Európa

A március nálunk az ügyintézések hónapja volt. Tavaly összességében sem intéztünk ennyiféle dolgot, és nem töltöttünk ki ennyi papírt. És mindez nem is azért érdekes, mert megtörtént, hanem sokkal inkább ahogy megtörtént. Mert kicsit sem szokványos.
A közgyógyos igazolványok intézése még nem tartozott a legkellemesebb emlékeim közé, de már persze már el is felejtettem azt a kissé idegbajos szerda délutánt, mikor felváltva rohangáltam a bőrgyógyász és a gyerekorvos között.
Intéztünk viszont a gyerekeknek személyi igazolványt. Mindháromnak egyszerre, egy egész órát lefoglaltak nekünk időpontilag. Kicsit félve indultam velük, mert felkészültem mindenre, hosszú várakozástól kezdve amit csak el lehet képzelni. Hát... akkor is ámultam és bámultam, de most is még mindig hihetetlen nekem is, hogy egy magyar kisvárosban is lehet így... Mert nemhogy pontosak voltak az időpont betartását illetően, hanem hajszálpontosak. Az ügyintéző hölgy kicsit sem ütközött meg a három gyereken, ahogy megszállták az asztalát, és mindenhol ült valaki. Barátságos, mosolygós hölgy volt, nem zavarta, hogy a gyerekek kérdezősködnek, kedvesen válaszolt, és közben intézte a papírokat. A fotózáshoz is volt türelme, nem fogadtam el az első képet sem Patriknál, sem Eriknél. Rolikám olyan picike, hogy ülve nem látszott a gépben, a székre felállva meg majdnem magas volt. Már indultam, hogy akkor valahogy felemelem, mikor megjelent a másik ügyintéző hölgy, és a segítségünkre sietett. Hozott egy kisebb széket, amire állhatott, segített neki, fogta a kezét, le ne essen. És zord anya itt is csak a harmadik képre bólintott rá, de nem jelentett problémát.
Míg minden szükséges papír kinyomtatódott, Roland kapott papírt és ceruzát, hogy rajzolhasson, ha van kedve. A három gyerek összes papírja, aláírnivalója, fényképezése tartott fél órán keresztül. Nem voltak a legcsendesebb ügyfelek, de mikor én rájuk szóltam, hogy maradjanak már csendben, mosolyogva szólt a szomszédos asztalnál dolgozó hölgy, hogy hagyjam csak őket, hisz gyerekek, senkit nem zavarnak. Senki nem sürgetett bennünket, senki nem nézett ránk csúnyán, minden ment, mint a karikacsapás.
Azóta is hihetetlen számomra, hogy ilyen is van, és a kellemes emlékek között tartom számon.
Aztán intéztünk szintén a gyerekeknek adóazonosítót is (épp ideje volt már). Amit ugyan postán is lehetett, és nem kellett sehova bemenni, de szintén piros pontot érdemelnek azok az apehosok, akik ezzel foglalkoznak, mert két héten belül itt volt mindhárom kártya.
A MÁK-nál is jártam, ahol le kellett adnom az új tartós beteg igazolásokat. Igaz, hogy kora délután mentünk, de akkor is furcsa volt, hogy gyakorlatilag öt percet töltöttem bent. Ez alatt az idő alatt mindhárom gyerek papírját átvették, utánanéztek a gépben, hogy minden stimmel e, és kész is volt minden. Azóta már rég megérkeztek az új utazási igazolványok, és az új családi pótlékos igazolás. (kérnem sem kellett)
És ugyan már nem márciusban, hanem a múlt héten történt az utolsó eset.. szeptemberben, a névnapomra kértem és kaptam a régi tönkrement helyett egy új kézimixert. Semmi extra, "csak" egy lidl-s gép, de 350W teljesítménye van, ami mindenképp kellett nekem. Nem is volt vele semmi gondom idáig, jól működött, megszoktam. Aztán húsvét környékén miközben a habcsókos kalácshoz vertem fel a habot, csalódottan vettem észre, hogy az addig tökéletes gépem most annyira nem az már.. mert az öt sebességfokozatból csak kettő működik. Megkerestem a papírját, merthogy három év garancia van rá, gondoltam, majd visszavisszük a lidl-be, aztán valami lesz. Aztán a jótállási jegyen találtunk egy telefonszámot (kék szám), és a párom felhívta. Kedves hölgy vette fel a telefont, megkérdezte, miben segíthet. A párom felvázolta neki kb. két mondatban a fent leírtakat (kihagyta a habcsókos kalácsot, azért tudta ilyen röviden :D). A hölgy erre nemes egyszerűséggel elkérte a nevünket, címünket, és közölte, hogy akkor holnap érte jön a futár, megjavítják, és vissza is hozza a futár. Meglepetésünkben tátva maradt a szánk, mert ilyet még mi nem láttunk, nem hallottunk, hogy semmi gyanúsítgatás, hogy biztos nem megfelelően használtam, meg nem nekünk kell elvinni sem sehova, de gondoltuk, ám legyen. És tényleg jött érte a futár. Azért kicsit aggódtam, hogy lehet, hogy bottal üthetem a nyomát a gépemnek, de gondoltam, végülis mindegy.. ha nem tudom használni így sem, úgy sem. Pénteken vitte el a futár, kedden megérkezett az új gépem. Szó nélkül kicserélték egy újra, és nem kellett érte egy lépést sem tennem.
Az egész annyira európai, és annyira hihetetlen, hogy gondolkodtam rajta, hogy megírom a Homárnak is, a boldog ügyfél  rovatba. :D De végül nem írtam meg, csak ide.
Ilyen tapasztalatokkal azt gondolom mégsem olyan reménytelen, hogy lehet normálisan is intézni mindenfélét, csak megfelelő emberek kellenek hozzá.