Még most, amikor már leírtam a poszt címét is az a gondolat jár a fejemben, hogy ma lehet hogy egy kicsit csalok, mert mindössze négy óra alvás, nyolc és fél óra munka és 13ezer lépés után eléggé elfáradtam ma. Szóval azt gondoltam, hogy ma csak megmutatom mit olvastam a héten, és majd aztán holnap kiegészítem a gondolataimmal.
Na de az nem én vagyok, aki csak félig csinál valamit.
Erről a könyvről már több helyen olvastam mindenféle ajánlást, a niok csoportban is nagyon sokan olvasták. Egyszer már én is elhoztam a könyvtárból is, de éppen akkor kaptam karácsonyra a húgoméktól, így a könyvtári példányt visszavittem.
A könyv a témája alapján lehetne egy tucatvalami, mert nagyon sokan írtak már örökbefogadás, lányanya, anyaotthon témában. Ez a könyv nekem valahogy mégis teljesen más volt az összes között. Már az eleve különleges, hogy egy gyászoló hölgy talál vigaszt abban, hogy a múltjában történt szomorúságokat idézi fel a kis baba azonosító karkötők segítségével. Rengeteg érzelem, rengetegféle ember kap kisebb -nagyobb szerepet. Az csak nagyjából a könyv háromnegyede körül esett le, hogy tulajdonképpen a legnagyobb sztori mind közül egészen addig rejtve maradt.
Az, hogy igaz történet alapján íródott csak hozzátett nekem, bár egyébként is elég érzelmes fajta vagyok, úgyhogy rám akkor is nagy hatással lett volna, ha csak fikció az egész.
Nagyon szépen megírt könyv, mesterien felépített cselekménnyel, Az a fajta, aminek örülök, hogy a saját könyvespolcomon is ott van, és bármikor újra elolvashatom.
Szerintem olvassátok el.
Máris a várólistámra biggyesztettem.
VálaszTörlés