Mindig az idő...

Amiből az embernek a legkevesebb van, az mindig olyan bántó. Akármi is az, azon kattog az ember, hogy lehetne belőle többet csinálni, hogyan lehetne jobban csinálni.
Sosem voltam jóban az idővel, mert "mindig haladt", és én vagy vészesen lemaradtam, vagy loholtam, mint egy marha, hogy ne maradjak le. Soha, egyik megoldás sem volt jó, mert a vészes lemaradás miatt csak még többet kattogtam, a loholás miatt pedig iszonyatosan kimerültem.
Most is az idő az, amiből a legkevesebb van. Legalábbis a szabadidő tekintetében. Mert van, amennyi van, naponta is, meg hetente is, de mindig többfelé kell szabdalni, és mindig több mindenre kellene belőle lecsippenteni. Be kell látnom, hogy az én szabadidőm is véges, sőt, úgy tűnik, mintha valahogy mindig kevesebb lenne.. Kevés egy hétvége arra, hogy minden elmaradt dolgot pótoljak is, meg pihenjek is, meg még a gyerekekkel is töltsek el egy kis minőségi időt is, együtt is, külön is. Mivel csak egyedül vagyok önmagam (szép is lenne, ha többen lennék.. :D :D) így aztán mindig van, ami elmarad. Ha pihenek, akkor nem halad semmi. Ha a gyerekekkel beszélgetek, vagy csak figyelem őket, vagy segítek nekik valamiben, akkor ugyan roppant elégedett vagyok magammal, és roppant fontosnak is érzem magam pillanatnyilag, de szintén nem halad akkor semmi. Ha egész nap a házimunka oltárán áldozok, akkor az meg olyan, mintha nem is lennék szabadnapos. Így aztán mindig úgy van, hogy ami belefér, belefér, ami nem, az meg majd egyszer fog.. Vagy nem. És akkor úgy marad.
Ugyanakkor egészen biztosan direkt történt az úgy, hogy tegnap délután egy és három óra között gyakorlatilag félhullaként feküdtem a kanapén, a fejfájástól. Nagyon rég nem volt ilyen migrénes rohamom, és nagyon nem is hiányzott, és nem is sírom vissza, de ha kell találni ebben valamit, ami miatt így történt, hát akkor azért, hogy pihenjek. Másra amúgy sem voltam alkalmas, így aztán ezt a részt pipáltuk is.
Nos.. és a blogolás. Az egészen bizonyos, hogy továbbra is ugyanígy lesz tíz percem, hogy leüljek, és leírjam, ami épp eszembe jutott. És az is úgy tűnik, hogy egyre biztosabb, hogy egyre kevesebb időm van arra, hogy másoknál egy egyetértő bólintáson (vagy egy mosolyon, esetleg egy fejcsóváláson) kívül egyéb nyomot hagyjak. Persze, ennek is vállalja az ember a velejáróit, mert tény, hogy a keveset kommentelő blogger elfelejtődik, de ez van.
Nem tudok, és nem is akarok ezerfelé szakadni, mert abból csak lavírozás lenne, és kapkodás. Annak meg aztán semmi, de semmi értelme.

Hogy is van ez?

Szerintem mostanában valaki nagy stikában átszervezett mindent, és már nem is huszonnégy órából áll egy nap. Nem lehet ez másképp. Mert különben jutna időm arra is, hogy csak úgy ülök a gép előtt, és olvasom a híreket, fórumokat, blogokat, stb. Jutna időm írni is. Jutna időm befejezni egy csomó elkezdett dolgot. Jutna időm eleget aludni. Jutna időm arra is, hogy ne csak úgy kutyafuttában rakjak rendet, hanem jó alaposan lesuvickoljam pl. a hűtőt.
Így, hogy itt valaki belebuherált a dolgok rendes menetébe, így csak a "kötelező" dolgok maradnak. Azok is nyögvenyelősen, be kell valljam.
De én ezt a helyzetet annyira, de annyira utálom, hogy innen üzenem annak, aki ezt az egész idő-dolgot irányítja, hogy elég..
Kérem vissza a nyugis napokat. Mind a huszonnégy órát maradéktalanul. Legalább egyetlen ilyet, ha megoldható. :)

Semmi idő

nem jut az írásra. Pedig lassan már megint egy könyvnyi gondolatom van, amitől szabadulni kéne. Olyanok is, amivel kapcsolatban igazán kíváncsi lennék mások véleményére, meg olyanok is, amik csak úgy elmondanak mindenfélét.
De ugye gép nélkül (saját gép nélkül) ez logisztikai nehézségekbe ütközik. Főleg, ha esik az eső egész nap, és mit is csinálhatna három fiúgyerek két négyzetméteren, ha nem filmet néz a számítógépen? Igen, kitaláltátok.. akkor játszik a számítógépen. :D Vagy ha nem ők, mert épp bőszen osztogatják a varázsigéket egymásra és egymásnak,  hát akkor a párom, aki biztosítja a filmek utántöltődését, meg híreket is kell olvasni valakinek... Én meg olyan előzékeny fajta vagyok amúgy is. :) Így maradok a sor végén. De ez jó így, mert valójában elfoglalom ám magam mással két tüsszentés-roham vagy épp vesegörcs között, csak épp hiányzik az írás, olvasás néha.
Ezt viszont megosztom én is veletek, hátha más is kedvet kap a szavazáshoz.
Szóval... Szerinted melyik a legjobb gyerekkönyv?

