem tökéletes. Mondjuk azt nem értem, hogy akkor miért is vették le mégis ezt az izét róla, de mindegy. Még nagyon furcsa és idegen neki, nem fáj ugyan, de persze, nem meri használni, főleg, mert a lelkére kötötték, hogy vigyázzon, NEHOGY megüsse, vagy ráessen, mert azonnal eltörik újra. Ettől mondjuk úgy rendesen égnek áll a hajam, mert Roland az, aki álló helyzetből is képes elesni.. szóval nem tudom hogy vészeli majd át ezt az időszakot. De reméljük a legjobbat. Még majd egy kis szivacslabdát kell neki keresni, hogy tudja tornáztatni a kezét.

És ma azt is megtudtuk, hogy apósomnak kedden kell befeküdnie a kórházba. Na, ez para.. de én optimista vagyok, egy-kettőre túl lesz rajta, és jobb lesz, mint újkorában. :)

2014. máj. 28.

Címszavakban

Igazán nagy hülyeség részemről itt ülni, és várni, hogy bármi is eszembe fog jutni, vagy legalább összeáll a fejemből a cikázó gondolatkavalkád valami olyanná, ami megfogalmazható, és leírható. Nem úgy tűnik, hogy ez ma összejön. Én meg úgy vagyok ezzel, meg egy csomó minden mással is, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Attól még menni nem fog... :)
De azért címszavakban elmondom, hogy gondolkodom egy tanév végét lezáró-tanulságlevonós poszton. Többek között azért, mert majd amikor megszabadulok tőle gondolat formájában, akkor az jó lesz nekem. Másoknak meg lehet, hogy tanulság lesz, vagy csak simán jó példa arra, hogy a nem tökéletes is lehet jó. :)
Azon is gondolkodom, hogy keresni kéne egy csontkovácsot, aki megnézi a nyakamat, mert ennek a reumatológiai mizériának semmi értelme nincsen. Gyakorlatilag csak nyomják belém a fájdalomcsillapítót, de azt sem tudjuk, mi bajom is van. És nekem nincs türelmem ehhez a játékhoz most. És gyomrom sincs ennyi fájdalomcsillapítóhoz.
Meg azon is gondolkodtam ma, hogy mindjárt vége a májusnak, és milyen fura ez. Most volt január. És mindjárt eltelik egy fél év. Ijesztő ez a nagy rohanás.

De a címszavakból is elég. Főleg, mert nem is címszavak lettek végül. Mert mert ragadnak le a szemeim. :)

2014. máj. 27.

Hogy lesz?

Már sok helyen láttam, és sokakkal beszéltem is a témáról mostanában, így aztán ha már ennyire kerülget, megadom magam, és írok erről is.
A kérdés általában az, hogy "És szervezitek már a nyarat, hogy hogyan lesz?" Hát.. őszintén? Nem nagyon. Azt tudjuk, mikor lesz a családi nyaralás. :)
Meg azt, hogy Patrik fiunk jövő héten egy egész hétre lelép a Balatonra, egy utolsó osztálykirándulásra. Tudnak élni... :)
Táborba nem mennek. Ahova Roli szeretett volna, az ütközik a nyaralásunk idejével. Máshova meg fel sem merült. :)
Azt pedig nem szoktuk szervezni, hogy ki lesz velük itthon. Mert úgy lesz, ahogy "szokott". Lesznek egyedül is, vagyis egymással, lesz, amikor lesz itthon velük valaki felnőtt. Igaz, ők már nem nagyon igénylik a felügyeletet, sőt.. néha az a jó nekik, amikor mindenki békén hagyja őket. :) Már látom magam előtt azokat az átaludt nyári délelőttöket, amikor mi mindketten reggel elmegyünk dolgozni. :)
Enni lesz mit. És egyébként sem csinálunk nagy ügyet ebből.. lehet, hogy előfordul majd, hogy virsli lesz a ebéd. Vagy fagyasztott pizza. Vagy szendvics. :) Bármi megtörténhet. (és annak az ellenkezője is)
Nyár lesz. Ami épp attól jó, hogy kevesebb a kötöttség, így aztán hagyjuk, hadd legyen minden úgy, ahogy lennie kell.
De előbb még majd elballag a legnagyobb gyerekünk az iskolából. Na.. ez gáz. :D És erre például azért nem készülünk még különösebben, mert nem akarok ezzel foglalkozni. Még szokom a gondolatot. Vagyis leginkább nem akarok én ezzel még szembesülni. Lassan muszáj lesz. De még van egy kis időm. :)

2014. máj. 26.

Szülinapon rólam...

Mert az éppen ma van. Az enyimé. :D Semmi különleges évszám, hacsak az nem számít annak, hogy ez az az év, amikor másodszor is tizennyolc éves lettem. :) Ugye milyen másképp hangzik ez, mint ahogy valójában? :) Nem mintha bajom lenne amúgy az életkorommal. Egyáltalán nincs. Még akkor sem, ha néha úgy érzem, gyorsabban telik az idő, mint ahogy én lélekben öregszem. De semmi gáz nincs akkor sem, ha sosem érem majd utol ebből a szempontból.
Amúgy meg az igaz lehet, hogy ezek a harmincas évek a legszebbek a nők életében. Mert mostanra én magam is tisztában vagyok saját magammal. A határaimmal, a korlátaimmal, és minden egyébbel. Még az erősségeimmel is mostanság. :) És ez nem volt így a húszas éveimben, mert akkor még egy csomó mindenben bizonytalan voltam önmagamat illetően. Azt mondjuk nem tudom, hogyan lesz majd a negyvenes éveimben, de ígérem, elmesélem majd azt is.
A szülinapom nem telt csinnadrattával, sőt, még dolgozni is voltam. :) A családi ünneplést tegnap megtartottuk, volt tortám is. :) Kaptam favirágot, amit kértem. És úton van még a főajándékom. Ami.. hát na.. meglepő lesz, vagy sem.. nőies vagy sem.. főleg egy harmincon túli nőnek.. de én nagyon szerettem volna. :)
Így aztán éppen most tökéletes ajándék. És rögtön vasárnap fel is avatom majd. :)


2014. máj. 25.

