A vébéről

 Természetesen folyamatosan mennek nálunk a meccsek, követjük az eredményeket és eseményeket családilag. Van, hogy a két nagyobb a barátaikkal nézik valahol, de a legtöbbet azért itthon látták ők is. Az most már mindig különleges emlék lesz nekem, hogy ennek a vb-nek a délelőtti meccseit is láttuk így közösen. Mindenki egy emberként drukkolt Tunézia nagyon szimpatikus válogatottjának, akiket először a mi Aissa Laidounink miatt néztük leginkább. 

Most már nekik nem szurkolhatunk tovább, mert ma hiába győztek a francia válogatott ellen, ugyanabban a csoportban az ausztrálok is nyertek, és jobb gólkülönbséggel ők jutottak tovább. 

Most megy a Lengyelország-Argentína és a Szaúd-Arábia-Mexikó meccs, innen is majd ketten jutnak tovább. 

Ami nagyon érdekes nekem, hogy ahhoz képest, hogy Katar nagyjából a világ végén van, nagyon sok szurkoló van minden országból. Azt hiszem, szinte minden meccs teltház előtt zajlott,.és ez tök jó. A lelátói képeken látni sok helyi viseletbe öltözött férfit. Mindenkin mindig hófehér és gyönyörűen vasalt az a valami (sajnos nem tudom a nevét), hozzá vagy fehér vagy piros fejfedő (azt sem tudom, hogy ez turbán e vagy máshogy hívják). Az meg bámulatos, hogy ebben a hagyományos, valláshoz kötődő öltözetben is a világ legtermészetesebb módján használják a legjobb telefonokat pl. 

Az is látszik, hogy itt aztán van pénz, minden stadionban kifogástalan és csúcsminőségű a fű.

Van itt egy kis válság

 Na nem olyan nagyon komoly, és ez is visszatérő dolog ebben az időszakban már hosszú évek óta. Biztosan én vagyok a balfék, de még ha azt gondolom is, hogy már túl vagyok régi dolgokon, feldolgoztam, stb, akkor is folyamatosan visszaköszön. De attól, hogy nem komoly, még rányomja a bélyegét a hangulatomra. Arról van szó, hogy most épp mindenhol olyan haszontalannak érzem magam. Épp nem teljesen világos, hogy most épp mi is az én feladatom, mert a meglévő sok mindent elkezdték szétosztani. Már az első ilyennél látszik, hogy fura a döntés, mert aki kapja, nem tudja mit kell csinálnia, nem érti, hogy miért ő, nem tudja hogyan fogjon hozzá. Tőlem várja a megoldást. Nem azt, hogy magyarázzam el, hanem hogy csináljam meg, ő meg majd elküldi, hogy kész. Faramuci helyzet. Ráadásul pont az a feladatom, amit egyébként szerettem csinálni. Majd azért megpróbálok beszélni erről a döntéshozóval, de nem hinném, hogy meg fogja változtatni az álláspontját. Vannak olyan dolgok is, amiknél látom, hogy már az első mozzanatok után hiányosságok vannak, de nem tehetem meg, hogy én szólok miatta, mert nem vagyok a felettese annak, akinek szólni kellene. 

Itthon sem mindig találom a helyemet. A sok-sok év folyamatos gondoskodás után most már nem nagyon van erre valós igény, legalábbis nem úgy, mint régen. Nem feltétlenül kérnek már tanácsot egy-egy döntés előtt, nem akarnak már mindent elmesélni. Volt erre idő felkészülni, de amikor nemrég eszembe jutott, hogy Roli is mindjárt 18 éves lesz, mellbevágott ez. Három felnőtt fiam lesz. Durva. 

És még ha ez nem lenne elég, most már megállás nélkül fázom is. 🙁

Ma már dolgozni kellett

 Nagyjából úgy keltem reggel, mint régen, amikor nem nagyon volt kedvem suliba menni. Ébredés után még jó pár percig figyeltem magam, hogy vajon van e bármilyen tünetem, ami miatt semmiképpen sem kelhetek ki az ágyból, dolgozni meg aztán végképp nem mehetek. Nem találtam ilyet, így aztán kénytelen voltam felkelni, felöltözni, és elindulni dolgozni. 

Vártak többen is, mint a messiást. Volt aki azért, mert ha én ott vagyok, nyugodtabb, van kitől tanácsot, megerősítést kérni, volt, aki azért, mert nem kell már engem helyettesíteni, és volt, aki annak örült, hogy végre van kihez szólni. 

Az persze jó érzés, hogy örülnek nekem, de a kedvemet nem hozta meg még. A szokásos napi rutinfeladatok gyorsan beszippantottak, de egész nap nem érkezett meg a lelkesedés, vagy az a lendület, amivel a munkámat szoktam végezni. Dr úgyis szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz, hátha a holnap már jobb lesz egy fokkal. 

Advent

 Elkezdődött ma az advent időszaka. Nálunk is előkerültek a díszek, fények, amik most is olyan különleges hangulatba öltöztették a lakást. Régi ismerősök, és mindig van köztük egy-egy újabb is, bár az idén nagyon visszafogott voltam, és csak egy piros házikós ledes bigyókát vettem. Pedig annyira szeretem ezeket a kis csetreszeket ilyenkor, hogy bármennyivel el tudnék szöszmötölni. 

Ma volt az utolsó nap itthon, nyugiban, holnap már menni kell dolgozni. Roli is megy suliba, nagyon remélem, hogy nem szed össze azonnal valamit, még messze nem száz százalékos. Mondjuk én sem, mindketten használjuk még az inhalálós gyógyszert. 

Szombat

 Minden évben ilyentájt rámtör a takarítási láz. Ehhez nem a karácsonynak van köze, hanem inkább annak, hogy ilyenkor költöztünk be. Amit ugye megelőzött egy jó nagy felfordulással járó átépítés. Ha jól emlékszem, akkor nem sokkal a befejezés előtt tüdőgyulladásom volt, minden bajom volt, hogy semmit nem tudtam csinálni. Azért a hajrára meggyógyultam, és amikor végre minden készen volt, turbó módba kapcsoltam. Azt nem is tudom, akkor honnan vettem ennyi energiát, de sikerült. 

Na, szerintem ez az emlék dolgozik bennem újra ilyenkor, és ez vezet oda, hogy a konyhát úgy takarítom ki, hogy minden ki van szedve a szekrényekből, fiókokból, minden le van mosva, stb, stb. Alapjáraton is szeretem magam körül a rendet, de azért annyira nem vagyok elvetemült, hogy ezt minden hónapban megcsináljam. Ez a mai konyhatakarítós akció kb öt óra volt. A hátam érzi S folyamatos ácsorgást, meg székre felmászást/lejövést, de nagyon elégedett vagyok magammal és a végeredménnyel. 

Ugyanide várom holnap az ebédet valakitől, hogy így is maradjon minden. 😊

Péntek

 Ma csak főztem, más házimunkát nem csináltam. A tegnapi megpróbáltatások után nem is nagyon mertem tervezni semmit, meg tudtam azt is, hogy fél háromra körmöshöz megyek, fél hatra meg fodrászhoz, úgyhogy nagyon komoly dolgokra nem is lenne idő. Délelőtt be kellett mennem Roli igazolásáért, mert az hétfőn lemaradt. Nagyon szép idő volt, kellemesen melegített a nap, még jól is esett egyet sétálni. 

És akkor az új körmöm:

Amilyen hülye vagyok

 Tegnap nagyon belelkesültem attól, hogy jól vagyok, meg hogy az ágynemű olyan jó illatos lett...meg aztán azt is fejembe vettem, hogy én aztán most minden bacit, vírust és atkát elpusztítok a mosógépben hatvan fokon. Így ma az összes függöny is a mosógépben találta magát. Én meg utána úgy magamat, hogy van 14 db nagyon jó illatú, de borzasztóan gyűrött függönyöm, amit ablakpucolás után ki kell vasalni. Nem, ezek nem lógják ki magukat, és nem elég hozzá a kézi gőzölő. 

Nagyjából az utolsó előtti ablaknál éreztem, hogy ezt most túlvállaltam, de onnan már nem volt visszaút, és ugye még ott vártak a függönyök. Miközben vasaltam, nosztalgiával gondoltam vissza arra a három darab ablakra a kis lakásunkban, amivel tokkal -vonóval végeztem maximum fél óra alatt. Mondjuk akkor meg az volt a bajom, hogy nincs több ablak. ..ki érti ezt? 

Azért kitartottam, és kivasaltam mindent, de megszenvedtem vele, mint Krisztus a kereszten. Még most nincs is bennem meg az az elégedett érzés, ahogy az ablakokra nézek, mert még fáj mindenem, de holnap már örülni fogok neki, hogy megcsináltam.