2010. ápr. 19.

Nők....

Agyament gondolataim közé tartozik mostanában, hogy sokkal inkább foglalkoztat a külsőm, mint eddig bármikor.
Pedig még alighúszéves koromban komoly megvetéssel nyilatkoztam azokról, akik pénzért alakíttattak magukon. Na persze, ezt akkor könnyen nyilatkoztam, mert a természet megáldott azzal a melltartómérettel, amivel elégedett lehettem, egészen feszes bőrszövettel, és akkor még ugye a ráncokat sem ismertem hírből sem. Az őszülő hajam volt az egyetlen, amivel nem voltam elégedett, de arról meg a hajfesték mindig gondoskodott. Aztán, most ez úgy hangzik, mintha valami ősöreg matróna lennék, de ahogy teltek, telnek az évek, úgy alakultam át én is. Nem panaszkodom most sem, mert alapvetően (főleg ennyi gyerek után) nem lehetek elégedetlen a ruhaméretemmel, sem a súlyommal. A magasságom pedig már csak majd mínuszban fog változni, nőni nyilván nem fogok, esetleg ha megtanulok félméteres cipősarkakon lavírozni, ami kizárt dolog.
De azért mostanában eljátszottam azzal a gondolattal, hogy ha hirtelenjében rámszakadna a bank (meg mondjuk egy nagyon nagy adag bátorság is mellé), akkor bizony semmi mást, de azt a melltartóméretet kérném vissza.
És miközben idáig jutottam a gondolkodásban, sikerült azon is elgondolkodnom, hogy mi nők mennyit vagyunk képesek foglalkozni magunkkal. Még akkor is, ha egyébként nem várja el tőlünk senki.
Elnézegetve néha a különböző weboldalak cikkeit, divatrovatait, de akár csak hirdetéseket is, lépten-nyomon belefutok olyanokba, ahol mellformáló melltartót hirdetnek, vagy épp alakformáló alsóneműt, de a hasleszorítósról már ne is beszéljünk. Ezek amúgy lehet, hogy hatékonyak, csak épp azt tudom nehezen elképzelni, hogy mondjuk mi történik, amikor leveszi? Akkor a pasi hanyatt-homlok menekül, mert nem is ilyen volt a látszat?
A különböző kencékről nem is szólva. Nem is bírom követni, hogy most akkor melyik is lehet a legjobb, mindenesetre minden létező márkából lehet kapni ránctalanítót minden korosztálynak, arctisztítót, nappali krémet, éjszakai krémet, szemránckrémet, valami hihetetlen összegekért.
Nemigen vannak a fegyvertáramban ilyenek. Illetve, van egy arckrémem extra száraz bőrre, van egy szemránckrémem, amit mindig elfelejtek használni, illetve van egy arctisztító krémem, amit a napi kétszeri használat helyett én kb. egy hónapban egyszer használok, mert elfelejtem.
Néha, mikor hosszabb ideig nézem az arcomat a tükörben (mondjuk mikor pucolom épp), akkor elszörnyedek, hogy Te jó ég, milyen vén banya lettem :D Aztán eszembe jut a született feleségeknek az a része, mikor Tom Scavo a ráncaitól akart megszabadulni, és Lynette lebeszélte róla, mondván a ráncai a házasságuk térképe. És ezzel nyugtatom magam. Hogy a ráncaim is én vagyok, mindegyik jelent valamit, és különbenis a szemem körül is csak a nevetőráncok hagytak nyomot.
Azt megannyi gondolkodás után sem sikerült megfejtenem, hogy miért is van az, hogy mi nők vagyunk az örök elégedetlenek? Mert akinek kis melle van, nagyobbat szeretne, akinek nagy van, kisebbet. A hosszú, egyenes hajúak daueroltatnak, a göndör hajúak vasalják. A szemüvegesek kontaktlencsét hordanak, míg vannak, akik nullás szemüveget vesznek.
Valószínűleg én sem fogok rájönni a titok nyitjára, mert valahogy kódolva lehet belénk ez a fajta elégedetlenség. Mindenesetre, szívesen venném, ha valaki rájönne, hogy hogy is lehetne azt a derekamon lévő pár centit feljebb tolni oda, ahova én szeretném. :D Szike, kötések, fájdalmak, és implantátum nélkül. Mert ezektől azért félnék. :D
Úgyhogy maradok, ahogy vagyok. Elégedetlennek. :)

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Köszi hogy feltetted a pelenkatorta linket; mi is felvettünk téged a linklistánkba.

    mGabi

    VálaszTörlés
  2. Egyáltalán nem érdemeltem köszönetet sem érte. Legyen segítségetekre.

    VálaszTörlés