2019. ápr. 30.

Jó ez

Azt már most érzem, és látom, hogy igenis érdemes volt várni, és nem megalkudni semmivel sem a vágyaim, álmaim teljesülése érdekében. Igaz, hogy rengeteg tanulást igényel, meg egy csomó minden mást is, de olyan béklyóktól szabadultam meg ez alatt a pár nap alatt, amikről nem is feltétlenül tudtam. Legalábbis tudatosan nem.
Mindig szerettem a kommunikáció minden formáját. Szeretek írni, egyoldalúan is, mint ezen a felületen, de szeretek csetelni is. Nagyon szeretek beszélgetni is, a tartalmas beszélgetések meg mindig külön feltöltődést is jelentenek.
Ma volt egy jó hosszú, tartalmas és őszinte beszélgetésem a nagyobb főnökömmel. Már indultam volna haza, amikor szólt, hogy egy fél órát, ha még tudok, szánjak rá. Egy óra lett belőle, nagyon sok mindenről beszéltünk, őszintén, kötetlenül. Magánéleti dolgok is szóba kerültek, nem csak szakmai kérdések.
Közben többször eszembe jutott Balázs, mert ugye az ő főnöke volt nagyon sokáig, és most értettem meg pontosan, hogy mi is az, ami neki azóta is hiányzik, mióta ő eljött tőlük.
Kicsit sefüle -sefarka bejegyzés lett, mert összefüggően gondolkodni már nem tudok, de szerintem azért mindenki ismer már annyira, hogy tudja, mit is akartam leírni.

2019. ápr. 29.

A lényeg a végén van

Úgy érzem magam, mint (ahogy szokták mondani) kezdő b.zi a gőzben. Vagy még talán egy kicsit annál is bizonytalanabb vagyok. Nehezen kezdődik minden, kemény nap van mögöttem. Arra koncentrálok, hogy megcsináltam...úgy-ahogy, de sikerült. Két munkakört láttam el ma, mert a régiben kellett helyettesítenem, az újban meg ugye ellátni a napi teendőket. Sosem gondoltam volna, de néha bizony gondot okozott elolvasni normálisan egy levelet, vagy úgy rendesen elmélyülten csinálni, amit éppen csináltam. Sikerült is a régi munkámban két hibát is vétenem, amik ugyan gyorsan javítható hibák voltak, de látszott rajtuk a teljes koncentráció hiánya.
Vannak bőven homályos foltok (Erik ezt úgy mondaná, hogy "vakon vagy, anya"), de majd alakul.
Próbálom magamban összerakni, és rangsorolni a tanulnivalókat, mik azok, amik talán majd a leggyorsabban menni fognak. Kell a sikerélmény, mert itt majd minden ilyen ad egy kis löketet a következő szint eléréséig.
Igazából még az asztalt sem érzem igazán a magaménak, de majd belakom.
Holnap egy ugyanilyen nap vár rám. Nem mondom, hogy tök jó lesz, de azt is meg fogom csinálni. És aztán tök jó lesz, hogy lesz egy nap pihi.
Roli egyébként ma borbélynál járt, aki olyan helyes frizurát csinált neki, hogy egész délután csak csodáltam, milyen szép ez a gyerek (tudom, a fiúk jóképűek). Én meg persze rettenetesen elfogult vagyok.

2019. ápr. 28.

Vasárnapi mindenféle

Ezen a héten volt az anyukám hatvanadik, és a nevelőapám hatvanhatodik születésnapja. Sok vacillálás után végül sikerült őket rábeszélni, hogy töltsék a születésnapjaikat (egy nap különbség van köztük) utazással, amire vágynak már egy ideje, csak a mama felügyelete miatt nem nagyon jutottak el sehova fél napnál hosszabb időre. De most sikerült, Zalakaroson voltak szerdától szombatig. Tegnap délután érkeztek haza, szemmel láthatóan jót tett nekik a kikapcsolódás, jól érezték magukat, pihentek.
Ma közös családi ebéddel ünnepeltük meg egy tarjáni étteremben. Jegyezzétek meg, ha valamikor arra jártok, hogy az Öreg favágó kocsmájában nem fogtok csalódni. Mi is nagyon jól éreztük magunkat, nagyon finomakat ettünk, elbűvölő volt a hely is, mindenki barátságos, kedves. Az nálam mindig külön jó pont, amikor a velem egykorúak nem magáznak, és itt ez pont így történt.
Nem vagyunk nagy kajafotósok, de a desszertet muszáj volt megörökíteni. Kár, hogy az arcom nem lett megörökítve mellé, mert igen furcsán néztem, amikor megláttam. Négyen gyűrtük le végül...(egyébként smarni)

Délután itthon előbb kihevertük az ebédet (nem is vacsorázott senki), aztán azért még került sor mosásra, felmosásra, excel gyakorlásra. (Ez utóbbi még nagyon nem a barátom, de igyekszem szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat)
A papagájok tartottak némi repülési gyakorlatot, amit először szájtátva néztünk. Mêg nem nagyon megy nekik, de úgy látszik, az ösztön hajtja őket. Lesz itt még hajcihő, már látom. 😁

2019. ápr. 27.

Meccsnap

Nem a megszokott módon mentünk ma meccsre. Idegenben játszottunk, és most úgy jártunk, hogy nem jutott jegy a vendégszektorba. Jegy nélkül meg meg akartunk maradni, mert ott akartunk lenni, úgyhogy vettünk jegyet semleges kártyával nem vendégszektorba.
Ennek ára van, ami nem csak forintban volt kifejezhető, hanem abban is, hogy nem vehettünk fel fradis ruhát, nem vihettük a szálakat, és...nem is szurkolhattunk, mert már a meccs előtt is hallottuk, ahogy a biztonsági emberek megbeszélték egymás között, hogy figyelni kell, és aki fradista, azt ki kell vinni onnan. Mi meg nem akartunk kockáztatni, így ...bár nem volt könnyű, de kibírtuk, hogy egy szó nélkül végignéztük a meccset. Sokat segített, hogy körülöttünk sokan voltak hasonló cipőben, így együtt mindenkinek jobban ment a visszafogott viselkedés.
Már a meccs előtt tudtuk, hogy bajnok lett a csapatunk, a harmincadik bajnoki címet szerezték meg. Ennek tudatában igen visszafogottan (ha nem lennék ízig-vérig fradista azt is mondhatnám, hogy igen sz@rul) játszottak, ki is kaptunk 3:2-re. Sebaj...belefért..
Jövő hét pénteken 120 éves lesz a klubunk, másnap lesz az év egyik legfontosabb meccse. A derbi. Már elfogytak a jegyek, teltház lesz. És ott győzelemmel kell ünnepelni majd.
És majd ott kiszurkoljuk magunkból azt is, amit ma nem sikerült.

2019. ápr. 26.

Teó és Kleó




Rolit teljesen elvarázsoltàk. És ez pont elég is. 😊

2019. ápr. 25.

Megint többen

Mától megint nőtt itthon a létszám. Rögtön kettővel. Na nem születtek ikreink egy nap alatt (bàr nem mondom, jó buli lenne az is), de ma beköltözött hozzánk két Nagysándor papagáj is.
Már egy ideje készültünk rá, mindenképpen szerettünk volna kézzel nevelt papagájokat, mert Rolinak hatalmas csalódást jelentett a két nimfa, akik bármennyi időt töltöttek is már nálunk, és bármit próbáltunk is velük, semmi szín alatt nem voltak hajlandók semmire. Ki lehet mondani, hogy igazi kis szemétládák, mert még akkor is fújnak, és hátrálnak, amikor valami finom falattal kedveskedünk nekik.
Eltartott egy darabig, mire Balázs talált kézzel nevelt papagájokat, de sikerült. Aztán úgy tűnt, csalódás lesz ebből is, mert ugyan szorgosan küldték a fotókat a cseperedő papagájainkról, alig két héttel ezelőtt kiderült, hogy nem lesz mégsem kettő, hanem csak egy, mert mégsem fiú egyik sem (párt akartunk, mert magányosan nem jó nekik). Aztán kaptunk videót a kézszelíd madárról, ami már gyanús volt kicsit, mert nem tűnt túl kezesnek az a madár.
Végül múlt héten látott Balázs egy hirdetést valakitől, akinek nagyon sok, nagyon szép, és valóban szelíd papagáj van. Felhívta, beszéltek, megbeszélték mikor megyünk megnézni őket.
Ez volt a mai nap. Már hét elején tudtuk, hogy ma el is hozhatjuk őket.
Roli ünnepnapként tekintett erre a napra. A hely, ahol voltunk, leírhatatlan..én még soha életemben nem láttam ilyet, hogy egy ház udvarán ennyiféle papagàj legyen, meg pàvák, emuk, különböző különleges aprójószágok, meg kecskék...és minden állatot olyan szeretettel kezelnek, hogy az valami fantasztikus.
A két "sanyika" hihetetlen, hogy mennyire szelíd madár, kanállal esznek, meg kézből. Eriket is teljesen elvarázsoltàk a látottak, és a két új családtag is. Ez is hatalmas élmény nekünk, hogy belőle ilyen érzéseket váltottak ki.
Neve még csak a fiúnak van, ő Teofil, vagyis Teó...a lány lehet, hogy Kleo lesz, de szóba került a Ribizli is.
Képeket is mutatok majd róluk.
És jelentem: a medencébe simán beugrottam, ma még kicsit döcögős volt a tempó, de lesz ez jobb is.

2019. ápr. 24.

Mélyvíz

Van az úgy, hogy az ember álmodik valamiről, aztán amikor megvalósul, akkor először rémálom lesz belőle. Holnap úgy találom magam, hogy bedobnak egyenesen a mélyvízbe. Nemigen volt kérdés, hogy tudok e úszni, egyszerűen csak ma délután a kezembe adták az úszáshoz szükséges felszereléseket, és gondolták, minden adott ahhoz, hogy holnap reggel ugorjak egy elegáns fejest.
Azt nem mondom, hogy nyugodt vagyok, mert nem. Épp csak arra érzem magam képesnek, hogy elevickéljek valahogy a medencében, és örülhetek majd, ha a nap végén még majd ki tudok mászni valahogy.
De nem olyan fából faragtak, aki minden nehézség ellenére nem próbál meg mindent a cél érdekében.
Nehezített pálya lesz, néha beterítenek majd a hullámok is, és valószínűleg sokszor kell majd levegőért kapkodnom, de megtanulok úgy úszni, ahogy az elvárható. Csak mert ha meg tudtam álmodni, meg is tudom valósítani.

Hogy sokkal érthetőbb legyen: a kolléganő, aki babát vár, holnaptól nem dolgozhat. A betanításnak körülbelül a negyedénél tartottunk.

2019. ápr. 23.

De nehéz ez

Sosem gondoltam volna, hogy annyi vágyakozás és várakozás után épp akkor, amikor már tényleg a változás küszöbén állok lesz ilyen nehéz minden. Lelkileg visel meg, látni és átélni, hogy mennyire nehezen engednek el. Látom az arcukon, hogy nagyon szeretnék, hogy nekem jó legyen, próbálják palástolni, de ahhoz túl régóta dolgozunk együtt, hogy ne lássam, kétségbe vannak esve. A múlt héten mindenki sírva fakadt már a hír hallatán. Ma délután, amikor előreláthatólag az utolsó ilyen műszakunkat töltöttük együtt, már könnyek nem voltak, csak kimondott és kimondatlan szavak. Nehéz. Nekik is, nekem is, még akkor is, ha fizikailag nem megyek messzire, mindannyian tudjuk, hogy ilyen többé már nem lesz.
Próbàlom úgy intézni, hogy mindenkinek jó legyen, és szeretném, ha továbbra is jutna egy kevés időm ràjuk is. Nem teszek ígéretet, mert csak a saját dolgomat nehezíteném vele, de majd valahogy csak meg lehet oldani.
Majd ezen is túl leszünk...én meg kezdhetek újra azon, és azért dolgozni, hogy egyszer majd jó legyen.
Nem minden poszt erről fog szólni azért, de most minden gondolatomat ez tölti ki, nem nagyon fér bele más.

2019. ápr. 22.

Húsvéthétfő

A saját dolgomat is jól megnehezítem (szokás szerint), és emiatt aztán persze a körülöttem lévő két sem a legkönnyebb.
Általában, ha bizonytalan, vagy feszült (vagy egyszerre mindkettő) vagyok, folyamatosan próbálom magam elfoglalni mindenféle feladattal, és közben jár az agyam. Ez utóbbi, amit nem kéne, mert igazából csak feszültebb leszek, mert vagyok olyan hülye, hogy sokkal több olyan gondolat foglalkoztat, ami csak bizonytalanságot szül, mint olyanok, amik magabiztosságot adnak.
Így volt ez ma is, meg igazából már napok óta. Jó lenne biztosnak lenni magamban, és tudni, hogy azt a bizonyos lécet, amit az elődöm jó magasra tett gond nélkül meg fogom ugrani, de tele vagyok olyan kérdésekkel, hogy mi lesz akkor, ha mégsem úgy megy majd, ahogy szeretném? Vagy mi lesz akkor, ha mégsem fogom szeretni? Gondolom azért ez valamennyire normàlis azért...az a rész nem az, hogy az ilyenek miatt minden egyéb más, ami kicsit is bosszantó, azonnal robbanásra késztet, és kíméletlenül beszólok, kikérem magamnak, kiosztok bárkit, akit nem kéne, mert nem érdemli meg.
Ezt leszámítva azért nem volt rossz napunk, el nem hervadok, erről gondoskodtak.
Délután Balàzs, Erik és Patrik fociztak, Roli gördeszkázott, meg videózta a többieket, én meg néztem őket a padról. Meg is állapítottam, hogy ha Patrik kitartó szorgalma és Erik ereje valamelyikőjükben egyszerre lenne meg, biztos, hogy focista fiam is lenne. De jól vannak így, ahogy vannak.
Mozgalmas hét vár ránk, minden délután van valami dolgunk, holnap például rögtön dolgozni fogunk délután.

2019. ápr. 21.

Húsvét

Azt már írtam, hogy az idén nem nagyon voltam/vagyok ráhangolódva erre az ünnepre. Legalábbis a fizikai részére semmiképpen. De azért persze, nálunk is járt a nyúl, még ha sokkal visszafogottabban is, mint amikor kicsi gyerekek voltak a házban. :) És természetesen nálunk is megfőtt a sonka még tegnap, ma pedig elkészült a méteres kalács is, meg csokis-banános muffin. És kakaós csiga, mert az volt a kívánság. Én meg úgy voltam vele, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy a kelt tésztából kalácsot fonok, vagy csiga lesz belőle, hát legyen akkor az, amire vágynak. Ez egyébként is újabban egy komolyan felmerülő igény a fiúk részéről.. hogy teljesüljenek a kívánságaik. Akkora laklik, és olyan felnőttek már, de mégis egészen picik is tudnak lenni olyankor, amikor valamire nemet mondok. Még ha el is fogadják, hogy fáradt vagyok, vagy nincs kedvem, esetleg nincs időm valamire, rosszul esik nekik. Úgyhogy igyekszem azért teljesíteni a kéréseiket. Nincs olyan nagyon sok. :)
Főzni holnap is kell, meg ahogy elnéztem a szennyestartót, jobban járok, ha mosok is egy adagot legalább.. de ezeken kívül nem tervezek mást. Illetve, délután át kell néznem a jegyzeteimet, mert most épp úgy érzem, semmit nem tanultam a múlt héten, és nagyot fogok égni, ha esetleg csütörtöktől magamra maradok.
Ez a vers meg éppen arról szól, amit én most gondolok/érzek, úgyhogy elhoztam ide is.

Aranyosi Ervin: Miről szól a Húsvét?
Miről szól a Húsvét? A feltámadásról!
A hit győzelméről! Miről szólna másról?
Hogy a szenvedésnek, akkor lehet vége,
ha szeretet ébred mindenki szívében!
Ha félelmeinket el tudjuk engedni,
ha képesek vagyunk új emberré lenni.
Mert akik bántanak, tanítanak minket,
s nem kell visszaadni, attól óva intlek!
Tanuld meg hát büszkén viselni kereszted,
s ha így méltóságod már visszaszerezted,
légy a megbocsájtó, mindenkit megértő,
s csökken majd a bántó, s elkerül a sértő!
Tisztulj meg belülről, kezdd el változásod,
s meglátod követ majd újuló világod.
Szívedben a jóság, hagyd hogy feltámadjon,
aztán a valóság, méltó választ adjon.
Mit üzen a Húsvét? Higgyél önmagadban,
higgyél a lélekben, s ne csak az anyagban!
Mert a lélek túlél, feltámadni képes,
ám a test csak szolgál, földi léte véges.
Csak te rajtad múlik, utad hogyan járod,
teremts hát lelkesen boldogabb világot!
Keresd az örömöt, s tedd le a kereszted,
ezzel fájdalmaid végleg elereszted.
Támadj fel kegyes nép, kezdj magadban hinni,
nem elég az Úrnak szép véréből inni!
Újulj meg, virágozz, akár a természet,
a feltámadásból vedd csak ki a részed!
Határozd el, kérlek: – Mától szebben élek,
önmagam teremtek, s jövőmtől nem félek,
újra magam leszek, mihelyt feltámadok,
s minden kihívásra méltó választ adok!

2019. ápr. 20.

Meccsnap

Annyiszor írtam már ezekről a szombati meccsnapokról, és látom ugyan, hogy roppant népszerűtlen posztok ezek, de ez nem veszi el a kedvemet.
Már csak azért sem, mert ezek a meccsnapok olyanok nekem, mint másoknak a futás, vagy a tánc, vagy bármi, ami kikapcsol és feltölt. Minden héten van mire várni, és minden szombaton ott van az izgalom, a várakozás, ha minden jól megy, akkor hatalmas eufória meccsenként akár többször is. Minden egyes ilyen nap egy újabb élmény, minden egyes ilyen meccsen újra és újra átélhetem, hogy milyen jó ide tartozni. Mindezeken túl, minden egyes ilyen napon együtt vagyunk, közös élményeket szerzünk.
A mai meccs az egyik legfontosabb volt. Mindenki bele is adott mindent, tizennyolcezer szurkoló űzte-hajtotta a lelàtón azt a tizenegy játékost, akik ma este a csapat színeiben küzdöttek a harmincadik bajnoki címért. A Videotont fogadtuk, akiktől az elmúlt meccseinken rendre kikaptunk, a kupából is ők ejtettek ki minket (meg persze mi magunkat a butaságokkal). De ma este 18011 ember ellen játszottak. 4:1-re győztünk. Együtt. Mert együtt minden sikerülhet.



2019. ápr. 19.

Képzavar

Nagy szerencse, hogy már a Nagypéntek is ünnep nálunk is tavaly óta, mert így legalább kicsit van arra is idő, hogy egyáltalán felfogjam, hogy húsvét közeledik. Vagyis már itt van a kapuban. Az idén teljes időzavar van bennem ezzel az ünneppel kapcsolatban, nagyon nehezen raktam össze magamban, hogy hogy is lesz ez a tavaszi szünet. Az még rátett egy lapáttal az egészre, hogy mindjárt itt van május elseje is, így ott is lesz egy nap, amikor nem dolgozunk.
Azt tök jól megjegyeztem, hogy egymás után három olyan hét is lesz, amikor csak négy napot kell dolgozni, de ezen kívül sok minden kiesett.
Teljesen rendhagyó módon az idén még nem készült semmilyen sütemény, és még most nem is idegesít (nagyon). Holnap sem fog, mert délelőtt még muszáj részt vennem a nagy túlélő túrán a boltokban, tegnap munka után már alig volt erőm bármihez is. Este még meccsre megyünk, nagyon fontos meccsre.
Jó volt ma itthon lenni, sokáig aludni...Kimostam mindent, legalábbis úgy nézett ki a dolog délután háromkor, hogy üres a szennyes tartó, de már megint félig van, úgyhogy nem kizárt, hogy holnap is mosni kell egy adagot.
A nagypénteki utolsó böjti napot szigorúan betartottuk, amitől nem voltam népszerű, mert nálunk mindenki nagy húsevő, de egyszer egy évben azért kibírják. Làngost sütöttem ebédre, aztán vacsorára zsemle is készült.
Holnap jó lenne mindent megcsinálni, amit elterveztem, de majd minden attól függ, mennyi lelki erőm marad a vásárlás után.

2019. ápr. 18.

Hullámvasút

Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a hét. Egyszerre járok a fellegekben, és a pokolban is. Tényleg van olyan helyzet, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet.
Nagyon nagy boldogság, hogy már épp csak egy kis vékony hajszál választ el attól, hogy búcsút intsek az elmúlt hat év munkájának, és belekezdjek az újba. Az a hajszál is minden nappal rövidebb, és vékonyabb lesz, ezen a héten sokkal több időt töltöttem tanulással és jegyzeteléssel, mint azzal, ami már kisujjból megy.
Ma a nagyfőnök is beszélt velem. Arra kért, hogy nagyon gyorsan tanuljak, még a legbanálisabbnak tűnő dolgokat is jegyzeteljem, mert előfordulhat, hogy jövő héttől egyedül találom magam. Intézik az összes hozzáférést, amire szükségem lesz, az eszközöket, amikre szükségem lesz (és eljön az idő, amikor akàr itthonról is rendelkezésre kell állnom), és bizalmat szavaztak nekem. Jól estek a szavai, mar csak azért is, mert az mindig jó, ha az embert kiválasztják, felkérik. Igaz, alig pár hete volt csak, hogy én ugyanezt a bizalmat mutattam ki feléjük, és azzal a döntésemmel letettem a voksomat végképp mellettük. Bevallom, nagyon nem is esett volna jól, ha most ebben a helyzetben még pàlyáznom is kellett volna erre a pozícióra. Nyilván megtettem volna, mert harc nélkül még semmit nem adtam fel, de ez a verzió a lelkemet is megsimogatta egy kicsit.
Erre a simogatásra szükség is van, mert egyébként meg a szívem szakad meg, ahogy látom a műszakomban dolgozó lányok kétségbeesett könnyeit. Örülnek velem, miattam, mert tudják, hogy ezt szerettem volna évek óta. De nagyon tartanak mindentől, ami ott nélkülem vár rájuk. Sajnálom őket, és ha tehetném, osztódnék is, de ez nem lehetséges. Azzal tudom csak őket biztatni, hogy nem megyek messzire, és természetesen továbbra is nagyon szívesen segítek nekik, ha tudok.
Van olyan is, aki most döbbent csak rá, mit fog most elveszíteni. Neki nem én fogok hiányozni, hanem az a hülye, aki mindent megcsinált, akár helyette is. A hat év alatt többször is próbálta a hátamba szúrni a kést, pusztán amiatt, hogy féltette a saját pozícióját tőlem. Furcsa, hogy csak most hiszi el, hogy végig igazat mondtam akkor, amikor azt mondtam, nekem nem az a célom, hogy itt maradjak az idők végezetéig. Még furcsább, hogy csak tegnap hallottam tőle először olyat, hogy nagyon sokat köszönhet nekem, és nem is tudja mi lesz vele nélkülem.
A legjobbkor jön most ez a négy nap, mert az agyamban egy kisebb hurrikán tombol.
Kedden még osztódom, mert a saját műszakommal megyek, (és a műszak első felében tanulni fogok) , de lehet, hogy az lesz az utolsó délutános műszakom.
Addig meg kipihenem magam valamennyire.

