...éjszakám volt. Ez a derékfájás, talpfájás csak addig enyhült, amíg a fürdőkádban voltam, aztán ahogy kijöttem onnan, ott folytatódott, ahol abbamaradt. Nem is tudtam sehogy elhelyezkedni az ágyban sem, mert nem volt jó feküdni oldalt sem, hason sem, háton sem..fél háromkor még ébren voltam. Addigra mondjuk már nehezen tudtam volna eldönteni, hogy ez a folyamatos fájdalom zavar jobban, vagy a tudat, hogy nemsokára kelni kell, és még nem is aludtam.
Ennek fényében ez a hétfő igen pocsékra és kedvetlenre sikeredett, de szóra sem érdemes, mert már túl is vagyunk rajta.
Az események pozitív hozadéka, hogy bejelentkeztem masszázsra, csütörtökön megyek negyed hatra. Addig már nincs is olyan sok idő hátra. Utána pedig újjászületve még dolgozom egy napot, aztán irány a Balaton. Ja, dehogy..előtte még meccsre is megyünk.
2020. szept. 7.
2020. szept. 6.
Vasárnap
Balázs dolgozott ma, így tudtuk már jó előre, hogy ma biztos nem lesz semmi programunk. Patrik már tegnap elment itthonról, grilleztek a barátokkal, és utána Zsófinál aludt. Nem szólhatunk egy szót sem, mert előző hétvégén meg fordítva volt, Zsófi volt nálunk péntektől vasárnapig. Az a felállás inkább kedvemre való, de nyilván így igazságos, még akkor is, ha egyébként Zsófi szülei sokkal edzettebbek már e téren, mint mi, ott ő a legfiatalabb gyerek, míg nekünk ez egy új helyzet. De persze, semmi kifogásunk ellene, hogy is lehetne? Csak még azért furcsa négy személyre teríteni az asztalnál.
Nagyon szép idő volt, így lehetett volna ez egy tök jó nap is, ha nem keseríti meg az a folyamatos fájdalom, ami az ízületeimet sújtja. Minden porcikám fáj, a derekam, a talpam, a karjaim, borzasztó érzés. Párszor eszembe is jutott a doktor néni, akihez 14 évesen jártam. Fogalmam sincs a nevéről, akkor sem tudtam szerintem, egy orosz néni volt, aki a Villányi úti lakásában rendelt, és akihez úgy kerültem, hogy addigra már bármit kipróbáltam volna, csak ne fájjon semmi. Ő akkor azt jósolta, hogy még az ízületeimmel sok baj lesz, nem jó se a túl meleg, se a hideg. Már akkor megmondta azt is, hogy lesz baj az epémmel is, meg a vesémmel is, végül is miért pont ebben az ízület témában tévedne? Ha tudnám, hogy akkor milyen injekciókat adott, holnap mennék, és beadatnám. Akár ugyanúgy minden nap, mint akkor. De sajnos azokról a dolgokról nem maradt semmi írásos dokumentum, ahonnan ez kiderülhetne.
Azért ma este megfordult a fejemben, hogy holnap írok a masszőr csajnak, akihez jártam régen is, hátha valahogy találunk egy órát a héten, amikor tudnék menni hozzá. Hátha segítene valamit.
De még az is lehet, hogy holnap úgy ébredek, hogy nem is fáj semmi. Ez lenne a legjobb.

2020. szept. 5.
Szombat
A szokásos módon telt, ahogy a legtöbb helyen,. akiknél nem volt program. Főztem, mostam, felmostam. Közben azért persze volt idő pihenni is, telefont nyomkodni, tévét nézni, feküdni egy kicsit.
A ruhás szekrényünket is átnéztem, és legnagyobb döbbenetemre megint kikerült onnan három zsák ruha. Pedig jó ideje már, hogy nem vásárolgatunk össze-vissza (nekem pl közel egy éve nem sikerül kardigánt vennem, mert sehol nem találom meg pont azt, amit szeretnék, és nem engedek az elképzelésemből). Igaz, az előző selejtezések során még jó sok olyan volt, aminek megkegyelmeztem valamiért. Vagy azt gondoltam, hogy még majd hordani fogjuk, vagy valamiért kötődtem hozzá. De ennek is itt volt az ideje, hogy ilyenek miatt ne tartogassunk semmit. Ami nem volt rajtunk már tavaly sem, az egészen biztosan nem is lesz.
Egyébként még ma már jó sokszor eszembe jutott, hogy valami egészen hihetetlen módon, mához egy hétre megint a Balatonon leszünk. Elképesztő jó érzés már most is.

2020. szept. 4.
Péntek
Az első iskolai hétnek vége van. Azt most egészen nyugodtan ki merem jelenteni, hogy Roli jól választott iskolát, határozottan úgy tűnik, hogy jól érzi magát. Az elmúlt pár napban több mindent mesélt a napjairól, és a tanárairól, mint az utolsó két általános iskolás éveiben összesen. Remélem ez így is marad, mert ez a fontos.
Erikre jó gyorsan rászakadt az érettségi súlya. Már megkapták a töri és magyar tételeket, gondolom azért is ennyire gyorsan, hogy ha bármi történik, ezen már legyenek túl. Kicsit úgy látom, még van ijedve a hatalmas mennyiségtől, de szerintem menni fog ez neki, csak nem hiszi el.
Az iskolában továbbra is nagyon komolyan veszik a vírust, ma két gyereket is hazaküldtek, mert hőemelkedésük volt. Meg is mondták, nem vállalnak felesleges kockázatot, inkább legyen vaklàrma, mint hogy nagyobb baj legyen.
A munkahelyünkön is szigorítás következik, bizonyos dolgokban szigorúbb előírások vannak, mint tavasszal, de van, amiben még oda nem tértünk vissza. Nálunk még nem volt senki igazolt beteg azok közül, akik a raktárban dolgoznak. (Vagy legalábbis nem tudunk róla)
A pénteknek örülünk, jól jön egy kis szusszanás a jövő hét előtt.

2020. szept. 3.
Csütörtök
Nem volt kellemes érzés ma reggel megint dolgozni menni. Fáztam is, hűvösek már ezek a reggelek, nekem már kell ilyenkor a mellény is, különben kocognának a fogaim is biztosan. Meg aztán a fázáson túl, a tegnapi nap rendesen kibillentett a megszokott ritmusból, és olyan péntek hangulatot teremtett. Ennek megfelelően jött ma a szombat érzés..
De persze túl kellett magam tenni ezen, mese nincs, dolgozni kell, a fiúkat is kelteni kellett, bár Erik meglepő módon egészen hamar ébren volt. Neki volt nulladik órája is, és még utána egy jó pár, csak fél ötre ért haza. Még szerencse, hogy nem volt ma este edzés, még pont hiányzott volna neki egy jó másfél órás foci.
Roli nehezebben ébredt, ő elég nehezen áll át ezügyben az elmúlt időszak lazasága után arra, hogy időre kell ott lenni. Igaz, nem is volt ez sosem az erőssége.
Mindenki elfáradt már ezen a héten, éppen jókor következik megint a péntek..
Az meg különösen jó érzés, hogy már csak egy hét, és megyünk a Balatonra.

2020. szept. 2.
Egyszer szakértő leszek
Várhatóan még ebben a hónapban, mert pont öt alkalmas a képzés, és szeptemberben öt szerda van. Az utolsó lesz az a szerda, amikor majd vizsgázni kell, és aminek a végén nyomonkövetési szakértő leszek, és képes leszek arra, hogy egyedül is megtervezzek egy olyan rendszert, amiből a lehető legrövidebb idő alatt a legnagyobb hatékonysággal meg tudjuk mondani egy bizonyos számunkra érdekes termék minden létező adatát. Ennek a felhasználói részével foglalkozom már egy ideje, rendszeresen vannak Nébih ellenőrzések, vannak termékvisszahívások (és itt mondom el, hogy minden ilyen témájú vevőreklamaciót nagyon komolyan veszünk, és mindegyikkel foglalkozunk is)
Nagyon tömény az anyag, nagyon kell figyelni is mindenre, ami elhangzik. Néha ez nem volt könnyű, mert a folyamatos figyelés is nagyon fárasztó. Így, hogy van némi alaptudásom, azért tudtam követni mindent, de anélkül elveszett ember lennék.
Szóval, jobb volt, mint vártam.

2020. szept. 1.
Ősz lett
Egy szempillantás alatt. Már tegnap napközben is minden erre mutatott, de aztán estére megérkeztek a felhők. Össze is csaptak rendesen a nyárral, hatalmas csihipuhit rendeztek. Bevetettek mindent, amit csak lehetett, volt égszakadás, földindulás, zengett minden. Az hagyján is, hogy fél éjszaka nem aludtam az ő vitájuk miatt, de akkorákat dörgött az ég, hogy még az ágy is mozgott alattam.
Persze az ősz nyert, és ma reggel nem csak hűvös reggelre ébredtünk, de még azzal is szembesültünk, hogy se térerő, se mobilnet, mintha hirtelen úgy tíz évet vissza is ugrottunk volna az időben.
Az ősz, a szél, és az eső kitartott egész nap, térerő és mobilnet azért dél körül már lett. Ez utóbbi a munkahelyünkön is okozott némi fennakadást, de ott is rendeződött végül.
Az első iskolai nap mindkét középiskolásoknak elég jól telt. Hazakerült minden nyilatkozat, amit ki kell tölteni. A maszk használatot komolyan veszik, ellenőrzik, számon kérik.
Holnap kezdődik a nyomonkövetési szakértő képzés, a kedvem nem jött meg hozzá, de mindegy. Majd végigcsinálom kedv nélkül.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)