Gyereknapon gyerekekről

Nem is meséltem róluk túl sokat mostanában. :D A túl sok mondjuk relatív, mert ugye mihez képest... :) De akkor most mesélek. Patrikról, akire egyre kevésbé illik a gyerek-kategória. Még akkor is, ha egyébként nekünk mindig gyerek lesz. Méretileg, gondolkodásilag néha meghazudtol egy-egy felnőttet is. Ő az, aki egyszerre idegesít a végtelenségig, és bámulom őt tátott szájjal. Nem lehet ráhúzni semmilyen skatulyát, mert amennyire lobbanékony és túlságosan igazságszerető, annyira megbízható is. Gondolkodás nélkül rá merném bízni akár egy egész hétre is a háztartást, mert biztos vagyok benne, hogy mindent pontosan ugyanúgy csinálna, ahogy megbeszéljük. Mosogatni nem mosogatna, meg a szemetet sem vinné ki, de minden másban szuperül teljesítene. :) Könnyedén eligazodik a világban, és könnyedén tesz magáévá bármilyen információt továbbra is. Keres, kutat, mindennek utána néz, ami kicsit is érdekli, képes a téma legmélyére is leásni, és minden így szerzett információt el is tárol. Bámulatos agykapacitása van, és én továbbra is hatalmas kíváncsisággal várom, mi lesz majd ebből egyszer. :) Vannak tippjeim, de még azért nem tenném meg egyik fogadóirodánál sem. Ugyanakkor szociálisan még mindig kicsit lemaradásban van, bár ez a kamaszkor épp nem is fog neki segíteni behozni a lemaradást. :) De egyszer biztosan eljön ennek is az ideje.
Erikről, aki egy óriási kisbaba, és ahogy ő maga mondta is éppen ma "ő mindig gyerek marad majd". Pontosan így van ez. Mindig gyerek lesz. Ami jó is, rossz is egyben. Jó, mert olyan őszinte naivitással tudja szemlélni a világot, amivel csak az egészen kicsi gyerekek. És rossz is, mert nagyon könnyen félrevezethető. Továbbra is bármire képes egy kis szeretetmorzsáért, és nagyon nagy szüksége van arra, hogy érezze, hogy szeretik. A legszeretetéhesebb mind közül, és ahhoz, hogy ez az éhsége csillapodjon, nem válogat az eszközökben. Ordít, toporzékol, tombol, kérlel, szépen néz, könnyezik, ami épp jön. :) Természetesen mindent nem kaphat meg, és igyekszünk terelgetni is abba az irányba, hogy elfogadja, nem mindig sikerül minden úgy, ahogy ő szeretné, és azt is tudni kell elfogadni. A tanulás továbbra is hullámzó, ott is jellemező rá, hogy akkor tud jobban teljesíteni, amikor elismerést kap. Mindegy, hogy egy plusz, vagy egy pirospont, vagy egy ötös. Ha jó, akkor a következő órára is örömmel megy. Ha nem jó, akkor világvége van. :) Amúgy rafkós is a végtelenségig, és komolyan résen kell lennünk, hogy ne dőljünk be mindennek. :) Ő az egyetlen, aki az apját egy pillanat alatt el tudja varázsolni. :)
Rolandról, aki nagyon lassan, de annál biztosabban elkezdett végre kicsit komolyodni. Nagyon oda kell figyelni, hogy az ember észrevegye az apró jeleket, de vannak, és ez biztató. Amúgy még mindig szétszórt a végtelenségig, néha táska nélkül indul az iskolába, vagy kabát nélkül jön haza. Nagyon empatikus, mindenkin látja rögtön, hogy milyen hangulata van, és azonnal alkalmazkodik hozzá. Még mindig könnyen sírva fakad, néha idegesítően könnyen is. Amikor ébren van, egy perc megállása nincs, pörög, mondja a magáét ezerrel, és veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe keveredik. Az esze vág, mint a borotva, de még nem mindig képes teljesen tudatosan kihasználni ezt. Nagyon szeret aludni, legfőképp késő estétől kora délelőttig. A reggeli ébredések katasztrofálisak nála, hétvégén képes lenne órákig az ágyban heverészni. :)

Egy élmény velük minden nap. A nehezebbek is, és persze a jobbak is. :) Annyira jó, hogy hárman háromfélék. :) Meg hogy egyáltalán vannak...

2014. máj. 24.

Jó lesz ez..

Ma már sokkal jobb. Elmúlt a tegnapi világvége hangulatom, és annak ellenére is jó napom volt, hogy egy fél napig gyötört valami őrült migrén. Mint hívatlan vendég tört be szombat délután hozzám, és pont úgy is fogadtam, ahogy egy ilyet szokás. Kelletlenül, és eleinte még csak nem is akartam tudomást venni sem róla. Igaz, utólag már tudom, hogy pont ott követtem el a hibát, mert ha az első perctől kezdve komolyan veszem, később sok mindentől megkíméltem volna magam. :) De mindegy, már túl vagyok rajta, és remélem egy darabig megint nem jön látogatóba. :)
Elkezdtem magamban összegezni is az elmúlt hét tanulságait, megpróbálok okulni belőlük, és azokat a dolgokat erősíteni magamban, amik most szemmel láthatóan a gyenge pontjaimnak minősültek. Nem, nem akarok mindenáron magamra erőltetni semmit, de látom, érzem és tudom, hogy van, ami nem jó így, ahogy most van, és biztos, hogy lehetne másképp is. Ha meg lehetne, akkor azt meg kell próbálni.
És még holnap is hétvége van. :) Ami jó. Sőt, nagyon jó. :)

2014. máj. 23.

Nagyon

Nagyon csalódott vagyok. 
Nagyon fáradt vagyok.
Nagyon fáj a nyakam.
Nagyon fáj a fejem.
Nagyon görcsöl a hasam (meg szúr a gyomrom).

És nagyon jó, hogy most épp péntek este van. Ma akkorát csalódtam, hogy holnap nagyon komoly erőfeszítésembe kerülne, ha úgy kéne tennem, hogy minden rendben van. Jó, hogy nem kell úgy tennem, és jó, hogy ahol holnap leszek, ott amúgy minden rendben van. Kivéve, hogy második napja nincs meleg vizünk, és az e-on a hibabejelentés dacára sem jött, és nem nézte meg, hogy mi van. A bojler jó. Valami más gond van. Ilyenkor jó, hogy ilyen nagyon sokan lakunk itt, mert a fürdést is meg lehet oldani viszonylag könnyedén. És ilyenkor külön jó, hogy van mosogatógép, mert egy élmény lett volna, ha még vizet kell melegítenem a mosogatáshoz. 


2014. máj. 22.

Lehet még fokozni

Ma még fokozódott a tegnapi hangulatom. Elég rendesen kicsinált egész napra. Mondjuk én vagyok a hülye, amiért hagytam magam. Nem tudom, lesz e még valaha is olyan, hogy valamit félvállról tudok venni, de szerintem nem. Én úgy nem tudok működni. Mert legyen szó bármiről, mindig úgy gondolom, hogy ha már csináljuk, csináljuk rendesen, és adjunk bele mindent, amit csak adhatunk. Emiatt aztán van jó sok minden, amin rágódhatok, ami miatt bánkódhatok, vagy idegeskedhetek. De olyan is van egy csomó, amire büszke lehet, amivel elégedett lehetek. :)
Azért most estére, miután megettem egy fél bödön csokis-narancsos jégkrémet már egy fokkal jobb a hangulatom. A holnapi napot meg fél lábon is kibírom, és aztán jön a hétvége. :) Az meg jó lesz. És meccsre is megyünk. :D :D : D Már megint. :) (sőt, utána következő héten is megyünk)

2014. máj. 21.

Nem az én napom

Nem mondok ma semmit. Mert amit mondtam ma, azt sem sikerült úgy mondanom, ahogy gondoltam.

