Ballagás

 Ez már a második olyan ballagás nálunk, ami csak papíron és az online térben létezik. Egészen furcsa lesz, ha esetleg jövőre Erik a technikum befejezése után még ballagni fog, vagy ha majd Rolira kerül sor a maga idejében. 

Nagyon furcsa érzés most is, még akkor is, ha egyébként az a rész nem hiányzik senkinek, hogy egy iskolai rendezvényen nyomorogjunk, keresve azt a helyet, ahonnan egy pillantást vethetünk az öltönyös, feszengő gyerekünkre. De mégis, úgy vagyunk szocializálva, hogy az iskolai élet lezárása a ballagás. Így, hogy ez fizikai valójában nem történik meg, és nem kézzelfogható az élmény, nehéz lezárni is. Majdnem hihetetlen is, hogy tényleg eltelt így egy tanév. 

De akárhogy is, Erik középiskolás évei ma véget értek. Kurtán-furcsán, de vége van. Elmondható, hogy gyakorlatilag három évet járt, mégis négy telt el. Ezt majd a gyerekei nem fogják neki elhinni, és amikor hallják majd tőle ezt, irigyelni fogják őt ezért, pedig nem volt sétagalopp, és a legnagyobb próbatétel még előtte áll. 

Ma este került ki a videó az igazgató beszédéről, ebből értesültünk róla, hogy Erik dicséretet kapott angolból. Jól el is képzeltem, hogy ezt mekkora vigyorral fogadta volna ott a helyszínen. És pontosan ez a vigyor fogadott, amikor benyitottam hozzá a szobájába..épp ő is a videót nézte. 

Bénaságom egy fejezete

 Hát most nagyon mérges vagyok .tök jól megkomponáltam magamban, hogy holnap munka után, ha már egyébként is mennünk kell Tatabányára kémény fedlapot venni, akkor leadom a rendelést az online shopunkban, és csak átvesszük, és jöhetünk is haza, kezdődhet a hétvége. Tegnap le is adtam a rendelést, igaz, ott is okozott némi bonyodalmat, hogy telefonon csináltam, és ott jó nehézkes volt .de megoldottam. Aztán ma eszembe jutott, hogy a szombat várhatóan másképp fog alakulni, és szombat este még akár meccsre is mehetünk, így gondoltam, módosítok rajta, merthogy lehet ilyet .meg is csináltam, idősáv megtartásával..

Erre nézem a visszaigazoló emailt, abban már hétfői átvétel van..na mondom, ne már...belépek, de nem tudom már visszacsinálni, Telefonáltam is, de nem jártam sikerrel, így mérgemben töröltem az egészet. Most meg akkor tervezhetem újra az egész holnap délutànt, mert így kénytelen leszek megvenni élőben..de már mindegy is. 

Hát...

 Eddig a pontig csak tettem a dolgom, tudomásul vettem mindent, alkalmazkodtam, biztattam, bátorítottam..mindenkit. Mindig. 

De most, amikor megjelent a szülős csoportban Erik osztályfőnökének az üzenete, egy kicsit megtört, és azóta folynak a könnyeim. Pedig már rég tudom, hogy ez így lesz, mégis . 

Erik

 Akiért jelen pillanatban a legjobban aggódom, az Erik. Nem azért, mert mi lesz, ha beteg lesz, vagy mi lesz vele a vasárnap reggeli oltás után. Még csak nem is az érettségi.. legalábbis nem yan viszonylatban, hogy hogy fog sikerülni. Nagyon őszintén és nagyon a szívem mêlyéről mondom, hogy nem érdekel melyik tantárgy mellett milyen jegy lesz beírva. Legyen meg, legyünk túl rajta, és hadd legyen megint az én felszabadult mosolyú fiam újra. 

Rossz nézni, ami most megy náluk. Az utolsó pillanatban kapkod mindenki, még ezt, még azt, kisérettségi, próbaérettségi, feladathegyek. Miért most? Egy egész év telt el nekik itthon, elszigetelt magányban. Voltak órák megtartva bőven, és ellátták őket feladattal is mindig, abban nem volt hiány. De az nem nagyon jutott eszébe senkinek, hogy megkérdezze, hogy vagytok, hogy boldogultok? Vártam volna ebben a helyzetben, ez után a helyzet után, és főleg az előtt a helyzet előtt, ami jövő héten rájuk vár, hogy mindenkitől kapnak némi vállveregetést, pár kedves, biztató szót. Szerencsére az osztályfőnök megteszi, talán ő is próbál mindenki helyett, de ha közben meg a közel fél év utáni első személyes találkozón van olyan tanár, aki kikéri magának, hogy ők, fiatal, egészséges fiúként már be vannak oltva, az azért kicsit morbid. Tudom, hogy a szakképzésben tanítók más minisztériumhoz tartoznak, tudom, hogy más volt náluk a sorrend, de a legkevésbé sem ezeken a fiatalokon múlt az ő oltása. 

