Megérkeztünk

 Nem akarom nem elmesélni, hogy nem jelent most némi csalódást, hogy ez most egy másik hely már. Ugyanaz a Balatonboglár, ugyanaz az utca, csak egy másik ház. Vagyis egy másik házban egy lakás. Nincs egyébként vele semmi baj, csak az, hogy nem az a másik. Ma még kicsit ez munkálkodik bennem, de ez el fog múlni már holnapra (vagy legalábbis elszelidül az érzés).

Azt ne higgyétek el, hogy kihalt a Balaton, mert nem igaz. Sokkal többen vannak, mint tavaly ilyenkor, bár tény, hogy nem annyian, mint a covid előtt. Amit ma láttunk az árakból, itt is megvan az a tendencia, ami bármelyik üzletben is már jó ideje. 

De ettől függetlenül ki fogjuk élvezni a két hét minden percét. 

SzabadságON

 Minden a tervek szerint halad. A fodrásznál mondjuk majdnem elaludtam, hajfestés közben, és akkor kicsit aggódtam is, hogy hogyan is lesz majd ezek után ez a ruhahajtogatós móka, de megoldottam. Két bőrönd be van pakolva, még mindjárt megírom a csekklistát reggelre, de mára ennyi. 

Erik is volt ma még dolgozni, érte egy kisebb baleset is, de szerencsére jobban megijedt, mint amekkora baja lett. Ő és Roli holnap vonattal jönnek, mert nem fér be a kocsiba a három roller és a bőröndök, meg még ők is. Így ők a saját rollerjeikkel együtt külön jönnek. Már tavaly szeptemberben is így utaztunk, szeretnek vonatozni. 

Patrik még elment a barátaival találkozni, meg talán dolgozik is a Dürerben (ezt sosem tudom pontosan mikor hogy van). Kérdeztem tőle délután, amikor indult, hogy csak hajnalban jön, vagy este, mire rám mosolygott, és mondta, hogy legkésőbb az indulásra itt lesz. Na mondjuk ő az, aki bárhová megy, tíz perc alatt összepakol, és útra készen áll. 

Holnap a Balatonról jelentkezem. 

Még mielőtt

 ennék egy olyan jégkrémet, amit két bejegyzéssel ezelőtt ajánlgattam, és még mielőtt nekiállnék bepakolni a mosógépet (szigorúan ebben a sorrendben), gondoltam írok ide egy olyan most két hétig holnap megyek utoljára dolgozni posztot. Éppen itt is van ennek az ideje már, mert sok volt a fél évben már minden, kell egy kis szusszanás, mielőtt kezdődik a második félév úgy igazán. Majdnem félidőt írtam. :D

Még holnap le kell tudnom egy pár dolgot, de nem hagytam sok mindent. Igaz, kaptam még kora délután egy levelet, amit reméltem, hogy már nem érkezik meg csak a nyaralás után, de mindegy. Majd részben válaszolok rá, és megírom, hogy a többi adatot július végén tudom csak megadni. 

Holnap korán kezdünk, de korán is jövünk haza, fel ötre még fodrászhoz is megyek. Az a tervem, hogy még fodrász előtt végzek a mosással, este mindent összehajtogatok. Péntek reggel bepakolom a bőröndöket, és aztán mehetünk. 

És mondtam már, hogy holnap megyek dolgozni, és utána két hétig nem? 

Amiről nem beszélünk

 ..és nem írunk, és egyáltalán tudomást sem nagyon veszünk róla, csak olyan óvatosan. Illetve persze, mindig előkerül valahogyan hol nosztalgikusan, hol poénkodva. Ugye sokszor, sokan jegyezzük meg, hogy ó, hát már a b oldal forog. És igen, kismillió bölcsesség birtokában vagyunk mindannyian negyven fölött már (én például éppen félúton a negyven és az ötven között), rengetegféle tapasztalattal, tudással, amit hol így, hol úgy hasznosítunk, és adjuk tovább. Természetesen okosabbak vagyunk az utánunk következő generációnál is, és az előttünk lévőnél is. Azt gondoljuk, már mindent láttunk, mindenféle érzésben volt részünk. Voltunk szerelmesek, fülig, fájt már csalódás, veszteség. Voltunk átverve, volt részünk elismerésben, lenézésben is. 

De mégis, így negyvenöt évesen, amikor a gyerekeim azt gondolják rólam, hogy anya bármit meg tud oldani, a férjem számára előfordul már, hogy nem az jut eszébe rólam, hogy de jó lenne megölelni, az anyám már inkább támaszt keres, mint nyújt, én még mindig tudok úgy vágyakozni, várakozni, mint tettem azt huszonöt évesen. Másképp, de ugyanúgy. 

