2021. szept. 14.

Kedd

 Tényleg úgy van, hogy azt csináljuk, amihez épp kedvünk van, amellett, hogy mindketten egy nap egyszer a telefonokon elolvassuk a céges leveleket, a fiúk is nyomon követik az iskolai életet. Nem görcsöl rá senki semmire, nem állunk neki dolgozni sem, leckét írni sem, csak épp naprakészen tartjuk magunkat. 

Ma például grillkolbászt ettünk ebédre, ami előtt sétáltunk a strandon, utána elmentünk fagyizni, és voltunk ma egy olyan kikötőben, amit eddig csak a másik oldalról láttunk, jobban mondva csak és kizárólag hajóról. Nem tudom, hogy eddig miért maradt ki, lehet, hogy azért, hogy most duplán rácsodálkozzunk, micsoda gyöngyszemet találtunk a balatonszemesi kikötőben. Nagyon-nagyon szép, elképesztő hajókkal, vitorlásokkal, és látvánnyal. 




Még strandoltunk is ma, mármint Roland, mi továbbra is maradtunk annál a verziónàl, hogy térdig elég. De ennek megvan az az előnye (meg annak, hogy rajtunk kívül még hárman voltak a vízben), hogy a vízben állva is fotóztam. 




2021. szept. 13.

Szeretem hétfő

 Meg tudnám szokni biztos jó sokáig, hogy így kezdődjön a hét, ahogy ma. Felébredtem hatkor, de eléggé fáztam ahhoz, hogy egy gyors fürdőszoba látogatás után még visszavackoljam magam az ágyba. Aludtam is még nyolcig, ami jól is esett. Az meg még csak feldobta a hangulatomat, hogy gyorsan rájöttem, hogy tulajdonképpen nincs más dolgom ma, mint élvezni mindent, amit ez a nap tartogat. Nagyon jól esett, hogy nem kellett semmi különösebben fontos dolgon gondolkodni, nem kellett időre menni sehova. Majdnem mindenki itt van velem, aki fontos (Patrik is napokon belül csatlakozik hozzánk),.és ez így pontosan elég is. 

Voltunk ma Badacsonyban, már tegnap megbeszéltük, hogy ma ott fogunk ebédelni. Kocsival mentünk, a hajóút irreálisan drága lett volna, de nem bántam egy kicsit sem, mert nagyon szép út volt, nagyon szép a táj, a Balatont ezerféle szögből láttuk, mindenhonnan másképpen gyönyörű és lenyűgöző. 

Hazafelé komppal jöttünk, így nem ugyanazt láttuk akkor, mint délelőtt, amikor mentünk. Nagyon jó kis kirándulás volt. Semmi extra, mégis pont jó. Még strandon is voltunk ma, a nap nagyon kellemesen melegít, bár ahhoz már kevés, hogy a vizet is olyanra melegítse, ami fürdésre csábít, de azért térdig simán bementem. Roland nem szívbajos, ő elmerült nyakig egy pillanat alatt, és váltig állította, hogy tök jó a víz. 

Este még naplementét is láttunk, most meg már hallani a szarvasbőgést. 











2021. szept. 12.

BalatOn

 Elkezdődött az ajándék őszi hetünk itt a Balatonon ma délelőtt. Ajándék magunknak, egy utolsó feltöltődés az év végi hajrá előtt. Én magamban arra is szánom ezt a hetet, hogy tisztázzam magamnak is, és tisztázzuk együtt is, hogy hogyan megyünk tovább a közös utunkon, ami annyiféle módon kapcsolódik össze, ami keveseknek adatik meg. Nem mindig könnyű ezt a sokféle kapcsolódást jól kezelni, sok jó mellett vannak olyan részei is, amitől nagyon nehéz. De őszintén hiszek benne, hogy csak egy kis újragondolás szükséges. 

A Balatonra megérkezni mindig csoda, minden évszakban másképp, és másért. Ilyenkor ősszel már nyugalom van, kicsit talán túlságosan is nagy nyugalom. A vendéglátó helyek jó része bezárt már, a nyaralók többsége is üres. Azért vannak még rajtunk kívül mások is, akik nem állandó lakosok, velük találkoztunk a strandon,.és sétálás közben. 

A víz hideg, de ahol elég sekély, és tűzi a nap, ott azért úgy nagyjából combig vállalható, sőt, negyed óra múlva már egészen kellemes is. A nap gyönyörűen sütött egész nap, mintha külön én rendeltem volna magunknak (amúgy igen). 




2021. szept. 11.

Meccsnap

 Azt tudtuk már két hete, hogy ez a hétvége rendesen ki lesz maxolva, mert nem csak a Balatonra készülünk, de meccsnap is lesz. Olyan helyre mentünk, ahol még sosem jártunk, a Kispest Honvéd nemrég átadott stadionját látogattuk meg, a Bozsik stadiont. Ami egyébként hivatalosan már aréna, de ez részletkérdés (minden olyan hely, ahol nincs futópálya a pálya körül, aréna, ahol van, az stadion). Jó korán volt a meccs, háromnegyed háromkor, akik dolgoztak, esélyük sem volt eljönni. 

Szép lett egyébként, érdekesen lehet bejutni a vendégszektorba, mert ott megy a vonat. Így van egy teljesen bekerített felüljáró, azon keresztül lehet megközelíteni a bejáratot. Jó megoldás, még ha kicsit szürreális látvány is. 

A meccs jó volt, jó idő volt, és nyertünk egy góllal. 

Itthon még az összes mosott ruhát összehajtogattam, bepakoltam a bőröndökbe. Kitakarítottam a fürdőt és a wc-ket. Reggel még van egy pár dolog, amit el kell rakni, mef kell csinálni, de aztán indulunk. 



2021. szept. 10.

És akkor..

 ..tádám, máris péntek lett. Azt nem mondom, hogy mindent megcsináltam ma, amit elterveztem a munkában is, és itthon is, de valószínűleg fejben kicsit túltoltam a tervezést. De a fontos dolgok megvannak, nyugodtan jöttem szabadságra. 

Itthon nagyon csábított az ágyam, és jól is esett volna egy kicsit lefeküdni, átállítani az agyamat egy másik üzemmódba, de makacsul ellenálltam, mert tudtam, ha lefekszem, pillanatok alatt el fogok aludni. 

Voltam délután könyvtárban, ahol most is nagyon jó volt lenni, és nagyon jó kis könyveket találtam. Valószínűleg nem véletlenül motoszkált bennem már szerda óta, hogy ma mindenképpen oda kell mennem, mert végre ott találtam a polcon az egyik olyan könyvet, amit már régóta el szeretnék olvasni (Julie könyvkuckója)

Itthon még kitakarítottam a mi halószobánkat, összepakoltam, bekészítettem a mosást, bepakoltam egy bőröndöt. 

Most meg alig várom, hogy mehessek fürdeni, és aludni.

2021. szept. 9.

Csütörtök

 Ma olyan nap volt, ami még sötétben kezdődött, ötkor már dolgoztunk. Borzasztóan nehéz ilyenkor felkelni, főleg mert fél kettőkor még megnéztem az órát, de mire ötkor bekapcsolom a laptopomat, már teljesen éber vagyok. Egyébként azt már sokszor megfigyeltem, hogy amikor ilyen korán megyek, öttől fél nyolcig sokkal hatékonyabb vagyok, mint az utána következő órákban. Ilyenkor szoktam a halogatott, nemszeretem feladatokat is megcsinálni. 

Az jó volt, hogy korán, már fél kettőkor hazajöttünk. Mentünk a balatoni kulcsért Budapestre, aztán hazafelé megálltunk Budaörsön, vettünk cipőt nekem és Balázsnak (nem a pirosat), meg a napi dolgokért még beugrottam az auchanba. Nyilván szakmai ártalom, hogy ahogy mentünk végig az áruházon, az jutott eszembe, hogy nem irigylem a raktáraikat, amekkora cikkelemszám náluk lehet, azt nem lehet egyszerű kezelni. Nagyon nem volt türelmem körülnézni, elszoktam teljesen ezektől a hatalmas hipermarketektől is, meg a céltalan nézelődéstől is. 

Mire hazaértünk, el is fáradtam ebben az egészben, és már nem volt kedvem semmihez. 

Ja és a cipő, amit kinéztem magamnak online, meg is vettem, de most mégis még barátkozom vele, pedig nagyon kényelmes. 



2021. szept. 8.

Ma

 Kicsit már kezdek más hangulatban dolgozni, mert úgy a nap közepén, amikor kiirattam a szabimat már teljesen tudatában voltam annak, hogy már csak két nap, és utána még vár ránk egy felhőtlen (remélhetőleg minden értelemben az) hét a Balatonon. Pedig ez a hét már eddig is hozott munkafronton mindenféle földi jót (csak mondom, már beérkezett a mécses, és az első adag karácsonyi dísz is), egy csomó olyat, amihez semmi kedvem, és feleslegesnek is érzem, de így, a jövő hét ígéretével azért könnyebb. 

Azt nem is mondtam, hogy a héten Erik volt már az Eucharisztikus Kongresszuson, nagy hatással volt rá. Imádom, hogy mennyire otthon van ő ebben a világban, és milyen lelkes tud lenni tőle. 

Ma Roland volt a Nemzeti Múzeumban, ahol premontrei kiállítás van, neki is nagyon tetszett. És ő most először ment teljesen egyedül Budapestre az ottani találkozási pontra. Magának vette a jegyet az appban is. 

És ha már Roland..a gipsz szerencsére elmaradt eddig az idén is, de rögtön az első tesi órán sikerült lezúzni a karját focizás közben. Elég látványos sérülés, olyan "rolis". 

Most még megy a válogatott Andorra elleni meccse, a hatvanegyedik percben kettő nullára vezetünk, de szerintem nem ez a végeredmény, rúgunk még gólt. Sokkal jobban is játszanak, mint vasárnap, igaz, az ellenfél sokkal gyengébb, mint akkor volt. Na majd meglátjuk..a matematikai esêly még életben van.