Ezt a könyvet gondoltam levezetésnek az előzők után, amiben azért viszonylag sok borzalom akadt. Gondoltam én, hogy na, ez egy kis habkönnyű családregény.
Igen, ezt gondoltam. Aztán egészen a nyolcadik fejezetig azt, hogy halálra unom magam, mert túl sok benne az a fajta lírai hangvételű leírás, amitől ugyan nagyon szép írás kerekedik, de a cselekmény meg nem akar beindulni igazán.
És akkor ott beindult, és egyensúlyba került a sok leírás, az elképesztő részletességgel megjelenített helyszínek, emberek, érzelmek. Ez utóbbit olyan mesterien csinálta az írónő, hogy dacára a legnehezebben feldolgozható traumáknak, és kisebbséghez tartozásnak, a végére annyit adott, hogy teljesen feltöltődve csuktam be tegnap este az utolsó oldal után.
Van az az orrspray reklám, amiben a mandarin illatát taglalja a csaj, és minden alkalommal felhúzom magán rajta, amikor hallom, mert nekem olyan borzasztóan egysíkú és tanult szöveget előadós, hogy semmiképpen sem jön az az érzés, amit szeretne átadni. De itt, ennek a könyvnek az utolsó oldalain én is éreztem annak a szőlőnek az ízét.
Biztosan hangulatfüggő is, hogy kinek mit ad, hogy éli meg, engem most olyan időszakomban talált meg, amikor jó mélyre bejutott minden érzelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése