Pfff

Olyan jól megfogalmaztam az előbb, de huss, el is szállt a gondolat azonnal. Úgyhogy kevésbé jól megfogalmazottan, és kevésbé összeszedetten fog itt állni amit most épp gondolok. Éppenséggel lehet, hogy jobb lenne, ha nem is állna itt, mert épp nem vagyok a legjobb hangulatban. Az elmúlt hetek, hónapok összes emelkedett érzése eltűnt nyomtalanul, az összes energiám elfogyott. Fáj a fogam és a fülem egész nap, nem állandóan, de elég észrevehetően. Néha bele is nyilall a fülembe, de mindegy, majd elmúlik.
Ma este egy szó elég volt ahhoz, hogy jó mélyre zuhanjak magamban, olyan mélyre, amit még most sem akarok beismerni. Van igazságtartalma is, meg van olyan tartalma is, amit egyáltalán nem érzek igaznak, és ezerháromszázkilencvenhárom indokom van rá, hogy miért nem. De nem akarom megindokolni, és nem akarom mentegetni sem magam. Vannak dolgok, amikben hibázok. Vannak, amiket sosem tudok megtanulni. Nem biztos, hogy az akaratom kevés hozzá, lehet, hogy egyszerűen csak így vagyok kitalálva. Én ezt nem tudom most. És nem is tudom megfejteni.
Halálosan fáradt vagyok, és minden apróságon vagy felhúzom magam, vagy bőgök, mint a záporeső. Vagy a harmadik verzió, hogy felhúzott vállakkal ülök, és begubózom.
De már csak huszonhat nap, és nyaralunk. Fél lábon is.... Akárhogy is.

Holnapra meg talán kialszom az egészet, és más hangulatban leszek. Vagy nem. De ez biztos.

Vannak ilyen mindenfélék

Van ennek a háromfiús létnek egy igen komoly árnyoldala is. Amiről mondhatom, hogy már elkezdődött. Merthogy a fiúk köztudottan mások, mint a lányok. És nem csak azért, mert a fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk (by Ovizsaru), hanem abban is, hogy míg a lányok alig várják, hogy majd ők is használhassák azt a félfürdőszobányi kencét és illatot, amit az anyukájuk, addig a fiúkat ez többnyire hidegen hagyja. Vagy ha nem is hidegen, de az illatok leginkább csak azért, mert épp menő az a dezodor, mert milliószor megy a reklámja a tévében, és lehető pózolni az old spice-os izzadásgátlóval és mondani, hogy "Tudtad, hogy fordítva ülöm meg a lovat?" (ki más? Erik :D :D)
Nos, az én fiaim ilyen szempontból roppant utálatosak. És engem roppantul tudnak idegesíteni vele, ugyanakkor igazi szemét is vagyok, mert nem átallom megjegyezni, ha izzadtságszaguk van, és nem átallom fürdés előtt figyelmeztetni, majd fürdés után leellenőrizni, hogy használt e szappant, és izzadásgátlót. Tudom, hogy utálnak érte rendesen, mert elég nyíltan húzzák a szájukat az érintettek, de nem bánom én... ha most nem tanulja meg, később igénytelen pasi lesz belőle. Az meg milyen szégyen lenne már.. .. Szóval, küzdünk a szagokkal (amiről amúgy tudom, hogy nem feltétlenül tehetnek, mert a hormonok, meg minden..), jobban mondva a szagok ellen, és napjában nyolcvanötször hangzik el tőlem valami ilyen irányú intelem. De én fogok ám nyerni.. :) Csak ők még azt hiszik, hogy nem. :D

Aztán van ennek a délelőttös hétnek is egy igen komoly árnyoldala. Nevezetesen, hogy annyira nagyon fáradt vagyok, hogy ma délután már semmihez nem volt energiám (csak a fiúkat cseszegettem). Már tegnap is elaludtam ülve a kanapén egy fél órát, míg Balázs csinálta a vacsorát, ma már ezt lehetett fokozni is, mert kétszer is elkapott a buzgóság, és alig bírtam lelket verni magamba, hogy legalább vásárolni menjünk el, mert Erik holnap kirándulni megy. Meleg kaja nem volt, pedig a fele királyságomat adnám egy tányér ponteléggé csípős gulyáslevesért, meg három túrós palacsintáért. De a lustaság győzött ma már, és előbb haltam volna éhen, minthogy nekiálljak főzni.

