2025. febr. 13.

Meccsnap

 Ez a hét is olyan, hogy kettő meccsnap is van. Az egyik pont ma volt, így ma egy kicsit zsúfolt napunk volt. Mi már ötre mentünk dolgozni, nagyon rossz volt mindössze négy óra alvás után felkelni. Erik is reggelre jött ma, csak ő kicsit később, mert amúgy délutános a héten, és a pihenőidőnek meg kell lenni. Fél kettőkor jöttünk haza, még be kellett mennem a boltba, hogy a holnapi szendvicsekhez vegyek zsemlét. Az eredeti tervem szerint mára rendeltem volna az online shopból, de addig tököltem a rendeléssel, amíg buktam az idősávot. Mindegy, megoldottuk..

Itthon ebédeltünk, elpakoltam, hajat mostam, aztán már kellett is öltözni, készülődni, hogy induljunk. 

Nem nagy lelkesedéssel mentünk, de szerencsére azért jobb meccs volt, mint gondoltuk, még a győzelem is megvan. Több volt benne, mint amit az eredmény mutat (1:0), de majd meglátjuk jövő héten a visszavágón, hogy mire lesz ez elég. 

Csak négyen voltunk, mert Patrik éppen Észak -Macedóniában van. 



1 megjegyzés:

  1. Észak-Macedónia egy nagyon érdekes ország :-) Bennünk maradandó emlékeket hagyott, pro-kontra. Kíváncsi vagyok mit mesél majd Patrik.

    VálaszTörlés