Péntek

 Nagyon nehezen keltem fel ma, és nagyon álmos voltam egész nap. Gondolom a közeledő hidegfront segített ebben sokat. Mondjuk még mindig inkább ez, mint a fejfájás. Kicsit kapar a torkom, remélem nem lesz belőle semmi komolyabb. 

Azon gondolkodtam ma, hogy majd mi mindent fogok sütni és főzni vajon húsvétra. Ahogy mostanában utálok boltba járni, jó lenne megrendelni amit csak lehet. Egy csomó időt megspórolok vele, feltéve, hogy nem a rendelés leadás után jut eszembe még legalább tízféle dolog, amit be kellett volna tenni a kosaramba. Még nincs teljesen meg a fejemben sem, hogy mi legyen, de majd megpróbálom hétfőre összekapni magam. Szerda délutánra megrendelem, és akkor teljesen jó vagyok még. 

Anyukámék voltak tegnap egy reumatológiai magánrendelésen. Tök látszik, hogy mennyire más generáció vagyunk, mert azt mondta nekik az orvos, hogy van egy kezelés, aki talán jó lenne, de azt csak az állami rendelésen írhatja ki. Én is, és a fiúk is rögtön megkérdeztük, hogy oké, és mikor mehetsz be a beutalóért a rendelőbe? Hát ez eszébe sem jutott, hogy megkérdezze. Ők még az a generáció, akiknek az orvos, a hivatalnok, a tanár mind-mind egyfajta "felsőbbrendűséget" képviselnek. Meg bennem is akad ilyen hajlam, de egyre kevésbé. A gyerekeim pedig egyáltalán nem tekintenek senkit sem felsőbbrendűbek, illetve maximálisan elvárják, hogy ha egy szolgáltatásért fizetnek, akkor az legyen szolgáltatás. Na nem hiszem, hogy anyukám ezt a fajta szemléletet magáévá teszi valaha is, de azért most kicsit elgondolkodott, lehet, hogy egy következő alkalommal már elég bátor lesz hozzá, hogy feltegyen egy hasonló kérdést. 

A héten már kiolvastam egy könyvet, ezt itt: 

Az írónő nagyon jó stílusban ír, alig tudtam esténként abbahagyni. Pedig már a könyv felénél rájöttem, hogy mi lesz nagyjából a vége, de azért kíváncsi voltam hogy jutunk el odáig. Nem okozott csalódást. 

Egyformák

 Ha valakinek valaha is megfordult volna az a hülyeség a fejében, hogy valamelyik gyerekünk el lett volna cserélve, vagy épp a postás az apja...hát mindenfélét génvizsgálat nélkül is biztosan állíthatom, hogy mindenki abszolút ide tartozik. Mondjuk elég csak rájuk nézni, senki sem tagadhatja le a másikat, még a járásuk és a gesztusaik is egyformák. 

De ma megérkezett Roli laborlelete is az eeszt-be. Na, kitaláljátok? Természetesen neki is magas a bilirubinja és alacsonyabb a koleszterintje, mint az apjának és Eriknek. Így aztán most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ez valami genetikai dolog náluk. Nyilván majd neki is kell egy ultrahang, meg majd neki is kell figyelni rá, hogy ne hajtsa szét magát, ne részegedjen le minden hétvégén, de ha minden igaz, ennyi elég is. Ennél nagyobb baja sose legyen. 

Patrik az egyetlen közülük, akinek ez a bilirubin jó, cserébe neki a vérzsír szintjével akad némi gond. Nem vészes az sem, kis diétával simán kordában lehet tartani, bár ő most így 24 évesen épp azt gondolja, hogy túlaggódom. Amit ilyenkor mindig elmondok neki, hogy az a helyzet, hogy anyaként ez benne van a munkaköri leírásomban.

Szerda

 Komoly időzavarban vagyok, ma egész nap azt hittem, hogy csütörtök van. Többször is csalódtam miatta, amikor rájöttem, hogy dehogy, még csak szerda. 

Az is komoly csalódás, hogy ilyen hideg van már megint. Mintha csak álmodtam volna a múlt héten azt a kellemes tavaszi időt, amikor a vékony kabát is majdnem sok volt már. 

Roli volt ma vérvételen, de még nincs meg a lelete. Mondjuk láttam valahol egy cikket, hogy bajban vannak a laboros dolgozók, de nem nagyon mélyedtem el a hír tanulmányozásában, igyekszem kerülni a lehangoló témákat. Jó, egyébként nem sürgős a lelet. 

Tegnap fogorvosnál is volt, van egy rágófoga, amit ki kell húzni. Emiatt voltunk ma panoráma röntgenen, ami természetesen fizetős dolog. Elvileg majd hívja a fogorvos, hogy mit lát a röntgenen. Nagyon meg fogok lepődni, ha nem irányítja szájsebészetre. Én nem mondom, hogy annak idején jó volt az a gyakorlat, amikor a fogorvosok bármilyen fog húzásának nekiálltak, aztán legfeljebb nem sikerült, de ezt is túlzásnak érzem, hogy gyakorlatilag fogkő leszedés meg esetleg egy-egy fogtömés van csak a nem magán fogorvosnál. Minden mást vagy magánúton kell bonyolítani, vagy szájsebészeten. 

A tegnapi meccsről

 Volt tegnap ez az Eb selejtező, amikor ott volt a  Puskás Stadionban megint több tízezer ember, dacára annak, hogy hétfő este háromból kilenckor kezdődött, hogy közben megint tél lett, és elképesztő erejű szél is fújt. 

Mi sajnos nem, mert ugye meghúztuk azt a víz határt a meccsre járás tekintetében, ami most nem fér bele már, ha az idén is nyaralni szeretnénk. Márpedig igen, szeretnénk, így marad az ilyen meccseken a fotelszurkolás. 

Pedig hjjjajj, micsoda első félidő volt. Ezek a fiatal fiúk úgy játszottak, ahogy azt már annyiszor álmodtuk. Tény, hogy Bulgária nem a legerősebb ellenfél, de eddig nagyon sok olyan meccset néztünk, amikor a papíron esélytelen ellenfelek simán nyertek ellenünk, vagy borzasztó unalmas döntetlent játszottak. Most meg ott volt a lendület, ott volt megint az a csibészes, fiatalos játék. Látszott, hogy élvezik így együtt ezt a foci nevű dolgot. 

A második félidőre kicsit visszább vettek a tempóból, nem is volt szükség már akkora hatásra, és szerintem pont a fiatalságuk miatt eddigre kicsit elfáradtak fejben. De jó lesz ez, ha sikerül így együtt tartani mindenkit...úgy szeretném, ha még csodákat is látnánk tőlük. Legyen minden meccsen teltház, járjanak az emberek újra focimeccsre, mert bármilyen furcsa is tök jó közösségépítő hatása is van. 

24

 Annyi mindent éltünk át együtt azóta, mióta 24 évvel ezelőtt ott álltunk az oltár előtt, és mindketten meghatódva, de nagyon határozottan mondtuk Tabódy atya után az eskü szövegét. Mindketten úgy álltunk ott már akkor is, hogy azt, hogy "holtomiglan, holtáiglan, mindenféle bajában" nagyon komolyan gondoltuk. Igaz, akkor 21 és 24 évesek sem voltunk még, nem sok fogalmunk volt szerencsére a gyászról. Azt viszont testközelből láttuk, milyen az, amikor egy család szétesik, milyen az, amikor két ember, akik valaha szerették egymást, már leginkább csak megvetéssel tudnak egymásról beszélni. Már nagyon korán megfogadtuk egymásnak, hogy mi nem leszünk ilyen pár, bármi történik is majd, megoldjuk. 

Eddig mindig sikerült, és ez a közel 30 együtt töltött év, amiből éppen ma 24 évet már házaspárként töltöttünk el olyasmi, ami évről évre inkább több lesz, mint kevesebb. Másképp szeretjük egymást, mint a kezdet kezdetén, de nem lett gyengébb a kötelék. Ma már elég bárhol egy pillantás, amiből tudjuk mit gondol a másik. Néha egy kézszorítás most ugyanolyan már, mint kezdetben egy szenvedélyes csók. Egy-egy mosoly, vagy egy kacsintás bárhol és bármikor az otthon biztonságát jelenti, az állandóságot ebben a borzasztó lélektelen világban. 

Sok "munka" (ahogy mostanában divatos ezt mondani) van abban, hogy itt tartunk most, ahol, voltak bőven olyan embert próbáló időszakok az életünkben, amikor sokkal könnyebb lett volna bármelyikünknek feladni, de szerencsére valamelyikünk mindig ki tudta a másikat is rángatni a gödörből. 

Minden jó így, ahogy van. Szeret.❤️ Szeretem. ❤️

Vasárnap

 Hát ma sem készültünk semmi izgalmasra, hacsak az nem számít annak, hogy a nappalink egy időre átalakult elektromos roller szerelő műhellyé. Ezzel egy időben a konyhában cukrászda és pékség üzemelt. De végül azért minden jó lett. A roller is, a kevert almás süti is, és a még mindig nagyon népszerű sajtos kifli is. 

Azon gondolkodtam ma, miközben a konyhában ténykedtem, hogy az micsoda furcsa anomália, hogy felnőttként mindenki az énidő fontosságát hangsúlyozza, közben ugyanezek a felnőttek a saját gyerekeik életét képesek úgy betáblázni, hogy levegőt is alig tudnak venni este nyolc előtt. Nem ítélkezem senki fölött, mert mindenki maga tudja, mit miért tesz, csak fura, hogy amikor felnőttként már tudjuk, hogy mekkora szükségünk van arra, hogy pihenjünk, leginkább az agyunk tudjon pihenni is a folyamatos ingerek mellett is, addig a gyerekeknél ezt alig vesszük figyelembe. 

Hétvége

 Ma nagyon jó dolgom volt, mert Balázs főzött. Igaz, tegnap, amikor ezt megbeszéltük, még azt gondoltam, hogy addig én majd jól kitakarítom a nappalit, a két komódból is terveztem kipakolni. De persze ma reggel is úgy ébredtem, hogy minden izületem fáj, a lábaim meg aztán mintha nem is akarnának egyáltalában együttműködni velem. Így csak néztem a kanapéról, ahogy elkészült az ebéd. 

Egyébként annyira nem volt rossz idő még, mint ami be volt harangozva hét elején. Na nem mintha reklamálnék miatta. Érezhetően hűvösebb van, meg volt eső is hajnalban, fújt a szél is, de nem az viharos fajta, amit láttam az előrejelzésben. 

Azért délután egy sport szeletet összeraktam, az előző adag elfogyott. Holnapra meg várom, hogy az óraállitás nem csak a nyári időszámítást hozza el, hanem a kevésbé nyomi létet is.