2023. nov. 14.

Mindennapi fejfájásomat

 ..add meg nekem ma is..És mintha csak kértem volna, pontosan úgy is lett. Ma viszont már eljutottam odáig, hogy felhívtam a háziorvosomat, adjon valami tanácsot, mégis mit csináljak, mert ez már egészen embertelen, ami hetek óta tart. Volt ötlete, azt mondta, próbáljuk meg a pulzusomat csökkenteni, mert ilyen elhúzódó fejfájásnál ez be szokott jönni. Írt fel gyógyszert, meg fájdalomcsillapítónak flectort.. Kell időpontot kérnem neurológiára, vérvételre, szemészetre. Beszéltünk a hormonális érintettségről is, az sincs kizárva, de itt nem stimmel az idő hosszúsága szerinte. Hát én nem tudom. Vannak másféle változások is az életemben, amit neki elmondtam (írni még direkt nem írtam róla). Mindkettőre azt mondta, ez abszolút jó is dicséretes változás, de most akkor kísérletezni kell, és megtalálni egy jó egyensúlyt. 

Hát ja, az jó lenne. De az sem baj, ha megjelenik tündérkeresztanya a varázspálcával, és megold mindent egy pillanat alatt. 

2023. nov. 13.

Agyfasz

 Van pár dolog, amitől agyfaszt tudok kapni. Első helyen van a logikátlanság. Régebben elnéző voltam a mindenféle logikát nélkülöző hülyeségekkel, mostanában már a világból ki lehet vele kergetni. De ez leginkább csak a munkám során érint, és szinte biztos, hogy mostanra már bőven kimerült az ilyen irányú toleranciám. 

A helyesírási hibáktól. Leginkább a muszáj ly-jal írva az, amitől azonnal a plafonon vagyok.  

Meg attól, amikor látom leírva, hogy "Drága x.y, nagyon boldog névnapot kívánok!" Na, ettől a drága kezdetű megszólítástól a hideg is kiráz. (Bocsánat, ha valaki használja, attól még én így érzem)

De a legesleg....amikor valaki úgy ír nekem levelet, hogy Szia Diána! Brrrrrrrr, hát nem tehetek róla, de helyből utálom az illetőt, pedig szegény csak a nevemen szólít. Nagyon sokáig mindenhol Diana voltam, pont azért, mert ezt a Diánázást utáltam...pillanatok alatt Dianna lett belőle. 

Szóval, ha valaki fel akar idegesíteni, egész egyszerűen csak írjon nekem egy levelet, hogy: Drága Diána. Muszály lenne újra megtervezni a már háromszor tesztelt új folyamatot, egy másik nagyon fontos szempont került előtérbe.

Ezzel így biztosan célt lehet érni..

2023. nov. 12.

Meccsnap

 Mondtam csütörtök este, hogy vasárnapig nem megyünk meccsre, és úgy is lett. Ma viszont mentünk. Szerencsére a nap is kisütött ma már, és a szél is elállt, ami tegnap este még jó erősen fújt. Meleg azért nem volt, de arra van a takaró, meg a több réteg ruha, hogy ne fázzunk ilyenkor sem. 

A derekam nem volt eléggé bebugyolálva, azt most érzem egy kicsit, de majd egy jó meleg fürdő szerintem elég lesz, hogy utána jó legyen megint. 

Azon kívül, hogy együtt voltunk, más öröm nem nagyon volt ezen a meccsen, mert nemigen sikerült semmi azon kívül, hogy kaptunk egy gólt, és azzal ki is kaptunk. Na nem baj, ez most egy ilyen meccs volt, majd lesz jobb is. 



2023. nov. 11.

Ilyen ez

 Ma nem fájt a fejem, cserébe időről időre volt egy-egy hőhullám, ami meglepett. De még mindig inkább ez, mint az a nyomorúságos fejfájás, ha már muszáj valaminek lenni. Még mindig vár rám egyébként egy csontritkulás vizsgálat, és majd ha az is meglesz, utána lehet szó bármiféle kezelésről, ami talán megszüntetné ezeket. Igaz, mindig úgy van, hogy mire teljesen elhatározom magam, hogy na most aztán már tényleg kérek időpontot, elintézem, akkor biztos, hogy jön valaki valami rémsztorival az ilyen hormonpótló gyógyszerről, és máris elbizonytalanít. Hát úgyhogy majd lesz valahogy. Most megint előszedtem azt a gyógynövényes ízét, amit vettem, remélhetőleg nem felejtem majd el bevenni. Tesztelhetnék egy hónapot így is, van e különbség. Jobban mondva inkább kettőt, mert úgy lenne értelme, minden második hónap az, ami egyforma. 

A hőhullámok mellett komoly édességéhség is gyötört, de bármi eszembe jutott, amit mondjuk sütöttem volna, mindenhez hiányzott valami, az eső meg esett..Végül Balázs mentett meg, sütött palacsintát..


2023. nov. 10.