Karácsony körüli rohanás

Olyan mérhetetlenül lusta vagyok mostanában, és annyira unom már magam érte, hogy szörnyű. Egyszerűen semmihez nincs se kedvem, se türelmem, se kitartásom. Nyakunkon a karácsony, és még se ajándékok (na jó, kettő már megvan), se nem tudom, mit süssek, mit főzzek, meg semmi. És néha ugyan elgondolkodom rajta, de annyira nem is izgat. Ez a nagyobb baj. Egyik részem várja, hogy holnap akkor -így a véghajrában- eljussunk vásárolni, a másik részem meg legszívesebben átaludná a napot. Mert már tudom előre, hogy ott fogunk vitázni az in......r kellős közepén, mert a párom majd drágállja a játékokat (amiben igaza lesz), és kifejti, hogy nem csak akkor karácsony a karácsony, ha mindig játékot kapnak, meg majd összevitázunk rajta, hogy minek sütök kettőnél több félét, a többi apróságról nem is beszélve. A tömegtől meg már előre iszonyodom. Újabban megint rettenetesen zavar, ha várnom kell, vagy ha nem tudok lépni sem az emberektől.
El kéne végre döntenem, hogy mivel kívánunk kellemes ünnepeket az óvó néniknek, és a tanító néniknek. Persze, ez nem egy kötelező dolog, mégis úgy érzem, annyira mindannyian a családunk részei, hogy legalább egy jelképes aprósággal meglepjük őket. Általában sütivel, vagy bonbonnal (s.k.) szoktuk. Ötleteim voltak már, de arra is lusta voltam, hogy nekiálljak. Jó, persze, az utolsó pillanatban nekiugrok majd, és kész is lesz, csak mégis olyan fura az egész. Nem ilyen szokott lenni.
Hogy aztán mennyire zavar be a képbe az örökös időrohanás, amiről már sokszor értekeztem, azt nem tudom, mindenesetre ez a november-december ez maga az őrület e téren. Mert mire észbe kaptam, hogy már december van, addigra már jött a Mikulás. És még akkor azt gondoltam, hogy nem lesz itt semmi gond, még egy csomó idő van mindenre. Aha.. csak azt kihagytam a számításból, hogy soha nem jut semmire sem elég belőle. Mert vegyük csak sorra, mivel tengetem ráérős és láblógatós napjaimat.
Reggel nagyon nehezen kikászálódok az ágyból, mintegy hat, maximum hat és fél óra alvás utána. Ezután másfél (jóesetben), vagy két órám azzal telik, hogy minden gyerekem eljut iskolába, óvodába, megfelelő munícióval, védőfelszereléssel, miegymás.. Aztán eltelik egy jó félórám azzal, hogy rendbe teszem a konyhát a reggeli készülődés nyomaitól. Ezután jól megérdemelt reggelimmel letelepszem a gép elé, olvasok, írok, meg ilyenek. Úgy egy óra önfeledt semmit tevés után nekilátok összepakolni a gyerekszobát, meg elindítani a mosógépet, meg ilyesmi.. Mire újra az órára pillantok, addigra már a tizenegyesen van a nagymutató, és még fogalmam sincs, mit főzzek. Innentől a következő két óra ezé a projekté.. kitalálni, beszerezni, megcsinálni, megenni. De van mikor az utolsó fázis csak két óra körül történik. Aztán már csak épp annyi idő van, hogy elpakoljam az edényeket, és indulhatunk a gyerekekért, meg bevásárolni. Felszedjük a két iskolást a suli előtt, aztán bemegyünk a s..r-ba, meg a pékségbe. Mire hazaérünk, háromnegyed négy, rendszerint kipakolni sincs időm a szatyorból, és indulhatok az oviba legkisebbemért. Ez is egy fél órás program, pedig az ovi a szomszédban van. De mindig van mit megmutatni neki, vagy épp befejezni való játék, és akkor még az öltözködésről nem is beszéltem. Szóval, negyed öt táján hazaérünk, akkor kipakolom a vásárolt cuccokat, és -miután a nagyobbak már épp éhen akarnak veszni- hát csinálok nekik valami uzsonnát. Mire ezután is elpakolok, már öt körül jár a mutató, és még a mosott ruhák a kosárban vannak, nem a szárítón. Egy órával később a mosott ruhák helyét a kosárban felváltják a megszáradt ruhák, és én újfent kaját gyártok, ezúttal nemsokára munkába induló páromnak. Hétkor ő elmegy, én maradok a három gengszterrel. Ilyenkor általában még kikönyörögnek egy joghurtot, megesznek egy-két kiló mandarint, vagy épp csak a felét, mert banán is van itthon.. Én engedélyezek magamnak némi netezési időt, hogy aztán meg is bánjam hamar, mert ha nem állok ott a gyerekeim mellett, akkor ugyan nem indulnak el fürödni. Na, és mikor már mindenki pizsamában, akkor jut idő azokra a dolgokra, amik napközben nem fértek bele. Úgymint süti sütés, vagy recept-keresgélés ajándékhoz, meg ilyenek.
Nem tudom mit csinálok nagyon rosszul, de valamit biztos. Mert különben nem így állnánk most ajándékokkal, mint most. Vagy ez nem is rajtam múlt? Mit tudom én...

