Egészen furcsa most minden. Az, hogy már több gyerekem dolgozik, mint ahány iskolába jár, elég mélyen érint. Még akkor is, ha egyébként nagyjából azóta, hogy megszülettek, tudom, hogy egyszer majd ez (is) megtörténik. Van egy csomó minden, amivel kapcsolatban csak hála van bennem, például, hogy mindkét fiam mondhatni könnyedén lépett át ebbe az új szakaszba az életében. Kicsit azért magamban meg is veregettem a vállunkat, mert úgy tűnik, jó embereket faragtunk belőlük, mindenhonnan csupa pozitív visszajelzést kapunk róluk..
De valahogy minden hála és pozitív érzés mellett van bennem egy kis üresség és olyan "öregérzés" is a történtek miatt. Tűnhet ez nyavalygásnak, meg hogy én aztán nem tudom jó dolgomban mikor mi miatt rinyáljak itt, pedig a legkevésbé sem rinya. Azért vannak olyan részei is a napnak, amikor az is eszembe jut, hogy amúgy ez tök jó, mert ők már felnőttek, de mi meg még nem vagyunk nagyon öregek, még csomó minden jót is kihozhatunk ebből.
Semmiképpen sem gondolom azt, hogy azzal baj van, hogy kevésbé van ránk szükség, vagy épp azzal, hogy már nem mi vagyunk az első helyen. Az is tök jó, hogy ha a dobogón azért ott vagyunk valahol.
Szóval most tanulom ezt az újfajta létet, és néha kicsit furcsán érzem magam miatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése