Kirándultunk

Azt nem mondom, hogy teljesen spontán módon indultunk neki ma délelőtt, de az azért igaz, hogy nem döntöttük el előre, hogy így lesz. Egyszerűen csak így alakult. Még az sem tántorított el bennünket, hogy ma volt az elmúlt hét legrosszabb időjárása (pedig én már-már azt gondoltam, hogy végül semmi nem lesz ebből a beígért hidegből, mert napok óta csak mondogatták, nálunk meg csak sütött a nap rendületlenül). 

Az úticél valamikor hónapokkal ezelőtt dőlt el, amikor a villanyszerelő az utolsó simítások (vagy inkább az első javítások voltak ezek már) elvégzése közben leverte a falról a házi áldást. Azt a házi áldást, amit még akkor vettem

Hollókőn, amikor egyszer Patrikkal osztálykiránduláson voltam. A régi lakásban nem volt a falon, itt rögtön helyet kapott. Szóval, ott és akkor eldöntöttük, hogy oké, akkor valamikor elmegyünk, és veszünk helyette egy másikat. 

Így vettük ma célba Hollókőt. Az egyetlen, amivel szerencsénk volt végül, az pont az időjárás volt, mert nem esett, hanem kisütött a nap, és egy kabát kellett ugyan, de azért a hőmérséklet is egészen baráti volt. 

Jött az egész család, amiért mindig különösen hálás vagyok magamban, mert azért még szeretnek velünk jönni. Roli volt az egyetlen, akiben felmerült, hogy ő maradna, de ő is csak azért, mert csábította volna a lehetőség, hogy játszhat a barátaival valami online játékon. De nem kellett neki sem túl nagy rábeszélés, és már vette is a cipőjét. 

Az út nem rövid, de én minden percét élveztem, mert egy csomó olyat láttam, amit eddig még nem, vagy ha igen, már nem emlékeztem rá. 

Hollókőre érkezve az első csalódás akkor ért bennünket, amikor észrevettük, hogy minden kihalt. Oké, hogy tegnap lett vége a húsvéti rendezvényeknek, de azt azért nem gondoltuk, hogy ezzel egyfajta világvége is lett ott. :( 

Azért sétáltunk egyet, de egyre csak fokozódó csalódottsággal láttuk, hogy minden zárva van. A fazekasház is, ahonnan a régi házi áldás származik. Felhívtam őket, és hát igen, közölték is, hogy hát ők ma pihennek, de a műhelyben, két faluval arrébb megtalálom az egyiküket, ha nagyon szeretném. Felhívtam őt is (egyébként testvérek), aki mondta, hogy igen, tényleg ott van, de sajnos házi áldás egy darab sincs a műhelyben, mind Hollókőn van (a zárt ajtók mögött, ugye). Azért még tettem egy kósza próbát, hogy esetleg nem jönne e mégis ide, ha már ekkora utat megtettünk, de azt mondta, nem tudja otthagyni a munkáját. 

Így kicsit keserű szájízzel jöttünk haza. Mert ugyan gyönyörű helyen jártunk, és egyáltalán nem lebecsülendő az élmény, amit ma szereztünk együtt, de mégis.. olyan jó lett volna, ha a hazaérkezés után felkerülhet újra a helyére az a kerámia. 

Na mondjuk én nem adom fel ilyen könnyen.. majd csak eljutunk oda máskor is. :)

Ezt imádtam. :)