2019. ápr. 17.

17

17 évvel ezelőtt ilyenkor ugyanígy nem aludtam, mint ahogy most sem. Akkor azért, mert alig hat órával azelőtt megszületett Erik. Nem volt a legsimább az ő születése, azt hiszem, már ott, akkor eldőlt, hogy neki aztán mindenért meg kell majd küzdeni. Mint ahogy az is már akkor tudható volt, hogy nekem pedig mindig mellette kell állnom, és az ő érdekében bárkivel szemben fel kell vennem a kesztyűt. Gyönyörű, formás baba volt. És óriási már akkor is.
Ez alatt a tizenhét év alatt annyi mindent megéltünk együtt. Itt van minden bennem, az első napok rémült kétségbeesésétől kezdve, a mai napi mosolygós felbukkanásáig.
Elképesztő, hogy mennyit tud mosolyogni, és milyen őszinte a mosolya. Azt hiszem, talán mondhatom azt, hogy neki van hármójuk közül ia legszebb mosolya, és a legderűsebb személyisége is.
Emlékszem a szemüveges korszakára, amit nagyon utált mindig. Még a kis, műanyag motorral is átmotorozott egyen, csak ne kelljen hordani. Emlékszem az első napjaira az óvodában, emlékszem az iskolás napjaira. Emlékszem a fejlesztő foglalkozásokra, arra, hogy mennyire szerette mindig az öccsét, és milyen türelemmel tudott vele játszani mindig.
Kicsit hihetetlen, hogy ez a sok minden tizenhét év története.
Az utolsó "gyerek" éve következik most. Bár ő az az ember, aki örök gyerek marad majd.

"Az anyaság lényege, hogy azt a gyereket neveld szeretetben, akit kaptál, nem azt, akit előre elképzeltél. Hogy megértsd: ő pontosan az az ember, akinek lennie kell. És ha szerencséd van, ő lehet a tanár, aki azzá nevel, akivé neked lenned kell."

(Joan Ryan)
Nekem nagy szerencsém van. Mert ő igazán jó tanár.

2019. ápr. 16.

Ha nagy leszek

Amikor kisgyerekként megkérdezték tőlem, hogy mi leszel, Diácska (hogy utáltam, amikor így neveztek), ha nagy leszel, akkor egy bizonyos êletkorig az volt a vàlaszom, hogy anyuka. Tökéletes életnek tűnt anyukának lenni akkoriban. (Amúgy tényleg így is van) Aztán kicsit nagyobb koromban már nem csak anyuka akartam lenni, hanem írónő is. Vagy újságíró.
Tizenévesen tökéletesen biztos voltam benne, hogy anyukaság mellett könyvelő leszek. Imádtam az iskolában is a tantárgyat, lenyűgözött, hogy milyen rendet lehet teremteni a számkupacok, számlák között. Szerettem akkor is, amikor ez volt a munkám.
Aztán igaziból anyuka lettem, és az anyuka lét nagyon sok mindent megváltoztatott bennem. A könyvelő szakmából végzetesen lemaradtam, és nagyon sokáig csak a pénzkeresés volt fontos.
Mostanra változott meg ez is, mert a pénzkeresés mellett már fontos, hogy olyat szeretnék csinálni, amihez szükség van folyamatos fejlődésre.
A múltkor már említettem, hogy helyettesíteni tanulok. Ha nagy leszek, koordinátor leszek, nem áruátvevő .
Ma új helyzet állt elő ezzel kapcsolatban. A lány, akinek a helyettesítését tanulom, babát vár. Veszélyeztetett terhesként. Valószínűleg holnap megtudjuk, hogy az üzemorvos engedi e dolgozni így, vagy nem. Ha nem, akkor nagyon gyorsan fel fogok nőni, akár már a következő munkanapon. Azt nem mondom, hogy nyugodt vagyok, mert nagyon sok mindent nem tudok még. De ha úgy adódik, meg kell oldanom valahogy.
De azért...egyszer, ha igazán nagy leszek, írónő leszek. És nagymama is.

2019. ápr. 15.

Nagyon hétfő

Ez a hétfő olyan volt, ami nem volt a szívem csücske. Legalábbis a kezdet semmiképpen. Mármint az a része, hogy fel kellett kelni, és menni kellett dolgozni. Főleg úgy, hogy Balázs csak elvitt engem, de ő ma még nem dolgozott. Mondjuk az nagyon jófejség tőle, hogy ilyenkor is felkel hajnalban, és elvisz engem.
A munka ma unalmas volt, meg úgy egyáltalán minden és mindenki untatott, idegesített. Nagyon nem találom a helyem már itt, de a helyettesítős rész sem az igazi. Ott időhiány van, meg egy csomó egyéb nehézség. Így aztán lógok a levegőben, és a két szék között próbálok egyensúlyozni, nehogy a padlón találjam magam.
De volt jó is a mai napban, mert a sok borongós nép után végre ragyogó napsütés volt. Eszembe is jutott az a bizonyos Gryllus Vilmos dal, amiben az van, hogy "mi szél hozott, kisviràg? nem szél hozott, napsugár..." Ez a dal minden tavasszal kísért engem, és képes vagyok heteken keresztül a legváratlanabb pillanatokban ezt dúdolni.
Amúgy azt jól tippeltem, hogy munka utàn már nem maradt semmi energiám az itthoni dolgokra. De nem baj. Lesz még hétvége is.

2019. ápr. 14.

Maradt még

lendület mára is. Kicsit kevesebb azért, mint ami tegnap volt, de ma is meg vagyok elégedve magammal. Ebéd után kicsit muszáj volt lefeküdnöm, harmadik napja küzdök azzal, hogy folyamatosan fáj a nyakam, mintha valami súly lenne rajta, és attól, hogy a nyakam fáj, a fejem is. Ahhoz nekem sok kell, hogy teljesen létesítsen bármilyen fájdalom (másodállásban fakír vagyok), bár...van az a migrén, ami ágyba kényszerít. Most elég volt egy fél óra pihentetés a nyakamnak, meg egy kis doppingszer (fájdalomcsillapító), és aztán nekiálltam a fürdő takarításnak. Addigra minden törölköző és fürdőlepedő is tiszta, illatos és puha lett, már csak a pormentesítés volt hátra. Az összes kosarat leszedtem, mindent lemostam, letöröltem. A csempe tiszta és fényes, meg minden más is makulátlan állapotban van.
Vacsorára gofrit sütöttem, nagy sikere volt, mint mindig. Mire megettük, nagyjából a végére is értem az energiámnak. Azért egy utolsó hajrával még összehajtogattam a ruhákat, meg előkészítettem a holnapi dolgainkat.
Azért ha most lenne még pár napon itthon, lehet, hogy nagypéntekre minden ragyogna a tisztaságtól. De félő, hogy a munka elveszi majd a lendületemet, és délutánra már csak nyomokban fogom tartalmazni magamat.

 

2019. ápr. 13.

Megy ez..

Csak le kellett írnom tegnap, hogy mi mindent nem csináltam meg...erre ma sikerült elég komoly tettre készséggel ébrednem. Ennek eredménye, hogy ma este azt írhatom: az összes ablakunk ragyog kívül-belül, az összes szúnyogháló is újra munkába állt a téli pihenő után (és még mindig voltak poloskatetemek itt-ott megbújva). A függönyeink is egytől egyik tiszták, illatosak, és simára vasaltan lógnak a helyükön. A téli kabátok mindegyike ki van mosva, és végre bekerülnek a szekrénybe (nyári álmot aludni).
Azért a Fradi meccset megnéztem a tévében, mert annyi pihenő mégis járt a mai napra. Kicsit izgulósra sikeredett, de szerencsére sikerült nyerni Mezőkövesden is.
Holnap, ha marad a lendület, még lesz mit csinálnom. Ha nem, akkor majd valamikor. De ez most jó, hogy készen van, örülök neki.

2019. ápr. 12.

Ez van

Azt nem mondhatom, hogy nagyon hatékony lennék házimunka terén a szabadság alatt, pedig minden rendes feleség arra használja ki az ilyen napokat, hogy alaposan kitakarítson. Hát én nem vagyok rendes feleség, mert túl sok minden e téren nem történt. A mosógép meg a szárító megy rendületlenül, ma az összes ágynemű is tiszta lett. Közben tartottunk egy glamour napos ebédet a burger kingben (mert amúgy e téren sem vagyok rendes feleség...főzni sem szeretek), meg vásároltunk is egy-két ruhaüzletben. Akkor ugyan semmi türelmem nem volt körülnézni tüzetesebben, mostanra azért bànom kicsit, mert van egy-két ruhadarab amit elképzeltem magamak. És szeretnék egy másik táskát is.
Azt nem mondom egyébként, hogy nem volt benn késztetés sem a takarításra, mert az nem lenne igaz. Volt. Csak átalakult.
Ma délután például migrénné alakult. Az a jófajta, amire vehetek én be akárhány fájdalomcsillapítót, akármilyen kombinációban, addig marad, ameddig jónak látja. Vagy amíg majd a hormonok győzedelmeskednek.
Azért az jó lenne, ha mondjuk holnap sütne a nap.

2019. ápr. 11.

Büszke

Szégyen gyalázat, hogy tegnap képes voltam csak azzal foglalkozni, hogy megint rendesen működik a telefonom, azt még el sem meséltem, hogy Eriknek micsoda sikerélménye volt.
Még mindenki emlékszik rá szerintem, milyen volt általános iskolában a történelem jegye...majdnem meg is buktatta a tanár ebből a tantárgyból. Akkor is tudtam, csak olyan kis szánalmas magyarázkodásnak tűnt addigra már minden vele kapcsolatban, mert nyolc éve mondogattam ugyanazt. Sőt, már az óvó nénik is elnéző mosollyal hallgatták, amikor azt mondtam, ennek a gyereknek csak arra van szüksége, hogy érezze, szeretik őt önmagáért. Nem kell több, ennyi csak. Igaz, azt belátom, nem könnyű őt szeretni idegen emberként. És még nehezebb volt ez sok évvel ezelőtt, mert minden kudarc csak beljebb zárta őt a maga világába, minden rosszul sikerült dolog után egyre inkább elhitte ő is önmagáról, hogy tényleg olyan hülye, mint aminek a tanárai többsége tartotta.
Nos...ez a gyerek, akit végtelenül csodálok azért a tartásért, ahogy mindezt viselte, a középiskolában rátalált arra az emberre, aki szereti őt, úgy, ahogy van. Pedig emlékszem rá, hogy amikor először meglátta, félt tőle.
Az a gyerek, aki volt általános iskolában, nincs már itt. A görcsös, bizonytalan, inkább csendben maradós Erik a múlté. Ott maradt a régi iskolában. A mostani Erik magabiztos, tájékozott, komoly, empatikus, ragaszkodó és kötelességtudó is. A mostani Erik egy újabb fül-és garat gyulladás ellenére is utazik Szombathelyre, mert az a tanára, aki szereti őt, aki bízik benne, őt és még két másik fiút vàlasztotta a töri versenyre, amit a Premontrei rend iskolái egymás között rendeztek. A mostani Erik elegánsan, zakóban megy, ahogy kérték. A mostani Erik hatszáz ember előtt tart előadást, és utána még külön meg is dicsérik vadidegen emberek is. Büszkén mesélte, hogy volt, aki úgy gratulált neki, hogy "egy ilyen előadással a szakdolgozat védés is menni fog"
Nagyon boldog vagyok, ahogy látom őt végre ilyennek. Nem jövök azzal, hogy ugye megmondtam, hogy nem lényegesek az osztályzatok, mert a fenti történet szerintem bőven kimeríti ezt.
Ja...a versenyen harmadikok lettek, egy ponttal lemaradva második, és kettővel az első mögött.

