BalatOn

 Elkezdődött az ajándék őszi hetünk itt a Balatonon ma délelőtt. Ajándék magunknak, egy utolsó feltöltődés az év végi hajrá előtt. Én magamban arra is szánom ezt a hetet, hogy tisztázzam magamnak is, és tisztázzuk együtt is, hogy hogyan megyünk tovább a közös utunkon, ami annyiféle módon kapcsolódik össze, ami keveseknek adatik meg. Nem mindig könnyű ezt a sokféle kapcsolódást jól kezelni, sok jó mellett vannak olyan részei is, amitől nagyon nehéz. De őszintén hiszek benne, hogy csak egy kis újragondolás szükséges. 

A Balatonra megérkezni mindig csoda, minden évszakban másképp, és másért. Ilyenkor ősszel már nyugalom van, kicsit talán túlságosan is nagy nyugalom. A vendéglátó helyek jó része bezárt már, a nyaralók többsége is üres. Azért vannak még rajtunk kívül mások is, akik nem állandó lakosok, velük találkoztunk a strandon,.és sétálás közben. 

A víz hideg, de ahol elég sekély, és tűzi a nap, ott azért úgy nagyjából combig vállalható, sőt, negyed óra múlva már egészen kellemes is. A nap gyönyörűen sütött egész nap, mintha külön én rendeltem volna magunknak (amúgy igen). 

Meccsnap

 Azt tudtuk már két hete, hogy ez a hétvége rendesen ki lesz maxolva, mert nem csak a Balatonra készülünk, de meccsnap is lesz. Olyan helyre mentünk, ahol még sosem jártunk, a Kispest Honvéd nemrég átadott stadionját látogattuk meg, a Bozsik stadiont. Ami egyébként hivatalosan már aréna, de ez részletkérdés (minden olyan hely, ahol nincs futópálya a pálya körül, aréna, ahol van, az stadion). Jó korán volt a meccs, háromnegyed háromkor, akik dolgoztak, esélyük sem volt eljönni. 

Szép lett egyébként, érdekesen lehet bejutni a vendégszektorba, mert ott megy a vonat. Így van egy teljesen bekerített felüljáró, azon keresztül lehet megközelíteni a bejáratot. Jó megoldás, még ha kicsit szürreális látvány is. 

A meccs jó volt, jó idő volt, és nyertünk egy góllal. 

Itthon még az összes mosott ruhát összehajtogattam, bepakoltam a bőröndökbe. Kitakarítottam a fürdőt és a wc-ket. Reggel még van egy pár dolog, amit el kell rakni, mef kell csinálni, de aztán indulunk. 

És akkor..

 ..tádám, máris péntek lett. Azt nem mondom, hogy mindent megcsináltam ma, amit elterveztem a munkában is, és itthon is, de valószínűleg fejben kicsit túltoltam a tervezést. De a fontos dolgok megvannak, nyugodtan jöttem szabadságra. 

Itthon nagyon csábított az ágyam, és jól is esett volna egy kicsit lefeküdni, átállítani az agyamat egy másik üzemmódba, de makacsul ellenálltam, mert tudtam, ha lefekszem, pillanatok alatt el fogok aludni. 

Voltam délután könyvtárban, ahol most is nagyon jó volt lenni, és nagyon jó kis könyveket találtam. Valószínűleg nem véletlenül motoszkált bennem már szerda óta, hogy ma mindenképpen oda kell mennem, mert végre ott találtam a polcon az egyik olyan könyvet, amit már régóta el szeretnék olvasni (Julie könyvkuckója)

Itthon még kitakarítottam a mi halószobánkat, összepakoltam, bekészítettem a mosást, bepakoltam egy bőröndöt. 

Most meg alig várom, hogy mehessek fürdeni, és aludni.

Csütörtök

 Ma olyan nap volt, ami még sötétben kezdődött, ötkor már dolgoztunk. Borzasztóan nehéz ilyenkor felkelni, főleg mert fél kettőkor még megnéztem az órát, de mire ötkor bekapcsolom a laptopomat, már teljesen éber vagyok. Egyébként azt már sokszor megfigyeltem, hogy amikor ilyen korán megyek, öttől fél nyolcig sokkal hatékonyabb vagyok, mint az utána következő órákban. Ilyenkor szoktam a halogatott, nemszeretem feladatokat is megcsinálni. 

Az jó volt, hogy korán, már fél kettőkor hazajöttünk. Mentünk a balatoni kulcsért Budapestre, aztán hazafelé megálltunk Budaörsön, vettünk cipőt nekem és Balázsnak (nem a pirosat), meg a napi dolgokért még beugrottam az auchanba. Nyilván szakmai ártalom, hogy ahogy mentünk végig az áruházon, az jutott eszembe, hogy nem irigylem a raktáraikat, amekkora cikkelemszám náluk lehet, azt nem lehet egyszerű kezelni. Nagyon nem volt türelmem körülnézni, elszoktam teljesen ezektől a hatalmas hipermarketektől is, meg a céltalan nézelődéstől is. 

