2015. nov. 6.

Apróságok

Még magam sem tudom eldönteni, úgyhogy nem tudom elmagyarázni, hogy attól vagyok hisztis és morgós, hogy fáradt vagyok, vagy attól (is) fáradt vagyok, hogy hisztis vagyok és morgós. :) Az igazság persze valahol félúton van, mert van egy csomó minden, ami megvisel lelkileg, és minden ilyen addig-addig motoszkál bennem, amíg aztán ki nem készít teljesen. Majd egyszer összerakosgatom a kis darabkákat, és lesz belőle egy normális egész. Vagy fogom, és így, a darabokat fogom beledobni a kukába. Még ezt sem döntöttem el.
Addig meg olyan dolgokkal vigasztalom magam, hogy segítek egy teljesen ismeretlennek a rossmann-ban egy tízszázalékos kuponnal, aki először szóhoz sem jutott a meglepetéstől, majd azután pedig legalább tízszer köszönte meg széles mosollyal. Nekem meg jól esett, hogy láttam, hogy örül. Amúgy is sokat fizetett, így aztán biztosan nagyon jól is jött neki az a mínusz tíz százalék. Nekem meg bőven maradt kuponom még. :) Ez tegnap volt amúgy, de még ma is megmosolyogtatott.
A mai munkanap különösen próbára tette a türelmemet, így amikor azt éreztem, hogy na, most olyat fogok mondani, amit megbánok, inkább gyorsan arra gondoltam, milyen is volt ott a Balaton-parton vasárnap. És ahogy erre gondoltam, egy csomó minden más is eszembe jutott a nyaralásról, csupa szép és jó emlék, amitől máris szebb napom lett. :)
És végül még egy kedves ismerős megosztotta ezt a videót is, ami- szokás szerint- nagyon szívmelengető. És.. mivel pontosan egy hónap múlva jön a Mikulás, hát nem is olyan nagy baj, ha néha már ilyet is megnézünk, hogy egyszer csak megérkezzen a hangulat is.




Majd holnapra is kitalálok valamit, amitől jó is lesz a nap. Vagy ki tudja? Hátha kitalál valaki más valamit...azt sem fogom bánni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése