Ez is elmúlt..

Mármint a húsvét. Illetve már majdnem vége, hétfő este háromnegyed hat van. Eltelt úgy, hogy sosem voltam még ennyire nemtörődöm és lusta dög egyetlen ünnep előtt sem, mint most. Sőt, még csak nem is stresszeltem azon, hogy se ajándék, se süti, se takarítás, és még a mosógép is nagypénteken várta a szerelőt. Mindennek ellenére mégiscsak járt itt a nyuszi is, locsolkodás is megvolt. Ettünk is, sütink is volt, úgyhogy lényegében semmi baj nem történt.
Nem tudnám megmagyarázni az okát, hogy miért is sikkadt most ez annyira el nálunk. Külsőségekben legalábbis. Semmi húsvéti dísz nem került sehova, még csak haza sem a garázs rejtekéből. Nem érdekelt, mit fogunk enni, milyen és hányféle sütit kéne sütnöm. Valami nagy-nagy szomorúság volt bennem, vagy inkább mérhetetlen fáradtság, vagy a kettő keveréke. Az egész csütörtök este tetőzött, amikor az egész napos mindenféle után (munka, munkából közvetlenül a temetésre mentem, és mindemellett még egész nap azon izgultam, hogy Erik épségben hazakerüljön a kirándulásról) este hét óra tájban lerogytam a kanapéra, és azzal a lendülettel azon kaptam magam, hogy aztaaaa, hogy zsibbad a fejem... meg a bal karom.. és jéééé... hogy forog a szoba. Nem, nem ájultam el, de iszonyatos fáradtság tört rám. Jó lett volna sírni, de még azt sem sikerült. Megúsztam az estét, és sikerült egy jót aludnom is, és csak kétszer tört rám a lábrázós akármim.
Pénteken egy fél órával tovább aludhattam a szokásosnál, ami már jó volt. És nem kellett dolgoznom sem menni, ami felért egy ünnepnappal. Dolgozás helyett, és hogy Balázs tudjon aludni (az ő hete sem volt semmi) a két iskolással, aki már a jól megérdemelt tavaszi szünetet töltötte elmentünk a piacra, meg a könyvtárba.
Délután jött a mosógépszerelő, és végre kiderült, hogy nem azért mos mosószer nélkül a mosógépem, mert feltalálta ezt a módszert, és ezentúl ilyen spórolósra veszi a figurát, hanem mert elszakadt benne egy bowden, amit szerencsére kb. tíz perces munkával ki is cseréltek benne. A tízperces munkát és az új bowdent elcseréltük egy ötezresre, és már moshattam is újfent mosószerrel, ahogy azt illik.
Azért még péntek este erőt vettem magamon, és nagyjából bevásároltunk, leginkább túlélésre játszva, hogy éhen ne haljunk már két nap boltnélküliségben.
Szombaton dacolva minden kupival, és pókhálóval, mosatlan ruhával, és egyebekkel, házimunka helyett elmentünk kirándulni. Na nem kell nagy dologra gondolni, csak Tbányára mentünk a Turulhoz, megnéztük a barlangot, felmentünk a kilátóhoz (ígérem, ha eszembe jut a neve, pótolom a hiányosságot). Jól éreztük magunkat, jó idő volt, csend és nyugalom. Nem kellett sehova rohanni, nem kellett senkire rászólni, ha tehettem volna, letáborozok ott az idők végezetéig, de azért végül hazajöttünk. :)
Vasárnap reggel Erik és Roland karöltve ébresztettek reggel hétkor, úgy gondolták, épp ideje lenne már megnézni, mit hozott a nyuszi a fészekbe. Mert az egyébként fel sem merült bennük, hogy esetleg üres maradt, főleg, hogy még virággal is díszítették. Azt gondosan eltussoltam a dédimama elől, hogy még a féltve őrzött kiültetett jácintját is a fészek díszítőelemeként találtam meg . És tényleg nem maradt üres, bár ez most leginkább nem nekem köszönhető, de a végeredmény szempontjából mindegy, mert húsvéti nyúl csak egy van, meg van neki egy segédje is, az már biztos, mert ha nem lenne, képtelen lenne ennyi mindent mindenhova elhordani (ezt csak azért osztom meg veletek, hogy tudjátok). Szóval.. a fészekben volt labda, krikett-készlet, tollasütő-készlet, ilyen gólyalábas izé (fogalmam sincs mi a hivatalos neve), meg persze csokitojás, csokinyuszi.. Örültek. :) Annak én kevésbé délutánra, hogy a krikett-ütőkből igen rövid idő alatt lett baseball-ütő, amivel leginkább egymást ütötték egy vita hevében. :D
Akkora mázlista vagyok, hogy még főznöm sem kellett, mert apósom megcsinálta helyettem a húslevest, a sóskaszószt a főtt hús mellé, Balázs megcsinálta a brassóit, én meg csak krumplit sütöttem, azt is a fagyasztott verzióból. Najó, hát összedobtam egy gyümölcstortát is, csak hogy mégis legyen valami édesség is a hűtőben.
Délután még elzarándokoltam a cukrászdába (áldott fél óra magány), elhoztam anyukámék tortáját. Fene nagy lustaságomban kitaláltam, hogy ha már ők (nevelőapám és ő) ennyire egyszerre ünnepelnek, és még soha életükben nem volt cukrászdai tortájuk, hát most akkor így az 58. és 52. szülinapjukon épp itt az ideje. Így aztán kaptak mákosguba tortát, és túrótortát. Én hamar túlestem az ajándékozáson, ők meg örültek, hogy kapták. :) :)
Ma reggel kissé morcosan kilenc körül sikerült kitámolyognom az ágyból, és nekiláthattam inget vasalni, mert ugyan nem mentek a fiúk csak a házban locsolni, na de akkor is úgy illik, hogy megadják a módját. :) Rajtuk kívül nem volt sok locsolóm, sógorom a nevelt fiával, és barátnőm gyerekei. Na pont elég is volt ennyi, azért szagminta alapján simán megtalálnának így is bárhol. És el sem hervadok már, efelől nyugodt lehetek.
A mázlistaság még ma is kitartott, ma sem kellett túl sokat vesződnöm a főzéssel, mert tegnapról maradt annyi kaja, hogy még ma is bőven elég volt ebédre. Így aztán hülyeség lett volna ma mást csinálni, mint megmelegíteni, és megenni.
Így, négy nap semmit tevés után kezdek végre magamra találni. Nem mondom, hogy már egyáltalán nem vagyok fáradt, de sokat javult a dolog. Még egy éjszaka van hátra, amikor egyedül kell aludnom, Balázs éjfélre ment dolgozni (ja, merthogy időközben már elmúlt éjfél mire befejezem ezt a post-ot), de aztán jó sokáig nem lesz ilyen. A héten szabin lesz, utána meg nappalos. És ez jó. :)
Így telt nálunk ez a különös húsvét.