Mire hazaértünk, el is fáradtam ebben az egészben, és már nem volt kedvem semmihez. 

Ja és a cipő, amit kinéztem magamnak online, meg is vettem, de most mégis még barátkozom vele, pedig nagyon kényelmes. 

Ma

 Kicsit már kezdek más hangulatban dolgozni, mert úgy a nap közepén, amikor kiirattam a szabimat már teljesen tudatában voltam annak, hogy már csak két nap, és utána még vár ránk egy felhőtlen (remélhetőleg minden értelemben az) hét a Balatonon. Pedig ez a hét már eddig is hozott munkafronton mindenféle földi jót (csak mondom, már beérkezett a mécses, és az első adag karácsonyi dísz is), egy csomó olyat, amihez semmi kedvem, és feleslegesnek is érzem, de így, a jövő hét ígéretével azért könnyebb. 

Azt nem is mondtam, hogy a héten Erik volt már az Eucharisztikus Kongresszuson, nagy hatással volt rá. Imádom, hogy mennyire otthon van ő ebben a világban, és milyen lelkes tud lenni tőle. 

Ma Roland volt a Nemzeti Múzeumban, ahol premontrei kiállítás van, neki is nagyon tetszett. És ő most először ment teljesen egyedül Budapestre az ottani találkozási pontra. Magának vette a jegyet az appban is. 

És ha már Roland..a gipsz szerencsére elmaradt eddig az idén is, de rögtön az első tesi órán sikerült lezúzni a karját focizás közben. Elég látványos sérülés, olyan "rolis". 

Most még megy a válogatott Andorra elleni meccse, a hatvanegyedik percben kettő nullára vezetünk, de szerintem nem ez a végeredmény, rúgunk még gólt. Sokkal jobban is játszanak, mint vasárnap, igaz, az ellenfél sokkal gyengébb, mint akkor volt. Na majd meglátjuk..a matematikai esêly még életben van. 

Ha..

 Hordhatnék bármilyen ékszert a hétköznapjaimon is, akkor biztosan lenne egy Pandora karkötőm, és mindenféle, szívemnek kedves dolgok charmjai lennének rajta. 

Biztos lenne bőven, és majd úgy lennék, mint az Emlékkarkötő című könyvben, hogy amikor megörökölné majd utánam az unokám, akkor sokat kellene neki mesélni, hogy mi miért van ott. Ott lenne egy élet története, csupa érdekes és érdektelen holmi, amire ránézve rengeteg emlék kerülne elő. 

Ha bátor lennék, és nem acélbetétes cipőben tölteném a hét öt napjának nagy részét, és ha egyáltalán tudnék normálisan járni benne, akkor vennék egy ilyet: 

Hol szoknyával hordanám (ha egyáltalán vennék fel szoknyát bármikor is), hol pedig farmerral. Lehetne hozzá egy fekete skinny farmerem és egy piros ingem is akár. 

Elb.tam

 Az sem mentség, hogy nem volt ez szándékos, csupán csak valóban voltam annyira önző az elmúlt hetekben, hogy a mi ötünk boldogságán és örömén kívül senki és semmi más nem érdekelt. Hiba volt, már tudom, és ez csak ma derült ki számomra. Már nem tudom megváltoztatni, és nem tudom helyrehozni sem, és ami a leginkább fájó, hogy annak az embernek szereztem életre szóló sebet, tüskét, aki miatt a leginkább önző akartam lenni. 

Nem tudom mit tudnék mondani, nyilván javítani semmi nem javít már, és ilyenkor néha minden kimondott szó csak rosszabbá teszi e helyzetet. 

Az önzőségem okát tudom csak elmagyarázni, már amennyire ez lehetséges. Évek óta tart már az az állapot, ami mostanra látszik elérni a csúcspontját. Annyiféle úton próbáltam már elindulni, hogy segítsek, hogy jobbá és könnyebbé tegyem. Annyira sokszor próbáltam rábeszélni hol erre, hol arra, hátha változik valami. Minden melléfogás volt, és sajnos az is előfordult, hogy átmenetileg még rosszabb lett minden, mint volt. A sok próbálkozás, figyelés eredménye az, hogy úgy döntöttem, nem érdekel senki és semmi, nem hagyom senkinek sem, hogy lehúzzon minket a negatív dolgaival, mi itthon szeretjük egymást, és minden alkalmat megragadunk az örömszerzésre. Ehhez pedig szükség van arra, hogy önző módon kihasználjuk a pillanatokat magunkra, magunknak. Na, ez vezetett oda, amire szokták mondani, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. 

Remélem, hogy azért mindent nem rontottam el teljesen, és egyszer majd érteni fogja, hogy a mi fontosságunk volt a legfontosabb. 

De egyébként végtelenül szomorú és tehetetlen vagyok épp.