2023. nov. 28.

Kedd

 Ma megint úgy ébredtem, hogy fájt a fejem. Mondjuk most szinte biztos, hogy elfeküdtem a nyakamat, attól van. Egész nap ki is tartott megint, pedig a fájdalomcsillapítótól.a tornáztatásig mindent bevetettem. Szerintem írok a Jézuskának, hogy hozzon nekem egy nagyon kényelmes párnát. 

Nekem már most nagyon hiányzik a nyár a hosszú napokkal, a napsütéssel, meg mindennel, amit jelent. Borzasztóan lehangoló ez a sötétség. 

Mondjuk a sötétség ellen majd hétvégén előkerülnek a díszek és a fények a lakásba. Roli épp hétvégén emlegette, hogy azt szereti, amikor már vannak idebent ezek a fények. 


2023. nov. 27.

Csak úgy magunk közt

 Egy kicsit sem olyan téma, amit átlagember a nyilvánosság elé tár. Persze, bennem is ott van azért a szemérmesség is, de talán pont amiatt, hogy a saját kérdéseimre sem nagyon sikerül választ találni sehol, én írok róla.. Igen, megint a klimax, vagy menopauza, vagy nevezzük bárhogy. 

A legelső furcsa tüneteim óta eltelt egy év is már. Többször, több orvosnál jártam az ilyen -olyan panaszaimmal, kérdéseimmel. Egy kivétellel mindenki segítőkész is volt, csak épp mindig volt egy még újabb elvégzendő vizsgálat, ami miatt érdemi előrelépés a mai napig sem történt. Azt mindannyian tudjuk, hogy az egészségügyi ellátás milyen jelenleg, milyen várakozási idővel kell számolni az államilag finanszírozott szakrendeléseken. A csontsűrűség mérés vizsgálatra nem tudok időpontot szerezni, mert az idén már biztosan nincs, a januári időpontokat meg még nem is nyitották meg. A mammográfia, és a rákszűrés megvan egyébként, lassan úgy járok, azokat újra kell csináltatni. Hormonvizsgálat még nem volt. Szerintem annyira nem vették azért komolyan még, merthogy "csak" 45 éves vagyok. 

Csakhogy közben a helyzet fokozódik már egy ideje megint. Soha életemben nem voltam ennyire összezavarodva és elveszve a saját testemmel kapcsolatban, mint most. Nem tudom hova tenni ezeket a változásokat, mert egyáltalán nem érzem magam olyan öregnek, akinek ilyesmivel kell küszködni. Nem is hiszem el, hogy én, aki még most is bármikor bevállalnék egy kisbabát, ott tartok, hogy már nincs ezzel kapcsolatban döntési lehetőségem. 

Amikor két és fél héttel ezelőtt figyelmeztetett a naptáram először, hogy késik két napot, még nem zavart, volt már 21 napos ciklusom is, és 33 napos is. De az a figyelmeztetés azóta is ott van, csak a napok száma változik. Természetesen csináltam tesztet, volt bennem egy nagyon halvány kis remény, hogy hátha...de persze nem, szó nincs terhességről..

A hőhullámok elképesztő mértékben vannak jelen, néha úgy érzem, simán belülről fel fogok gyuladni. Leginkább késő délután, este, és éjszaka vannak. 

Furcsa lelkiállapotban vagyok, hol a csillagokat is lehoznám bárkinek, hol pedig megmoccanni és megszólalni sincs kedvem..

Jövő héten keddre tudtam időpontot szerezni nőgyógyászatra. Nem tudom még magam sem, hogy mit várok, vagy mit szeretnék..lehet, hogy ha már itt tart ez a dolog, akkor hagyni kell, hadd intézze úgy a szervezetem, ahogy, és csak ezeket a kísérő tüneteket kell valahogy kezelni. Nem tudom. 

Azt tudom, hogy nagyon nehéz most a saját nőiességemet jól elhelyezni. 

2023. nov. 26.

Meccsnap

 Arra ébredtem reggel, hogy esik a hó, és áramszünet van. Ezt pont ilyen sorrendben konstatáltam magamban. Gondoltam is, hogy na, akkor még megpróbálok aludni egy kicsit, mert a hóesés nem a barátom, áram nélkül meg kávézni sem tudok, és hátha lesz olyan szerencsém, hogy mire újra felébredek, a hó eltűnik, és lesz áram. Nem pont így lett, mert talán húsz percet aludtam még. Már épp ott tartottunk, hogy a grillrácsra téve mécsessel melegítünk kávét (jó, ez az én agyamból pattant ki, Balázsra várt a megvalósítás), amikor visszajött az áram. Pont arra a húsz másodpercre, amíg a kávém meleg lett..Ezzel én már elégedett voltam, gondoltam, akkor részemről az sem nagy gond, ha csak dél körül lesz újra áram, mert akkor ma is megúszom a főzést. 😁 Ekkora mázlim azért nem volt, fél óra sem kellett, és működött minden rendesen. Na nem baj, tepsis krumplit csináltam, sütöttünk mellé az air fryerben csirkemellet..

A nagy hideg, a napközben is többszöri havazás miatt, és azért, mert nem mindenki van száz százalékos egészségi állapotban a mai meccsnapot mégis inkább itthonról abszolváltuk. A fagyoskodás nem hiányzott, de én azért bántam kicsit, mert ilyenkor legalább találkozunk ismerősökkel, beszélgetünk kicsit. Na sebaj...úgysem volt valami jó meccs ez sem.

2023. nov. 25.

Szombat

 Ma olyan szépen sütött a nap. De csak bentről volt igazán szép, mert odakint letépte a fejünket is a szél. Na sebaj, majd holnap, amikor meccsre megyünk, leszünk a levegőn eleget. 