Na de nem kesergek ám egy percet sem, mert holnap is van nap, és holnap majd ugyanígy megküzdök a kamasz és a kamaszodó fiaimmal, meg még a legkisebb királyfival is (aki még nem mutatja ezeket a szagos tüneteket, ellenben a fáradtságtól minden miatt sír.. és ez sem kevésbé idegesítő). És ha nem is lesz gulyás és palacsinta, majd valami kaját csak összedobok. Meg a könyvtárba is el fogok menni. Ja, és persze, előtte még azért dolgozni is megyek.. de holnap már péntek.

Nem tudom hányan vagytok, akik valahonnan árvízi területről olvastok, de kívánok mindannyiótoknak kitartást, és a lehető legkisebb kárt. Cucka, rólatok tudom, hogy már elzárt hely vagytok... gondolok rátok.

Mindig csak a munka...

Még élénken él bennem az élmény, amikor könyvvitel órán először értettem meg igazán, hogy mi is a lényege azoknak az "akasztófáknak", amik egyébként számlaszámok voltak, és a bal és jobb oldal képviselte a tartozik (-) oldalt és a követel (+) oldalt. Hihetetlen élmény volt, amikor életemben először ültettem ezt át a gyakorlatba annak idején a könyvelőirodában, ami az első munkahelyem volt. (ez csak annyiban nem igaz, hogy iskola mellett is dolgoztam, de akkor más formában) Tiszta frászban voltam ugyan, hogy valamit elrontottam, és majdnem elvitt az infarktus az első áfa-bevallásom beadása idején is, de végül is úgy éreztem, a tudásom megvan, a gyakorlatom és a rutinom meg majd alakul még. Meg hát valljam be... mindig annyira lenyűgözött, amikor abból a sok számlából, számlakivonatból és mindenféle adatból a végén lett egy szép tiszta bevétel és költség oldal, és készült egy (két, három, akárhány) bevallás is. De emlékszem az első naplófőkönyvre, amit élesben kellett kitöltenem (pedig ezt a suliban is utáltam), és órákat ültem fölötte, mert az istennek sem jött ki, úgy, ahogy kellett volna.. Amikor pedig rájöttem, hogy szimplán "csak" rossz oldalra könyveltem valamit, máris ment, mint a karikacsapás. Az első ilyen bevallásom idején hetekig szorongva lestem a postaládát, mert meg voltam győződve róla, hogy az apeh minimum egy életre eltilt a könyveléstől is.  Persze nem így lett, és gyorsan le is kopogom, soha, egyetlen általam beküldött bevallásban sem volt hiba.
Na és amikor először dolgoztam egy igazán nagy cég főkönyvelői asszisztenseként, és először írtam milliós számokat a bevallásba, akkor két napig gyomorgörcsöm is volt. Pedig a főkönyvelő írta alá, és nyilván át is ellenőrzött mindent, na de mégis.. Egyébként itt volt a leglátványosabb ennek a költség-bevétel oldalnak az egyensúlya, vagy épp óriási kilengése, nyilván épp a hatalmas számok miatt.
Na és hogy jön mindez ide? Amikor a múlt héten először írtam jóvá valamit egy boltnak, az első kattintásnál ugyanez a gyomorgörcsös érzés volt.. mert rajtam múlik, hogy jó lesz, vagy nem lesz jó. És ha nem lesz jó, akkor az senkinek nem lesz jó, mert a bolt reklamálni fog, a raktárban többlet képződik, nekem meg lehet, hogy lesz pár kellemetlen percem, miután az egész kiderül. :) Persze, le tudom ellenőrizni, hogy jól csináltam e, és jól is csináltam, de azért a lenyűgöző érzés mellett a frász is kerülgetett rendesen.
És még más miatt is jön ide ez. Tök bírom, ahogy dobálóznak ezzel a "kikönyvelem" szóval nálunk. A könyvvitel tanárom fogná a fejét is miatta tutira. :D Magamban ma is ezen mosolyogtam, amikor hallottam, hogy kikönyvelnek valamit, hogy ha olyan súllyal használnák a fogalmat, ahogy én, lehet, hogy inkább nem is csinálnák. Egyébként majd ezt a kikönyvelős részt is meg kell tanulnom, és már most borítékolhatom, hogy majd az első ilyennél is ott lesz a lenyűgöző érzés mellett az is, hogy "atyaég, mi lesz ha elrontom" érzés is erősen.
De az elmúlt évek tapasztalatai azt mondatják velem, hogy addig, amíg egészséges "jól akarom csinálni" érzésekkel csinálok mindent, addig nagy baj nem lehet. Mert csak addig lesz úgy, hogy át fogom gondolni újra és újra hogy biztosan jó lesz.
És akkor most mondja még valaki, hogy unalmas dolog a könyvelés, és a számokkal való foglalkozás.

