Könyves péntek

 Majdnem kettő könyvet is hoztam ezen a pénteken, de végül a másodikat nem olvastam olyan ütemben, mint az elsőt. 

Van egyfajta kattanásom, hogy minden ilyen témájú könyvet elolvasok. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de van valami, ami miatt mindent tudni akarok erről. 

Ez a könyv a maga borzasztóságában fantasztikusan jól megírt történet. Igaz történet alapján íródott, ami, ha az ember tudatában van ennek olvasás közben is, bizony torokszorító érzés. Az írónő olyan szépen és olyan mesteri módon bánik a szavakkal, hogy észre sem vettem, hogy közben kihűlt a fürdővíz, és órák óta áztatom magam, csak olvastam és olvastam, és drukkoltam, hogy jajj, csak sikerüljön az ő gyerekét megmenteni. Anyaként olvasni ezeket letaglózó, és eszembe is jutott, hogy mennyire nem vagyunk annak tudatában, hogy milyen jó dolgunk is van nekünk. 

Annyira szép lelkű tud maradni a két főszereplő hölgy a könyvben végig, minden borzalom ellenére, amit végignéznek, megtörténik velük, olyan igazi szeretettel fordulnak az emberekhez, és egymáshoz. Ezek miatt nem azt éreztem, amikor befejeztem, hogy hú, mennyire szörnyű volt ez az egész, hanem hogy hű, de szeretnék ilyen erős, elhivatott lenni. Meg ilyen nagy betűs Ember. 

Az írónő azt írja a könyv végén, hogy mindenkinek el kell menni egyszer Auschwitzba, és látni a saját szemével.

Én kiegészíteném ezt a gondolatot azzal, hogy mindenkinek el kell olvasni ezt a könyvet. (És már láttam, hogy van folytatása is, azt is mindenképpen szeretném elolvasni)