2019. ápr. 10.

És működik

Az milyen jó már, hogy olyan férjem van, aki egy pár óra alatt újra telepítette a telefonomat. Mindezt úgy, hogy az összes fontos csetresz megmaradt, ahogy volt. Na persze az sem mellékes, hogy újra normálisan működik rajta a wifi is, és nem két perc alatt tölt be egy-egy oldal.
Eszembe is jutott délelőtt, amikor még perceket vártam arra, hogy elolvashassam a hírt a bah csomópont lezárásáról, hogy azért milyen sok idő telt el úgy, hogy ehhez a lassúsàghoz voltunk szokva. Milyen gyorsan el lehetett ezt felejteni.

2019. ápr. 9.

Csetresz

Van ebben a rohanó világban az a dolog, amikor már alig ragaszkodunk dolgokhoz. Szemrebbenés nélkül cseréljük le a régi, kevésbé működő dolgainkat újra, nem halmozunk magunk köré mindenféle apróságot. Nincsenek már szalvéta gyűjtemények (bár mintha az enyém még ott lenne a padláson), sem egyebek
 Igaz, idő sem nagyon van arra, hogy bármi ilyen fölött nosztalgiázzunk.
Emlékszem rá, hogy régen, amikor takarítanunk kellett a mamánál, a rengeteg csetreszét egyesével csodáltuk meg, és kérdezősködtünk, hogy honnan van. Tudta mindegyikről, hogy kitől kapta, milyen alkalomra.
Az én unokáim nemigen tesznek majd fel nekem ilyen kérdéseket, nem is nagyon lesz miről, mert ilyesmi csetreszem nem nagyon van. Ajándékba meg végképp nem kaptam senkitől.
Arról jutott ez eszembe amúgy, hogy a telefonom napok óta nem működik rendesen. Simán ráfogtam az internet szolgáltatóra, de aztán rövid úton kiderült, hogy a hiba minden bizonnyal az én készülékemben van. Valószínűleg újra kell telepíteni, mert valami béta verzió akármi fut rajta, és emiatt nem frissítbúgy, ahogy kéne. Egy ilyen újra telepítés meg azzal jár, hogy egy csomó csetresz el fog tűnni. Nem feltétlenül fontos dolgok, de mégis olyanok, amiktől ez a telefon az enyém. Azt tudom, hogy a legutolsó ilyen után hetekig csak a legszükségesebb dolgokra használtam a telefonomat, mert olyan volt, mintha nem is enyém lenne. De hát mindegy, mert azt is utálom, hogy a mobilnet gyorsabb, mint a wifi. (És a mobilnet keret meg ugye véges)
De bevallom, ezért nincsenek csetreszeim sem...mert ha valamelyik összetörne, mindig azt akarnám pótolni, vagy visszakapni.

2019. ápr. 8.

Hétfő

Újabban ezek a hétfők tartogatnak mindenféle újdonságot és meglepetést. A mai is ilyen volt, mert arra érkeztem be dolgozni, hogy rögtön közölték is velem, hogy felsőbb utasításra vegyem ki a szabim időarányos részét még a héten. Ez két nap, de ha már lúd, akkor legyen kövér, és ugye legyünk merészek is. Így aztán a hétfő rögtön csütörtök lett, mert a héten már csak holnap dolgozom. Igaz, valószínűleg jól rá kell pihennem a következő hónapokra, mert a mézesmadzag után azért azt is siettek elmondani, hogy úgy készüljek, a nyaralásig már nem nagyon lesz lehetőségem szabadságot kivenni, mert komolyan rá kell feküdni erre a betanulás dologra. Nyilván adódhat olyan helyzet, amire nem fognak nemet mondani, ha kérem, hogy engedjenek el, de értem én. Meg is fordult a fejemben, hogy vajon sejtik e, amit én már tudok egy ideje, vagy vajon mi lehet a háttérben, de úgy döntöttem, nem agyalok ezen. Mindenre sor kerül a maga idejében.
Az mindenesetre sokat dobott a hangulatomon, hogy ezen a héten megfordítom a hétköznap-hétvége arányát.

2019. ápr. 7.

Mi vagyunk

Nem nagyon van téma mostanában, amiről tudnék írni. Mindenki teszi a maga dolgát, ki-ki a saját vérmérséklete, szorgalma és affinitásai szerint.
Van köztünk olyan, aki épp csak egy alap minimum szintet ad ki magából (Roli), de látszik már, hogy elindult az a folyamat, amitől majd nemsokára elkezd a belül tartogatott energia felszínre törni. Még eltart majd egy kis ideig, mire mindezt jól tudja majd ő is hasznosítani, de időnk, mint a tenger.
Van köztünk olyan is, aki épp a felnőttkor küszöbén ácsorog (Erik), és most épp úgy tűnik, hogy beérett nála minden, amit valaha beszélgettünk, komoly fiatalember lett belőle. Nem tudom hol lesz a végállomás nàla, de jó nézni is az utat, amit jàr.
Van köztünk olyan is, aki céltudatosan teszi a dolgát (Patrik), de nem teljes erőbedobással teszi ezt. Nézelődik, tapasztalatokat gyűjt, informàlódik. Továbbra is szivacsként szippant magába mindent, de már rég nem az a naiv, gyermeklelkű fiú, akinek ő indult valamikor. Hatàrozott, öntudatos, magabiztos. Van benne cinizmus, ugyanakkor nagy hajlandóság van benne mások segítésére. Nem feltétlenül tettekkel, bár az sem áll távol tőle egyáltalán, hanem akár egy-két jól megfogalmazott mondattal. Még mindig él sem tudom képzelni, hogy végül mi lesz majd belőle, de abban biztos vagyok, hogy minden pont úgy lesz, ahogy eltervezi.
Van köztünk olyan is, aki dupla fronton is teljes erőbedobással áll helyt (Balázs), pedig mostanában sokat vettek el a megszokott lendületéből és motivációjából. Ettől függetlenül sem adja sohasem lejjebb a tökéletestől. Nagyon drukkolok neki, hogy a nemsokára következő időszakban még majd önmagát is sikerüljön meglepni. Megtett érte mindent, és én őszintén hiszem, hogy meg is fog történni.
És van köztünk olyan is, aki csendes szemlêlőként, szorgalmas tanonckênt a kispadon vàrakozik. (Én) Néha nem hiszem el, hogy bármikor is meg fog történni, hogy felàllhatok a kispadról, és becserélnek, máskor meg azt gondolom, én vagyok a tökéletes csereember. Nem én vagyok a legstabilabb ember most a családunkban, nagyjából minden téren a többiek mögött kullogok. Mondanám, hogy fülfàjásban én vagyok a legjobb, de itt Erikkel fej-fej mellett haladunk.

2019. ápr. 6.

Meccsnap

Távirati stílusban:
Rúgtunk három gólt. 
Nem kaptunk egyet sem. 
Nyertünk. 
Sütött a nap is. 
Készült szelfi is. 


Fáj a fülem.
Már megint.
Eriké is fàj.
Már megint. 

2019. ápr. 5.

Péntek

Most mondanám, hogy végre péntek, de annyira nem volt gáz ez a hét, hogy nagyot kellene sóhajtanom a megkönnyebbüléstől. Persze a hétvége mindig jó. Meg az is jól fog esni, hogy nem kell hajnalok hajnalán felkelni.
Most olyan semmilyen kedvem van, csak úgy vagyok. Nem terveztem semmit el, még azt sem tudom, mit fogok főzni holnap. Igaz, már most belefészkelt az agyamba a gondolat, hogy pizzát kéne rendelni, és akkor egy csomó minden mást tudnék csinálni a főzés helyett. De persze az is előfordulhat, hogy holnap reggel tettrekészen, tele ötletekkel ébredek majd. Kicsi rá az esély, de attól még megtörténhet.
Most viszont muszáj lefeküdnöm, mert nagyon álmos vagyok.

2019. ápr. 4.

Csütörtök

Már harmadszor kapom az értesítést az időképtől, hogy holnapra eső várható, úgyhogy még a végén úgy is lesz. Azt nem mondom, hogy örülni fogok neki, mert az eső nem a barátom, de azt mondják, nagy szükség lenne rá.
Ma csináltam az első kicsit komolyabb feladatomat a helyettesítős dologgal kapcsolatban. Mire a végére értem, már egész bele is jöttem. Közben ma be is kerültem új levelező csoportba is, így holnap majd megint rendezhetem át a levelezőmet, hogy valami rendszert vigyek a dologba. Jobb ezt rögtön az elején, még mielőtt lesz egy csomó kezelhetetlen levél mindenfelé.

2019. ápr. 3.

Nem a legjobb nap

A nap, amikor semmi nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna. Nem csak foci terén (kikaptunk, így el is búcsúztunk a kupától), hanem úgy nagyjából sehogy.
De nem lényeg, ettől még jó volt, hogy nem kellett dolgozni menni. Holnap majd megint kell, de még addig van egy kis idő.
Nem maradt el viszont a csaladi szelfi.

2019. ápr. 2.

Főbb híreink

Erik megérkezett a kirándulásról. Fáradtan, nagyon álmos szemekkel, de nagyon jól érezte magát, és sajnálta, hogy csak ennyi volt.
Jó pár nap tökéletes fájdalommentes nap után ma megint fájt a bordám környéke. Így aztán nyugtáztam magamban, hogy még mindig nem vagyok teljesen túl ezen az ideggyulladáson. Pedig már azt hittem...
Holnap szinte mindenki itthon lesz, kivéve Rolit, aki kirándulással egybekötött matek versenyre megy.
És holnap megint meccsnap is lesz.

2019. ápr. 1.

Április 1

Nem volt ez rossz hétkezdés. Pedig hú, milyen érdekesen néztem a faliórára a hálószobában, amikor a reggeli ébresztő idején három órát mutatott. El is kellett egy pillanatra gondolkodnom, hogy az óra a hülye, vagy én, vagy most minek is kell felkelni az éjszaka közepén? De aztán gyorsan összeállt a kép.
Eriket Patrik elkísérte a vonathoz, mert egyedül nem volt teljesen biztos, hogy minden nehézség nélkül odatalál. Ha muszáj lett volna, akkor biztosan megoldja, de tök jó fej bátyja van, így mindenki nyugodtabb volt. Legfőképpen mi. Ezért meg külön respect mindkét fiunknak, hogy a mi nyugalmunk érdekében egy cikisebb helyzetet is bevállaltak. Mert persze, tudom én, hogy az ilyesmi ciki...
Az nagyon jó volt, hogy munka után még jó hosszúnak tűnt a nap, sokkal több időnek tűnt a délután, mint mostanában bármikor.