Szombat

 Ez egy jó nap volt. Rég írtam már ilyet, ugye? Nem is kellett ehhez történni semminek, egyszerűen csak jó volt, ahogy volt. Én nem bánom ezt a vásárlási idősávot sem, még jó is, hogy rá vagyok kényszerítve az előre gondolkodásra, mert ha nem így van, akkor hajlamos vagyok nem gondolni a holnapra. Ebből is látszik, hogy nem nagyon tervezem el előre a menüt, általában úgy van, hogy amihez kedvem van, vagy amit kér valaki. 

Délelőtt hajat festettem, mostam, főztem. Aztán délután voltunk vásárolni, meccset néztünk, elkészült pár további adventi dekoráció. Van egy, amit nagyon szeretek, most épp az asztal közepén van. Igaz, amíg összeraktam, már rájöttem, hogy rendelhettem volna legalább kettő olyan lámpát is, ami tényleg világít, de hát késő bánat.

Este még elpakoltam az összes ruhát, és most még arra készülök, hogy a Mikulás helyett kipakoljam mindenkinek a meglepetést. Még az idén is. ...és még addig biztosan, amíg itthon laknak. Ha már majd máshol, az más kérdés lesz. 

Péntek

 Hozzánk még nem ért ide az a tavaszias meleg, amit ígértek már hét eleje óta, de az is igaz, hogy annyira nem fáztam, mint tegnap. Meg egyébként is péntekre ébredtünk ma reggel. 

Szerencsére nem volt semmi különösebb fennforgás ma, és rövid is volt a nap, már fél kettőkor el tudtam jönni. 

Kellett menni vásárolni, és természetesen kifogtam egy jó nagy tömeget is, de még így is itthon voltunk már négy óra után kicsivel úgy, hogy már N volt semmi dolgunk. 

Ez most nagyon jól is esett, egy ilyen nyugis, semmittevős, pihenős délután, este. 

Csütörtök

 Tényleg nem tudom, meddig és hova lehet még fokozni ezt a folyamatos stresszt, amiben éljük az életünket. Nem tudom, hogy lehetne ezt az egészet távol tartani, vagy legalábbis kevésbé megélni. Valószínűleg ez utóbbihoz újra kell majd születnem, másik lelkülettel. 

Azt látom, hogy mindenki, mindenhol feszült, állandóan robbanás közeli állapotban vagyunk, alig várjuk, hogy egymás torkának ugorjunk, vagy tegyünk valami pikírt, bántó megjegyzést. Borzasztó ez az egész, borzasztó részt venni benne. 

Mindemellett még nagyon hideg is van, akit nehezen tudok elviselni. Jó lenne most medvének lenni, és téli álmot aludni. 

Szerda

 Azt tegnap nem is említettem, hogy a blogszülinapot egy jó kis teljes testes masszázzsal ünnepeltem. Azt nem tudnám megmondani, hogy melyik testrészemnek volt ez a legjobb, mert még az is jó volt, ami igazából fájt. 

És azt sem mondtam, hogy mindezek előtt a munkahelyemen vért is adtam. Ez egy tök jó és tök kényelmes megoldás, odajönnek házhoz. Most figyeltem rá, hogy igyak rendesen előtte (sikerült egy liter teát meginnom), így nem is volt gond, gyorsan lefolyt az a mennyiség, amit ilyenkor levesznek. 

Bevallom, titkon reménykedtem benne, hogy lesz előtte tesztelés, de nem volt. Pedig nagyon kíváncsi lennék rá, hogy vajon negatív vagy pozitív lenne. Jó, hát annyira azért nem, hogy elmenjek valahova, és kifizessem.

Ma este megint BL meccs volt. Ezen ott lettünk volna élőben, ha lehetett volna, de talán jobb is ez így. A Barcelona fényévekkel van előttünk ebben a foci dologban, és ez most rendesen látszott is. Azt gondolom, nem szégyen tőlük három gólt kapni, nálunk nagyobb nevű csapatok is kaptak már ennyit, de kár, hogy nekünk ma egyet sem sikerült rúgni. 

12 év

 Furcsa fintora a sorsnak, hogy 12 évvel ezelőtt, amikor ezen a napon elkezdtem blogot írni, éppen egy munkahelyi válság feldolgozása késztetett erre. A sors nagy játékos, mert éppen pénteken volt 12 éve annak a napnak, hogy elküldtek. A munkahely ugyanez volt, a beosztás, és a főnök is más. 

Most mondjuk messze nincs olyan lelki gondom, mint akkor volt, de azért érdekes, nem? 

Annyi minden történt ennyi év alatt. Írtam blogbejegyzést sírva, írtam nevetve, írtam meséket, történeteket (és még mindig készül az utolsó szavas történet is). Voltam ezen a felületen boldog, büszke, szomorú, csalódott, értetlen is már. Volt olyan, hogy lélegzet visszafojtva vártam a reakciókat egy-egy poszthoz, volt, amikor kicsit sem érdekelt, ki mit fog szólni hozzá.

