2017. okt. 31.

Minden jó

Ma még úgy mentem reggel dolgozni, hogy úgy éreztem magam, mint egy nagy rakás szerencsétlenség. Legszívesebben itthon maradtam volna, de az nem oldott volna meg semmit. Próbáltam bátran szembenézni a problémával, és elhatároztam magamban, hogy bármi lesz is, kibírom, elviselem, mert majd ez is elmúlik, és idővel csak emlék lesz belőle. Azért a gyomrom árulkodóan egy csomóban volt, és nem is volt egy nyugodt pillanatom sem.
Aztán fél nyolc körül érkezett a főnököm, aki megkérdezte, tudtam e aludni, majd elmondta, hogy akkor ő most megy, és referál a főnöknek a tegnap történtekről. Nem volt őszinte a mosolyom, bár ő nyugtatott, hogy nem lesz semmi baj.
Jó fél óra múlva jött, és elmondta, hogy tényleg nincs most már mitől félnem. Nyilván senkit nem tettem boldoggá a történtekkel, de még ugyanazon a napon korrigálva is lett, és igen, mindenki tisztában van vele, hogy hibát el lehet követni. Arra kért még, hogy írásban tájékoztassak mindenkit, akit valamilyen formában érint ez a dologról, és aztán lépjünk túl rajta.
Még jó darabig eltartott, amíg felfogtam, hogy akkor tényleg nem kell nagy számonkéréstől, vagy ilyesmitől tartanom. Aztán felfogtam, és szépen, ahogy telt a nap, és sokasodtak a feladataim, vissza is rázódtam a szokásos hétköznapi őrületbe.
Nagyon hálás vagyok érte, hogy így kezelték ezt az egészet.

2017. okt. 30.

Nem jó kezdet

Milyen kis naiv tudok lenni. Azt gondoltam, hogy a tegnapi nap volt, ami kiakasztott többször is. Nos, azt kell mondanom, a tegnapi nap egy nulla volt ebből a szempontból. Mert ma aztán sikerült olyat tennem, amitől olyan ideges voltam, hogy nem voltam messze attól, hogy elájuljak. Pedig első blikkre nem is vettem olyan nagyon komolyan. Aztán felfogtam az egésznek a súlyát, meg úgy egyáltalán, és onnantól nagyon sz.rul éreztem magam. Nagyon bántott, és nagyon ideges voltam, a gyomrom még most is egy csomóban van, és még mindig próbálom megérteni, hogy hogy történt.
Igen, csúnyán elcsesztem valamit munka közben. Olyat, amit már nem tudom hányszor csináltam, naponta akár tizesével is. Eddig hiba nélkül. És igen, olyan vagyok, aki mindig ellenőrzi saját magát, aki lelkiismeretesen odafigyel, és igyekszik a lehető legjobban végezni a munkáját. Emlékszem rá, hogy most is megnéztem. De ezek szerint nem azt láttam, ami ott volt előttem a monitoron, hanem amit látni akartam. És kész, máris behúztam magam a csőbe.
Nagyon sz.r érzés. Még azt elemezgetem magamban, hogy mi a rosszabb az egészben? Szembesülni azzal, hogy egy pillanat alatt képes vagyok elkövetni úgy egy orbitális hibát, hogy közben azt gondolom, jól csináltam? Vagy mindezt bevallani és beismerni?
Lehet, hogy lesznek következményei, és majd valamikor a napokban kell válaszolnom kérdésekre. Azt, hogy hogy történhetett, nem hiszem, hogy meg tudom magyarázni. Az, hogy figyelmetlen voltam, nem feltétlenül igaz, de mégis az voltam. Az sem lehet mentség, hogy nem nekem kellett volna ezt ma reggel csinálnom, mert mégis én csináltam, és senki nem is segített elrontani. Gőzöm sincs, mit fogok válaszolni, ha és amikor lesznek erre vonatkozó kérdések.
Az biztos, hogy most jó sz.rul érzem magam, és ez az érzés jó sokáig velem lesz minden egyes ilyen feladatomnál. De nem az vagyok, aki emiatt majd ezt nem csinálja meg, sokkal inkább az, aki igyekszik tanulni a saját hibájából, és ezentúl nem csak egyszer, vagy kétszer rápillantani rutinból, hanem árgus szemekkel lesni, hogy azt csinálta e a kezem, amit az agyam mondott neki.

2017. okt. 29.

Ez a mai nap

.. több fronton is kikészített. Pedig nem szólhatok amúgy egy szót sem, mert még csak egy kósza fejfájás sem jelentkezett ettől az őrült széltől, pedig fel voltam készülve mindenre, főleg, miután Patrik reggel olyan migrénnel ébredt, hogy csak kikiabálni volt ereje. Én meg persze első kérdéssel rögtön meggyanúsítottam, hogy berúgott e az éjjel, amikor közölte, hogy annyira fáj a feje, hogy a szemét sem tudja kinyitni, pedig tudhatnám, hogy igazán klasszikus migrénnel ébredt csak, és nyilván a front okozta. De persze, nem lennék kamasz (friss felnőtt) fiú gyerek anyja, ha nem kérdeznék ilyet csípőből. (amúgy nyilván igazat mondott, amikor azt mondta, hogy dehogy, mert ha úgy lett volna, akkor azt a szobájába belépve már érezni lehetne.. van az a bizonyos cefreszag, ami ilyenkor árulkodik.. ez utóbbit a még rutintalan anyáknak mondom csak :D)
De ettől függetlenül, hogy nálam fejfájásnak nyoma sem volt, azért megviselt az óraállítás is, meg ez az egész hülye idő, ami ma volt. Először is azt gondoltam, hogy mennyi rengeteg időm lesz ma, mert a szokásosnál bőven egy órával előbb ébredtem, de aztán addig szuttyogtam, meg kerülgettem a konyhát, hogy végül a nagy kapkodásban sikerült bazsalilkomot tennem a fasírtba majoranna helyett. Még szerencse, hogy túlzásba azért nem vittem, így csak némi olaszos beütése lett. Arra jó volt, hogy az első idegbaj rám jöjjön.
Közben mostam, szárítottam vég nélkül, és ahányszor a fürdőben jártam egy-egy mosógépből kipakolás, szárítóba átpakolás, vagy épp szárítóból kipakolás címén, mindig a tükör felé tévedt a tekintetem, és mindannyiszor utáltam magam. Merthogy tegnap fodrásznál voltam. És tegnap még fel sem tűnt annyira, hogy most valahogy sikerült elbaltázni ezt a hajvágást, mert messze nem olyan mint amilyet szeretek. Emiatt aztán ma többször kaptam idegzsábát, és gondoltam rá, hogy vagy a saját fejemet vágom le, vagy a fodrász kezét. Végül persze egyiket sem tettem, és kénytelen-kelletlen belenyugodtam, hogy ez most ilyen. Micsoda szerencse, hogy a hajam gyorsan nő, és sok is van belőle, és legkésőbb jövő hét végén már talán fel sem fog tűnni az egész. Addig meg csak kibírom valahogy.
A holnapi munkakezdéshez semmi kedvem nincs, főleg, mert tudom, hogy mi vár rám. Jobb lenne a boldog tudatlanság ezügyben, de pontosan tisztában vagyok mindennel, ami ott maradt péntek este, és nagyjából el is tudom képzelni, hogy mi minden érkezett még hozzá a hétvégén. Az az egy vigasztal, hogy holnap csütörtök lesz, mert ezen a héten nincs se hétfő, se kedd, se szerda, van helyette két csütörtök, és két péntek. Meg közben egy bónusz vasárnap is.

2017. okt. 28.

Jön a tél(i időszámítás)

Gondolom most, hogy már ma éjjel az órát is át kell állítani, és így beköszönt a téli időszámítás, itt lenne az ideje a blogomon is lecserélni a nyári képeket valami aktuálisabbra. :D Semmiképp nem lesz halloween-es, mert ugyan nincs nekem semmi bajom ezzel az angolszász (amerikai) ünneppel, de meghagyom nekik. Már csak azért is, mert a sötétséget valahogy nem szeretem ünnepelni. Egyébként sem vagyunk a legjobb barátok sem a sötétséggel, sem a hideggel, így ott kerüljük egymást, ahol tudjuk. :) Még nem tudom milyen képeket szeretnék, de majd kitalálom valamikor. :)
A téli időszámítással együtt rögtön ránk is köszönt a nemszeretem időjárás is, széllel, meg hideggel. Nem vártam, de próbálok úgy tekinteni rá, hogy minden egyes nap majd közelebb hoz ahhoz az időjáráshoz, amit én szeretek. Addig meg minden egyes nap úgyis rejt magában valami új dolgot, valami kihívást, valami feladatot, és remélhetőleg valami örömöt is. És ha így lesz, akkor ezzel ki is tudok egyezni.
Egyébként ma is meccsen voltunk, egy rém unalmas Puskás Akadémia-Vasas meccsen. De végig az járt az eszemben, hogy jövő héten ilyenkor egy teljesen teltházas fradi meccsen leszünk, és az meg annyira jó lesz, hogy engem aztán az sem fog érdekelni, ha éppen a mínuszok fognak már repkedni, semmi nem tarthat vissza attól, hogy azt az élményt átéljem. Nem tudom elmesélni, mert csak azok tudják, akik már átélték valaha. Meg akiket egy kicsit is meg tud ez hatni. Mindenki másnak hülyeség. Főleg nő létemre. De vállalom.. :D

Balázsnak ma vettem magne B6-ot, meg vettem egy olyan vitamint, amiben Q10 és gingko biloba is van. Ez az első próbálkozás. Gondolom kell egy-két hét, mire esetleg érződik valami hatása. Nekem a grapefruit mag cseppek bejöttek, én azon nem változtattam most, magamnak megint azt vettem. Pedig eddig sosem szedtünk semmit.. de be kell látni, ha kimerültünk, lemerültünk.. meg még öregszünk is. ;)


El ne felejtsétek, hogy ha este nem nyúltatok az órákhoz, akkor reggel a telefonotoknak kell hinni, ő fogja tudni a  pontos időt. :)

2017. okt. 27.

Végre péntek

Ma egy kicsit cserben hagyott az optimizmusom estére. Pedig annak ellenére sem voltam rossz kedvű, hogy kétszer is sikerült délelőtt eláznom. De megérte, mert végre megvan a köntös, amit még valamikor a hónap elején tűztem ki magamnak jutalmul. :) Most legalább már sokszorosan örülök neki, mert jó sokat vártam rá, és mostanra azt hiszem, tényleg ki is érdemeltem.
Na de ennek ellenére azért a délután nem volt annyira jó. Főleg, mert délutános voltam, és pénteken estig dolgozni nem éppen szívderítő dolog. (ennél rosszabb csak az éjszakásoknak lehet) Ráadásul olyan végeláthatatlannak tűnő, unalmas munkával járó hétnek nézünk elébe, ami csak rontott ezen az egész helyzeten. De mindegy, ezen is túl leszünk majd, és akkor meg már jó lesz visszanézni, és megállapítani, hogy végre, ennek is vége van. :)
Meg azt hiszem, kicsit túl is pörögtem magam a héten a munkával, és az a rengeteg energia, amit beletettem most sokszorosan esett vissza. Micsoda szerencse, hogy épp most kezdődik a hétvége.

Gondolkodom azon is, hogy vehetnék le még terhet Balázs válláról, mert szemmel láthatóan egyre fásultabb és kimerültebb, és aggódom érte, meg féltem őt. Ráadásul pasi ízig-vérig, és még ha azt el is ismeri, hogy nagyon fáradt, soha nem adna lejjebb abból a maximalizmusból, amivel csinálja a dolgait, inkább még ilyenkor szokott rápakolni egy-egy lapáttal. Holnap veszek neki magnéziumot, hátha ezzel már lendítek az ügyön valamit. A többin meg még agyalok.

Roli ma oltást kapott, tetanuszt is, így aztán szegény még az előbb jött igen fájdalmas arccal, hogy tudnék e valamit csinálni a kezével, mert neki bizony most már nagyon fáj. Pedig az oltás után nem fájt egy kicsit sem. Beborogattam neki, remélhetőleg holnapra el is felejti az egészet. Azt sosem felejtem el, hogy egy ilyen oltás után Patrik (még kicsi volt) egy egész napig nem volt képes lábra állni.

Ez a hét

Bevezetném most már tényleg az ilyen négynapos munkaheteket. Mert ugyan nem tudom száz százalékos biztonsággal kijelenteni, hogy a hosszú hétvége miatt van, de a héten valahogy sokkal jobb minden. Még akkor is, ha van egy csomó hülyeség, amivel fel tudnak húzni. De egy kicsit dühöngök rajta, aztán már túl is léptem az egészen. :)
Jó, mondjuk a főzőtudományom a héten nem épp a legszuperebb. Sikerült már beleragadnia a sajtgolyónak a fritu kosarába, sikerült már gusztustalanul kinéző borsólevest főznöm (szétment a nokedli benne egészen apróra, és ettől olyan lett, mint ami már egyszer visszajött valahonnan.. ). Jó, sosem voltam egy nagy szakács, de azért az alap dolgok menni szoktak. Szerencsére ma a sonkás tésztán nem nagyon volt mit elrontani, cserébe leejtettem egy üveg éppen hazahozott majonézt. :D Még szerencse, hogy nem fröcskölt sehova. (jóféle majonéz volt, nem folyós)
Holnap még nem tudom milyen balfékséget fogok elkövetni, de valaminek biztos lenni kell majd. A lényeg, hogy ne felejtsek el inget vasalni Patriknak (és lehetőleg ne égessem majd ki a vasalóval)


2017. okt. 25.

Minden csoda

Három napig tart. Nem volt ez másképp most sem, mert ma már fájt a fejem. Nem volt vèszes, mert egy fájdalomcsillapító elèg is volt, na de azèrt nèmi csalódást okozott a dolog. Na nem túl nagyot, mert nagyjából az alatt az idő alatt túl is tettem magam az egèszen, amíg lenyeltem a gyógyszert.
A napsütésnek örültem ma, meg annak, hogy már megvan a megyünk a következő kèt hazai Fradi meccsre is. Már most alig várom, azt sem bánom, hogy jövő héten már november lesz.
Egyèbkènt mindenki jól van, a fiúk várják az őszi szünetet.

2017. okt. 24.

Mèg mindig jó

Van valami megmagyarázhatatlan optimizmus bennem, mèg akkor is, ha vannak olyan apróbb ès nagyobb dolgok, amik rendre ki tudnak borítani. Pillanatokra csak, mert a következő pillanatban már keresem a megoldást a problèmara. Valahogy mègis másképp zajlik bennem minden. Kèpes vagyok nemet mondani, kèpes vagyok kiállni magamèrt, úgy elmondani azokat a dolgokat, amik bántanak, hogy magamnak már ne okozzak ezzel plusz terhet. Valószínűleg ez ad egy jó nagy adag önbizalmat ès magabiztosságot, ès emiatt sokkal könnyebb a pozitív dolgokat előtèrbe helyezni.
Azt hiszem, ez bőven benne van abban, hogy ennyire jól èrzem magam a bőrömben, nincsenek olyan szörnyű kínjaim, mint amik szoktak lenni. (ès akikről inkább nem is beszèlek)
Remélem, hogy kèpes leszek sokáig megtartani ezt mostani állapotot.

2017. okt. 23.

Ma is

Valóra vált a kívánságom, és ma is hasonlóan jó napom volt, mint tegnap. Ma sem fájt semmi, és így, hogy ez két egymást követő napon is így volt, simán el is tudtam képzelni, hogy milyen lenne, ha mindig így lenne. :)
Így aztán, miután az eső kitartóan zuhogott, és még a szél is fújt, meg az a hely is zárva volt, amit mára kinéztünk ebédelőhelynek ma is elvégeztem egy csomó mindent. Olyat is, amit beterveztem, meg olyat is, amit nem. :)
Lett mindenkinek frissen mosott-szárított ágyneműje, ebéd, tisztára sikált fritu, és bónuszként még lett saját sütésű zsemle is vacsorára, meg a holnapi tízóraik is ebből készültek. Magam is elcsodálkoztam, hogy honnan szereztem ennyi energiát, hogy gyakorlatilag este fél hétig megállás nélkül csináltam valamit, de így volt. :)
Úgy látszik, csodát tud tenni az emberrel, ha nem kell mennie dolgozni. :)
Holnap viszont kezdődik a hét. Még szerencse, hogy az első nap rögtön a második lesz.. üröm az örömben, hogy természetesen korábban kezdünk, az ünnepekre való tekintettel. Na sebaj.. ez is eltelik, és karácsonyig már nincs több ünnep. (lesz helyette ezer más, ami majd felborítja a napirendet)

2017. okt. 22.

De jó volt

Ritka az olyan nap, amikor úgy ébredek, hogy nem fáj semmim, és az ilyen napokat rendesen ki is élvezem emiatt. Erre szokták azt mondani a kolleganőim, hogy na, majd várd csak ki, amíg negyven leszel.. mire én mindig mondom, hogy amennyi minden jutott már nekem eddig, lehet, hogy úgy járok, hogy a negyven után lesz nekem jó. :) Azért legyünk optimisták, nem?
Jól ki is használtam a mai napot, és egy csomó olyan dolgot csináltam meg, amit már régóta halogattam, és emiatt aztán rendesen nyomasztottak is. A hajfestést amúgy utálom, de ma még ez is kifejezetten jól esett. Főleg a hajmosás utána..az mennyire jó volt. :D
De lett egy tiszta és pormentes kanapé aljunk (hú, mi volt ott... :D), tiszta polcok a wc-ben, három adag frissen mosott-szárított ruhánk, meg még egy csomó apróság, ami máskor nehezemre esik, és inkább le szoktam ülni a fotelbe, és nyomkodom a telefonomat, amivel remekül lehet szórakozni, és időt eltölteni, és néha még azért az is előfordul, hogy telefonnyomkodás közben is régen halogatott dolgokat csinálok.
Nem bánnám, ha holnap is így ébrednék.. vannak terveim erre az esetre. ;)

2017. okt. 21.

Szombati semmittevős

A hosszú hétvége első napja elég eseménytelenre sikeredett. Már amennyire eseménytelen egy olyan nap, amikor Fradi-Újpest derbi van, és a fradi nyer. :) Ez ugye már önmagában is bőven elég esemény, mondhatjuk simán ünnepnapnak is fradista berkekben. 
Ezen kívül még sikerült összehoznom egy meglepi tortát, meg főznöm, vásárolnom, és nagyjából ennyi is volt a mai nap. 
Igaz, nem is hiszem, hogy volt ebben több. Sem hangulatom nem lett volna máshoz (bár olyan is van, hogy menet közben jön meg a hangulat), sem az időjárás nem volt olyan, ami arra ösztökélt volna, hogy kimozduljak. 
Az időjárást elnézve igencsak időszerű lenne a szekrénypakolás is, mert a rövidnadrágoknak nem nagyon kell már a kezünk ügyében lennie, viszont nemsokára szükség lesz a vastagabb pulcsikra, meg a vastag zoknikra is. Nem is akarok belegondolni nagyon, simán csak konstatálom, hogy ez vár ránk. Jó lenne, ha az idén elmaradna a tél, de úgysem így lesz. 
Azt meg próbálom jól belevésni az eszembe, hogy el ne felejtsem, hogy úgy kell készülnöm a holnapi vásárlásnál, hogy hétfőn nem lesz nyitva semmi, kedden reggel meg iskola van. 

2017. okt. 20.

Péntek

Végre vége a hétnek, és nem kell hajnalok hajnalán felkelni. Szörnyen megvisel ez a korán kelés, pedig igazából csak addig van baj, amíg tényleg ki nem kelek az ágyból. Ha az megvan, utána már nagyon gyorsan felébredek, és összekapom magam, és simán képes vagyok háromnegyed órával ébredés után már dolgozni is. Meg amúgy az meg tök jó, hogy ilyenkor már háromkor itthon vagyok, de mégsem tudom megszeretni.
Mindenesetre most, hogy vége lett a hétnek, meg is jutalmaztam magam, és délután elmentem a könyvtárba, mielőtt a bevásárlás tortúra elkezdődött. Alaposan betáraztam magamnak könyvből, mert egy csomó olyan került a szemem elé, amit nem akartam otthagyni.


Most még az sem zavar, hogy elromlik az idő a hét végére, mert nincsenek nagy terveim erre a három napra.

2017. okt. 19.

Gondoltam

Gondoltam ma egy merészet, hogy így csütörtökön, egy igazán fárasztó hét vége felé ma délután nem adom meg magam a fáradtságnak. Szoktam ilyen merészeket gondolni, aztán szépen adom is lejjebb, meg még lejjebb, amikor már ott tartok, hogy nem bírok magammal, és fáj minden tagom a fáradtságtól. Aztán ezt persze mindig megbánom, még akkor is, ha amúgy tök jót tettem magammal akkor, amikor pihentem.
Ma sikerült nem megadni magam, és sikerült egy kicsit aktívabbnak is lenni. Jól is esett, vállon is veregettem magam gondolatban, hogy na, megy ez mégis azért. Mondjuk felmosás közben azért eszembe jutott, hogy de jó lenne inkább az ágyban feküdni egy kicsit.

A nagyapámat holnap hazaadják a kórházból. Vár még rá egy műtét, a nyaki eret kell műteni, ilyen hálós akármit tesznek be, hogy a szűkületet megszüntessék. De a ct-n még nagyon nagy terjedelemben látszik a bevérzés, így az érsebész nem vállalta a műtétet, várni kell még. Remélem, hogy addig, amíg erre sor kerülhet, nem történik semmi baj.

Holnap péntek, kezdődik a hosszú hétvége. (és egy egész órát lecsípek a munkaidőm végéből, és jól ellógom majd :P)

2017. okt. 18.

Gáz

Azt hiszem, hogy teljesen értem és átérzem annak a súlyát, amikor azt mondják, hogy mostanság annyira hajtanak, hajszolnak bennünket, hogy ugyan az idő rettenetesen gyorsan telik, csak épp közben elfelejtünk élni.
Telnek a napok, villámgyorsan, iszonyatos tempóban, néha úgy érzem, hogy nem is csináltam semmit, és már megint este van. És a semmit csinálás az a legtöbb esetben igaz is. Mert azon kívül, hogy megteszem a kötelező dolgokat, vagyis dolgozom, bevásárolok, esetleg főzök (ilyen nem minden nap van), mosok, semmi más nem történik. Nem megyek el sehova, nem beszélgetek senkivel. Nincs hobbim, nincs semmi olyan, amitől a semmi hirtelen valamivé, valami értékes idővé válna. És ettől rendesen ki lehet égni. Mert azt veszem észre magamon, hogy képes vagyok egy vállrándítással is elintézni az egészet, és hagyni ugyanúgy mindent. Igaz, nem megy parancsszóra, hogy akkor másképp akarom, és holnaptól lesz egy hobbim.
Meg kéne fordítani ezt az egészet, hogy több legyen egy-egy napban a nettó öröm, mint a fáradtság, és a kötelezettségek letudása, mert ez így nem olyan szívderítő sem a jelenben, sem a jövőre nézve.

2017. okt. 17.

Kedd

Tök hülyeség, mert ilyen szép időben ki kéne csattannom az energiától és a jókedvtől, ehelyett olyan punnyadt vagyok, hogy az valami szörnyű. Az vigasztal csak, hogy ezzel nem csak én vagyok így, hanem körülöttem még jó sokan, úgyhogy lehet, hogy ez valami általános jelenség lehet.
Szomorú is vagyok, mert a novemberi tréninget le kellett mondanom, az egyik kolleganőmet akkor fogják műteni, és nem tudják megoldani a helyettesítésemet. Azt reméltem, hogy sikerül esetleg még valamikor most, októberben elmennem helyette, de sajnos ez a hajó már elment. Majd jövőre. :) Mindegy, túlélem azért, csak nem esett jól, mert készültem rá, meg vártam, meg minden..
Megvettük ma Patriknak az öltönyt a szalagavatóra. Még jó, hogy elég fáradt voltam már addigra, így nem is jutott eszembe akkor, hogy tulajdonképpen ez egy nagyon megható pillanat. ;)

2017. okt. 16.

Nehéz

Arról már írtam, hogy a nagymamám mennyire árnyéka önmagának szellemileg. A nagyapám múlt heti stroke-ja után úgy tűnik, ő is küzd némi memóriazavarral, mond furcsa dolgokat. Ami így azért elég ijesztő a jövőre nézve, mert eddig azért a nagyapám volt az, aki a mamát leginkább istápolgatta, végtelen türelemmel viselve mindent, amit csak kellett. (lehet, hogy végül ez vezetett ahhoz, ami történt?) Most, ha mindketten ilyen elesett állapotban lesznek, az bizony mindannyiunk életére kihat majd. Mert nem lehet őket egyedül hagyni, figyelni kell, nehogy majd neki akarjon állni fűrészelni, vagy felmászni a tetőre összeszedni a diót, közben meg nagyjából úgy kell tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és észre sem nagyon vennénk, ami történik.
Anyukámra hárul majd a feladat oroszlánrésze, aki remélhetőleg jól bírja majd, és nem rokkan bele ebbe az egészbe.
Az biztos, hogy szomorú lesz az egész, és soha többet egyikük sem lesz már olyan, mint volt. Nem jó ezt átélni, és nagyon nem jó látni, hogy mi minden történik az emberrel. :(

2017. okt. 15.

Glamour napok

Most sem maradtunk ki belőle, bőven időben beszereztem hozzá az újságot. Igaz, aztán a kuponokat èpp az utolsó pillanatban sikerült csak átnèzni, aztán a vásárlást is addig halogatni, hogy a dm-ben már nem is kaptam meg mindent, amit szerettem volna. De sebaj... nemsokára joy-napok, hátha lesz ugyanilyen akció. 
A fiúk jól kigondolták, hogy akkor nekik úgyis kellene nadrág, meg pulcsi (Eriknek konkrètan egy fèl gardrób volt a virtuális kosarában a H&M-ben) 
Erre a vásárlásra ma került sor. Nem jártuk vègig az összes kuponos helyet, a New yorkerben voltunk csak, de lett nadrág is, pulcsi is, meg mèg egy kabát is, ami nem volt betervezve. Magamnak is kinèztem kèt felsőt is, amiről aztán lebeszèltem magam, mint ahogy gyorsan hátat fordítottam a fehèrneműs, cuki pizsamás rèszlegnek is, mert ma èpp a nem annyira szeretem magam napom volt. Nyilván holnap majd már bánni fogom, de sebaj, akkor így jartam. (Vicces, ahogy beírtam ezt, hogy így jártam, a telefonom máris felkínálta, hogy anyátokkal 😂) 
A hètvège megint túl gyorsan eltelt, semmire nem volt elég idő, ès holnap kezdődik a szokásos hètköznapi mindenféle. 

2017. okt. 14.

Pont így

Talán emlèkeztek mèg rá, amikor egyszer, amikor a szeretetről írtam, Balázs a gyerekek "elè" helyeztem. Akkor sokan nem èrtettètek, ès talán meg is "botránkoztatok"ezen. Ma találtam valamit a könyvben, amit olvasok, ami tökéletesen leírja, amit èn is èrzek.
"..ès tènyleg:ha van valaki a családunkban, akit a kedvencemnek mondanèk, az nem más, mint maga Nick. Feltètel nèlkül ès vègtelenül szeretem a gyerekeimet, ès ha kempingezès közben őket is ès Nicket is megmarná egy vipera, ès csak két ellenszèrum lenne a hátizsákomban, gondolkodás nélkül az ő èletüket mentenèm meg. Ès mègis: nincs a Földön mèg egy olyan ember, akinek szívesebben lennèk a közelèben, mint a fèrjem. Ès ezt attól a pillanattól tudom, amikor először találkoztunk. " (Emily Griffin: Szívügyek)
Hát pontosan így van ez.

2017. okt. 13.

Zagyvaság

Na.. elkezdtem egy bejegyzést, aztán vissza is töröltem mindent, amit addig írtam. Ilyen már régen volt, mert általában amikor írok, akkor nem mérlegelek, hogy vajon ki fogja olvasni, vagy azt, hogy akikről tudom, hogy olvasni fogják, azokra milyen hatással lesz. Most sem annyira azért töröltem vissza, mert ez jutott eszembe, sokkal inkább azért, mert rájöttem, hogy annyi türelmem ma este már nincs, hogy azt a témát kellőképpen kivesézzem, félig leírni meg nagyon kár lenne. Na, akiket felcsigáztam, azokat majd egyszer talán kárpótolni fogom. Talán. Mert újabban sok minden marad idebent, olyan dolgok, amiket nem tudok jól megfogalmazni, vagy nincs elég időm jól leírni.
Csodálom is azokat az embereket, akik tudnak úgy foglalkozni a hobbijukkal, hogy az szemmel láthatóan is sok időt és energiát igényel. Persze, tudom én, hogy az ilyesmi kikapcsol, és feltölt, meg minden, de mégis. A blogírásra szánt napi negyed óra-fél óra is néha olyan luxusnak számít, amit már-már sajnálok is. Igaz, még vannak bőven olyan üresjárataim, amikor csak ülök, és bambán nyomkodom a telefonomat, és éppenséggel abban az időben is írhatnék valamit.
Mindig csak ezek a feladatok...

2017. okt. 12.

Ezt elbénáztam

Örök dilemmázó vagyok, ez elég köztudott rólam. Vannak esetek, amikor addig-addig gondolkodom a lehetséges dolgokon, mígnem aztán kifutok az időből, és úgy van, hogy hopp, nem történt semmi.
Általában túllépek ezeken, mondván, hogy jó, hát így kellett lennie, és kész. De vannak olyan esetek, amikor ezen nem lehet túllépni, és legyinteni. Ilyen volt egy csomó másik nap után ez a mai is.
Volt egy csomó ötletem, amivel meg tudtam volna lepni. Volt nem is egy, aminek rendesen utána is jártam, és megnéztem, hogy lehet elintézni, mennyibe kerül, stb. stb. Aztán megtorpantam a megvalósítás pillanatában, elbizonytalanodva, hogy vajon tényleg jó lesz e? Aztán volt, amit kínomban elkotyogtam, és persze, lebeszélt róla. Én balga, hagytam is neki. Némi csalódottsággal ugyan, de mégis hagytam magam meggyőzni, hogy majd máskor, majd egyszer..
Aztán volt a torta-kérdés. Amit én magamban tervezgettem, hogy milyen legyen. Aztán megkérdeztem, hogy milyet szeretne. Aztán kicsit megsértődtem rajta, amikor azt mondta, olyat én úgysem tudok. Aztán végül a fülem hallatára egyeztek meg anyámmal, hogy ő (mármint anyám) milyet süssön neki. Így erről is letettem.
És akkor végül úgy ébredtünk ma, hogy eljött nap, az ő napja, és a hónapok óta tartó tervezgetésből itt álltam a nagy semmivel. Az valósult csak meg csupán, hogy itthon voltunk szabin, és elmentünk este vacsorázni. (de ez utóbbi is annak az évfordulónak az ünneplése volt, hogy ma egy éve végeztek a festők, és tavaly ilyenkor a frissen festett lakásunkban a becsomagolt tűzhely tetején vágtuk fel a tortát). Sosem éreztem még magam ennyire ócskán amiatt, hogy nincs egy kézzelfogható valami sem, amivel megleptem volna őt. Pedig olyan sok mindent szeretnék neki adni, amitől mosolyog, amitől ki tud kapcsolni, amitől jól érzi magát.
De ez volt az utolsó ilyen elbénázott szülinap, az tuti.

Ennyire futotta csak ebéd előtt (és amikor az utolsó két mécsest gyújtottam meg, megjelent :D)


2017. okt. 11.

Telefonhívás

Vannak olyan hívások, amikről az ember azonnal tudja, hogy semmi jót nem jelentenek. Ilyen hívás az, amikor este nyolckor felhív a munkahelyemen az anyám. Ahogy megláttam a számot a kijelzőn, azonnal egy csomóba ugrott a gyomrom, és abban a tizedmásodpercben, ami eltelt onnantól, hogy megláttam, és felvettem, millió szörnyűség jutott eszembe, ami valamelyik gyerekkel történhetett.
Aztán pár tizedmásodpercre megkönnyebbülhettem, amikor meghallottam, hogy velük nincs semmi baj. A nagyapámat viszi a mentő mindjárt. Csak hallgattam a szavakat, hogy nem lát az egyik szemére, hogy lebénult az egyik fele, hogy nagyon fájt a feje, és már tette is le. Én meg ültem ott, és ugyan a fejemben már össze is állt a kép, és gondoltam, hogy na basszus, akkor ez vagy stroke, vagy agyvérzés, de valahogy mégsem fogtam fel, mert délelőtt még pont ugyanúgy volt, ahogy szokott. Hülye az emberi természet, mert amit a saját szemével nem lát, azt nehezen hiszi el. A nagyapámról meg főleg nehéz elhinni, mert ő aztán az összes nyolcvankét évével és minden makacsságával bármikor felmászik papucsban a létra tetejére, és minden gond és félelemérzet nélkül nekiáll akár az áram alatt lévő vezetékeket is össze-vissza kötözgetni.
Azóta már megvan a diagnózis is, stroke, ami elég nagy területet érint a ct szerint. Jelen pillanatban az intenzív őrzőben alszik, miközben kapja az infúziós kezelést. Azt nem lehet tudni, hogy jobban lesz e ettől, és ha igen, akkor mennyi idő kell hozzá, mert teljesen egyénfüggő. Azt hiszem, sok múlik azon, hogy ő mit szeretne. Remélem, hogy még van kedve és ereje küzdeni, mert akkor biztos, hogy talpra áll, és akár jövő ilyenkor megint felmegy a létra tetejére papucsban is.

2017. okt. 10.

Nem az én napom

Ez a mai nap nagyon nem az én napom volt. Pedig nem történt semmi különös, rossz meg aztán tényleg egyáltalán nem. Mégis.. egész nap annyira furcsán rossz volt a közérzetem, fájt a fejem, de nem vészesen, épp csak annyira, hogy zavarjon, de annyira még nem, hogy mindenáron gyógyszert akarjak rá. Voltak szédülős-kótyagos félóráim, reggel a térdem nem akart beindulni velem együtt.
Szóval.. mondhatnám úgy is, hogy biztos volt valami a levegőben, vagy a légkört zavarta meg valami, esetleg valami furcsa bolygó együttállásnak volt köszönhető ez az egész, ki tudja? Az is lehet, hogy csak a melegfront miatt, ami érkezőben van. De ha ettől, azt nem bánom, mert azért annak a húsz foknak, amit ígérnek, nagyon örülök. :)
Holnap meg ennél csak jobb lehet. :)

2017. okt. 9.

Legyen így

Gondolkodom, hogy miről is kéne írnom. Annyi mindenféle jár megint a fejemben... többek között az, amire ma, a munkanap vége felé döbbentem rá. Mert egy ideje már kattogok azon a témán, hogy sehogy sem jó az nekem, ahol vagyok, és ahogy ott vagyok, és kéne változtatni, mást csinálni. Ugyanakkor nem léptem semerre sem, és nem mozgattam meg minden követ, hogy máshova kerüljek. Néha morgok magamban, néha fennhangon, néha megsértődök helyzeteken, máskor épp tele van a hócipőm az egésszel, és legszívesebben világgá mennék inkább, minthogy dolgozni induljak.
Aztán ma, amikor már épp ott tartottunk, hogy nagyjából sikerült kibogozni a káoszt, és sikerült megtalálni a közös hangot is a kollégákkal. Értették, hogy mit szeretnék, megértették, hogy miért szeretném, és innentől jól tudtunk együtt dolgozni. Akkor körülnéztem, és rájöttem, hogy ahha, hát ott van a kutya elásva, hogy egyébként ezeket a pillanatokat meg szeretem. Meg azt, hogy a nagy katyvaszból képesek vagyunk valami egységes és normális, kezelhető valamit csinálni. Szeretem, amikor stimmelnek azok a számok, amiknek stimmelni kell, vagy amikor nem stimmel, de rájövök, hogy miért. Szeretem, hogy nem csak a közvetlen kollégáimmal vagyok képes együtt dolgozni, azt meg különösen, hogy azok az emberek, akikkel a nap nyolc és fél órájában együtt vagyunk, már egy szemöldökhúzásból is tudják, hogy mire is gondolok éppen. (ahogy én is tudom róluk)
Minden nap egy újabb kihívás, és minden napra jut valami nemszeretem dolog is. Van, hogy közösen morgunk, van, hogy egymásra. De jó, hogy képesek vagyunk túllépni szinte mindenen, még akkor is, ha mindannyian hurcolunk magunkban olyan dolgokat, amiket nem lehet elfelejteni. Ezeket félretesszük, és igyekszünk nem gondolni rá.
Azt nem mondom, hogy megszűnt bennem egy csapásra a vágyakozás is valami másféle dolog felé, mert azért mélyen bennem megvan az a konkrét cél, amit szeretnék elérni. De már nem úgy akarom, hogy holnap történjen meg velem. Azt hiszem, mostantól képes vagyok úgy várni rá, és úgy tenni érte, hogy közben még jól is tudom majd érezni magam.

2017. okt. 8.

Az első

Szerintem erre a pillanatra várt azóta, mióta először magára húzta a mezt, ès először ment edzèsre. Elkèpzelte milliószor, hogyan lesz, kötött mindenfèle alkut, hogy mi lesz akkor, amikor vègre megtörténik. Látta, hogyan csinálják mások. A csapattársai, az nb 1-es focisták, a sztárfocisták, a válogatott focisták.
Rengetegszer beszèlt róla, nagyon kèszült rá.
Ès ma...vègre megtörtént, Erik gólt rúgott. 😊 
Igaz, a csapat nem nyert, de ettől mèg ez a gól pont olyan èrtèkes, ès emlèkezetes pillanat lesz, mintha egy győztes meccsen rúgta volna.

2017. okt. 7.

Mint a krumpliszsák

Úgy dőltem ki ma délután, mint ahogy szokták mondani. Semmire nem voltam használható, és amikor a második olyan megjegyzésre is, ami kicsit érzékenyen érintett, máris a plafonon jártam, és csípőből tüzeltem vissza, már tudtam, hogy mindenki jobban jár, ha megadom magam, és belátom, hogy annyira fáradt vagyok, hogy jobban teszem, ha lefekszem.
Aludtam is fél hétig, igaz, közben többször felébredtem, de képtelen voltam rá, hogy elhagyjam a jó kis kényelmes kanapét, és ne csukjam vissza a szemem. A nyűgösségem elmúlt legalább, a fáradtság is enyhült, így legalább kevésbé voltam elviselhetetlen az este fennmaradó részében.

2017. okt. 6.

Nem péntek


Valami ilyesmi volt az enyém is ma egész nap. De sebaj, mert már kigondoltam, hogy mivel fogom majd megjutalmazni magam. :D És az meg jó lesz nekem, úgyhogy már most tudom, hogy megéri kitartani. Mondjuk ezt egyébként is tudom, de így azért sokkal jobban bevésődik. :)
Azt nem mondom, hogy nem vagyok hulla fáradt, mert az vagyok. Főleg, hogy már hajnalban arra készültem, hogy hazajövök, és legalább egy órát aludni fogok. Amiből aztán nem lett semmi. Elmentem vásárolni, megcsináltam a vacsorát, meg a holnapi ebédet, aztán vége is lett a napnak. Mire végeztünk a vacsorával már fél nyolc volt. És ebben az a leginkább lehangoló, hogy addigra már réges régen sötét volt. :( Már most úgy hiányzik a nyár. Meg a napsütés, meg minden, ami olyankor van.

Egyébként abban a különösen szívmelengető élményben volt részem, hogy Patrik "védőbeszédet" tartott nekem Erik érdekében. Amiben az a legjobb, hogy abból a perspektívából, amibe ő helyezte azt a dolgot, amiben nem értettem egyet Erikkel, máris sokkal inkább hajlottam az egyetértés felé. Úgy bírom ezt, amikor így kiállnak egymásért. :)

2017. okt. 5.

Minden rendben



Mi okom lehetne panaszra, fáradtságra, vagy bármi negatív dologra? Főleg, ha van itt olyan fiatalember, aki este nyolc után, éppen fociedzésről hazaérve is így tud mosolyogni még? Amúgy is mindig csupa mosoly, örök vidámság az arca. A kép készültekor a többiek a szobáikban voltak, pedig szerintem róluk is készülhetett volna egy ilyen mosolygós kép, mert ők is képesek erre. Igaz, sokkal visszafogottabban, mint Erik. :) Meg különben is arra szoktam emlékeztetni magam, hogy ha ez a gyerek a heti harminchat órája mellett még képes heti kétszer másfél órás edzésen részt venni, majd szombaton is, és vasárnap is végigjátszani a kilencven perces meccseket, akkor nekem is kutya kötelességem kitartani, és végigcsinálni mindent, amit csak kell. Akár egy hatnapos munkahetet is, a mégis úgy döntenek holnap azok, akik erről dönteni fognak.

