2015. nov. 1.

Teljesült kívánság

Nahát... ki hitte volna, hogy már ezen a héten kipipálhatok valamit a listámról. Én biztosan nem gondoltam volna, és nagyon boldoggá tett Balázs, amikor ma reggel azt mondta, arra gondolt, elmehetnénk Balatonfüredre sétálni egyet, mert ma még olyan szép időt mondanak, mint ami tegnap volt. :) Tegnap jelezte már, hogy ne készüljek semmi főznivalóval mára, mert tervei vannak. Bevallom, egészen más tervekre gondoltam akkor (és nem a csülök péknére), és épp ezért nem is firtattam, hogy milyen tervek. Még este sem kérdeztem meg tőle.
Szóval.. miután minden gyerekünkbe lelket vertünk, háromnegyed tíz tájban el is indultunk. Már az út is élményszámba ment nekem, mert ugye mindig nyáron járunk erre, amikor minden teljesen másképp néz ki, de ez az őszi napsütés is széppé tette minden pillanatát. :) Még dél sem volt, amikor már odaértünk Füredre, ahol azért nyomokban még fellelhető valamicske élet, de persze nagyon messze van attól, amit nyáron tapasztaltunk itt. :) Nekünk pont megfelelt.
A Balaton gyönyörű, tiszta, és békés. Szinte érezni lehet, ahogy megkönnyebbült a nagy nyári nyüzsgés után. :) Annyira jó volt ott állni a partján, hogy alig akartam elhinni, hogy nem, nem a nyári szabadságunkon vagyunk, hanem csak egy kis időnk van. Annyira jó volt ott az a béke, hogy szó szerint arculcsapásként ért itthon a szokásos adok-kapok a fiúk részéről. (pedig már a kocsiban kezdték, csak ott még jobban tudtam tolerálni)
Az biztos, hogy a jövő héten elég sokszor fogok ott állni gondolatban, és hallgatom, ahogy csapódnak  a hullámok, ahogy rikoltoznak a sirályok, és ahogy a kacsák és hattyúk egymás elöl próbálják elkapni a nekik dobált kenyérmorzsákat.
Annyira jó, hogy ilyen férjem van. :)





Naná, hogy még ilyenkor is van aranyhíd. :)

4 megjegyzés:

  1. De szép lehetett, látszik a fotókon is, raktározd el jól az emléket.

    VálaszTörlés
  2. Szupi!!!!
    Mi régen, egyetemista korunkban, sokszor jártunk le a Balatonpartra Veszprémből. Úgyhogy én hamarabb ismertem az őszi, és a téli arcát, mint a nyárit. ( Gyerekkoromban én sosem jártam a Balatonon)

    VálaszTörlés