És akkor legyen az utolsó

 .. bejegyzés az idén. 

Voltak már az elmúlt években olyan utolsó posztok, amik részletesen összefoglalták a mögöttünk hagyott évet, de ez most nem olyan lesz. Mindent leírtam az előző posztokban, amiről úgy gondoltam, hogy meg kell osztanom másokkal. 

A mai nap egy részét stílusosan a Balaton parton töltöttük, kihasználva a gyönyörű tavaszias napsütéses időt. Ha rajtam múlna, ez lenne a tél, ilyen időjárással. 

A siófoki kikötőben koccintottunk alkoholmentes pezsgővel, éppen szemben a kedvenc hajónkkal..Sétáltunk egyet a mólón, és a parton, a gyerekeink felháborodására még táncra is perdültünk a kikötői jégpályáról hallható zenékre. 

Nincsenek fogadalmaim a következő évre sem. Élvezni akarok mindent, amit lehet, megélni minden pillanatot. Ennyi az egész. 

Nektek, mindannyiótoknak kívánom, hogy minden álmotok, vàgyatok váljon valóra, legyen a következő év olyan, amilyennek szeretnétek. 

Az utolsó munkanap

 Ebben az évben. Ami akkor hangzana igazán jól, ha most nem december 30-a lenne, hanem mondjuk december 1-je, és mindenkinek megadatna, hogy egy hónapot úgy és azzal töltsön, ami a leginkább jólesik neki. Ilyen persze ebben a világban nincs, és nem is lesz, de egy-két percre eljátszottam ezzel a gondolattal. 

Az utolsó munkanapon még természetesen minden percet jól kihasználtunk, még meg kellett oldani egy csomó mindent, és még jutott az utolsó órára egy megbeszélés is a főnökkel. 

De aztán végre eljöttünk. Amiatt, hogy ez must csak három nap itthonlêtet jelent, nem volt igazán katartikus élmény, de nem baj. 

Délután még voltunk vásárolni, amihez már nem volt semmi kedvem, és el is felejtettem egy-két dolgot, de talán nem dől össze a világ ezek nélkül. Ha mégis, akkor meg már úgyis mindegy. 

Ahol abbahagytuk

 Azt nem is tudom miért volt egyáltalán bármilyen kóbor gondolatként is olyan a fejemben, hogy bármilyen hatással lesz a karácsony a munkahelyi dolgokra. Illúzió volt csupán, hogy esetleg egy kevés érzés is jut majd így két ünnep között. Tényleg nem tudom elmagyarázni még magamnak sem, hogy mit gondoltam, amikor nem egy-két éve dolgozom ott. Mindenesetre mégis sikerült egy kis csalódásként megélnem, hogy mintha mi sem történt volna, úgy folytattuk a mindennapokat. Még szerencse, hogy nekem most van miből táplálkozni, van honnan erőt meríteni, különben már egy nap munka után úgy jöttem volna haza, hogy romokban heverek. 

Egyébként szerintem újra jelen van az életemben a nyugtalan láb szindróma. Jó sok jele van, amiket próbálok nem tudomásul venni, de egyre kevésbé megy. Sokat nem lehet vele kezdeni, ezt tudom, de azért elkezdem szedni a magnéziumot, hátha segít. A leginkább zavaró, hogy esténként már nem tudok úgy ülni, hogy ne érezzem folyton az őrült kényszert, hogy a lábaimat muszáj mozgatnom. Emellett a legnagyobb bajom, hogy pont a magnézium az, amiből még nem sikerült olyat vennem, amitől ne lenne borzasztó undorom. Vettem már mindenféle gyártótól, kapszulát, tablettàt, rágható tablettát, pezsgőtablettàt, de mindegyiknek ilyen hatása van rám. 

Újra itthon

 Ma reggel az idő is elszomorodott arra a hírre, hogy haza kell jönnünk. Olyan mértékű volt ez a szomorúság, hogy még ónos eső formájában könnyeket is hullajtott. Emiatt aztán egy kicsit előbb indultunk, mint ahogy eredetileg terveztük, mert azt tudtuk, hogy sétálni már nem tudunk, azt viszont nem, hogy mire számíthatunk a következő órákban időjárásilag, azt meg nem akartuk megkockáztatni, hogy esetleg rosszabb legyen. Szerencsére gond nélkül hazaértünk, egy helyen láttunk egy oldalára borult autót az út szélén, de már ott volt az autómentő. 

Itthon kipakoltunk, pizzát rendeltünk, elindítottam a mosógépet. Délután voltunk apósomnál, a húgoméknál, de más dolgunk nem volt. Patrik elment a barátaival valahová, nem is biztos, hogy hazajön holnap délután előtt, mert mennek gokartozni is holnap délelőtt. Ilyesmibe már nincs beleszólásunk, az is tök jó, hogy mindig szól, hova megy és kb mikorra várható. Ha másképp alakul, mint ahogy mondta, akkor szokott írni üzenetet, ne idegeskedjünk feleslegesen. 

Próbálom feldolgozni, hogy holnap és holnapután menni kell dolgozni, nem túl nagy sikerrel. Semmi kedvem hozzá, elég jól ellennék itthon. Kaptam könyveket, amiket olvashatnék, szeretnék sütni méteres kalácsot, ki kellene cserélnem a frituban az olajat, mert pénteken kelleni fog. Ezek is meglesznek egyébként, majd munka után, nem helyette. 

Az elmúlt napok annyi jó érzést adtak, ami azért elég lesz egy darabig, minden nehezebb pillanatban elő fogom szedni az emlékeimet, a fényképeket.

Hétfő, de

 Mintha nem is az lenne. Olyan jó érzés volt ma úgy ébredni, hogy még mindig itt vagyunk, egy karnyújtásnyira a Balatontól, ahová bármikor van lehetőség lesétálni, gyönyörködni a végtelenségében, átvenni a nyugalmat,.amit áraszt 

Ma kirándultunk egyet Tihanyba is. Természetesen ott sem olyan most semmi, mint nyáron, nincs az a hömpölygő tömeg, amit olyankor megszoktunk, de így is megvan minden bája, amiért szeretjük. 

Ma is ittam forralt bort, amit nagyon szeretek, a gyomrom viszont erősen tiltakozik, mert ugyan nagyon finom volt ez a vörös áfonyás verzió is, de azóta is küszködök a gyomorfájással. Nem baj, ennyit megért. 

Holnap már hazamegyünk, de nem baj, mert csodás emlékeket viszünk innen is magunkkal. 

Nyáron sosem férek ide a Tagore sétányon, és régi nagy vàgyam volt egy ilyen fotó 

Karácsony második napja van

 És mi is arra ébredtünk, hogy esik a hó. Így teljesüljön minden kívánságom ezentúl..mert bizony akkor, amikor október legvégén eldöntöttük, hogy ezt a karácsonyt itt és így fogjuk ünnepelni, akkor gondoltam, hogy akkor akár lehetne fehér is ez a karácsony, mert ilyenben még nem volt részünk úgysem. Tegnap gyönyörű napsütés volt, ma hó. Pont tökéletes. Mindenre. Sétáltunk is, kocsikáztunk is, jókat ettünk, pihentünk, nagyjából úgy, ahogy azt elképzeltük. 

Ma délután ugyan a sétahoz kellett egy plusz pulcsi, meg a vastagabb zokni is, de mindkettő rendelkezésre állt, így aztán tökéletes volt. Ittunk forralt bort, megmelegedtünk Bujtor István híres szobra mellett, és azon mosolyogtunk, hogy majd nyáron, amikor itt leszünk, és jó meleg lesz, milyen furcsa lesz erre visszagondolni. De milyen jó emlék lesz. 

Minden pillanatot raktározok a kis emlékdobozomba. Olyan jó együtt lenni a fiúkkal, olyan jó látni őket, ahogy pókereznek, honfoglalóznak, vagy csak ahogy nevetnek együtt valamin. Balázs is egész más most, hogy nem kell a munkahelyi gondokkal folyamatosan küzdeni. Milyen jó is lenne ezt negyedévente megtenni, kicsit eltűnni a világ elől, és csak magunk lenni. 

 

Karácsony első napja van..

 Még tegnap este azt gondoltam, hogy én aztán ebben az ágyban nem fogok tudni aludni, mert puha a matrac, és ráadásul kispárna sincs, de aztán meglepően jót aludtam végül. Igaz, volt még mit kipihennem, azért ez biztosan segített. 

Gyönyörűen sütött a nap, és még hideg sem volt. Én nem bántam ezt egy kicsit sem, és alig vártam, hogy egy kávé után sétálni menjünk. A Balaton most is gyönyörű. Egészen más, mint nyáron, de mégis valahogy ugyanolyan. Vagy nem is tudom..de az biztos, hogy nem tudom megunni a látványt, és azt a semmihez sem fogható érzést, ami ott a parton utolér.

 

A séta után kocsiba ültünk, és az eredeti terv az volt, hogy körbejárjuk a Balaton partot, útközben megállunk valahol enni. A déli parton azonban sehol egy teremtett lélek sem volt, és ellenben a füredi vendéglatósokkal, ott minden zárva volt. Ami egyébként érthető, hiszen gondolom vendég sem nagyon lett volna, alig láttunk embert valahol. Emiatt aztán módosult a terv, és csak Bogláron álltunk meg, előtte Lellén az omv kútnàl vettünk egy-egy szendvicset. A strandon ebédeltünk, ami akármilyen szegényesen hangzik is így, karácsony első napján, mégis élményszámba ment. 

Itthon rendeltünk magunknak rendes ebédet is, ami finom is volt, és elég gyorsan meg is érkezett. 

Még az esti fényeket is megnéztük a Tagore sétányon, ittunk egy forralt bort, megnéztük a korcsolyázókat, gyönyörködtünk az esti Balaton látványában is.