2010. nov. 19.

Szabadnap Dius módra

A héten megint dolgoztam össze-vissza. Hétfőn csak a rendes négy órás műszakom volt, kedden is, de munka után rögtön mentünk Erikkel a nevelési tanácsadóba, ami azért ráhúzott rendesen a napomra. Szerdán egész nap voltam, tegnap szintén. A mosógép programozva mosott, mire reggel ébresztett a telefonom, addigra le kellett járnia. Szerencsére így is történt. (örök hála annak, aki feltalálta az előre programozható gépeket) A kaját hozta a gastroyal, az előző hétvégén pedig végeztem a takarítás oroszlánrészével, így csak fenntartani kellett a rendet. Ami azért sikerült.
A heti két rohamot stabilan tartom, emiatt alakul a mai szabadnap olyanná, amilyenné. Most már félig indulásra készen írok, el kell mennem ugyanis még valamit venni az anyukámnak és a nagymamámnak (mindketten Erzsébetek, és ezúton is hálás vagyok érte, amiért én nem lettem az :D), aztán elmegyek a háziorvosomhoz, akivel megpróbálok valami okos dolgot kitalálni rohammentesítés céljából. Aztán ez vagy sikerül, vagy nem.
Délután negyed háromra pedig fogorvoshoz van időpontom, ez is a rohamok következménye. A sok fogcsikorgatás, és szorítás (az állkapcsom is belefeszül ezekbe) eredményeképp a felső egyes fogamból letört egy darab. Ami hát nem szép. És nem is akarok így maradni, még akkor sem, ha azért kicsit félek ám... ki szeret fogorvoshoz menni? A másik meg, szerdán délután már voltam ott, csak nem tudott fogadni, akkor nagyon megvigasztalt, azt mondta, egyek nyugodtan, mert  ha le akar még törni belőle, akkor a fúróval úgyis letöri majd. Bahh... még a hideg is ráz a gondolatra.
Ha pedig már majd mindennel végeztem, akkor még jönnek a köszöntések itt-ott, amihez bevallom, most épp semmi kedvem sincs, főleg, hogy valószínűleg még el leszek zsibbadva, meg se nem ehetek, se semmi, de mindegy..
Szóval ilyen egy szabadnap. De remélem ez csak kirívó eset. (bár a többi is ilyen volt)

2 megjegyzés:

  1. Dius! A híresen jó fogaim első baja az volt, amikor egy barackmag miatt letört egy darab a metszőfogamból. Szóval nagyjából tudom mi vár rád de ne aggódj, nem olyan félelmetes és gyönyörűen helyre tudják hozni.

    Sajnálom, hogy rohamaid vannak, nem tudok okos lenni a témában. Jó lenne ha valahol tudnának rá ellenszert. Viszont olyan jó, hogy ennyien vigyáznak rád, hogy nem vagy egyedül.
    Ági

    VálaszTörlés
  2. Szia Ági!
    Köszönöm, hogy olvasol, és köszönöm azt is, hogy írtál.
    Fogamat megcsinálták, nem is látszik semmi rajta.

    VálaszTörlés