Csak egy gyors...

Szolgálati közlemény, miszerint lentebb megint van egy mesefolytatás. Egyszer majd csak utolérem magam mindennel.... talán jövőre, mert az idén már biztosan nem. Na jó, azért a mesének ígérem, karácsonyig kerítünk befejezést, már csak azért is, mert milyen adventi mese lenne, ha nem lenne karácsonyra vége?
Készülök hosszabb lélegzetvételű postot is írni, többet is, de valahogy nem megy minden egyszerre, mert nekem is csak két kezem van. Pedig, ha már az a fejemből író szerkezet mégsincs, akkor legalább lehetne több kezem. Vagy minimum lennék képes osztódni. És akkor igaz lehetne, hogy egyik lábam itt, a másik meg ott...
De egyelőre mindkét lábam az ágyam felé kell, hogy vigyen, mert reggel kelni kell. Könyörtelenül hétfő lesz. :(

Mindennapi gondolataim

Most már aztán tényleg elő fogom terjeszteni valahol, hogy bírálják felül ezt az idő-dolgot, mert ez az egy napra 24 óra kevés. Meg az egy hétre a hét nap is. Meg úgy egyáltalán. Mert most kezdődött a szeptember, őszintén szólva, még nemhogy ki sem hevertem, vagy magamhoz sem tértem igazán az iskolakezdés, és óvodakezdés okozta megrázkódtatásból, de már itt van az október. És ugyan még szerencsére jó idő van napközben, de ez már akkor is olyan hónap, amikor reggel és este már kell egy plusz kardigán az olyan fagyosszenteknek, mint én.. meg olyan korán sötét van már.. Meg egyáltalán. Azt meg tényleg csak halkan, és zárójelben, és egészen apró betűmérettel jegyezném meg, hogy már október? B@sszus, most volt húsvét.. meg évzáró, aztán meg mindjárt elkezdhetek gondolkodni a karácsonyi ajándékokon, meg ilyenek.
Najó, addig még lesz itt októberben szülinap. Krisztusi korba lépős, és nem is értem, miért kellett úgy lehurrogni azt a tortaötletet, miszerint tegyünk rá egy feszületet, ha már.. :-D Pedig annyira stílusos lenne.. Meg különben is, az csokis, fehércsokis olyan snassz, nem? De mit csináljunk az olyan emberrel, aki nem szereti a marcipánt? Ez amúgy is olyan rejtélyes dolog számomra, hogy valamit, ami ilyen finom, lehet nem szeretni. De lehet. Olyannyira, hogy képes lepiszkálni a tetejéről, ha mégis..
Na, és még amit akartam leírni így kutyafuttában, felmosás előtt.. hogy talán túl optimista volt az előző bejegyzésem. Mármint munkaügyben. Mert aztán péntek este negyed 11-kor (ugye szerintetek is tökéletes időpont sms-írásra?) kaptam ezt: "Tisztelt jelentkező. Amint elmondtam a meghallgatáson sok bizonytalansági tényező van az indulással kapcsolatban ami nem rajtam múlik. Egy pár nap türelmet kérek a jövő héten jelentkezem a megbeszéltek szerint. Üdv. (és itt a név)" Ez nekem olyan kis rejtélyes. Rejtélyesen pesszimista. Mert nem értem eleve azt sem, hogy minek küldte, ha egyszer megbeszéltük, hogy fog jelentkezni a jövő héten? Küldte volna akkor, ha mégsem tud mondani semmit még egy hét múlva sem. Meg miért ilyen későn? Vajon mi történhetett, ami miatt péntek este tíz után még telefont ragadott, és sms-t pötyögött.
Én optimista lennék alapjáraton, de most elbizonytalanodtam. Nemkicsit. Najó, már egyébként is végiggondoltam ezt az egészet, és nehezen értem, hogy a fenébe fog ez nekik jól működni, ha nem reklámozzák, meg ilyenek, de mondjuk, hogy kicsi vagyok, és nem értek hozzá.
Mindegy, majd kiderül... Ha meg nem kell még mégsem dolgozni, az sem baj, mert az őszi szünetben úgyis lenne programom. Az meg a másik, hogy akkor hogy a fenébe jutnék én eszébe a páromnak a HTB rendszámról, ha dolgoznék? :D :D