2021. ápr. 7.

Sok mindenre

 Hajlandó vagyok, mondhatnám úgy is, hogy bármit megteszek addig...csak ez hadd maradjon meg. 


Most még nagyon soknak tűnik ez az idő, főleg úgy, hogy, ma még havazott, és így olyan, mintha újra a tél készülne lecsapni ránk, és nem a tavasznak kéne közeledni. De amilyen gyorsan telik az idő, lehet, hogy fel sem fog tűnni.. Végtére is most volt karácsony, és azóta már több, mint 85 nap eltelt. 

Mondhatnám úgy is, hogy fél lábon is..

2021. ápr. 6.

Táskakereső

 Egy pár napja már egyre inkább motoszkál bennem, hogy szeretnék egy új táskát. Ez nálam (vagy ez sem) sosem egyszerű kategória, az idejét sem tudom, hogy mikor volt utoljára olyan táskám, ami bármelyik boltban szembejött velem, és megvettem. Nem szeretem a szokványos női táskákat. Most épp egy zöld baglyos van egyébként, amit nagyon szeretek, de jó lenne egy új. 

Az újat is elkezdtem keresgélni a meskán, de most nagy elvárásaim vannak, és a saját dolgomat is jól megnehezítem ezzel. Olyat szeretnék, ami vidám, színes, férjen bele a laptopom, amit minden nap viszek magammal dolgozni, és hozom haza (van külön laptop táskám, amit adtak a laptop mellé, de utálom kezdettől fogva), de férjen bele még mellé a flakon, amiben innivalót viszek, egy nesszeszer, amiben a túlélő készlet van, egy pénztárca (az is jó lenne, ha ez a három össze is passzolna), de ne legyen se hátizsák, se malaclopó fazon, mert ezek közül egyik sem tetszik.

Egy alkotónál már láttam egy nagyon esélyeset, de még valami hiányzott ahhoz, hogy azt érezzem, ez kell nekem. Ezek a táskák az egyediségük kapcsán nem olcsó darabok, de pl ezt a mostani baglyost is nyúzom már vagy két éve, és tökéletes állapotban van. 

Nem fogom elkapkodni, sosem szoktam, de remélem, megtalálom azt, amit már elképzeltem magamnak, de mégsem látom magam előtt. (Ezért nem tudok pl rendelni)

2021. ápr. 5.

Négyből kettő

 Négyen tudtunk regisztrálni az oltásra, illetve annak idején elfogadta mindenkiét, az csak a múlt héten derült ki, hogy Roliét automatikusan törölték, mert még nincs 18 éves. Azt most elengedem, hogy azt gondolom, nem törölni kellett volna ezeket, hanem egy várólistára helyezni, mert azóta már kiderült, hogy pfizer vakcinával oltható a 16-18 éves korosztály is. De ez most mellékszál, és csak a magánvéleményem. 

Tegnap hívták Balázst, hogy ma mehet oltásra, a doktor úr Astra vakcinával olt, ha elfogadja. Csak egyetlen pillanatra gondolkodott, és csak annyi kérdése volt, hogy a doktor úr ajánlja e. Mondta az asszisztens, hogy igen, de nőket nem olt vele, ezért most én szóba sem kerültem. A fiúkkal kapcsolatos kérdésre azt a választ kapta, hogy még az is lehet, hogy valaki közülük is mehet, ha valaki nem megy el, ez csak ma fog kiderülni. Nyilván mi is olvastuk erről a vakcináról a mindenféle rosszat, de bízunk a saját orvosunkban (sosem döntött még rosszul egyikünk bajainál sem), és azokban is, akik újra vizsgálták ezt az oltóanyagot. A legrosszabb meg az, amikor teljesen védtelenül itt vagyunk ebben a nagy orosz rulett játékban, aminek szó szerint a túlélés a tétje. 

Ma fél 12-re ment Balázs, és már pár perc múlva jött is az üzenet Patriknak, hogy készülhet. Patriknak sem volt kérdés, hogy kéri, alig várta már a lehetőséget ő is. Az oltást észre sem vették, megkapták a papírt, rajta a második oltás időpontjával. Annyit mondott még nekik az orvos, hogy minden másnap vegyenek be egy aspirint. 

Egészen estig mindketten jól voltak, most estére mindketten elkezdtek gyengék lenni, hőemelkedésük van, de erről azt gondoljuk, normális reakció, egyfajta immunválasz. Remélhetőleg holnapra már túl is lesznek ezen, és utána hamarosan mi következünk Erikkel. 


2021. ápr. 4.

Dolgozom a problémán

 Mármint azon, hogy valahogy kikeveredjek ebből a magam alatt érzésből. Nem én vagyok, semmiképpen sem, de azzal is tisztában vagyok, hogy igenis a negatív érzéseket is meg kell élni, nem elfojtani, mert az sem jó. Hiába az a társadalmi elvárás mostanában, hogy legyél pozitív, és sziporkázó szellemiséggel valósítsd meg önmagad, ez azért nem mindig megy. Van, hogy minden szar, mindenki elmehet a fenébe. És ha az van, akkor nem kell a szart illatos kupakcként jellemezni, mert az attól még az marad, ami.

De ezen túlnézve, és tudatában annak, hogy a megélés nem egyenlő azzal, hogy belesüppedünk ebbe az érzésbe, a mai napot már arra szántam, hogy tervezgettem a jövőt. Sok minden van, amit át kell értékelni, amit másképp kell csinálni. Nem fejjel rohanva a falnak, mert abból semmi nem lesz..de nagyjából rajzolódik előttem a következő út, amire rálépek. Nem lesz lényegi változás még sokáig, apró, pici lépések következnek, mindig csak épp annyi, ami jólesik, ami úgy fér bele, hogy ne jelentsen terhet. Lehet, hogy hónapok múlva lesz csak bármilyen eredménye, de nem sietek sehová. És ha közben úgy adódik, hogy ez az út mégsem jó, majd keresek másikat. 

Ebben egyébként sokat segített, hogy Balázs javaslatára délelőtt kirándultunk egyet, és megnéztük a Balatont. Nem volt jó idő, de ez nekünk pont jó volt, mert nem találkoztunk senkivel. És ott a parton, hallgatva, ahogy a vizet korbácsolta szél, láttam, ahogy a természet ébredezik a hosszú, téli álomból, a színek átveszik a szürkeség helyét, kezdtem el azt érezni megint, hogy még annyi minden vár rám..

2021. ápr. 3.

Magam alatt

 Tavaly azt gondoltuk, amikor március közepén megállt a világ, hogy csak egy kis csendre és nyugalomra van szükség. Azt gondoltuk, elég lesz, hogy otthon marad mindenki, kezet mos, fertőtlenít. 

Azóta tudjuk már, hogy mindez nem hogy elég nem volt, de mára ott tartunk, hogy majdnem nevetségesnek is tűnnek az akkori kis semmi szabályok. Nem tűnt ez akkor olyan veszélyesnek, szinte mindannyian biztonságban voltunk, biztonságban éreztük magunkat, és csak az volt a bajunk, hogy háromkor bezártak a nem létfontosságúak üzletek. 

Ősszel már nem is nagyon akarta elhinni senki, hogy már megint kezdődik valami, addigra rengetegen ringatták el magukat abban az illúzióban, amit a mindenféle FB posztok harsogtak, hogy ez csak valakinek az érdeke, mindenki hülye, mindenki hazudik, nem kell itt semmi korlátozás, semmi szabályozás, lásd, tavasszal is felesleges volt. 

Közben az én lelkem elfáradt. Nagyon. Már nem csatázok senkivel, nem próbálom meggyőzni, hogy ha ő maga hülyeségnek tartja is az egészet, legalább az én kedvemért hordja rendesen a maszkot, legalább addig, amíg egymás közelében vagyunk, vagy amíg egy helyen dolgozunk. Kaptam már erre olyan választ, hogy egyszer úgyis mind meghalunk. 

Igen, egyszer valóban mindannyian elmegyünk ebből a földi életből. Nem tudjuk, hogy kinek mennyi idő jut, ahogy azt sem, miért pont annyi, amennyi. Mégis..ne így, magunkra maradva, embertelen kínlódással, elszigetelt magányban. 

Ma ismét megrendítő hírt kaptunk, valakiről, aki tanította Patrikot, és valakiről, akinek a mi gyetekeinkkel egyidős gyerekei vannak. Egyikőjük sincs már velünk. Fiatal, életerős emberekről van szó. A húgom gyerekkori barátnője lélegeztető gépen van. Még csak negyven éves. Ki tudja, lesz e még folytatás..

