Aludni bárhol lehet...

Erre a fiaim számos példával szolgáltak már. Ma, miközben fotókat nézegettem, találtam is egy jó párat, amik épp ezt örökítették meg. Gondoltam, úgyis alig mutatok fényképeket, hát akkor most legyen..

 Mesenézés közben.

 Rúzsa Magdi előadása közben.

 Ülve.

 "Anyám lábainál heverve" (egy kruppos éjszaka utáni reggel így keltünk)

 Tv-t nézve

 A lépcsőn, miközben épp meglépett volna a mamáékhoz.

 Mézeskalács sütés közbeni bóbiskolás

 Mézeskalács sütés közben már K.O.

Játék közben.











És mindezt még néha tudták fokozni is. Patrikról van egy olyan kép, ahol az etetőszékben ülve alszik.(de az papírkép, nem tudom most megmutatni)

ÖregSam

Vagy csak túl kevés kávét iszom már? De a jelenség felütötte a fejét nálam is, amiről pedig meg voltam győződve, hogy velem aztán ilyen soha, de soha. És kajánul, arcátlanul és gátlástalanul kiröhögtem mindenkit, aki elaludt a tévén este. És erre hogy járok? Hát ugyanígy. Ráadásul nem csak este. Az a helyzet, hogy a nap bármely szakában, ha öt percnél tovább vízszintes helyzetbe kerülök, akkor kész... csukódik a szemem, és már alszom is. Napközben van olyan, hogy azért hallom a külvilágot, és némi fáziskéséssel ugyan, de még válaszolok is. Estefelé már ez sem.
Múlt héten arra ébredtem, hogy "...és az x-faktortól búcsúzik Fehér Zoltán..." Pedig azt még láttam, hogy ő és Stone fognak párbajozni, aztán onnantól se kép, se hang.
Aztán valamelyik nap, mikor Roland készült a hangját elveszíteni, megkért kilenckor, hogy feküdjek mellé egy kicsit. Tízkor ébredtem.
Tegnap arra ébredtem, hogy Erik jó hangosan suttog mellettem: "Anya, anya.... megvan Caramelnek is az utolsó embere" (ja, igen, a Voice-t is nézem)
És hát igen.... ma is bealudtam az utolsó reklámblokk alatt. És a párbaj-dalokra már megint nem emlékszem.

Úgyhogy ezek után már nem röhögök senkin kajánul. De most akkor ez már így marad? Hogy semmit nem lehet fekve nézni az elalvás veszélye nélkül? Ne már...Vagy lehet, hogy most pihenem ki azt a sok-sok évet, amikor ilyenkor még a gyerekeim aktívan foglalkoztattak?

(rém)Álom (ezt fejtsd meg)

Nem mondhatnám, hogy az epilepsziám napi téma lenne nálunk,mert egyáltalán nem az. Igaz, hogy a napokban én többször is gondoltam rá, de csak azért, mert miközben próbáltam kielemezni a nem tudok felkelni dolgomat, akkor eszembe ötlött, hogy akár a gyógyszerem is lehetne ebben a ludas, mert éppen azt a célt szolgálja, hogy kicsit lenyugtassa az agytekervényeimet. De arra jutottam, hogy nem kísérletezgetek saját szakállra,majd úgyis találkozom valamikor a dokimmal, és akkor ezt is megbeszéljük
Tegnap este, miután már túl voltam a második koffein-megvonásos napon (a kávé mennyiséget gyakorlatilag a felére csökkentettem) fél tizenkettő tájban feküdtem le aludni.
Elég hamar el is aludhattam, és elég hamar álmodni is kezdtem. Azt, hogy fekszem az ágyamban, és nem bírom a lábaimat megmozdítani. Egyiket sem. És nem tudok felülni sem. Tudom, hogy iszonyatos pánikba estem, mert végiggondoltam, hogy Balázs már elment dolgozni, én meg fent vagyok a galérián, és nem tudok lejönni. És a gyerekek.... meg hogy megyek dolgozni, és jajj, mi lesz velem most?
Itt ébredtem fel. Azt nem tudtam,hogy tényleg sóhajtottam egy nagyot megkönnyebbülésemben, hogy csak álom volt, de Balázs erre a sóhajra ébredt. A szokásos azonnali éberségével megkérdezte, hogy "mi baj van?" Én meg, még félkómásan azt válaszoltam "De jó, hogy végre elaludtam, eddig nem tudtam megmozdulni sem." Fel nem fogtam, hogy nem azt mondtam, amit akartam, hogy de jó, hogy felébredtem, ő pedig szó szerint vette a mondatomat, és azt hitte, volt egy rohamom, ami miatt nem bírtam feljönni, csak akkor (negyed kettő volt). A rémület a hangjában ébresztett engem is egy kicsit tudatosabb szintre, amikor megkérdezte, hogy "Rosszul vagy?" És akkor végre ki tudtam mondani, hogy csak álmodtam.
Szörnyű volt, az álom is, átélni azt a tehetetlenséget, és szörnyű volt ébredés után is ráébredni,hogy ugyan nem téma, de mégsem szabadulunk sosem az árnyékától ennek.
Na de sose legyen ám nagyobb bajunk.... ezzel megbírkózunk. :)