2021. okt. 7.

Alakul

 Még nem vagyok egy házitündér, de ma már legalább főztem. Igaz, csak paprikás krumplit, és igaz, hogy az bőven elég is volt erőnlétileg, de nem kell nagyravágyónak lenni. Holnapra komolyan össze kell kapnom magam, mert ott vannak a rossmannos kuponjaim, amikkel a tervek szerint egy kisebb vagyont fogok otthagyni az üzletben, de spórolni is fogok nem keveset. Ha mindent meg tudok venni, akkor az idén már nem nagyon kell tisztítószerre és finomkozmetikai szerekre költeni. Kivéve, ha valamit elfelejtek. Erre is van esély. 

A hétvégére nincsen semmi terv, valószínűleg majd itthon leszünk, és pihen mindenki. Patrik vasárnap utazik megint, ezúttal Sevillába. Nem mondom, hogy nem irigylem érte, merthogy ott 30 fok körül van a hőmérséklet, és azt nagyon bírnàm én is. Azt nem tudom, hogy ez lesz e az idén az utolsó utazása, vagy még esetleg tervez valamit. Járt már az idén Németországban, Csehországban, Görögországban. És Magyarországot is bejárta rendesen, nincs oka panaszra. (mondjuk a panaszkodás nem jellemző egyik gyerekemre sem) 

Valamelyik nap én is láttam egy tiktok videót egy, a Mátrában lévő vendégházról, fürdődézsával, elképesztő gyönyörű helyen. El is játszottam a gondolattal, hogy meglepem magunkat egy hétvégével ott, de aztán mire ide jutottam, már nem találtam meg a videót, hogy utána tudjak nézni. De ha legközelebb belebotlok, azonnal utána fogok nézni. 


2021. okt. 6.

Csak punnyadás

 És más semmi. Tök jóban vagyok a kanapéval, és az ágyammal. Mindkettő mellett van egy-egy kupac papírzsebkendő, mikor épp hol talál rám az éppen aktuális tüsszögés roham. Szerintem életemben nem tüsszentettem még ennyit, mint az elmúlt napokban. Roli, aki ma csatlakozott hozzám a lógósok táborában már javasolta, hogy húzzam a strigulákat, vajon mennyi lenne a végeredmény egy nap alatt. Neki szerencsére még (és remélhetőleg így is marad) nincs nagy baja, de ő is fújja az orrát, és kicsit fáj a torka, így felelősségteljes döntéssel ma reggel már nem ment suliba. 

Ezek a nap fontos történései. Nem főztem, ma is rendeltük a kaját, mosni is csak azért mostam két adagot, mert nagyjából öt perc erőfeszítést igényelt, és legalább úgy éreztem, hogy van valami haszna is annak, hogy itthon vagyok.

Egyébként nem nekem való ez így. Legalább lenne már egy kis erőm, hogy mondjuk ne csak a fekvés essen jól. Majd talán holnap. 

2021. okt. 5.

Amiket mostanában olvastam

 








Fábián Janka az egyik nagy kedvencem a magyar írónők között. Még nem volt olyan könyve, amit ne szerettem volna olvasni, bár a Lotti öröksége című kicsit nehezen "érkezett meg" hozzám, majdnem a könyv háromnegyedénél tartottam, amikor végre magával sodort. 

Kate Hewitt olyan stílusban ír, mint Jodi Picoult, elképesztő érzelmi hullámvasút eddig minden könyve, amit olvastam tőle. Most épp az ő Emlékedböl élek könyve van soron. 

Az auschwitzi könyvtáros történetét akkor olvastam, amikor Roli ott volt. Szürreális élmény volt, hogy ő küldte a képeket, és a könyvben rendre megjelentek a helyszínek. Rengeteg könyvet olvastam már, ami ebben a korban játszódik, szívszorító és fájdalmas emberi sorsok elevenednek meg ezeken a lapokon, biztosítva, hogy soha, senki ne felejthesse el őket. 

Az egy lépés a boldogság című könyv nagyon érdekes olvasmány volt. Külön feldühített, amikor azt éreztem, hogy egy borzasztó tragédia mintha csak mellékszálként lenne felhasználva, még szerencse, hogy érdekelt a folytatás is (meg egyébként sem hagyok félbe könyvet), mert így legalább kiderült, hogy téves volt az akkori következtetésem. 

Milly Johnson pedig egy bűbájos írónő, sokadik könyve ez már, ami kikapcsolt a hétköznapi semmiségekből, és elrepített egy másik világba. Nagyon jól bánik a karaktereivel, az ember olvasás közben simán befogadja egyiket-másikat a baráti körébe. 