Én magam nagyon sokat változtam, mégis ugyanaz maradtam. Kicsit ráncosabb, kicsit fáradtabb, kicsit kevésbé komoly témákat feszegető, de ugyanaz a Dius, aki 12 évvel ezelőtt először kattintott a blog létrehozása gombra. 

12 év alatt 4071 bejegyzés íródott, amihez 10994 megjegyzést fűztetek. Majdnem kétmillió oldalletöltés volt ennyi év alatt, ami számomra döbbenetes szám. 

Köszönöm mindenkinek, hogy itt vagytok velem ennyien, ennyi éve már. 

Hétfő

 Nagyjából sejthető szerintem, hogy milyen érzésekkel indultam ma reggel dolgozni. Nem vagyok az, aki nem tud túllépni a sérelmein, de most még jól jött volna egy pár nap. De nem volt több, ma reggel hétfőre ébredtünk, így menni kellett. 

Volt egy olyan érzésem, hogy ma azért még lesz utóhangja a pénteken történteknek, és kicsivel kilenc óra után, amikor az a főnököm hívott magával, aki pénteken szabin volt, tudtam, hogy mit akar. Ő az a főnököm, aki egy végtelen hajcsár, aki folyamatosan, megállás nélkül képes dolgozni, és nagyjából ezt is feltételezi mindenkiről. De ő az is, aki mostanra tudott annyit változni, hogy ha épp nem is dicsér, mégsem tűnik sosem igazi letolásnak tőle semmi. De most már ilyet ő nem akart, inkább vigasztalt, és próbált lelket önteni belém, mondván sokkal többet tettem már le az asztalra, ami alapján továbbra is az egyik legértékesebb kollégájának tart, mint amekkora ez a hiba most. Kellemetlen, meg plusz munka, idő, stb, de reméli, hogy lyukas az a zsebem, amivel zsebre tettem pénteken, amit kaptam. Jól esett, amit mondott, és hogy fontos volt neki ez az egész annyira, hogy szánt rám időt. Ettől persze nem múlik el varázsütésre minden rossz érzés, de legalább megtette. 

A fiúk nyomják az online oktatást, sokkal több órájuk van, mint tavasszal volt, látszik, hogy mindenki jobban felkészült erre. Erik osztályfőnöke ma és holnap beosztott időben beszélget mindenkivel egy kicsit, mert hiányoznak neki. Egyébként még mindig agyondícséri őket a szülős csoportban, mert mindenki időre lead mindent. 

Roli osztályfőnöke nem ilyen közlékeny, de náluk is vannak órák majdnem minden nap, több dolgozatot is írtak már. Az angol verseny is zajlik. 

Patrik pedig dolgozik napi sok órát bezárkózva a szobájába, megírta a szakdolgozat vázlatot, amit a konzulense el is fogadott, így elkezdheti írni. Őrület egyébként, hogy már itt tartunk. 

Apósom itthon valóban jobban van, bár ma kicsit elkeserítette a háziorvos, amikor azt mondta neki, hogy akár hat hónap is lehet a teljes gyógyulás. December 17-én megy majd röntgenre, addig felesleges. 

És hogy Balázs se maradjon ki..ő most nehéz időszakot él meg, mert sehol sem olyan neki, amilyennek szeretné, hogy legyen. Jó lenne azt mondani, hogy csak én vagyok ilyen neki, de sajnos még én sem. Abban bízom, hogy az év végi napokat tényleg itthon tudja tölteni, és azok a napok tényleg a pihenésről szólnak majd minden értelemben. 

Advent első vasárnapja

 Azt már érzem magamon egy ideje, hogy az idén minden eddiginél nagyobb szükségem van az adventi időszak jelentette csodákra, apró szépségekre, sötétséget legyőző fényekre. Még pár héttel ezelőtt azt gondoltam, bőven lesz időm azokat a kis apróságokat, és egy-két picit nagyobbacska dolgot beszerezni, amikkel szeretném a meglévő díszeink mellett még ünneplőbe öltöztetni a lakást. Végül erre nem került sor, legalábbis nem úgy, ahogy gondoltam, de nincsen semmi baj. 

Azt is tudtam már pénteken, hogy ezen a vasárnapon, ha ég és föld leszakad is, én a főzésen kívül nem csinálok mást, csak varázsolok. Ahogy kerültek elő a dobozokból a díszek, és rakosgattam őket ide-oda, úgy nyugodott le a lelkem. Olyan jól esett, olyan jó érzés azóta is, hogy legszívesebben abba sem hagynám, amíg nem ragyog minden a fényektől.