Az ebéd a mekiből érkezett ma. Olyan szerencsénk nincs, hogy kihozza a foodora, de Balázs és Roli elmentek érte. Volt egy csomó utalványunk, amiket a véradásokon szoktak adni, szerencsére már múltkor eszembe jutott, hogy azok az idén év végén lejárnak, így most azzal fizettünk. Tudom amúgy, hogy a boltban is el tudtam volna költeni, de így mégis különlegesebb volt. 

Délután sütöttem almás kalácsot, kakaós csigát és csokis tekercset. Volt egy pár órás projekt, de örültem, hogy örömet szereztem vele. 


2023. nov. 24.

Péntek

 Ma délelőtt elmentem a táppénzes papíromért. Mielőtt indultam, megbeszéltem magammal, hogy az lesz a fokmérője annak, hogy kiiratom e magam hétfőre dolgozni, hogy az a húsz perces séta milyen lesz.  Ha elfáradok, lever a víz tőle, akkor még nem tartok ott, hogy hétfőn alkalmas legyek dolgozni. De nem volt ilyen, úgyhogy kezembe kaptam a papírt. Azt nem mondom, hogy nem esne jól akármeddig itthon lenni, de ugye a felnőttség arról is szól, hogy olyanokat is csinálunk, ami nem feltétlenül okoz örömet. 

Az más kérdés, hogy nem így kéne ennek lenni, mert egy ideális (és utópisztikus) világban mindenki megtalálná a maga számára boldogságot, elégedettséget is okozó pénzkereseti forrást. Gondolom, ha ez így lenne, akkor egészen másképp érezné magát mindenki a munkahelyén, egymást támogatva tudnánk dolgozni..Ez kihatna az életünkben minden másra is, kevesebb lenne a stressz (ami egyébként szerintem a mindenféle bajaink legalább nyolcvan százalékának okozója), többet mosolyognánk. 

Nem hiszem, hogy innen, ahol most tart a világ, és az emberiség el lehet jutni oda, ami ideális lenne, sokkal egyenesebb út vezet jelenleg a még aljasabb, még lelekrombolóbb világ felé. Szomorú..

Ezért jó időnként kicsit kiszakadni ebből az egészből, és csak itthon lenni, még akár ilyen áron is, hogy egy betegség kell hozzá. Hacsak nem pont azért betegszik meg az ember, mert pont akkor már szüksége van erre a kis kiszakadásra. 


2023. nov. 23.

Most már

 Biztos, hogy megmaradok, meg az is, hogy valóban a javulás útjára léptem. Még azért nem most kell bármilyen erőnléti megmérettetésen részt vennem, de nem is cél ez egyelőre. 

Azon gondolkodtam, hogy csak az én életem során egy ilyen nátha/megfázás/vírus kezelése is milyen sokféle volt már. Gyerekkoromban rögtön írtak fel sumetrolimot vagy maripent, gőzölni kellett. Aztán volt az az időszak, amikor a gőzölésre úgy tekintettek, mint valami emberiség ellen elkövetett rémtett, nagyjából ezzel egyidőben tűnt el a sumetrolim és a maripen is, és érkeztek a mindenféle forró italporok, ami természetesen rögtön csodaszerként robbant be a köztudatba. Ma már azért mind tudjuk, hogy azt a csodaként elkönyvelt hatást a brutális koffein mennyiség érte el elsősorban, amit azzal is elértünk volna, ha egy aspirint egy energiaitallal veszünk be. Aztán megjelentek ezeknek az italporoknak a tabletta verziói is, mellé az orrspray-k. Abból is volt egy, meg a tengervízes, ma már van olyan választék, hogy csak győzze az ember eldönteni, melyiket válassza. 

Vannak még a vitaminokra, illóolajokra esküszők, vannak, akik nagyjából semmiben sem hisznek, és vannak, akik szerint minden az oltás miatt van..

Én egyébként abban hiszek, hogy mindenkinek ismernie kell a sajátosságait, és ahhoz ragaszkodni, ami már bevált. Nem baj, ha az épp nem divat, vagy mások nem úgy csinálják. 

2023. nov. 22.

Egy fokkal jobb

 Ma már egy kicsit jobban voltam. Azért még az erőnlétem nagyjából a béka feneke környékén van, de legalább már nem alatta. Még nagy dolgokat nem tervezek, de már felporszívóztam ma. Micsoda örömök. 😁

Látom egy csomó fényképen, videón, hogy rengeteg helyen már nem csak a karácsonyi díszítés van készen teljes pompájában, hanem a karácsonyfa is. Úgyhogy megállapítottam magamban, hogy nem(csak) a multikkal van a baj, akik már október közepétől tolják az arcunkba a karácsonyt, hanem azért az emberekkel is. Ha ilyesmire is gond nélkül rá tudják venni az embereket (márpedig ez színtiszta manipuláció, amivel ezt elérték), akkor bizony ez mindig így is lesz. Mert ha most sikerült október közepén, akkor jövőre megpróbálják majd pár nappal, esetleg egy héttel hamarabb, és ha megint bejön, és beindul a versenyszellem (vagy csordaszellem?), akkor ezt minden évben el lehet játszani. Egészen komoly pénzeket lehet így az emberek zsebéből kivarázsolni karácsonyig. 

Szeretem a karácsonyt, és az adventi időszakot. Advent idején. Nem három héttel hamarabb, és nem öt héttel tovább. Akkor, amikor annak van az ideje. Nem azért, mert vaskalapos vagyok, hanem mert szerintem ez így jó. Azt is elfogadom, hogy másoknak másképp jó, csak nem értem.