Az csalódást okoz, hogy a testem gyorsabban öregszik, mint a lelkem, az meg végképp, hogy már nem látom azt a férjem szemében, ami nem is olyan egyszerű mint régen is ott volt még. Persze, tisztában vagyok vele, hogy nem csak az évek mennek, de a stressz is kinyir bennünket,, elszürkít mindent, bemocskol mindent, és megöli az érzéseket. Érzem, ahogy tompulnak folyamatosan azok a receptorok, amik bármilyen helyzetből ki tudták tapogatni a jót, megragadni, és hagyni, hogy erősebb legyen mindennél. 

Ezt szeretném a nyaralás alatt újraéleszteni. 

Hétfő

 Elkezdődött az a hét, aminek a végén már a Balaton parton fogok ücsörögni akár egész nap. Ma aláírtam a szabimat is. 

Most még azon dolgozom, hogy csütörtök délután úgy tudjak hazajönni, hogy eszembe se jusson majd két hétig semmi, ami munkával kapcsolatban. A tegnapi túlóra maradványa, hogy még agyalok bizonyos területek tökéletesítésén, és ez olyankor úgy van, hogy amíg ki nem pattan az isteni szikra a megoldással, addig folyamatosan gondolkodom rajta. Egy ma este szendvicsgyártás közben eszembe jutott, de holnap meg kell néznem hozzá fizikai valójában is azokat a rakatokat, amikre gondolok, mert van előttem egy kép, de nem biztos, hogy tényleg úgy van. 

Ma Patrik főzött nekünk ebédet. Csirkés -pesztós tésztát csinált. Én nem nagyon vagyok tésztás, ha csak lehet, kerülöm, és a mindenféle szószos, cuccos tészták sem a kedvenceim, de ezt természetesen megettem, finom volt. 

Azoknak, akik valamilyen diétát folytatnak, mutatok valamit, hátha még nem láttátok. 

A lidlben vettem, eredetileg Balázsnak, mert ez neki is belefér. Háromféle van, ez, ami a képen van, egy fehércsokis, és egy csokis. Szerencsére a csokis nem jön be neki annyira, mint ez a kekszes, mert a csokis meg nekem ízlik. Így azt én eszem. Kóstoljátok meg, ha tehetitek. 

Vasárnap

 Hát nem ez lesz az a hét, amit majd az év legjobb napjai között fogok számon tartani. De túl vagyok rajta, és már nem számít, hogy mennyi idegeskedés és plusz munkát jutott. Arra jó volt, hogy elrepült az idő, gyakorlatilag nem is nagyon jutott másra, csak a munkára. Na jó, tegnap szerencsére azért még meggyes süti is készült. Nagyjából egy hónapja várja már Balázs, hogy megint süssek neki. Szénhidrát csökkentett verzióban, és ez a mostani jobban sikerült, mint amit legutóbb sütöttem. Az mondjuk biztos, hogy ezekkel a szénhidrát csökkentett lisztekkel nem egyszerű sütni, nem árt hozzá némi konyhai rutin. Mondjuk ez sem mindegyikre igaz, ami most van itthon, az pont ilyen. 

A hétvége szenzációja, hogy Szoboszlai Dominikot leigazolta a Liverpool. Azoknak, akiknek ez a hír semmit nem mond: Dominik a magyar válogatott jelenlegi csapatkapitánya, 22 éves, nagyon tehetséges támadó középpályás. Az, hogy ő ennyi idősen a Premier League játékosa lett, történelem. Magyarként olyan büszkeség, ami ritkán adatik meg. Nagyon szimpatikus játékos, hihetetlen alázattal és kitartással. Liverpooban hatalmas örömmel fogadták. Beszéltük is itthon, hogy ő most valóra váltotta azt az álmot, amit a kisgyerekek álmodnak, amikor fociedzésekre járnak. Emlékszem, amikor már vagy egy éve azt találtam mondani, hogy még akar Puskást is túlszárnyhatja, lehurrogtsk itthon. De még mindig tartom ezt a véleményemet. Nem tudom mennyi álma van még, de kívánom, hogy az összes váljon valóra. 

Szombat

 Már nagyjából egy hete nem alszom normálisan. Mondjuk csak az elalvás megy nehezen, meg persze ebből következően az ébredés is. Mert olyankor tudnék aludni..Ma reggel is úgy voltam még fel kilenckor is, hogy bárcsak még aludhatnék. De persze akkor már ideje volt felkelni, főleg mert tudtam, hogy minden fontos dolgot ma kell megcsinálnom, mert holnap reggel dolgozni megyek. Lesz is majd miatta mindenféle keveredés a fejemben a napokkal kapcsolatban..még szerencse, hogy közben megy a nyaralás visszaszámláló, így nagy tévedés nem történhet. Az legalábbis egészen biztos, hogy jövő héten pénteken indulunk. 

Újabban minden nap találkozunk a lakás különböző pontjain fülbemászókkal. Nem tudom honnan jönnek, meg mit is remélnek itt, mert elég módszeresen kinyírjuk mindegyiket, de úgy látszik, még nem terjedt el köztük a hír, hogy ide nem érdemes jönni. Pedig egyébként minden ablakon van szúnyogháló is, tényleg elképzelésem sincs arról, hol jönnek be.