Teljesen kifordultam magamból, mert ilyenek érzek:


És ezt az érzést még tetézte, hogy már megint nem jutott nekem elég meleg víz.

Sürgősen aludnom kell. És sürgősen pénteket akarok. :)

2014. máj. 20.

Ember tervez...

Gondosan megkomponáltam magamban a mai estémet. Majdnem percre pontosan kijelöltem, hogy mennyi időm van olvasgatni a neten, mielőtt fürdeni kell mennem. Aztán körülbelül negyed órát adtam magamnak a blogolásra, mert még utána le kell főznöm  kávét reggelre, megcsinálnom a reggeliket, és beprogramozni a mosógépet. Normális esetben hajnalban csinálnám a reggeliket, de most a beprogramozott mosógép miatt arra nem lesz időm. Mert az négyre le fog járni, és ki kell szednem, meg bepakolnom a második adagot. Az meg körülbelül annyi idő, amennyi arra a másik dologra kell. :) Hát így csinálom én.
Amúgy a gondosan megkomponált kotta szerint most már az ágyban lennék. De persze megint elkövettem azt a hibát, hogy olvastam a kádban. És hát igen.. az meg nem olyan, hogy egy oldalt olvasok, és kész. Háromszor ígértem meg magamnak, hogy már csak ezt az egy oldalt, és utána kiszállok, aztán észrevétlenül lapoztam többször is, mire megint észbe kaptam. :D

Ez a napos idő egyébként csodálatos. Végre már, hogy ilyen. Jó hatással van rám, a napvirágok minden nap úgy várnak haza, hogy szépen ki vannak nyílva. :) És még az sem zavar annyira, hogy újra el kellett kezdenem a fájdalomcsillapítót a nyakamra, és az kissé leszedál megint.

És ma rájöttem, hogy alig hordok színeket. Úgy tetszenek másokon ezek a színes gatyák. De nem tudom, hogy magamon hogy tetszene. És azt sem, hogy van e türelmem próbálni most ilyesmit.

2014. máj. 19.

A tízmillió pesszismista országa

Ezek vagyunk mi. Mondjuk lehet, hogy már nem is vagyunk ennyien. De a pesszimizmusunk egészen biztos, hogy van ekkora. Mert simán van olyan is, aki annyira borúlátó, hogy kettőnek is jutna belőle. Én nem tudom, hogy ez valami évtizedes módszeres "agymosás" következménye (ezt az agymosást nem gondolom teljesen komolyan, de jól érzékelteti, hogy mire is gondolok), vagy simán csak öröklődik generációról generációra, mint valami génhiba.
Mondjuk én úgy érzem, hogy most már csúcsosodik. Azoknál is, akiknek nem is lenne erre okuk feltétlenül. Tuti, hogy mindenkinek volt már része olyan "élményben", amikor találkozott valakivel mondjuk az orvosi rendelőben. A valaki megkérdezte, hogy "Hát Te, mi baj van, csak nem beteg vagy?" És akkor a "Hát Te" válaszol valamit, hogy mit tudom én, fáj a hátam, vagy a torkom, vagy akármi, mire a kérdező már legyint is, hogy "aaaaaz semmi, én hogy jártam a múltkor/tavaly/húsz éves koromban" És dől belőle a szó, a válogatott rémtörténeteivel, ami azt bizonygatja, hogy Ő egészen biztosan sokkal betegebb, mint az, akit kérdezett.
Vagy a másik: "Hogy vagytok? Család? Gyerekek? Munka?" És akkor válaszolnád, hogy köszönöd szépen, mindenkivel minden rendben, de meg sem várja, és már dől is belőle a szó, hogy az ő családjában miféle bajok vannak." Munkanélküli a sógor, és viszi a bank a házát, de bezzeg nem segítene neki a saját anyja sem, pedig a sógor minden hétvégén ott volt neki a fát vágni, most meg mikor a baj van, akkor senki rá sem nyitja az ajtót. De hiába, mi sem tudunk segíteni, nekünk is ott a hitel (itt egy cifra káromkodás illeti az összes bankot, meg a kormányt)"
És mindez még nem elég, mert akkor is találnak valami kárálnivalót, amikor véletlenül épp jó hírt hallanak valahonnan (és véletlenül épp hajlandóak is meghallani). Mert rögtön rávágják mélabús képpel, hogy "Csak aztán nehogy beüssön valami baj. A szomszéd Gézáék is így voltak, aztán szegényt érte az az agyvérzés.. azóta is csak a baj éri őket"
Hát köszi. :)
Nem tudom megfejteni miért van ez így. Emberek, szabad ám örülni. A kicsinek is, minden nap. Mert van a mindennapokban mindig valami, aminek lehet. Ma épp akár annak, hogy láttam fecskét fészket építeni (és nem egyedül volt, tehát akár a nyarat is csinálhatták). Vagy annak, hogy arra jöttem haza, hogy az összes ládában nyílott a napvirág. De akár annak is, hogy hajnalban a napfelkeltében mentünk dolgozni. Én is tudok elkeseredni, amikor valami épp nagyon fáj. De nem hagyom magam legyőzni a pesszimizmusnak és a keserűségnek.


2014. máj. 18.

A bátor(talan)ságom története

Teljesen gyanútlanul ültem idebent, tulajdonképpen pontosan ugyanitt, mint most. Csak még egy kicsit kevesebbet mutatott az óra. Már mindenki készülődött az alváshoz, még én is megígértem magamnak, hogy még azt elolvasom, amit elkezdtem, és megyek fürdeni.
A semmiből hirtelen Freddy eszeveszett ugatása tört elő. Az a fajta, amiről tudom, hogy ki kell menni, és meg kell nézni, mert vagy van itt valaki, vagy van itt valami.
Nagy bátran kimentem, és kiengedtem a kennelből. Mintha puskából lőtték volna ki, rohant a hátsó udvar ajtajához, és követelte, hogy engedjem be oda. Még nyüszített is egyet-kettőt, hogyha abból nem értettem volna meg, hogy épp döngeti a kaput mind a tizenöt kilójával, akkor fogjam már fel, de tényleg. Amúgy megértettem én a kapudöngetésből is, csak egy percre elbizonytalanodtam, hogy most akkor merjem, vagy ne merjem beengedni oda. De a kis házörző génekkel rendelkező bulldogunk nem hagyott választást. Menni akart. Azonnal. És a cél érdekében bármire hajlandó volt. Így jobbnak láttam kinyitni a kaput.
Egyenesen a cél felé rohant. És ugyan én nem követtem, mert addigra minden bátorságom elillant, de tisztes távolságból is világosan látszott, hogy megvan a valami, mert Freddy nagyon bőszen ugatta (olyan mély torokhangon, amit még nem is hallottam tőle), és az egyik mellső lábával piszkálgatta.
Kb. egy percig vacilláltam, hogy meg merjem e nézni mi az, de aztán végigfutott az agyamon, hogy- hátsó udvar lévén- akár még patkány is lehet az az izé, sarkon fordultam, és bejöttem, hogy bejelentsem Balázsnak: "Freddy fogott valamit, de én félek megnézni mi az."
A galériáról még elhangzott a kérdés, hogy "Honnan tudod?" Mire mondtam, hogy onnan, hogy látom. Ott áll fölötte, és a lábával piszkálgatja, meg ugat.
Balázs jött.. keresett lámpát, és a férfiakra jellemző bátorsággal odament, és megnézte, mit talált a mi fenevadunk. Hát mit? Egy hatalmas méretű sünit. De tényleg óriási volt. Ha nem álltam volna sokkhatás alatt, lefényképeztem volna. Egy lapátnyi sün volt, Balázs azzal mentette ki a teljesen begőzölt bulldog fiú fogságából, és vitte a kert leghátsó részébe, ahol reggelig lesz ideje elbújni.
Reméljük lesz annyi esze is, hogy legközelebb nem erre mászkál, amikor sétálni indul. Mert az tuti, hogy Freddy nagyon megjegyezte magának, és legközelebb sem fogja eltűrni, hogy itt motoszkáljon.
Amúgy a sünvadász bulldogot megdicsérgettük, és azóta az igazak álmát alussza már. :) De egészen biztos, hogy résen van.. :)

2014. máj. 17.

A szépségért meg kell szenvedni

Ezt a mondást ma sikerült a saját bőrömön megtapasztalnom.
Na de kezdjük az elején. Tegnap egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsörgettem a fodrászomat, hogy ugyan mit szólna hozzá, ha én akarnék menni hozzá holnap? És csodák csodája volt hely. Később még egyeztettünk a pontos időpontról, mert két lehetséges is akadt, de akkor már biztos volt, hogy mehetek. Én meg megkönnyebbültem és örültem, mert már megint nagyon megnőtt, és nagyon sok is lett a hajam, egyre többször éreztem késztetést, hogy vagy kitépjem én magam, vagy hagyjam magam megtépni valaki más kezétől. :) 
Én vagyok az, aki bizonyos időnként megunja a saját kinézetét, és akkor valami újra vágyik. Így lettem például a majdnem narancsos vörösből mára szinte teljesen fekete. A két színárnyalat között volt már minden, mi szem-szájnak ingere.A hajam hossza is hangulatfüggő, de hosszú biztosan sosem lesz. Most is ilyen stádiumban vagyok épp, amikor a stílus még csak-csak tetszik továbbra is, és tulajdonképpen a színével sincs nagy bajom, mégis unom az egészet. Így aztán kitaláltam, hogy akkor tegyünk bele melírt, valami vöröset. És akkor újdonság is lesz, meg a fekete is marad, meg egyáltalán. 
Előadtam a fodrásznak a kívánságomat, aki szerintem meg sem lepődött rajta, hogy már megint kitaláltam valamit, mert zokszó nélkül mondta, hogy oké. Levágta és kiritkította a hajamat, aztán a fejemre tette a sapkát, és nekiállt a melírozásnak. Kicsit több, mint fél óra múlva akarta lemosni, de már az előzetes ellenőrzésnél kiderült, hogy nagyon-nagyon jól sikerült a hajfestésem, mert nem is akarja megadni magát a melírnak. Így aztán még kellett egy kicsit várnunk vele, újra átkente. 
Itt kezdődött a baj. Mert mindez már a hajmosó bigyónál történt. Én ott ültem hátrahajtott fejjel, mert már csöpögött a hajam egy kicsit, de nem volt szabad épp akkor megtörölni sem, meg semmit sem. A második perctől kezdve megfájdult a nyakam. Először csak egy kicsit. Megpróbáltam helyezkedni. Aztán még jobban fájt, és újra fészkelődtem, hátha találok egy olyan testhelyzetet, amiben enyhül. Végül már majdnem könyörögtem, hogy nem érdekel, befogta e, mossuk le, és hadd üljek fel, mert ebbe a fájdalomba belehalok. Amennyire szeretem a hajmosást, ahogy a fodrász csinálja, most alig vártam, hogy végezzen. 
Az a pár perc annyira kicsinált, hogy a fájdalom tartósan megmaradt egész nap. De nem is kicsit fájt. És naná, hogy én meg balga módon a második recept fájdalomcsillapítót nem is váltottam ki, mondván, nem lesz rá szükség. Ma meg hiába is akartam, mert az egyetlen nyitva tartó gyógyszertárban nincs ez a tabletta. 
Ja, és hogy hogy sikerült a melír? Hát.. azért látszik egy kicsit. :)

2014. máj. 16.

Csak kéne

..az a gondolatátviteles dolog. De most már szeretném továbbfejlesztett változatban, ha már ennyit vártam rá. Nem elégszem meg azzal, hogy azonnal posztolja  a fejemben születő dolgokat.
Azt is szeretném, ha rögtön beszerezné nekem azokat a dolgokat, amik elfogynak itthonról. Mondjuk úgy, hogy amikor észreveszem, akkor már mindjárt ott is van az utánpótlás.
Meg azt is szeretném, ha venne nekem egy-két felsőt és egy farmert. Úgy, hogy nekem ne kelljen bemennem egyetlen üzletbe sem, ne kelljen keresgélnem a különféle webáruházakban, és ne kelljen próbálnom sem.
Meg még azt is, hogy a szekrényeket rakja rendbe. Lehet úgy is, hogy hetente csak egyet, azt nem bánom, főleg mert körülbelül ennyi időnként szoktam rá gondolni. :D

Ja, és amúgy ma majdnem megint meccsen voltunk. Azért csak majdnem, mert az eső miatt elhalasztották. (de a pótmeccsen is ott leszünk :P)

Az eső meg most már hagyja abba. De tényleg.

2014. máj. 15.

A máról...

Az alig öt órányi alvásból alig négy lett végül. És mégis csak kimászni volt nehéz az ágyból, de az mondjuk rettenetesen.. utána már ment minden, mint a karikacsapás. Mondhatom, hogy mire felöltöztem, már nem is éreztem magam fáradtnak.
A nem a saját műszakomban való dolgozás is jobb volt, mint vártam, bár végtelenül furcsa is, hogy nem a megszokott arcok vettek körül.
Roland ujján két hétig még biztosan rajta lesz az alusín, amit ő kisebbfajta csalódással vett tudomásul, azt hitte, ma megszabadul tőle.
És milyen jó volt, hogy ezeréve nem látott barátunk látogatott meg minket este. Egyenesen Svájcból érkezett, ami irdatlan messze van innen. Mégis jó érzés, hogy tulajdonképpen ő sem változott, meg úgy egyáltalán semmi sem. Úgy sem, hogy a sok-sok kilométer mellett majdnem egy egész világ választ el bennünket a hétköznapjainkban. :)
És megint alig öt órányi alvás maradt..
Remélem Yvette éjszaka megelégeli a tombolást, és holnap hagy egy kis nyugtot.

2014. máj. 14.

Azért nem...

... mert erről az idei Dalversenyről nem a dalok fognak senkinek sem eszébe jutni. Tegye fel a kezét, aki egyáltalán kapásból rá tudja vágni, hogy mi a győztes dalnak a címe?
Azért nem írtam, és most is nagyon óvatosan fogalmazok, mert ebből most az a fajta cirkusz lett, ami ugyan kell  a népnek nyilván, de nekem már egy kicsit sok. Nem kívánnék senkinek sem a szexusába ennyire belepillantani, mint ahogy ezt most elém tárták. Én nem bánom, hogy ha valaki homoszexuális, amíg nem velem kezd ki, azt csinál, amit csak akar. Azt sem bánom, ha valaki transzszexuális, vagy metroszexuális, vagy akármi is. Nem zavarnak az átoperált emberek, mert biztosan jó okuk van rá. Láttam is már ilyet, a saját szememmel, amikor egy-két év alatt egy fiúból lány lett, és nem undorodtam tőle, vagy ilyesmi. Még csak meg sem vetettem őt soha. Ha így jó neki, hát akkor ki vagyok én, hogy nekem ne legyen az?
Mégis, ez a Conchita Wurst (és fenébe az óvatossággal), akinek a névválasztása is igen polgárpukkasztó (puncis kolbász, vagy ilyesmi) valahogy nem tudott közel férkőzni hozzám. A hangja és a dala nekem abszolút felejthető, ő maga pedig még tévén keresztül is azt a hatást váltotta ki belőlem, ami nemhogy három, de inkább tizenhárom lépés távolságra kényszerít. Képtelen vagyok rá, hogy valakit elfogadjak, aki szemmel láthatóan önmagát sem képes elfogadni sem férfiként, sem nőként. Szerintem épp ez az, ami miatt ekkora "ellenszenv" övezi. Mert ez jön le a többségben, hogy ha még ő sem tudja, hogy férfi vagy nő, akkor mit is akar?
És- kövezzetek meg- de egyetértek Puzsérrel akkor, amikor azt mondja, hogy ez az ember arcon köpi azokat az embereket, akik évtizedeket élnek le úgy, hogy azért harcolnak, hogy elfogadják őket akár homoszexuálisként, akár transzvesztitaként, akárhogyan.. És ő meg itt büszkén áll Európa előtt nagyestélyiben szakállal. (és hiába nem mutatták totálban a döntőben, ha előtte meg ezen volt a legnagyobb hangsúly) És épp ezért tűnt mesterkéltnek és megrendezettnek mindez.. csupa csalódás.

Erről majd még egyszer élőszóban beszélgethetünk az érdeklődőkkel, többet inkább nem írok róla. :)

Meg másról sem, mert öt órám maradt csak alvásra. Reggel megyek vissza dolgozni.

2014. máj. 13.

Apró kis semmiségek

Feltűnt, hogy nem írtam az idei Eurovíziós versenyről szinte semmit? A döntőről meg egyetlen hangot sem? Nem? No, hát akkor ha nem, akkor nyilván nem is hiányzott.
De ha feltűnt, akkor itt és most tessék nyilatkozni, mert kíváncsi vagyok rá, hogy mit gondoltok miért nem?

Egyébként meg azt akartam ma elmesélni, hogy milyen furcsa nekem látni valakit, aki sok-sok évvel idősebb nálam, és olyan alap dolgokat nem tud, mint hogy hogy kell megcímezni egy borítékot. Vagy hogy hol kell aláírni az adóbevallását. Ma volt szerencsém egy ilyen emberhez, és döbbentem vettem tudomásul a fentieket. Azon gondolkodtam, mégis hogyan él ez az ember nap mint nap? Ha nem tud elintézni önállóan semmit? Hogyan dönt el bizonyos dolgokat vajon?

Apropó, adóbevallás. Sosem csináltam még ennyit, mint az idén. A huszonötödik következik holnap reggel, és még mindig nem merem azt mondani, hogy ez már az utolsó, mert a huszadiknál is azt hittem. És nem, ne gondoljátok, hogy egyetlen fillért is kértem érte (pedig, én balga, ebből kellett volna meggazdagodnom :D). Nem is lett volna ehhez képem, mikor az esetek kilencven százalékában pontosan három percem bánta a kitöltést, a maradék tíz százalékban meg örültem, hogy meg tudtam csinálni, mert még mindig akad egy kis sütnivalóm. :)

Amúgy meg unom az esőt. Tudom, jobban tenném, ha nem unnám, mert így is, úgy is esik.. de nem tudom nem unni. Most már elég lenne a földnek is, azt hiszem. Kicsit talán sok is ez így hirtelen. Legközelebb, akik esőtáncot járnak, vagy esőért fohászkodnak, igazán megtehetnék, hogy megmondják azt is, hogy pontosan mennyi esőre is van szükség. Nem csak mindig így, hogy "Kéne már az eső....jajj, nagyon kéne már egy kiadós eső a földnek" Tessék szépen megmondani, hogy jól jönne a veteménynek, ha mondjuk két éjszaka esne egy pár mmm-nyi eső. Hátha az úgy jó lenne. (és az éjszaka is fontos, mert akkor nem zavarunk vele senkit)

2014. máj. 12.

Mondtam én...

.. hogy majd ma minden ott folytatódik, ahol abbahagyódott mielőtt szabira jöttem. Sőt, lehet ezt még fokozni is. Mert naná, hogy ez sem egy szokványos munkanap volt. Egy kolléganőm rosszul lett, annyira görcsölt a hasa, hogy majdnem elájult. Szereztünk neki egy görcsoldót, lefektettük egy raklapra, majd vártuk, hogy jobban legyen. Szerencsére így is lett, mentőt nem kellett hívni, egy ismerőse jött érte, és elvitte az orvoshoz. Azóta már kaptam tőle sms-t, túl van a vizsgálatokon, nem találtak néhány cisztán kívül mást. Hát remélem többé nem járunk így, mert elég ijesztő volt.
Holnap meg egy órával korábban kezdünk. Mert az jó. :D

2014. máj. 11.

Szabadság utolsó nap

Ez ma nem az én napom. Se kedvem nincs semmihez, se ihletem... meg úgy egyáltalán frusztrál a tény, hogy holnap már menni kell dolgozni. Olyan jó volt most itthon, és most, hogy Roli ujja megsérült, még biztosan jó is lenne, ha itthon lennék a jövő héten is. Segíteni kell neki öltözni, törölközni, cipőt kötni. Tudom, hogy a két bátyja is segíteni fog neki, meg az apja is majd, de azért csak nyugodtabb lennék, ha én csinálnám. De majd túllépek ezen, amikor holnap délután magába szippant a munka örvénye, és majd minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Nincsenek illúzióim, hogy nem így lesz.
De most még dédelgetem magamban az elmúlt hét összes jó pillanatát, raktározom a következő szabiig.. ami várhatóan már csak a nyaralásunk ideje lesz. Addig még esetleg egy-egy nap lehetséges, hogy kell, de több már biztosan nem. Jó, hát július közepe már mindjárt itt van, és addig még fél lábon is kibírom. :D
Úgy egyébként meg az időjárás sem könnyítette meg a dolgom azügyben, hogy jobb kedvem legyen, mert nem csak esett egész nap az eső, hanem inkább szakadt, aztán még a szél is fújt, meg hideg is lett. Pedig ezt kösz, de inkább nem kérném. Akármilyen aranyat érő eső is ez.