Az elmúlt egy évben soha, egyetlen percre sem adtam fel azr a hitemet, hogy képesek vagyunk rá mi, emberek, hogy magunkért és egymásért megtegyünk mindent, amire szükség van ahhoz, hogy majd egyszer még mindenféle korlátozás nélkül éljünk megint. Most adtam ezt fel. Már nem tudom elhinni, mert ezek az emberek azért kerülnek ilyen betegen a kórházba, mert még mindig mindenki végtelenül önző. 

Ilyen gondolatokkal semmi kedvem nem volt a húsvéti készülődéshez. Aztán jött a hír Szilvi haláláról, és én, miközben még folytak a könnyeim érte, és a családjáért, nekiálltam megsütni a méterest, meg a kókuszkockát, mert még addig kell ezt megtennem, amíg tehetem. Nem tudom, mi lesz a jövő héten, vagy épp a következő húsvétkor, vagy épp azt sem, hogy melyik sorban vagyok előrébb...az oltási sorban, vagy azokéban, akikre ez a rosszabbik sors vár. Eszemben sincs még a másik sorban állni, de én már többet nem tudok tenni magamért sem, másokért sem. 

Most végre jöhetne az a rész, hogy ébredj világ, gyógyulj világ..

2021. ápr. 2.

Nagypéntek

 A böjtöt rég elbuktuk, vagyis inkább nem is próbálkozunk vele, mert a mi családunk nagyon is húsevő fajta. Egyszerűen az van, hogy ha nincs hús az asztalon, akkor nem is lakik jól senki. Ez alól én sem vagyok kivétel, miért is lennék? De azért gondoltam, a Nagypéntek mégis az a nap, amikor illene ezt kibírni, ezzel is tisztelegve Jézus előtt, ahogy ezt más rendes, katolikus családok teszik ilyenkor. Így született meg a gombóc ötlete. Abból is szilvás és áfonyás (ez utóbbit még a bajor héten vettem a lidlben, és nagyon finom volt), meg nutellás nudli. Amikor szép sorban mindenki megkérdezte, hogy mi lesz az ebéd, mindenki ki is fejezte nemtetszését, és kellő felháborodását, de mindenkit lehűtöttem azzal hogy igenis ma itt aztán Nagypénteken szépen böjtölünk. Meg is volt az ebéd, addigra mindenki belenyugodott, hogy ez ma itt nálunk egy ilyen furcsa ebéd, rögtön a keresztutat is megjárjuk közben. 

Már fél kettőkor mindenki éhes volt, és a hűtőajtó meg a spájzajtó felváltva volt csúcsra járatva. Fél öt után már én is azt éreztem, hogy nem csak a szemeim kopognak, de lassan szédülök is az éhségtől, így az első tétova felvetésemre, hogy rendelünk e hamburgert, úgy csaptak le, hogy a következő percben már jött is a képernyő fotó Patriktól, hogy megrendelte. 

Így esett, hogy a nagypénteki böjtöt sem sikerült megtartanunk. De volt már ennél rosszabb nagypéntek is az életünkben, amikor a sürgősségin töltöttük a délutánt, és fekvőgipszes, érettségi előtt álló gyerekkel jöttünk haza. Az érintett gyerek ma is focizott, szereti kísérteni a sorsot..de szerencsére megúszta ép bőrrel. (Pedig most majdnem mindegy is lenne, a diplomamunkájat is online prezentálta a héten) 

2021. ápr. 1.

Elég is volt

 Erre a hétre pont elég volt ennyi munka. Mondjuk a két nap alatt dolgoztam annyit, ami simán ki is tett egy hetet is, valószínűleg ezért is van bennem ez az érzés. 

Olyan szép idő volt ma is, már szinte nyárias meleg. Kár, hogy nem sok jutott belőle, és holnapra már sokkal rosszabbat ígérnek, de nem leszek telhetetlen, majd csak megérkezik úgyis ez a tavasz, hogy itt is marad. 

Még mindig kínlódok a lábammal, most már szépen állandó társam lett a folyamatos, tompa fájdalom.Elég tanácstalan vagyok, mit is kéne tenni, hova kéne menni vele de már nem sokáig lesz ehhez türelmem. A látásom is romlott, most már egyre súrűbben fordul elő, hogy meg kell találnom a megfelelő távolságot, ahonnan el tudom olvasni az apróbb betűket. 

Lesz holnap nálunk piac, szeretnék kimenni, de nem merem nagyon komolyan beterveznj,ért ha esik, akkor csalódott leszek.