2021. júl. 5.

Badacsonyi kirándulós

 Hajnali négykor arra ébredtem, hogy esik az eső. Nem voltam tőle boldog, még akkor sem, ha egyébként szükség van a csapadékra, én is tudom. Még visszaaludtam, azzal a gondolattal, hogy remélem nem esik egész nap, mert mi hajózásra készültünk ma. 

Nyolckor már nem esett, de még igencsak hűvös, barátságtalan idő volt. De sebaj, felöltözünk, és mehetünk. A fiúk rövidgatyában jöttek, csak kardigánt vettek fel, én hosszú farmert húztam, biztos ami biztos alapon. 

Fonyódról mentünk a Badacsony katamaránnal. Ez a katamarán is megkapta már az új festést, nekem tetszik ez az új "egyenruha" a hajókon, és kicsit sem bánom, hogy nem reklámoktól harsog az oldaluk. Még úgy is, hogy tisztában vagyok vele, hogy az egyébként sem olcsó hajózás emiatt valószínűleg még drágulni fog. 




Badacsonyban rögtön megcéloztuk az Alapozó Falatozót, és megebedéltünk. Ahogy eddig sem, úgy most sem okoztak csalódást, nagyon finom cigánypecsenyét ettünk. Ebéd után kicsit sétálgattunk, megállapítottuk, hogy Badacsonyhoz képest kevesen vannak. Azt már akkor eldöntöttük, hogy csak azzal a hajóval jövünk majd, ami Boglárra jön öt órakor. Addig még volt bőven időnk, így mentünk egy kört a dottóval. Nem az első alkalom ez Badacsonyban, hogy megyünk vele, de imádtuk most is minden pillanatát. Ez az ember, aki vezeti, bámulatosan erre termett, Végig élő szóban beszél, rengeteg érdekes dolgot mesél, közben kommunikál folyamatosan az utasokkal is, egy csomó mókás dolgot csinál menet közben. Tényleg felejthetetlen, ha ott jártok, szerintem ne hagyjátok ki ti sem. 







Hazafelé egy másik katamaránnal jöttünk, a Füreddel. Ezen is megvan már a szép új festés. Egy órás hajóút volt, minden perce ajándék, addigra gyönyörű idő lett, és már rég megbántam a hosszú farmert,amit reggel felvettem. 

Itthon a fiúk még strandoltak is,.tényleg visszatért a nyár egy szempillantás alatt. (vagy csak azért, mert mindent megettünk az ebédnél) 





2021. júl. 4.

Vasárnap

 Ma egy kicsit nekünk is olyan semmilyen napunk volt, mint amilyen az itteni időjárás. De van ilyen is, nem kell mindig pörögni, programot csinálni. Ebédre grilleztünk, nagyon finom volt, jutott belőle vacsorára is. Voltunk délután Lellén is, sétáltunk egyet, fagyiztunk, a fiúk az idén sem hagyták ki az óriáskereket sem. Nekem tavaly elég volt, az idén már nem vágytam rá. 

Holnaptól elvileg visszatér a nyár is, én várom..

2021. júl. 3.

Ma csak..







 ..itt voltunk helyben, délelőtt is sétáltunk egy nagyot, akkor még ugyan gondolkodtunk valami kiránduláson is, úgy tűnt, mégsem lesz olyan jó idő, mint amit ígértek. De aztán már ebéd után érződött, hogy nem lesz itt baj, jó idő lesz. Még a strandot is kiprópáltuk. Mi, negyven felettiek még csak bokáig, térdig bírtuk, ez a tegnapi szél jól átkeverte és lehűtötte a vizet, de a nálunk jóval fiatalabbak gond nêlkül élvezték ezt így is. Na de mi addig jól elvoltunk a parton, nem unatkoztunk egy percre sem. 

Este a kikötőben voltunk, megnéztük, ahogy elmegy a Szigliget Révfülöpre, aztán, ahogy a Regatta megérkezik ugyanonnan, végigsétáltuk a Platán teret, megnéztük az új kajás bódékat, és meg is beszéltük, hogy ki fogjuk őket próbálni. 

Készültek minden telefonnal mindenféle képek megint, a sajátjaimból tudok mutatni...(ahogy azt már láttátok is, mert már megint nem oda tette a képeket, ahová eredetileg szántam) 

Mától megint velem van mindkét lábamon ez a napallergia, vagy mi. Velem kapcsolatban elég nonszensz ez a szó, de hát ez van..úgy látszik az érzéseim eléggé egyoldalúak a napsütéssel kapcsolatban, valahogy nem viszonozza azzal, hogy pl egy-két nap alatt szép barnára varázsolódjak.

Helyette van ez: (de nem tántorít ez el semmitől)




2021. júl. 2.

Lehűlés esetén

 ..sincs semmi para itt a Balatonon. Még mindig van százféle hely a tarsolyomban, ahol még nem jártunk. Vagy azért, mert mondjuk rajtam kívül mindenkinek vállalhatatlan a hőség, vagy mert volt olyan program, amit többen szerettek volna. Az egyik ilyen helyen voltunk ma ebéd után. Majdnem hihetetlen, hogy ennyi éve itt vagyunk a szomszédban, és mi ma jártunk először Fonyódon a Szaplonczay sétányon. Nagyon szép hely, hihetetlen az a magasság, ahonnan láttuk a Balatont, csodálatos látvány volt. Nem adja vissza egyetlen fotó sem, pedig nagyon próbáltam elkapni valahogy a pillanatot is, és az érzést is átadni. 







