Még jó, hogy..

Nagy szerencse, hogy szoktam olvasni. Mert ma este is a könyvemmel a kádban sikerült végre egy kicsit "lehiggadnom" abból az állapotomból, amiben leledztem. Az a fajta semmi sem jó állapot volt, amikor az is baj, ha hozzám szólnak, meg az is, ha nem. Szóval jót nem nagyon lehetett ma nekem tenni.
Amúgy a könyv is érdekes témát ölel körül. A nő úgy ébred egy reggel, hogy tizenkét évvel később van, mint amire ő emlékszik. Férjnél van, van három gyereke, és mégsem emlékszik semmire abból a tizenkét évből. Félelmetes elképzelni is..A férjnek egy szót sem szól az egészről (szerencsére az a pasi a férje, akivel épp akkor ismerkedett meg, amire még emlékszik), csak próbál alkalmazkodni ehhez az élethez, és egy-két embert avat be, és kér segítséget. Kíváncsian várom, mi lesz belőle a végén, visszatér e majd az emlékezete. Egy pár percre elméláztam azon, hogy vajon én mit tennék ilyen helyzetben. Nem tudom, mert ugye el sem tudom képzelni, de biztos, hogy nagyon kiborulnék, és biztos, hogy nem tudnám eltitkolni a férjem elől.
De azért nagyon remélem, hogy holnap nem 2027-ben fogok ébredni. :D