Fogadó óra I.

Szerdán volt aktuális az éppen következő fogadó óra az iskolában. Amire már készülök egy ideje, Erik miatt. Illetve nem annyira miatta, mint inkább az érdekében.. de erről majd még külön is írni fogok, ha már egyszer végre képes leszek kibogozni én magam is ezt az egész bonyolult és szövevényes dolgot körülötte.
Nem sok kedvem volt menni, mert egész délután esett az eső, én zártam a boltot, és már sötét volt akkor is, de mivel az iskola csak pár percre van a munkahelyemtől, és mert egyébként is be kellett mennem a főnökömmel beszélni két szót, hát gondoltam, megnézem mennyien vannak, és meglátom, ki tudom e várni a soromat.
Hát.. Erikéknél hatan álltak sorban, és csak egyesével lehet ilyenkor bemenni, de gondoltam, mindegy, ha már rászántam magam, várok. Miközben ott vártam, benéztem az ebédlőbe a felsős tanárokhoz, ahol sokkal kevesebben voltak. Így aztán először leültem Joli nénihez, aki Patriknak magyar irodalmat és magyar nyelvtant tanít. Kicsit félve, mert ugyan nincsenek rossz jegyei magyarból, de rettenetesen csúnyán ír. Bemutatkoztam, ő rám mosolygott, és elmondta, hogy nagyon-nagyon szereti Patrikot, mert nagyon aktív, nagyon közreműködő, láthatóan olvasott, jó a kifejezőkészsége, nagyon szép hangja van, és nagyon szépen beszél. A csúnya írásra vonatkozó közbevetésemet elintézte egy kisebb kézlegyintéssel, miszerint nem láttam én még csúnya író gyereket.. de heti egyszer egy órában elmegy hozzá korrepetálásra, ahol megpróbálja megértetni vele, hogy lehet lassabban is írni, és akkor szebb lesz. A korrepetálás kapcsán még elmondta, hogy hihetetlen élménnyel gazdagította a fiam, amikor először ment hozzá, mert akkora örömmel ment, mint még soha, senki. Mosolygott, örült, büszke volt. És neki akkor és ott visszaadta a hitét abban, hogy jó ez, amit ő csinál.
A magyar tanár után következett a matek tanár, aki már engem is tanított a matematika rejtelmeire, és tudom róla, hogy a matematika mindenek felett álló tantárgy az életében. Ettől hajlamos azt hinni, hogy másoknak is. Kicsit nyakbehúzva ültem le mellé, vártam, hogy közli velem "kijavította a csodálatos irományomat", de nem volt ilyesmiről szó. Ő nem dícsérte agyba-főbe Patrikot, de elégedett vele, szépen felvette a tempót, ahogy ő fejezte ki magát: "megérkezett a felső tagozatos emelt matematika csoportba". Magára talált, felvette a tempót, már nem bizonytalankodik. Az eszével soha nem is volt gond, néha a szorgalmát kicsit noszogatni kell, de alapvetően úgy gondolja, ki tud hozni magából bármit, ha akar. Ő tanítja az angolt is neki, erről a tantárgyról annyit mondott, nagy biztonsággal használja a tanultakat, nem fél megszólalni sem, és megért mindent, amit tanultak.
Ezek után még felkerestem Laci bácsit, aki történelmet tanít neki, és hozzá jár íjász-szakkörre. Laci bácsi pedig majdnem megríkatott. Na nem.. nem azért, mert olyan rosszakat mondott. Sőt. Tudtam, hogy a dolgozata a legjobb lett az évfolyamon, mert ezzel már az őszi szünet előtti utolsó napon boldogan jött haza. Már akkor is nagyon büszkék voltunk rá. Én meg még kicsit fel is nézek rá, bevallom, soha életemben nem kaptam ötöst ebből a tantárgyból. Na de ne kanyarodjunk el Laci bácsitól. A szám tátva maradt attól, ami elhangzott a szájából. Először is tökéletes jellemzést adott a fiamról, miszerint afféle "meg nem értett zseni" ebben az osztályban, mert kicsit kilóg a többiek közül. Nem elég vagány, viszont túl okos. Úgyhogy egyik igazi klikk sem fogadja be csak ideig-óráig. (még ez eddig nem okozott neki gondot, addig meg én sem aggódom) És aztán jött, amire igazán nem számíthattam. A dolgozata nemhogy az évfolyam legjobbja volt, de neki a négy évfolyamon nincs jelenleg még egy hozzá fogható tanítványa, mert olyan esszét írt neki, amitől leesett az álla. Nem csak a tudása van messze az átlag felett, de mindezt olyan stílusosan, olyan összeszedetten, szórakoztatóan tudta leírni, hogy azóta is csodájára jár. Őt idézve, komolyan meglepődött azon, hogy ezt egy olyan gyerek írta, aki ráadásul nincs is "menedzselve". Azt mondta nekem, ennek a gyereknek még nagyon sokáig kell tanulnia, és aztán pedig publikálnia kell. Megvan benne minden ahhoz, hogy a népet tanítsa. Lehetne az új Kossuth Lajos. De ne legyen politikus, ahhoz Ő túl őszinte. És gratulált nekünk, hogy ilyen fiunk van.
Én pedig nem is tudom elmondani, milyen érzésekkel álltam fel attól az asztaltól. Szívesen megöleltem volna ezt a Laci bácsit, ha nem nézett volna ki hülyén. Az tuti, hogy ott és akkor híztam hirtelen két kilót. És megbocsátottam ennek a "Kossuth Lajosnak", hogy annyira kiskamasz, hogy néha sírva tudnék elmenekülni tőle. Ugyanakkor kicsit megijedtem, mert túl fog nőni rajtam. Észben mindenképp. Tudom, hogy okosabb nálam. Ami nem baj. Sőt, nagyon büszke vagyok rá. Nagy feladat lesz őt jól terelgetni, vagy legalább jól támogatni az útján. Megadni mindent, hogy ami megvan benne, azt ki tudja hozni magából, de mégsem elé tálalni, mert őszintén hiszem, hogy akkor lesz igazán sikeres, ha meg kell küzdenie érte.
Na de ez a távoli jövő. Most még sütkérezem egy kicsit a büszkeségben, raktározom a mondatokat, hogy majd akkor is emlékezzek mindegyikre, mikor rosszabb napok jönnek.