Péntek

 Ma szabadságon voltunk. Van még pár napunk, és úgy döntöttünk, hogy az ilyen hétköznapi meccsnapok után pénteken nem megyünk (még lesz egy decemberben is). Igaz, hogy nem olyan nagyon későn van a meccs, de jobb ez így, hogy nem kell hajnalok hajnalán kelni. 

Azt mondjuk nem sejthettem előre, hogy tervezni sem lehetett volna jobban. Hát ugye ez is csak nézőpont kérdése, de jobb volt ez így, ha már így kellett lennie. Sokat küszködtem a fejfájással mostanában, de ahogy ma ébredtem, az minden eddiginek a hatványozott alakja volt. Először próbáltam, hogy nem is kelek fel, hátha még egy kis alvás csodát tesz. Elhelyezkedtem, Balázs párnáját is bevetve, és még aludtam is. De pont az ellenkezője sikerült, még jobban fájt. A kávé és a gyógyszerek nagyon lassan kezdtek hatni, gyakorlatilag délig csak feküdtem. Próbáltam mozdulatlanul amikor megvolt az a pont, ahol éppen nem volt borzasztó..

Így aztán ma a pizzériában készült az ebédünk, és a futár hozta. 

Nem múlt el egyébként teljesen egész nap sem, de már kevésbé volt elviselhetetlen. Nem úgy, mint az eső, ami csak esett egész délután...

2023. nov. 9.

Meccsnap

 Ma EKl csoportkör meccs volt. Háromnegyed hétkor kezdődött, négykor indultunk itthonról, okulva abból, hogy legutóbb nagyon neccesen értünk oda..Ma is teltház volt, nem akartunk újra azon stresszelni a beléptető kapuknál a tömegben, hogy beérünk e a kezdősípszóra. Korábban mentünk dolgozni, hogy korábban tudjunk hazajönni.. 

Jól tettük, hogy időben indultunk, így is másfél óra alatt értünk oda, hatalmas volt a forgalom Budapesten, pont addigra értünk be, mire mindenki indult a munkából hazafelé. 

A meccs nem volt rossz, kis csalódás, hogy nyerni nem sikerült, csak döntetlen lett, de egyébként szép eredmény ez is. Vasárnapig most nem megyünk meccsre. 





2023. nov. 8.

Nem tudom mi legyen a cím

 Valamelyik reggel jutott eszembe, és kérdeztem Balázst a kocsiban, amikor dolgozni mentünk, hogy emlékszik rá, amikor gumikesztyűben jártam vásárolni? Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta, amikor még adott időben mehettünk csak, még csak bizonyos számú ember lehetett bent, stb stb. Tényleg olyan, mintha száz év eltelt volna már, pedig azért nem volt olyan nagyon régen. 

Most ez nem tudom hogy jutott eszembe megint, hacsak nem arról, hogy egyébként azt gondoltam megosztani veletek, hogy mennyit változott bennem az elmúlt években ez a vásárlás dolog. Még élénken megvan bennem annak az élménye, amikor az első Cora nyitott Magyarországon. Balázs már a nyitás előtt ott dolgozott, így voltam olyan szerencsés, hogy a hivatalos nyitás előtti megnyitón is ott lehettem. Az egy csoda volt akkor. A legelső napon mentünk vásárolni, legalább fél órát álltunk sorba, hogy bejussunk. Olyan dolgokat lehetett venni, amit még akkor nem nagyon lehetett máshol. Nagyon sokáig jártunk minden hónapban oda nagybevásárlást tartani, és még mindig emlékszem arra is, hogy egy telepakolt bevásárló kocsinyi mindenféléért 25 ezer forintot hagytunk ott. Akkor még egész tömbben vettük az ementáli sajtot, amit most pl meg sem nézek inkább. 

Aztán viszonylag gyors ütemben indult el a tesco-k, sparok térhódítása, elérhetőbb közelségbe kerültek a különlegesebb termékek is, és a nagyobb választék. Mire a gyerekeim felnőttek, már bőven lett itt körülöttünk mindenféle bevásárló hely, volt valami olyan tendenciát, hogy nagyjából öt évente jött egy újabb hálózat, aki hódította. Ilyen volt nálunk a Lidl (Aldi nincs). Én is nagyon szerettem náluk vásárolni, nagyon sok nagyon jó minőségű sajtot, tejterméket, felvágottat árulnak. 

De mostanra nálunk nagyon sokat romlott a színvonal, a zöldség, gyümölcs választék sem olyan már, mint akár tavaly ilyenkor, a pékség kifejezetten kiábrándító. Még mindig van pár dolog, amit náluk veszek, de egyre ritkábban megyek be, mert több csalódást okoz, mint nem. 

Mostanra egyébként is jobban preferálom az online bevásárlást, nem hiányzik egy kicsit sem az a fajta vásárlás élmény, amikor a kocsival sétálunk a polcok.között, végigböngészve mindent. 

Már csak az lenne ennél is jobb, ha lenne egy olyan igazi pékség, ahol tudnék venni finom pékárut.