Engem továbbra is sokkal inkább kikapcsolnak a könyvek, mint a filmezés, és még minden este legalább egy órát töltök emiatt a fürdőszobában (és ezért alszom olyan keveset)

2021. okt. 4.

Akkor ennyit erről

 ...a hétről, legalábbis munka szempontjából. Már tegnap este is éreztem, hogy nem teljesen oké minden a felső légútjaim tekintetében, de nem tűnt vészesnek a dolog. Reggel is úgy ítéltem meg, hogy ugyan kicsit hallani a hangomon, de vállalható ez (maszkban), se hőemelkedés, se torokfájás.

Hát ez így is volt pár órán keresztül. Aztán szépen, fokozatosan rosszabb lett a helyzet, időnként rám tört egy-egy tüsszögés roham, ami borzasztóan kellemetlen volt, de még délután egykor is voltak olyan félóráim, amikor olyan volt, mintha mi sem történt volna.

Mostanra azért már kicsit jobban átvette az uralmat ez a nyavalya, úgyhogy a józan paraszti eszemre (meg Balazsra) hallgatva holnap már nem megyek. Nem kell kísérteni a sorsot. 


2021. okt. 3.

Meccsnap

 Ma is meccsnap volt, Pakson. Már megvannak a jegyek kb két hete, de azért kicsit izgultunk, hogy vajon ezt is ki kell hagynunk, vagy ezen már ott tudunk lenni. Kicsit rezgett a léc, de szerencsére végül fent maradt a helyén, és elindultunk. 

Nem először járunk Pakson, és valamiért szeretünk ide jönni. Pedig nem feltétlenül vendégbarát a stadion, a vendégparkoló konkrétan a város szélén a kukoricaföld mellett van. Cserébe nem kevés autó fér itt el, mondjuk ide mindenki kocsival jön. Túl van már ez a stadion is a felújításon, de elég retro maradt, nem esett át azokon a ráncfelvarrásokon, amin a legtöbb társa. De éppen ez a kicsit "falusi báj" (a jelző pozitív, senkit nem bántok vele) teszi különlegessé. Itt is olyan népünnepély jellege van a Fradi meccseknek, a helyiek közül is nagyon sokan fradisták. Ami még vonzóvá teszi, hogy itt mindig arra lehet számítani, hogy lesz egy jó kis küzdős, hajtós meccs, ahol mindenki gólokat akar szerezni. 

Így volt ez ma is. Voltak gólok, volt elvett gól, volt visszavont sárga lap, volt tizenegyes, volt kiállítás, volt jó hangulatú szurkolás, és a végén lett egy 1:3-as végeredmény, így most a mi csapatunk megint ott van a tabellán, ahová való..az első helyen. 

Mi pedig megint szereztünk egy jó közös élményt, találkoztunk barátokkal, jól éreztük magunkat. 



2021. okt. 2.

Szombat

 Egy újabb olyan nap, amikor csak rémesen unalmas dolgokról tudnék írni, mert nem történt semmi. Ami történt, az az, hogy olyan migrénnel ébredtem, hogy a fal adta a másikat, és vissza kellett feküdnöm kávé és gyógyszer után. Nem pont ilyen szombat délelőttre vágytam, még akkor sem, ha egyébként nem volt semmi különös tervem a mai napra. 

A felnőtt fiaink buliznak, ki itt, ki ott. Patrik nemrég jelezte, hogy mégsem jön haza ma, mert még nem ért oda mindenki, akit várnak. Fogalmam sincs, hova várják ezeket a valakiket, de nem is ez a lényeg, hanem hogy jelezte, ne várjuk. 

Roli kiélvezi, hogy egyedül maradt, és a FIFA 22-ben menedzseli egész este a fradit. Egészen elképesztő üzleteket köt. 

2021. okt. 1.

Péntek

 Egy húzós hét utolsó munkanapja volt ma. Végre. Semmi sem volt ma sem egyszerű, sőt, a helyzetet bonyolította csak, hogy még csőtörés is volt. Hát mit ne mondjak, megkönnyebbülés volt végre hazajönni. Kicsit aggódtam, hogy addig fajul a dolog, hogy be fog görcsölni a vesém, de szerencsére nem történt ez meg. 

Balázs na itthonról dolgozott, mert ilyenkor a hónap első napjaiban a fizetéseket számolja, nincs idő betegeskedni. Természetesen már az is jó volt neki, hogy legalább itthonról tudta ezt csinálni, mégis kényelmesebb volt, mint bent percenként orrot fújva. Kicsit azért jobban van, ha minden igaz, akkor szerintem egy-két napon belül túl is lesz rajta. 

Nekem olyan semmilyen kedvem van, egy csomó mindenen jár az agyam, de leginkább csak felületesen.