2021. márc. 14.

Vasárnap (és meccsnap)

 Ma sem vittem túlzásba semmit, megcsináltam az ebédet, kimostam két adag ruhát, felmostam, és ennyi.. Ja, nem, a sütőt is kitakarítottam. 

Délután meccs is volt, végre láthattuk a csapatunkat játszani, és sok gólt rúgni. 

Egyre több ismerősünk érintett covid ügyben, sorra érkeznek a hírek, hogy ő is beteg lett, ő is nagyon rosszul van. Van, aki kórházban van, és sajnos olyan is, aki nem tudott megküzdeni a vírussal. Egyre nyomasztóbb ez, olyan jó lenne már túl lenni rajta, és kevésbé aggódni. Én jelen pillanatban ott tartok, hogy minden furcsa és szokatlan érzésre kicsit lefagyok, hogy ugye nem szedtem össze sehol? Bevallom, irigylem azokat, akik az otthonuk biztonságából várják, hogy valamikor újrainduljon minden. Gondolom, hogy az sem könnyű, és látom a gyerekeimen is, hogy ilyen hosszú távon mennyi káros hatással jár, de borzasztó érzés dolgozni járni is így, hogy egyre több a beteg körülöttünk. Látom mennyi felelőtlen kollégánk van, akik nem hajlandók komolyan venni, és nem szeretnék az ő felelőtlenségük miatt semmi rosszat senkinek. 

Jó most itthon lenni, és nagyon jó, hogy még holnap is így lesz. 

2021. márc. 13.

Szombat

 Olyasmi nap volt ez ma, amire számítottam. Nagyjából utolértem magam a hazimunkával, bár természetesen hagytam holnapra is. Nem vagyok már olyan csúcsformában rég, hogy egyszuszra menjen minden. Na mondjuk nem is lenne erre semmi szükség. 

Este pedig jól felidegesíttem saját magam azon, hogy már megint fáj a lábam. Ha vége lesz ennek a vírus helyzetnek (ha még egyáltalán valaha lesz ilyen), valahová el kell mennem, és kideríteni, hogy mégis mi ez pontosan, mi okozza, és leginkább hogyan lehet ettől megszabadulni. Azt aláírom, hogy keveset mozgok, és a mozgás is leginkább csak gyaloglás, emiatt az izmaim biztos el vannak lustulva, de ebben az állapotban nem tudok ezen változtatni. Biciklizni lehet, hogy lehetne, és az talán segítene is, de nincs biciklim Most megint tettem rá kineziológiai tapaszt, az pár napig javít a helyzeten. Majd azért ha lehet újra masszázsra menni, megpróbáltatom köpölyözni, hátha...jobb ötleteim nincsenek. Még a magnéziumot elkezdem szedni, bár múltkor akkor hagytam abba, amikor már egy hete nem aludtam. Borzasztó vagyok..

2021. márc. 12.

Végre péntek

 Egész héten rettenetesen fáradt és nyűgös voltam, így ma megváltás volt arra ébredni, hogy péntek van. Minden napra jut valami újabb intézkedés, mindig van valami változás, amivel próbálkoznak, hátha sikerül a raktárajtón kívül tartani a tomboló vírust. Az intézkedések is nyomot hagynak bennünk, van, ami miatt morgunk, van, amit kevésnek érzünk, van, amit soknak. Igaz, mindegyik esetre igaz, hogy teljesen mindegy, hogy ki mit gondol, be kell tartani és be kell tartatni a szabályokat. 

Korán jöttünk ma haza, és még tíz óra tájban megvolt bennem az az illúzió, hogy akkor délután elmegyünk vásárolni, lehetőleg megveszünk mindenhol mindent, hogy holnap és holnapután már csak pékáru kelljen. Hát..ez rőgtön a sparban meg is bukott, mert sokan voltak, kevés volt a hely közlekedni, és mire itt végeztem, már azt éreztem, hogy engem bizony fegyverrel sem vesz rá senki, hogy még bárhová is bemenjek. Ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy miért is nem könnyítem meg a saját életemet azzal, hogy az ilyen hétvégék előtt időben gondolkodva házhoz rendelek, amit csak lehet, illetve, hogy miért nem rendelek inkább kaját. De az előbbi valóban nem jutott eszembe, az utóbbi lehetőséget meg már párszor kijátszottam mostanában, és ötünknek azért jó ára van egy-egy ilyen körnek. Igaz, már a főzés sem feltétlenül olcsóbb. 

Hétvégére nincs tervben semmi, Balázs holnap is dolgozik, neki ez a hatodik nap lesz már, mire onnan hazaér, hullafáradt lesz. 

2021. márc. 11.

Csütörtök

 A hét elején még volt arról szó, hogy esetleg szombaton be kell menni szombaton is dolgozni. A volt kollégáimhoz, mert náluk nagyon sokan betegek, emiatt nem haladnak olyan ütemben, ahogy kéne. Szerdán a főnökeim közölték, hogy nem mehetek hozzájuk. Próbálták szép köntösbe bújtatni,és azzal indokolni, hogy nem akarják, hogy beteg legyek, inkább pihenjek, mert lesz olyan hétvége, amikor az én munkám nélkül nem fognak boldogulni. Az igazság nem pont ez, de mindegy. Akkor nem tetszett, de most már egyaltan nem bánom, sehogy sem tudok ebből a fáradtság spirálból kikeveredni, nem tudok eleget aludni, úgyhogy pont jól fog jönni ez a három nap. 

Holnap délután be kéne vásárolni, de ez is olyan, amit mindig jobban utálok, és egyre inkább nehezemre esik. Valamikor pedig túl kell esni rajta. 

2021. márc. 10.

Azon gondolkodom

 Egy csomó mindenen egyébként, folyamatosan kattog az agyam, de továbbra is a legtöbb gondolatomar a vírus helyzet és a tavasz várás köti le. A vírus miatt szerintem még nem aggódtam ennyire magunkért, mint must. Minden nap több kollégánk érintett, emiatt úgy érzem, egyfajta túlélő show minden egyes munkanap, mert fogalmunk sem lehet róla, ki mindenki hordozó már, és ki mindenki lesz még beteg. Minden nap úgy jövök haza, hogy nem tudom, másnap reggel nem e én leszek a következő telefonáló. Sokkal jobban vigyázok, mint eddig, ha még egyáltalán ez elmondható. Ennyit tehetek. 

A tavasztól nagyon várom hogy a meleget adó napsütés mellett hozzon magával csupa jó dolgot, vidámságot, nevetéseket. Várnám a focimeccseket is, de azt már elengedtem erre az idényre. De vár úgy lenne, hogy kellemes csalódás ér. 

Erik próbaérettségije angolból ötös lett, és ötöst kapott magyarból is a hivatalos levélre. Rajta egyébként most látszik nagyon, hogy borzasztóan béke van fáradva ebbe az egészbe. Tőle teljesen szokatlan módon nem akar beszélgetni, nem harsány, nincs benne az a kicsattanó energia, mint általában. Csak úgy van, robot üzemmódba kapcsolva. Valahogy úgy van, hogy valaki mindig jobban megviselt egy-egy héten, mint a többiek. Szerencsére nem mindenki egyszerre. 

2021. márc. 9.

Hát nem is tudom

 Ma egész nap olyan voltam, mint akit agyonvertek. Pedig jól aludtam, nem is keltem olyan nagyon korán, mégsem volt jó semmi. Fájt minden porcikám, reméltem, hogy talán a meleg jön, és azt érzem, de az időkép szerint még az várat magára. 

Nem is nagyon tudtam találni semmi jót magamnak, még az is nehezemre esett, hogy a mosogatógépbe bepakoljam a tányérokat. 

Remélem, hogy egy jó meleg fürdő csodát fog tenni velem, és majd egy jó alvás után reggel újult erővel fogok ébredni. 

2021. márc. 8.

Újabb hét

 Nagyon sokaknak ma megint új időszámítás kezdődött, nálunk minden változatlan, és ugyanúgy zajlik, mint már november óta mindig. Annyi különbséggel, hogy ma Patrik főzte az ebédet. Már tegnap is nagyon meghatott, amikor felajánlotta, ma pedig többször is elmosolyodtam a gondolatra, hogy az az ebéd vár majd haza, amit ő készített. "Csak" bolognai volt, de eddig a konyha nem nagyon volt az ő terepe, így ez is nagy dolog. Minden szempontból. 

Az is különbség, hogy kicsit jobban kell vigyáznunk magunkra, bár már csak a szkafander hiányzik rólunk, kb azzal lehetne még fokozni, de szép sorban dőlnek ki a kollégák. Amíg tavasszal és ősszel csodaszámba ment, hogy valaki beteg, most napról napra egyre többen. Van, aki már harmadik hete van otthon, és még nincs jól. Kisebb csoda lesz, ha most is átvészeljük minden gond nélkül, legalább addig, amíg mi is hozzájuthatunk az oltáshoz. De csodák vannak, úgyhogy akár ezügyben is bekövetkezhet egy. 

Nem esett jól ez a hűvös ma, bár legalább a nap sütött. Várom vissza azt a finom meleg időt.