2014. máj. 10.

Már megint meccs...

Úgy látszik, mostanában ez a szombati programunk, hogy meccsre járunk. :) (de ez már jövő héten rögtön meg is szűnik majd, mert akkor pénteken megyünk :P) Amíg a múlt héten majdnem fáztunk, és esett az eső, addig ma hét ágra sütött a nap, és nemhogy nem fáztunk, de egészen jó kis színünk is lett a meccs végére.
De ezúttal csak ennyi lesz, amit mesélek róla. A többit képekben...

Egy órával a meccs előtt...


A Himnusz perceiben


közel 12 ezer ember egyik fele...

Csak a zöld-fehér

Örömtűz

Nyert a Fradi. :) És mi megint jól éreztük magunkat, jót szurkoltunk, hatalmas élmény volt egy ilyen jó hangulatú meccsen ott lenni.

2014. máj. 9.

Nem volt betervezve

Ma kicsit mindkettőnknek extra lusta napja volt, talán tegnap voltunk túlságosan aktívak. Szép lassan ment minden, egy órával később ebédeltünk a megszokottnál, mert még fél tizenkettőkor nem tudtuk mit is együnk. Aztán leginkább csendes pihenőre vágytunk, és így is tettünk. A ruhák kiteregetve száradtak, minden más meg megvár, meg ráér címszóval én a telefonomon játszottam (az a rohadt 2048 nem hagy nyugtot, mert 512-nél többet sosem tudok csinálni), Balázs videót nézett.
Erik ért haza legelőször, ő hozott magával egy kis energiát és lendületet, de leginkább csak lefáradtunk az ő lendületétől, nemigen jutott belőle nekünk. Aztán Patrik is benézett a suli és a maratoni focimeccs között, hogy tudjuk, minden rendben van vele, feltankolt egy kis jégkrémmel, majd hóna alá kapta a labdát, és már ott sem volt.
Rolandért háromra mentünk a suliba. Jött is, ahogy szokott. Aztán beszállás után mondta, hogy elesett, és hátrahajlott a kisujja, de nem sírt. Meg a Gy. néni mondta, hogy kis tálkába tegyen ecetet meg vizet, abba egy konyharuhát, és azzal borogassa az ujját. Itt még eszembe sem jutott semmiféle aggódás, mert Roland az a gyerekünk, aki esik-kel, folyton tele van mindenféle kék-zöld-lila-sárga foltokkal. Aztán itthon, amikor kiszálltunk az autóból, mondom neki, hogy "Na hadd nézzem azt a fájós ujjadat". És akkor megmutatta a bal kisujját. Én meg néztem.. és még jobban megnéztem, hogy jól látom e, hogy ez bizony úgy háromszorosa már a megszokottnak.. de jól láttam. Gyors hátraarcot csináltunk, és indultunk a rendelő felé, hátha még elcsípünk valami kóbor sebészt, vagy röntgenorvost. Egyikhez sem volt szerencsénk, így némi tanakodás után úgy döntöttünk, nem várunk semmire, elvisszük Tatabányára a baleseti ambulanciára, mert hátha eltört, és ha esetleg éjjel elkezd nagyon fájni, akkor mit csinálunk. Hazarobogtunk, lekapkodtam a ruhákat a kötélről, és indultunk is.
Mindenféle rémtörténet ellenére a kórházban nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk. Viszonylag keveset kellett várnunk. Roli nagyon bátor volt, bár a röntgentől tartott nagyon, azt hitte, fájni fog. (mint ahogy fájt is egy kicsit, amikor beigazították a felvételhez. Amíg a leletre vártunk, már egy kicsit kiborult. Addigra sokkal jobban fájt az ujja, pisilnie kellett, éhes is volt, és persze félt is, hiába nyugtatgattam. Megkaptuk a röntgenfelvételt, amivel vissza kellett mennünk az orvoshoz, és alig pár perc elteltével már tudtuk is, hogy igen, eltörött az ujja. Elmozdulás nélküli törése van, ami jó, (már amennyire egy ilyen jó lehet) és így nem gipszet kapott, hanem alusínben lett rögzítve az ujja. Na, itt azért már hősünknek potyogtak a könnyei, mert ez bizony fájt.
De aztán ez is készen lett, és mehettünk is utunkra. Jövő hét csütörtökön kell kontrollra vinni, de már az itteni traumatológiára majd.
Kiérdemelte ma a hősök hőse címet azzal, ahogy tűrte a fájdalmat, ahogy türelmesen várakozott.
De azért remélem most egy ideig nem lesz ilyen váratlan programunk.

2014. máj. 8.

Alakul

Mire letelik a szabim, minden nagyon fontos dolgomnak a végére érek. És ez hatalmas elégedettséggel tölt el. Ma végeztem a konyha takarítással. Na nem azért tartott ennyi ideig, mert akkora hatalmas konyhám van, hanem mert ezúttal annyira nagyon alapos voltam. Minden szekrényből kipakoltam, minden polcot lemostam, minden szekrényajtó lesikáltam, és addig sikáltam, amíg hófehér nem lett. (az lett) A tűzhely kívül-belül tiszta, a hűtő is újra a régi fényében pompázik. A dekorációs plüss virágok (amik amúgy a gyerekeké, mert ők kapták az ovis ballagásaikra) ki vannak mosva, úgyhogy most nemcsak szépek, hanem illatosak is. :)
Közben ma kimostam az összes ágyneműt, a székpárnákat, a függönyöket. Megpucoltam az ablakokat, nagyon gondosan ügyelve arra, hogy az ablakkeret is újra fehér legyen, és a tél összes pora eltűnjön róla.
Eközben Balázs felújította a tél által (meg a kutyáink és gyerekeink segítségével) kicsit megtépázott kennelkerítést és kaput, hogy a tegnap beszerzett és elültetett napvirágok újra felkerülhessenek a helyükre. Összesen huszonöt tő virágot vettünk, elképzelhetetlenül sok virág lesz rajtuk. :) Már várom, mert biztos, hogy az idén is csodaszépek lesznek.
Miközben serénykedtünk, ő bent, én kint, magamban azon somolyogtam, hogy milyen kis "öregesek" lettünk. Mert itthon vagyunk szabin, tombolt ma a jóidő, és ahelyett, hogy valahova elmentünk volna csavarogni, mindketten dolgoztunk, mint a jógyerekek. Amikor a fűrész volt a kezében, kicsit még jobban mosolyra húzódott a szám, mert fűrészelni az apukák szoktak nálunk. És mire ezt végig gondoltam, rá is jöttem, hogy ja, hát igen, mert nálunk ő az apuka. :D Ebből mondjuk én arra következtetek, hogy lélekben még mindig egy kis csitri vagyok, akinek néha emlékeztetnie kell magát, hogy ezek a hatalmas méretű emberpalánták a nagyon határozott véleményeikkel azok az ő gyerekei, bármily hihetetlen is. :) Az a nagy szerencséjük amúgy ezeknek a nagyszájú-nagylábú srácoknak, hogy én lélekben még ilyen csitri vagyok. :D Különben lehet, hogy néha nagyon rosszban lennénk.
A kirakatrendezés is nagyot lendült ma előre, mert rájöttem valamire, amire eddig még nem. Úgyhogy még a végén azt is elérem, hogy pont olyan lesz, amilyet szeretnék.
Most meg még gyönyörködöm egyet a szép tiszta konyhámban, aztán lefekszem a frissen mosott illatú ágyneműmbe. :)

2014. máj. 7.