A nem éppen túrazáshoz, és emelkedőkhöz szokott lábaim néha kicsit megremegtek, a térdem recsegett-ropogott, de a látvány mindent megért. 

Még megnéztük volna a két kilátót is, de az egyik zárva van, a másikhoz még nem tudtunk felmenni kocsival. De sebaj, helyette még elugrottunk Fenyvesre is, sétáltunk egyet a parton, de ott már olyan szélvihar volt, ami majdnem letépte a fejemet, nem esett jól. 

Még itt, Bogláron is sétáltunk nem keveset, az esti sétánknál pedig ott volt a kikötőben végre az én hajóm. (Ugye, ha mi nem csalunk egy kicsit az idővel, akkor ma egyszerre érkeztünk volna). Még mindig fáj a szívem Miki bácsi miatt, de most, hogy átfestették a hajót, már kevésbé az övé, mint eddig. Szerintem az idén már tudok rajta úgy utazni, hogy a hajózás élménye előrébb kerüljön a fájdalmas gondolatoknàl. Azokat az emlékeket meg már soha, senki nem veheti el egyébként sem. 




2021. júl. 1.

Első nap

 Ami tulajdonképpen a mínusz egyedik nap, mert az eredeti tervek szerint csak holnap jöttünk volna. Azt meg tudtuk akkor is, amikor végül módosult a dátum, hogy Balázsnak ma még dolgozni kell innen. Volt olyan verzió is, hogy még ma vissza kell mennünk dolgozni, de szerencsére ezt azért megúsztuk. Illetve nekem nem lett volna muszáj, de ha Balázsnak menni kellett volna, akkor természetesen szolidaritást vállaltam volna vele, és én is megyek. 

Na szóval nagy terveink nem voltak mára, épp a munka miatt. Mondhatnám, hogy szinte unatkoztam is, de persze azt azért nem..és van még bőven időnk mindenre. 

Arra már nem is emlékszem, hogy írtam e, hogy Patrik nem jött velünk. Szombaton repülnek Berlinbe, arra a nyereményútra, amit még ősszel nyert azon a vetélkedőn, ami után olyan népszerű volt napokig a különféle médiumokban. Annak nem sok értelme lett volna, hogy tegnap lejön, ma visszavonatozik a pcr tesztre, aztán megint visszajön, és holnap este hazamegy, hogy szombat délelőtt nehogy lekésse a repülőt. Furcsa egyébként, de valószínűleg egyre többször lesz ilyen. Végtére is 22 éves lesz ebben a hónapban. Jön majd, amikor hazaérnek illetve másnap várhatóan, mert éjfél előtt fél órával érkeznek majd a repülőtérre. Zsófit is várjuk, ha sikerül neki lejutni, de majd ez is alakul. 

A kánikula elműlt, úgy tűnik, itt este már szükség volt kardigánra is, a szél jól lehűtötte a levegőt. Nem mondom, hogy örülök ennek, de hát legyen másoknak is jó, ne csak nekem. 


2021. jún. 30.

Megjöttünk

 Volt egy egyáltalán nem egyszerű munkanap még ma, még szerencse, hogy előre ledolgoztuk már azt az időt, amennyivel hamarabb eljöttünk ma. A kevesebb munkaidő viszont nem jelentett kevesebb munkát, de nem számított, ott lebegett a cél, hogy ma este már a Balatonon alszunk. 

Otthon még maradt egy kis pakolni való, és aztán be kellett legózni a kocsiba a bőröndöket, dobozokat. Ha bárki azt gondolná, hogy már kevesebb csomagunk van, mint amikor még játékokat is hozni kellett, hát nagyot téved. Nincs kevesebb, sőt..de Balázs már tök rutinos, egy szót sem szól, csak pakol, és jelzi, hogy teltház van. Ilyenkor jön még az, hogy nélkülözhetetlen kávéfőző egy szatyorban landol, és a lábamnál utazik. Meg még egy két apróság is..

Nem volt nagy forgalom, bár menet közben azért leesett, hogy csalóka az érzet, mert amúgy nem is péntek van, hanem szerda, és még nem a balatoni csúcsidőszak van most. 

A Balatonhoz megérkezni mindig egy kisebb ünnepnap nekem. Meglátni a hatalmas kéklő vizet minden alkalommal egy csoda. Minden ilyen alkalommal azt érzem, hogy hazaérkeztem, itt nyugalom van, más a levegő, másképp viselkednek az emberek. 

Kipakoltunk, belaktuk a házat, mintha tegnap mentünk volna innen haza. A fiúk már strandoltak is, én csak azért nem, mert addig felhúztam az ágyneműt. Este még sétáltunk egyet, természetesen megnéztük a kikötőt. Akkor kezdett beborulni, és feltámadt a szél is. Kicsit lehűl állítólag holnap a levegő, megint lélegzethez juthat mindenki. 




2021. jún. 29.

Holnap ilyenkor

 Már a Balatonról fogom este pötyögni  mindennapi posztot. Igaz, azt csak remélni tudom, hogy még este majd látok kettőig legalább. Még dolgozunk fél kettőig, és még van itthon egy kis pakolni való is, de az a terv, hogy ha a munkából hazajövünk, minél előbb induljunk. 

Most még az utolsó erőmet összeszedve felmosok, mert arra már biztosan nem lesz idő holnap délután,  de nagyon fog idegesíteni, ha nem lesz megcsinálva..hülye vagyok, tudom én is.