2017. okt. 4.

Variációk egy témára

Csak hogy jól rímeljen az előző posztomhoz, ma megleptem magam (jobban mondva Balázs mondta, hogy lépjen csak meg magam) egy könyvvel, amit mèg a nyaralásunk alatt nèztem ki magamnak. Így aztán megint csak biztosítottam magamnak pár estère a kèsőn fekvèst. 😁

2017. okt. 3.

Èn-idő

Lehet mondani, hogy időgazdálkodásból mèg van hová fejlődnöm. Leginkább abban, hogy ne sajnáljam az időt este sem az alvásra. Mert mindig az van, hogy tudom, hogy le kène feküdni, de sokkal jobban vonz az, hogy olvassam mèg a könyvemet. Így mindig az van, hogy engedek a csábításnak, aztán belefeledkezem a könyvbe, ès hopp, már el is múlt tizenegy óra.
Aztán minden hajnalban menetrend szerűen sóhajtozom, ès nem akaródzik felkelni. Olyankor bezzeg már nem sajnálnám az időt alvásra használni.
Lehet, hogy e tèren javíthatatlan vagyok. Vagy hívjuk inkább ezt az èn-időmnek, mert ebben a megfogalmazásban olyan jól hangzik. 😉

2017. okt. 2.

Mostanában figyeltem meg

Biztosan azért van, mert én épp a lecsendesülő, és befelé figyelő időszakomban vagyok, de az utóbbi időben olyan rettenetes mértékben tud zavarni minden olyan dolog, amit az irigység, a bosszú, vagy épp a fájdalom okozás vezérel, mint még soha. Nem mintha valaha is tetszettek volna ezek a dolgok, de simán túlléptem rajtuk. Most meg elképedve figyelem, hogy egyre többen lesznek ezeknek a negatív érzelmeknek a rabjai, és szinte lesik a többieket, hogy mikor tudnak egy-egy mondatukra, vagy megnyilvánulásukra lecsapni. Próbálom magam távol tartani ezektől, és próbálom magamtól távol tartani az ilyen embereket is. Nem csak azért, mert energiavámpírok, hanem azért is, mert még véletlenül sem szeretnék velük semmilyen érzelmi hullámvasútra felülni. Sem áldozati bárányként, sem pedig gyanútlan hallgatóként. Nem lehet jól kijönni az ilyen helyzetekből.
A legtöbb esetben nem akarok állást foglalni, és egészen jól megtanultam már, hogy ne is tegyem meg. Az még nem megy, hogy akkor, ha mondjuk másfél óránként újra és újra felmerül ugyanaz a téma, akkor mondjuk a harmadik ilyennél már nem bírom, és valamit muszáj odaszólnom. Amit a következő percben már meg is bánok, mert szinte látom, ahogy az egoja diadalittasan felnevet, mert megint ő győzött.
Ami a legérdekesebb nekem ebben, hogy olyan emberek, akik kifelé csupa jóságot mutatnak, mennyi mindent rejtegetnek magukban. Ehhez elég egy pár grimaszt elcsípni, vagy épp látni, ahogy átsuhan az arcán egy pillanatra az őszinte érzelem, amit aztán a következő pillanatban máris eltüntetett.

2017. okt. 1.

Átgondolva

Párszor már eldühöngtem magamban az elmúlt napokban azon, hogy pontosan azzá válok, amivé nem akartam, és még ráadásul hangoztattam is (szerencsére nem túlságon fennhangon), hogy én aztán majd biztos, hogy nem így csinálom. Nevezetesen, hogy betegen is dolgozom. Nem megyek bele abba, hogy részletesen taglaljam ennek az okait, mert azzal keményen megsérteném a munkahelyemre vonatkozó szabályokat, maradjunk abban, hogy komoly okai vannak a megfontolásnak. Szóval, dühöngtem itt, hogy mekkora marha vagyok, és adtam magamnak a mindenféle határidőket, hogy még eddig, meg eddig bírjam ki, és aztán ha mégsem leszek jól, akkor aztán már tényleg itthon maradok.
Aztán ma, egy jól sikerült délután után, este a kádban azért átgondoltam ezt a felesleges dühöngést. Mert igen, úgy érzem, hogy nem így kéne csinálnom, de épp most az a helyzet, hogy annyira nem vagyok beteg, hogy ne tudnék mérlegelni. A mérleg nyelve meg többek között azért billen arrafelé, hogy menjek, mert így sokkal biztosabban az, hogy amikor itthon vagyunk, akkor azt csinálunk, amit akarunk. Megtehettük, hogy nem főztem, hanem elmentünk ebédelni. Gyönyörű napsütéses délután volt, jó melegen sütött a nap, és a kedvenc Burger Kingünkben ültünk. Pont úgy volt minden, ahogy a legjobb, a villamosokat is megcsodáltuk, a templom is zenélt többször is. (és még a Fradi kártyás kedvezményt is megkaptuk :P) Hazafelé még vásároltunk, valami olyat, amit régen biztosan nem vehettünk volna meg. Biztos, hogy nem ezt, és nem ennyiért. Mert nem az lett volna a szempont, ami most volt. (most az, hogy mi ez, és mennyibe került, nem releváns)
Szóval, most már nem dühöngök. És holnap is megyek dolgozni. Aztán meg meglátjuk, hogy mi hogy alakul. A mérlegelés mindig ott lesz az ilyen helyzetekben. Azt hiszem, hogy képes vagyok azért arra, hogy ne mindig az anyagi biztonságot helyezzem előtérbe, mert pontosan tudom, milyen az, amikor az egészség fontosabb mindennél. Így marad a mérleg egyensúlyban. ;)