Atópiás dermatitis

Már 11 éve él velünk ez a nyavalya, úgyhogy igazán egymáshoz szokhattunk, már-már családtag is. Kevés meglepetést tud már okozni, mégis van még azért, amin még nekem is sikerül fennakadnom. Pedig ennyi év után már "szagról" megmondom, melyik krémben van elocom, melyikben ftorocort. Ránézésre tudom, melyik fajta pöttyre kell szteroid, de azonnal, és melyik az, amelyik el fog múlni pár nap múlva. Tudom azt is, hogy a nyár ekcéma-szempontból maga a kánaán, olyankor alig-alig fordul elő. A késő ősz, és a tél pedig a lehető legrosszabb. Rosszul viseli a bőrük a hőmérséklet-különbségeket, ami a kinti levegő, és a benti fűtött szoba között van. Nehezen bírja a bőrük tolerálni a sok réteg ruhát is, még akkor is, ha nem hordanak műszálast.
Emlékszem, mikor először jelentkezett, hetekig nem bírtuk Patrikról leszedni. Az arca örökké lángolt, a testén pedig minden zsírozás ellenére is olyan száraz volt a bőre, mint a smirgli. Kentük, gyógyszereztük, mire hetek múlva végre kezdett javulni. Másfél éves sem volt még ekkor, és nagyon nehezen értette meg, hogy nem szabad vakarni. Főképp azért nem, mert a kezéről vitte tovább mindenhova. Az első két évben gyakorlatilag minden második héten ott ültünk a bőrgyógyászaton, egy kisebb vagyont hagytunk a patikában, mire megtanultunk együtt élni vele. Erik is igen korán meglátogatta az időközben szinte családtaggá vált bőrgyógyászunkat, alig pár hónapos korában vittem először. És Roland sem kerülhette el a sorsát. Sosem felejtem el a dokinak azt a mondatát, mikor megkérdezte, a kicsi végre lány lesz? Mondtam, nem, őt is fiúnak várjuk. Erre mondta, pedig, ha lány lenne, még talán esélye is lenne, hogy ne legyen a betegem.
Szóval, 11 év. Van a hátunk mögött rengeteg iszonyatos pillanat. Véresre repedt kéz- és lábujjak. Újdonságként kapott nem szteroidos krémtől sikítva vakarózás. Iszonyatos idegrohamok, mikor már nem bírták tovább a viszketést. Hihetetlen mennyiségű krémes doboz.
Szemét egy betegség ez amúgy. Nem találtunk okot. Nincs (kimutatható) táplálékallergiájuk, nincs semmi, amire azt mondhatnánk, hogy na, ez az oka. Hibás gének. Jobb híján. Ha szerencséjük van, a kamaszkori nagy hormonváltozáskor elmúlik. Ha nincs, rosszabb lesz.
Nem tulajdonítunk neki túl nagy jelentőséget, az életünk része a "kenekedés", a bőrgyógyászhoz járás. Néha viszont kiborulunk. Együtt is, külön-külön is. Van, hogy csak én. Mint most is. Eriken fura pöttyök jelentek meg. Volt már ilyen, emlékeim szerint. Nem is egyszer. És mikor először hallottam a diagnózist, majdnem elsüllyedtem szégyenemben. De aztán az orvosunk megvigasztalt, nincs ezen mit szégyellni. Szóval, Erik rühes. (rühös?) Elsősorban közösségekben terjed, de az egyébként is gyengébb bőrű gyerekek hamarabb "szedik össze", mivel sokkal kevésbé képes védekezni, mint egészséges társaiké. Van rá krémünk, amivel le kell kenni többször, ágyneműt, pizsamát minden nap lehúzni, mosni, vasalni, és elvileg megszabadulunk tőle a hétvégére. És imádkozom, hogy a többieken ne jelenjen meg, mert akkor kezdhetjük elölről majd.
Patrik lábujjai pedig annyira csúnyán sebesek, hogy nem is elég, hogy csak bekenjük. Bekenjük, és folpack-kal körbetekerjük. Így marad reggelig.
Így vagyunk most.
Én meg tegnap éjjel ismételten rohamot produkáltam. Ismét lábrázós, rázkódóst. Nem tudom, mikor lesz már végre vége.