Kirakat rendezés alatt..

Azt is gondoltam, hogy simán csak lezárom a blogot, és kiírom a cím szövegét, de végül azért nem teszem, mert a rendezés tart már egy ideje, és nem is tudom, mikor rendeződik már el.
Van elképzelésem, csak nem találom hozzá még mindig a megfelelőt. Mondjuk türelmem sem sok van. Ráadásul ami egyik nap még nagyon bejön, arra másnap már fintorgok.
De a kirakat rendezése egyre sürgetőbbé válik, mert a jelenlegi állapotát annyira utálom, hogy nincs is kedvem miatta írni sem.
Mondjuk a mai kedvemet amúgy is elvette a másfél órás hiábavaló várakozás, meg egy értelmetlen "vita", vagy félreértés, vagy minek is nevezzem.

2014. máj. 6.

Szabadság 2.nap

Ma már tényleg szabadságon voltam, a szó minden értelmében. Legalábbis ilyen tökéletesen semmin gondolkodós napom már nagyon régen nem volt. Csak takarítottam szép csendben, hatékonyan. Időről időre megcsodáltam a konyhaszekrények újfajta fehérségét, amit elértem a kitartó sikálással. :) Hát mit mondjak? Ennyire nem is nézett ki rossznak a helyzet. :D
Kivételesen nincsenek elvárásaim magammal szemben. Tudom, hogy nem fogok tudni mindent megcsinálni, amire nem került sor az első hónapokban. Valamennyire rangsoroltam magamban a fontos dolgokat, és ha azokkal megbirkózom, már elégedett leszek. De ha nem, akkor is. :) Mert amúgy meg nem is kívánhatnék magamnak soha jobb szabit.. az időjárásra egy szavam sem lehet. :) Ráadásul (el ne kiabáljam) úgy tűnik, hogy a kezdeti nehézségek után a két reumatológus által felírt gyógyszer mégiscsak jó hatással van rám. :)
Igazából egészen jó kedvem van így, hátfájás és nyakfájás nélkül. :)

2014. máj. 5.

Szabadság 1.nap

Nos, ezúton mutatok figyiszt a négynapos ünnepnek.. mert nem jutott belőle, hát majd akkor én egy egész hetet leszek itthon. :) És még csak le sem kell majd dolgoznom, mert ez mind-mind a jól megérdemelt szabadságomból fog majd eltűnni. :) De nem baj. Ez most pont jókor jön nekem.
Annak ellenére, hogy még pénteken majdnem lesztornóztam a mai napot belőle, mert nem végeztem mindennel, amit akartam. Vagy majdnem bementem szombaton miatta. Végül aztán egyiket sem tettem, de ma reggel még úgy keltem, hogy már öt perc ébrenlét után bent voltam lélekben, és lejátszottam magamban, épp most mit is csinálnánk. Jó, hát hülye vagyok, nem is tagadom én ezt. Vagy inkább csak túlzottan (túlzóan?) kötelességtudó.
De aztán túlléptem ezen, és mire Balázs dolgozni indult, már egészen jól esett, hogy én meg itthon maradok. (de Ő is már csak ma dolgozott, meg majd vasárnap fog)
Szabadságom első napjának örömére kitakarítottam a konyha egyik felét. Rögtön a szivatósabb felével kezdtem, hogy majd azzal biztassam magam, hogy ez már megvan, a többi meg úgyis gyerekjáték. Szóval a fritu tiszta. :) És az sarokpolc üvegpoharai is ragyognak. Meg a szekrény teteje. És az elszívó teteje. Meg a hűtő háta mögött is minden.
Közben túlestem a hátam röntgenezésén. Semmit nem találtak, ami jó hír. :)
És még a mosógépet is átmostam trisóval, meg ecettel. Még majd jön egy teafaolajos mosás holnap, és aztán meglátjuk, valóban olyan tiszta és illatos lesz, mint ahogy azt én várom ettől az egész mizériától.
Holnap a szabadság második napja lesz. Gondolom majd hasonlóképp telik. De úgyis elmesélem. :)

2014. máj. 4.

Anyák napja

Mióta tizennégy évvel ezelőtt anya lettem, már mindenféle anyák napját megéltem. Az első az mindenképp felejthetetlen, mint minden első. Az ovis, iskolás anyák napják is mind azok.
A mai is az lesz, bár semmi igazán különleges nem volt benne. Úgy értem, azon túl, amit amúgy is jelent, nem kerekítettünk nagy feneket köré. Kaptam ajándékot (saját kezűleg készítettet), meg virágot, és elmentünk sütizni is délután.
De azért- nem én lennék- eszembe jutott, hogy igaz, hogy az anyasággal kapcsolatban van az az örök érzés, ami akkor megérkezett, amikor az első tesztem pozitív lett, de mégis, ahogy telik az idő, mennyi minden más is társul hozzá. Mert mondhat bárki bármit, egészen más érzés egy pici újszülött anyukájának lenni, mint egy nagy, lakli kamaszé. Az, hogy az érzés sokszorozódik a gyerekeim számával még különlegesebbé teszi az egészet. Az, hogy mindnyájan másfélék, még egy kicsit hozzátesz.
Tulajdonképpen oda jutottam, hogy anyának lenni valami olyasmi, hogy az érzelmi skálán lévő összes létező érzelmet megéljük. Akár egyszerre is. De fokozatokban mindig jelen van valami.

Azért pedig soha nem tudok eléggé hálás lenni, hogy mindezt átélhetem, hogy három ilyen különleges és csodálatos fickó választott éppen engem az anyukájának. :)

2014. máj. 3.