Elfelejtettem írni, és le is maradtam róla, amikor oldalt a letöltés számláló csupa hármast mutatott. Nincs meg senkinek róla a fotó? :(
És ma, csakhogy itt álljon emlékbe, Freddynek szereztem K-vitamint is, mert találtunk egy üres mérges zacskót a kutyakennelben. Nem hiszem, hogy megette, sőt, ebben biztos vagyok, de ha megnyalta is... szóval, úgy voltam nyugodt, hogy kapott K-vitamint. :)

Vissza a múltba....

Avagy levél a tízéves önmagamnak, a nyolcvanas évek végére.
"Kedves Dia! Meglepő lehet még egy ilyen nagy álmodozónak is, mint Te vagy, hogy levelet kapsz egy olyan dátumbélyegzővel, amit még sosem láttál. Igen, képzeld, nemhogy 2000 van (amikor majd, ahogy már kiszámoltad annyiszor, huszonkét éves leszel), de azóta sem állt meg a világ, mert már 2013 van.
Azért írod Neked, mert most még olyan magányos és szomorú lány vagy. Szeretném, ha tudnád, hogy mire majd életednek ehhez az évéhez fogsz érni, már nyomokban fogsz csak emlékeztetni erre a mostani önmagadra. Képzeld el, és ez egy nagyon jó hír, hogy nem leszel kövér. Ugye hihetetlen? De tényleg nem. Najó, itt-ott lesznek azért olyan rétegek, amik nem fognak akkor sem tetszeni, de ha azt mondom, hogy simán bele fogsz férni huszonöt év múlva is a mostani nadrágodba, elhiszed nekem? Nem? Hát majd meglátod.
Most még mindenki Diának hív, meg azon az idegesítő Diácskának, de szép lassan átveszi majd a helyét a Dius, amit sokkal jobban fogsz szeretni a Diánál.
A könyvek egész eddig kitartottak jóbarátként, akármi is történt, mindig ott voltak, ahogy most is ott vannak folyamatosan. Ha elfogadsz egy jó tanácsot, most elkezded írni azokat a könyvcímeket, amiket olvasol, biztos komoly kis lista lenne belőle. (kár, hogy ezt már én nem láthatom majd, mert én Veled együtt öregszem)
Nem akarom elmesélni előre, hogy mi minden fog történni Veled, mert mindent át kell élned. Úgy, ahogy történik. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de jó sok fájdalom vár rád. Testileg is, lelkileg is. De minden fájdalom erősebbé fog tenni. Minden terhet el fogsz bírni, hidd el. Hisz látod, én már végigcsináltam, és mégis írok Neked. Gondolj csak erre majd minden ilyennél, amikor szomorkodsz. De nem csak fájdalom vár rád, hanem hihetetlen örömök is. Megsúgom, hogy amiről most álmodozol a családdal kapcsolatban, szinte tökéletesen valóra válik. És olyan boldog leszel tőle, amilyet most még el sem tudsz képzelni.
Azzal kapcsolatban el kell, hogy keserítselek, hogy amiről most gondolkodsz, hogy könyvtáros leszel, sosem válik majd valóra. Egészen más területen fogsz elhelyezkedni, és az sem lesz végleges.
Ó, most majdnem elárultam valamit, amit nem kellene, mert abból már következtethetnél arra, hogy mi mikor fog történni, úgyhogy nem teszem.
Egy biztos. Most nagyon komoly kislány vagy. Talán egy kicsit túlságosan komoly is. Emlékszem rád. Emlékszem magamra.
Látom, honnan indultunk, és hova lehet jutni.
Egyet ne felejts el soha.... a szíved legyen nyitva, és adj ajándékba egy mosolyt mindenkinek. Jó lesz Neked is, és másoknak is. Tudom, hogy ezt még most nem érted, de nem baj. Benned van ez már most is, és nemsokára elkezd előbukkanni. Utána meg már örökre ott marad. :)
És még valami.... huszonöt év múlva majd már hálát adnál azért a mellbőségért, ami jut majd Neked tizenöt-tizenhat éves korod körül. Úgyhogy ne felejts el büszkének lenni rá, és ne takargasd örökké. :))
Nem tudsz változtatni, mert minden úgy volt jó, ahogy volt. Csak higgy nekem, és hagyd magad sodródni mindennel, ami csak jut...
Mosollyal és szeretettel várlak, hogy majd egyszer az a tízéves gyerek lelked és az én mostani harmincöt éves (ó, bizony, ilyen is lesz) lelkem összetalálkozzanak. Mert majd  még Te is tudsz mit tanítani nekem.
Legyél kitartó, és erős.
Szeretettel, Dius"

