2023. szept. 14.

Csütörtök

 A tegnapi lógós nap azért nem adott annyi pluszt, hogy ma frissen és üdén ébredjek, pedig a fogamat többször is megcsodáltam a tükörben, és a látvány igazán feldobott. Na ennek ellenére is továbbra is tart nálam az az állapot, ami azzal jár, hogy nagyjából egész nap bármikor szívesen hevernék a kanapén. Ma persze ez már nem volt kivitelezhető, ennyi szabadság a világon nincs sajnos. Várt rám egy jó kis feladat is, már tegnap a vonaton hívtak miatta. Ugyan elmondtam a telefonban mit kéne csinálni, de tudtam, hogy meg fog ez várni engem. Így is lett. Jó sokáig tartott, mire egyáltalán azt sikerült átgondolni hogyan is álljak neki, de aztán utána már csak egy kis időt kellett rászánni. Érdekes, hogy az ilyeneket szeretem egyébként mindamellett, hogy vannak bőven lélekromboló hatásai is. (Csak ebben a témában ez legalább a negyvenedik verzió). De az a része tök jó, amikor sikerül összerakni, hogy melyik adatot honnan, hogyan és milyen formában kell kiszedni a rendszerből..

Ma már az időjárás is inkább őszi volt, mint nem, de sebaj. 

Hétfőtől kezdődik nálunk a vasútvonalon felújítása, leginkább őskáosz várható. Patrik és Erik lesz a leginkább elszenvedője az egésznek, és nagyon tervezni sem tudnak, mert még az sem világos hogy a vonatpótló buszok mettől meddig járnak majd. Nem ez lesz az ingázás legjobb időszaka számukra. 


2023. szept. 13.

A mosoly ára

Még vasárnap este történt, hogy egyszer csak letört a középső fogamból egy darabka. Az, ami már egyébként is javítva volt, sok-sok évvel ezelőtt egy csúnya rosszullét alatt tört le. Egyébként sincsenek túl jó fogaim, de eddig legalább a "kirakat" olyan volt, ami teljesen vállalható volt. 
Hétfőn telefonáltam is a fogászatra időpontot kérni, október negyedikére tudtak adni. Balázs rögtön mondta, hogy ne már, telefonáljak inkább oda, ahol Roli is volt, ott legalább biztos, hogy szépen megcsinálják, és nem a jövő hónapban lesz belőle valami. Mára kaptam időpontot, igaz, délelőttre, így egy nap szabit ki kellett vennem. 
Fel tízre mentem. Fura volt egyedül menni, mostanában nem nagyon volt ilyenre példa. 
A rendelő nagyon szép, modern, mindenki nagyon kedves volt. Másfél óta alatt készen is lett, szebb, mint új korában. 
Igaz, az összeg, amit otthagytam olyan volt, amitől majdnem dobtam egy hátast, de már mindegy.  Remélhetőleg jó sokáig szép marad. 

2023. szept. 12.

Kedd

 Ez a mai nap kicsit furcsa volt. Mondjuk leginkább em voltam furcsa, nem annyira a kedd hibája lehetett ez. Már ébredni is nagyon nehezen sikerült, és aztán egész nap borzasztó nyomott voltam. Nagyon régen nem éreztem már magam ilyen pocsékul úgy, hogy közben egyébként nem volt kifejezetten semmi bajom. A fejem kicsit fura volt, de nem fájt, csak olyan kótyagos volt. Vártam is a délutáni masszázst, reméltem, hogy az majd segít ezen. Valóban sokat javított a helyzeten, a talpaim még most is visszasírják azokat a perceket. Van a talpam közepén egy pont, ami egyébként nem fáj, de egy masszázs olyan jó azon a részen, hogy legszívesebben mindig masszíroztatnám. A reflexológia szerint azon a részen van a gyomor/nyombél/hasnyálmirigy. Szerencsére egyikkel sincs problémám, legalábbis nem tudok róla. 

Most is majd leragadnak már a szemeim, pedig én ilyenkor még bőven nem szoktam álmos lenni. 

2023. szept. 11.

Hétfő

 A múlt hét hétfő sokkal jobb volt, mint ez a mostani, ez vitán felül áll. Pedig amúgy a hétfők között ez a mostani sem végezne rossz helyen. 

Tegnap este szerencsétlen módon letört az egyik fogamból egy darab. Látható helyen van, így minél hamarabb meg kell csináltatni. Szerdán fel tízre kaptam időpontot, így aznap ki kell vennem egy nap szabit. 

Ma voltunk üzemorvosnál, Balázs is, és én is, egymás utáni időpontjaink voltak. Mindketten teljesen alkalmasak vagyunk, de jövőre már nem együtt megyünk, mert a tüdőszűrő érvényességi idejéhez adta meg az orvosi alkalmasságot is, így én jövőre február végén megyek már, Balázs majd csak május végén. 

Tök jó, hogy még most is ilyen jó idő van, bármeddig örülnék neki. 

2023. szept. 10.

Vasárnap

 Azt már tegnap is tudtam, hogy ma nem kell főznöm, mert meghívást kaptunk a Dürer Kertbe. Ott van a Pereferico második pizzázója (az első Csepelen van), ahol Andris igazi autentikus nápolyi pizzát készít. Andris Patrik egyik legjobb barátja, ezt a pizzériát is együtt csinálják. Patrik leginkább munkát tesz bele, illetve időnként Erik is megfordul itt diákmunkásként. Ő ma is dolgozott. 

A Dürer kertben még sosem jártunk, egészen különleges hangulata van. A Duna part közelsége még különlegesebbé teszi. Andris pizzája pedig olyan, amit akkor is muszáj még tovább enni, amikor már azt érzed, nem tudsz egy falatot sem lenyelni. Ha valaki kedvet kapott, szeptember 30-ig még biztosan talál alkalmat rá, hogy megkóstolja. A hétvégeken biztosan nyitva vannak. 

Szóval megettük a pizzát, körülnéztünk a Dürer kertben (épp valami sörfesztivál hétvége volt, így mindenhol mindenféle különleges sört kínáló stand volt). Beszélgettünk kicsit Andrissal és Erikkel, aztán mi elindultunk. Patrik maradt még egy kicsit, Rolival egyet sétáltunk a Kopaszi gáton még (láttunk teknőst úszni), aztán őt elvittük a Széll Kálmán térre, ahol találkozott az osztálytársaival meg az iskolából azokkal, akikkel együtt mentek a mai válogatott meccsre. 

Mi itthon néztük a mai válogatott meccset, ami ma egy 1:1-es döntetlen lett. 

Holnap pedig kezdődik újra mindenkinek a napi rutin. Munka, iskola, stb...

2023. szept. 9.

Újra itthon

 Ma reggel még a Balatonnál ébredtünk, de ma este már itthon fekszünk le aludni. Közben meg bepakoltunk négy bőröndöt, három rollert és magunkat az autóba.Patrik és a negyedik roller vonattal jött haza. Odafelé egy héttel ezelőtt Erik és Roli vonatozott a saját rollereikkel, így aztán ez egy teljesen igazságos megoldás volt. Az mondjuk tény, hogy az odafelé út sokkal kényelmesebb volt, na de ennél nagyobb bajunk sose legyen. Itthon kipakoltuk a négy bőröndöt, minden a helyére került. Már négy adag ruhát mostam, abból három már a szekrényekben van, egy még a szárítógépben. Azt nem mondom, hogy nem fáradtam el a két világ közötti átállásban, mert de, elfáradtam, de még holnap lesz lehetőség pihenni is egy kicsit. 

Amikor ma reggel készülődtünk kiköltözni a szállásunkról, megálltam egy pillanatra az ablakból nézni a tavat. Fájt a szívem, mert holnaptól jó darabig megint nem lesz a mindennapjaim része ez a látvány, nem sétálhatok le a partra hallgatni a víz hangját, és csak azt hallani, minden mást kizárva. Ugyanakkor olyan hálás is vagyok, hogy bár nem olyan könnyű megoldani, mégis sikerült az idén is ilyen sok gondtalan napot ott tölteni. Gyerekként egyszer nyaraltunk, az összes többi nyaralás már bőven a felnőtt életemhez, jobban mondva az elmúlt tizenpár évhez köthető. Az, hogy akadtak nehézségek már sokszor, de még mindig megoldottuk, sokat jelent, és sokat segít abban, hogy a legnehezebb napokon is kitartsak. 

Elkészült a családi "Balatontól búcsúzós" szelfi is. 



2023. szept. 8.

Utolsó nap

 Az idén már biztosan nem lesz ilyen, hogy reggel itt ébredünk, és este itt fekszünk még le. Bár..soha nem lehet tudni mit hoz még az élet, és van még hátra ebből az évből azért bőven, úgyhogy inkább úgy fogalmazok, várhatóan már nem lesz ilyen az idén. 

De most még ez pontosan így volt, reggel itt ébredtünk, elsétáltunk kávézni a Mávéházba, ahogy eddig minden reggel. Nagyon finom kávét főznek, meg tudnám szokni, hogy minden reggel az ő kávéjukkal kezdődjön a nap. A kávézás után megvettük a reggelit a sparban mindenkinek. És innentől már csak a ráérős semmittevés várt ránk. Az ebédet házhoz hozták, csak annyi dolgunk volt vele, hogy megmelegítsük, és az udvari asztalnál megegyük. Ebéd után sétáltunk, aztán meg strandoltunk is egy utolsót. A víz már hideg, maximum 22-23 fokos lehet, nyáron biztos, hogy nem mennék a közelébe sem, vagy maximum a lábujjamat dugnám bele, de most nem volt vele különösebb bajom. Jó, hát bele azért nem merültem, de a bikinialsóm bőven vizes lett. 

Este még megörvendeztett bennünket egy csodás naplemente is. 

Sok minden kimaradt, nem voltak nagy kirándulások most sem, nem voltunk az idén egyáltalán Siófokon, de nincs bennem mégsem hiányérzet, mert az, hogy itt voltunk együtt, mindennél többet ér. Ki tudja meddig adatik ez még meg, hogy mind itt vagyunk.