Pancho Arénás

Ma volt az a meccs, amivel kárpótoltuk magunkat a megnyitó körüli veszteségérzésért.
Üresen már láttuk az Arénát többször is az elmúlt hetekben, sőt, teli is láttuk a tévén keresztül. Mégis egészen más érzés bemenni, és részt venni egy meccsen.
Azt hiszem, minden stadionnak hasonlónak kéne lennie, mert ez lenne méltó a focihoz. És igen, lehet felhördülni, hogy ezek a magyar focisták nem érdemelnek semmit, de nem értek vele egyet. :) A foci nem csak a játékosoké, hanem a szurkolóké is. És addig, amíg olyan stadionok, és még stadionnak sem nevezhető focipályák vannak, ahol nemhogy ülőhely nincs, de még fű is csak elvétve nő a pályán, addig nem tűnik nekem jogosnak elvárni, hogy maximumot teljesítsenek ők is. De ez persze csak az én optimista és fociszerető véleményem.
De hogy a témánál maradjunk. A Pancho Aréna még talán kicsit túl is teljesíti ezt a focihoz méltó körülményt. Mert túlmutat minden képzeleten a nagystílű építészeti megoldásaival. Ugyanakkor minden profi, ami kellhet egy focimeccshez.. a lelátókon kényelmes székek, elég tágas hellyel ahhoz, hogy elférjen mellettünk úgy is a később érkező, hogy csak a lábunkat húzzuk beljebb. :) Üdvözítő, hogy nincs rács a lelátó és a pálya között (reméljük soha nem is lesz rá szükség), ami nyilván annak köszönhető, hogy ez a stadion az utánpótlásnak épült elsősorban. Ott meg még nem fordul elő olyan esemény, ami miatt ráccsal kéne elválasztani a szurkolókat a játékosoktól. :)
Na és azt külön el kel mesélnem, hogy a mosdóban csempe van (egészen a plafonig), és puha wc-papír, valamint tiszta wc. Ja, és szappan is van az adagolóban. :) Egy élmény volt, komolyan.
És akkor még a szervezés.. annak ellenére, hogy mennyien voltunk (3623 volt a hivatalos nézőszám), profin irányították a parkolást (és volt elég parkoló), majd a meccs végén a távozás is zökkenőmentesen ment. :) Maradjon ez mindig így. :)
A meccs maga csalódás volt, mert nem volt egy kifejezetten jó meccs. Ráadásul hihetetlen módon hiányzott nekem a szurkolás. Már-már sajnáltam a hazai csapatot, amikor a győri szurkolók rázendítettek. Nekik néha elhangzott egy "Hajrá Puskás", de ennyiben kimerült. Igaz, a stadion jó részét megtöltötték azok az "arénaturisták", akik soha életükben egyetlen meccset sem néznének meg, de ezt a Pancho Arénát látniuk kellett a saját szemükkel, hogy aztán majd bennfentesként "fikázhassák", hogy minek egy ilyen kis faluba ekkora stadion. Tőlük nehéz lett volna szurkolást várni.
Az viszont egy tök jó élmény volt, hogy az egész család együtt volt ezen a helyen. :) Megyünk még. Az biztos. De előtte majd egy Fradi-Diósgyőr meccsre a Puskás Stadionba jövő hét végén. :)

Amúgy meg a VIP szektor alatt ültünk.. és micsoda emberek nézték velünk együtt a meccset. :) Ez is egy külön élmény volt. :)

2014. máj. 2.

Ti is?

Mások is úgy vannak vele vajon, hogy minden nap van valami, amin többet gondolkodnak, vagy épp többször jut eszükbe, vagy csak én vagyok ennyire őrült, hogy sosem tudom kikapcsolni az agyamat?
Ma azon gondolkodtam, hogy milyen jó is, hogy ennyifélék vagyunk mi, emberek. Jó látni és megtapasztalni mások másságát, ami ugyan olykor kicsit dühítő is tud lenni, vagy épp kiábrándító, de én szeretem annyira az embereket, hogy leginkább jó. :)
Az meg külön jó tud lenni, amikor látom, hogy én magam milyen hatással tudok lenni emberekre. Mert látok valakit másokkal együtt lenni, úgymond kívülről.. és aztán látom őt velem együtt is, mondjuk úgy, belülről. És nem ugyanaz. Mert mondjuk velem többet mosolyog, vagy másképp reagál dolgokra, mint ahogy mással láttam.
És ezt kifejteném bővebben is, ha épp nem esne le a fejem a fáradtságtól. De lesz még erre alkalom.. addig is érdekelne, hogy Ti szoktatok így lenni, hogy egy téma körül jár az eszetek egész nap? (és gondolkodás közben, írjátok e fejben a posztot róla?)

2014. máj. 1.

Leszedáltak

Vagy mi. Tegnap munka előtt a reumatológián jártam. Olyan régóta nyüglődök már a vállaimmal, hogy rám lett parancsolva, hogy most már aztán igazán menjek el, és történjen valami. (és azt, hogy két hete zsibbad a bal karom akkor még ez az aggódós parancsnok nem is tudta) Apósom kért nekem beutalót, én meg hétfőn kértem időpontot a vérvétel után. Legnagyobb meglepetésemre már szerdára kaptam, de végül is gondoltam, hát akkor legyen.. essünk túl rajta.
A vérvétel eredménye már kedden megvolt. Az alapján egészséges vagyok, mint a makk. Egy kávé után is az alsó értéken van a vércukrom, úgyhogy efelől nem kell aggódnom egy percig sem. De jó a vasam, a koleszterinem, és minden egyéb is.
A reumatológián egy kedves doktornő volt, aki megnézte a régi mr leleteimet, megtekergette a karomat, megnyomkodta a hátamat, kitekergette a lábaimat is, megnézte a csípőmet, és a térdeimet. A térdeimmel kapcsolatban semmi jó hírrel nem szolgált, ki van kopva mind a kettő.
Kaptam röntgen beutalót (majd hétfőn megyek), amivel megnézik a hátamat és a nyakamat, de addig is írt fel kétféle gyógyszert, hogy kipróbáljuk, milyen lesz így. Az egyik egy kombinált fájdalomcsillapító (Zaldiar), ami el kéne hogy mulassza a fájdalmat, és egyben egy esetleges kisebb gyulladást is megszüntetne (ha van ott). A másik a zsibbadásra van (Milgamma N).
Hát.. tegnap munka előtt szépen ki is váltottam őket, és be is vettem egy-egy szemet, merthogy napi kettőt kell. Már mire beértem olyan furán éreztem magam, de azt gondoltam, az izgalom, meg hogy alig ettem, meg meleg volt. Olyan érzésem volt, mint aki csak félig van jelen, és bármelyik percben lecsukódhat a szeme. Aztán ez estére elmúlt. Itthon bevettem megint csak az egy-egy szemet mikor hazajöttem, és alig fél óra múlva megint ugyanazt éreztem, amit kora délután. Akkor már gyanús volt, hogy húha, ez a gyógyszertől van?
Reggel megint bevettem az adagot, és fél délelőtt kóvályogtam, mint a chemotox-os légy. Most este megint ugyanez.
A fájdalmat és a zsibbadást sem szünteti meg teljesen, de gondolom ehhez idő kellene neki. Vagy nem tudom. Kicsit el vagyok bizonytalanodva szedjem e tovább így is, vagy mi legyen. Az biztos, hogy reggel munka előtt nem fogom bevenni, majd csak ha hazajöttem.
Elvileg amúgy szerdáig kell ezt szednem így, amikor vissza kell mennem a röntgen lelettel, és be kell róla számolnom, hogy hogy hatnak a gyógyszerek.