Az már tegnap nyilvánvalóvá vált, hogy a soproni látnivalókat meg is néztük, így mára más programot terveztünk. Illetve ez így nem teljesen igaz, hogy terveztük, mert én bizony hagytam magam meglepni.
Reggel elmentünk kávézni egy pékségbe, mert a lakásban nincs kávéfőző egyáltalán (nagyon fura), és onnan visszafelé sétálva árulta el Balázs, hogy hova is megyünk. Először azt mondta, hogy a Gyirmót nb 2-es meccsére 😂, de mondtam neki, hogy na ne szórakozzon velem, így elárulta, hogy Ausztrián keresztül átmegyünk Pozsonyba, és megnézzük a pozsonyi várat.
Kétszer indultunk el, mert az első induláskor, amíg eljutottunk a kocsihoz, eláztunk csúnyán. Hiába volt nálunk esernyő, a zoknink, a cipőnk, a nadrágunk csurom víz lett. Megbeszéltük, hogy akkor ha már kicsit elcsitul, visszajövünk száraz ruháért. A visszaút során még egyszer rázendített, úgyhogy biztos, ami biztos, még egyszer eláztunk. Emlékezetes lesz.
Az utunk nagyon szép volt Burgenlandon keresztül, nagyon szép volt minden, azoktól a szélturbináktól meg, ami arrafelé úgy tűnik, rengeteg van, teljesen le vagyok nyűgözve. Ott csak végigmentünk kocsival, nem álltunk meg sehol, de így is nagy élmény volt látni.
Pozsony azért nem annyira szép, mert valahogy ott ragadtak egy ilyen szocreál világban, de a várat nagyon szépen felújították, a kilátás onnan lenyűgöző.
Visszafelé még megálltunk a Páneurópai piknik helyszínén. Döbbenet, hogy gyerekkoromban milyen természetes volt, hogy ott van a szögesdrót, most meg nem is tudom felfogni, hogy volt ilyen.
Azért még sétáltunk itt a városban is este elég sokat.
Jó kis nap volt.
Mikor ősszel Kőszegen voltunk, engem akkor csapott arcul ez a valóság. A turistaút hosszan a határvonalon vezetett, és fehér törzsű nyírfasorral emlékeztek az egykori szögesdrótos határra.
VálaszTörlésNekem ez a 80as években az ország túlfeléből olyan távoli volt, nem 8s igazán felfogható gyerekként.