Nyaff-nyaff

Azon tűnődtem el, hogy vajon mennyire véletlen ez, hogy épp azt éljük át világszerte, amit? Vihar, árvíz, készültség, lázadás, tüntetés. Csoda az, hogy TermészetAnyánk úgy gondolja, itt az ideje kisöpörni innen mindent, mert árad a negativitás, és úgy terjed, mint valami spanyolnátha. Lépten nyomon abba botlik az ember, hogy nyafognak mindenért. Nyáron a meleg miatt, télen a hideg miatt. Tavasszal nem esett, az volt a baj. Most esik, most az a baj. Van munka, de túl sok, vagy épp nem fizet eleget. Nem fogad szót. Nem csinálja. Utál engem. Ellopták, betörtek, megverték, megerőszakolták.
Miért ő kap? Miértnemén? Mocskos kisebbségek (mindazösszes), mert nekik mindent lehet. Mocskos focidrukkerek. Mocskos politikusok. Szemét emberek.
Miből van neki? Honnan szerezte? Kinek a hátán mászott fel? Miért tartják el? Miért nem tanul? Még mindig tanul? Ki fizeti?
Az életünk nyolctizede úgy telik, hogy valamin mérgelődünk, kesergünk, telesírjuk a világot a mindenféle valós, és vélt problémánkkal. Hát ide vezetett.
De persze ezt sem látjuk. Mert most is az van, hogy miértnincsgát? Ki lopta el? Elmúltnyolcév. Elmúltkétév. Fülkeforradalmár. Ennek Szentmise? Homokzsák való neki.
Kedves emberek! Miért nem próbálunk meg többet örülni, és kevesebbet nyafogni? Hátha ezen is múlik. Hiszen hetedikes fizika anyag, hogy az energia nem vész el, csak átalakul. És mindent energiamező vesz körül. Csak az a töltés.. na, az nem mindegy. :)
'Amerikában történt, egy fiatalember karácsonyra egy autót kapott a bátyjától. Egy gyönyörű, ragyogó, új autót. December 24-én már ezzel az új autóval ment el a munkahelyére, s délben, ahogy jön ki az irodából, látja, hogy egy kissrác álldogál az autó mellett, nézegeti azt a gyönyörű, csillogó autót. S ahogy odaért, a kissrác megkérdezte: "Tiéd ez az autó?" Mondja a fiatalember: "Igen, karácsonyra kaptam." A kissrác eltátja a száját, azt mondja: "Kaptad? Semmit sem fizettél érte?" Mondja a fiatalember: "Igen, a bátyám vette nekem ajándékba karácsonyra." A kissrác megszólal: "Bárcsak..." s a fiatalember azt gondolja, hogy így fog folytatódni a mondat: "Bárcsak nekem is lenne egy ilyen bátyám!" De a mondta nem így folytatódik, a kissrác azt mondja: "Bárcsak én is egy ilyen báty lehetnék!" A fiatalember csodálkozik, szimpatikus lesz neki ez a kissrác, azt mondja: "Gyere, megmutatom az autót!" Beülnek, megmutatja a különböző gombokat, néhány kisebb kört tesznek, s aztán a kissrác újra megszólal, azt mondja: "Elvinnél oda, ahol lakunk?" A fiatalember rábólint, gondolja, hogy a kissrác el akar hencegni az utcában, hogy ő milyen autóban ül, de megint téved, ahogyan odaérnek egy kicsi, egyszerű ház elé, a kissrác kiugrik a kocsiból, fölszalad a lépcsőkön, aztán percekig nem jelenik meg, végül nyílik az ajtó, a kissrác lép ki, a kezében tart egy nálánál kisebb fiút, ahogy hamarosan kiderül, az öccse, aki mozgássérült, nem tud járni. Lehozza a lépcsőn, leülteti a legalsó lépcsőfokra, s azt mondja neki: "Látod, ez az az autó, amit a bátyja vett neki karácsonyra, ajándékba. Ha majd én nagy leszek, én is veszek neked egy ilyen autót. És akkor minden szép dolgot, amiről eddig meséltem neked, a hegyeket, a folyókat, a vízeséseket mind megmutatom." A fiatalember nem bírta tovább, odalépett, fölvette a mozgássérült kisfiút, beültette az első ülésre, intett a kissrácnak, hogy ő is szálljon be, s elkezdődött egy gyönyörű, karácsonyi autózás. Ennek a során a fiatalember átélhette azt, hogy valóban nagyobb boldogság adni, mint kapni.'

U.i. Én is fázom, és nálunk is be lett gyújtva. De már június van, és ez az állapot igazán nem tarthat sokáig. :))

Vasárnap este

Megint jól elpiszmogtam az időt, és igazából már akkor is késő lenne, ha az ágyban lennék, és javában aludnék. De végülis már mindegy. Jön a nemannyira szeretem hét, mert ezt a korán kelést nagyon nem nekem találták ki. De nem baj, ez is csak öt nap, és ha azon túl vagyok, akkor megint jön kilenc olyan, amikor még csak gondolnom sem kell a hajnali négy körüli ébresztőre.
Ma jó kis frontos nap volt minden tekintetben. Pontosan olyanok voltunk, mint az időjárás mind az öten. Egyik pillanatban vidámak, másikban mérgesek. Éppen mondjuk mi nem csattogtunk, és szórtunk jeget, de lehet, hogy lehetett volna odáig is fokozni. :D :D
Már csak két hét van hátra a suliból, és gondolatban holnap én is elkezdem írni a felkiáltójelekkel a Vakáció szót. Azt hiszem, bőven elég is volt ennyi ebből a tanévből, mert a gyerekeim is meglehetősen elfáradtak mostanra, meg úgy egyáltalán. Ideje lesz annak a szusszanásnak.
Előre utálom magam ezért, de csak megmutatom a Balázs telefonjából kivarázsolt fotókat is. Mondhatnám úgy is, hogy vigyor három lépésben.. De aztán vége a fotósorozatnak.. az elmúlt öt évben sem volt itt ennyi kép rólam. :D

Szépen nézzél.. fotóznak

Kicsit azért mosolyoghatnál.... 

Mondjad, hogy csíííízzzz.

Szombat

Csak egy szokványos szombat volt ez a mai. Illetve annyiban nem volt szokványos, hogy reggel a fodrásznál kezdtem. Úgyhogy megszabadultam a hajtömegem felétől sűrűségben, meg a hosszából is beáldoztam jócskán.
Egyébként meg mostam, de persze nem volt szerencsém, és nem száradtak meg a ruhák, mert esett. És mikor nem esett, akkor is csak állt a levegő, és semmi jó idő nem volt.
Részemről alig várom a verőfényes napsütést és a kánikulát. Nem bánom én, akármit is fogtok mondani rám, amikor majd eljön végre az én időm.. akkor is legyen végre meleg.
És annyiban sem volt szokványos, hogy roppant egészségtelen módon a Burger Kingben vacsoráztunk.
Na és megmutatom életem első saját kezűleg készített önarcképét. Csak hogy ilyen is legyen. (de jól nézzétek meg, mert el fogom innen tüntetni hamar)