Látszik Eriken, hogy nagyon a végét járja már kitartásban és erőben. Nem nagyon beszélget, nem nagyon viccelődik, nem mosolyog lépten-nyomon, és folyamatosan fáradt. A tekintete is végtelen fáradtságról mesél. 

Nagyon jó lesz egy héttel öregebbnek lenni, és már magunk mögött hagyni ezt a nyomasztó terhet. 

Bármi lesz, bármilyen eredményt ér el, hősként fogom ünnepelni. Mert megérdemli. 

A nyitás margójára

 Vannak a mindenféle szabályok, amik mentén éljük az életünket. Vannak, amik le is vannak írva, vannak, amiket a szokásjogok alapján tartunk csak be. Vannak, amik csak az iskolában, munkahelyen érvényesek, vannak, amik mindenhol. Minden óvodás kisgyerek megtanulja, hogy "ha piros, tilos", ahogy azt is már ebben a korban tudják, hogy pisilés után kezet kell mosni, hogy az ételt illik megköszönni, annak, akitől kapjuk, hogy köszönünk egymásnak a napszaknak megfelelően. Nagyjából ebben a korban kezdik el azt is megtanulni, hogy egymással hogyan kell viselkedni, mert az bizony előfordul, hogy szabályok nélkül először Pistike úgy nyakon vágja Józsikát, amikor az elveszi a játékát, hogy Józsikának pislogni sem marad ideje. 

Aztán, amikor már ezek az alapdolgok mennek, akkor következik egy csomó más szabály, ismeret, szépen, folyamatosan bővül az a hatalmas kincstár, ami bennünk van a rengeteg mindenfélével, ami az életünk során tudásként felhalmozódott.  

Nagyjából így működik ez, természetesen a végletekig leegyszerűsített változatban. És aztán jön valami, amire soha, senki nem készített fel senkit, amire eddig csak a legvadabb scifi filmekben volt példa. Nincs rá semmi példa, nincsenek viselkedésminták, szokásjogok, amik mentén lehet haladni. Nincs kapaszkodó, nincs semmi, csak a bizonytalanság. Na és itt, ezen a ponton lett furcsa minden. Aki mondaná, hogy hogy kéne csinálni, annak nem hisszük el. Ha a-t mond, b-t akarunk, és fordítva. Mindenki ellenséget lát a másikban, és visszajutunk oda, ahogy a legelején volt, amikor Pistike nyakon vágta Józsikát. Csak most nem mondja neki senki, hogy ne tedd..

Pedig: "nincs a világon se jó, se rossz, a gondolkodás teszi azzá"

Vasárnap

 A jó idő nem olvasta a tegnapi posztomat, az biztos, mert ma már nem is volt velünk igazán. Így már reggel dugába dőlt az az ötletünk, hogy ma kirándulunk egyet a Balatonra. Nálunk már nincs arra igény, hogy meg kell mozgatni a gyerekeket, ők megteszik ezt azzal a napi tízezer lépéssel, amit maguknak kitűztek. Sem óriási szélre nem vágytunk, sem tömegre, ellenben vágytunk volna zavartalan napsütéses melegre, madárcsicsergésre. Az előbbire volt nagyobb esély ma, így ezt elnapoltuk. 

Helyette az ebéd készítés után pihentünk, délután Fradi meccset néztünk. Kár, hogy nem láttuk élőben ahogy sorfalat állt a nagy rivális a csapatunknak, és azt is csak a tévén keresztül élveztük, hogy nyertünk. De sebaj..talán arra van némi esély, hogy az utolsó hazai bajnoki meccsen ott legyünk. Nyilván minden szabályt betartva, de azért mégis jó lenne..

Holnapra Eriknek inget vasaltam, a matek kisérettségi után veszik fel a ballagási videót. Végtelenül szomorú ez, hogy ennyi lesz a ballagás..még akkor is, ha sosem volt a szívem csücske az ilyenfajta tömegrendezvény, ahol ha nem elég szemfüles az ember, a saját gyerekét biztos, hogy nem is látja. De ez már így lesz, erre fogunk emlékezni, és az ő középiskolai ballagása ettől lesz különleges. 

Hello, jóidő.

 Kérlek, most már ne gondold meg magad, és maradj is velünk jó sokáig. Olyan régóta tart már a szürkeség, a ború, és a hűvös idő, most már minden kis tartalékunk odavan, nagyon nagy szükség van rád, kedves napsütés. 

Én azt sem bánom, hogy egész nap fájt a fejem, és nem volt az a (mennyiségű) fájdalomcsillapító, ami elmulasztotta volna. Nem baj, mert azt a reményt hozzá magával, hogy most már Te is arra készülsz, kedves tavasz, hogy így, április végén végre megörvendeztetsz minket mindenféle csodával, és felébreszted a hosszú, téli álmából a természetet is.