Nem is volt ez olyan

 rossz hétfőnek. Igaz, esett is, még hideg is volt, meg a szél is fújt, de azért volt már ennél sokkal rosszabb hétfőm is. 

Az nyilván sokat dobott a napon, hogy ma fizetést kaptunk, mint ahogy az is, hogy mire hazaértünk, a fiúk megrendelték a pizzát. Amúgy tök jó fejek, mert meg is várták minket, és így együtt ettünk. 

És persze az is sokat javított a hétfőn, hogy este még egy órát beszélgettünk telefonon Eszterrel, akivel már sajnos rég nem beszélgetünk annyit, mint amikor még itthon "unatkozó" anyukák voltunk, de azért még most is él az összhang közöttünk. És ez jó dolog, jó érzés. 

Vasárnap

 Volt olyan tervünk is, hogy ma nem leszünk itthon, de aztán végül mégis maradtunk. Nagyon senki nem bánkódott, mindenkinek jól esett itthon lenni is. Igaz, a fiúk hetek óta itthon vannak, de csak egymást unják (ezt is inkább csak Erik és Roli), nem az itthonlétet. 

A Mikulás természetesen itt hagyott mindenféle kapszulás kávét, csokit, édességet, amit mindenki nagy örömmel zsebelt be magának. Az külön vicces volt, ahogy megbeszélték, hogy kié hol szokott lenni, úgyhogy Roli ne vegye el a bal oldalról, ami ott van, mert az sosem volt az övé. Tény, hogy eddig mindig születési sorrendben volt pakolva nekik, de nem is gondoltam, hogy ők ezt így megjegyezték. 

Délelőtt még nem sok mindent csináltam a főzésen kívül, leginkább viaskodtam magammal, hogy hagyjam a takarítást a fenébe, és pihenjek, mert vasárnap van, vagy csináljam, amíg van hozzá kedvem és energiám. Végül persze csináltam, mert mostanában tényleg mindent akkor kell azonnal megcsinálni, amikor van hozzá kedvem, különben sosem lesz meg. Jól el is fáradtam, mire végeztem a hűtővel (kívül-belül, alatta, stb), meg a konyhaszekrényel, sütővel. Még a mi szobánkban port töröltem, de akkor már fél nyolc volt, gondoltam, ideje abbahagyni. 

Téliszalámis szendvicset vacsoráztam paradicsommal, és utána még ettem málnás sajttortát, amit a lidlben vettem. Olyan finom volt, hogy két szeletet is megettem, de most nagyon fáj a gyomrom. Épp azon gondolkodom, hogy vajon a szalámi, a paradicsom, vagy a süti a ludas? Remélem azért aludni tudok majd. 

Szombat

 Ez egy jó nap volt. Rég írtam már ilyet, ugye? Nem is kellett ehhez történni semminek, egyszerűen csak jó volt, ahogy volt. Én nem bánom ezt a vásárlási idősávot sem, még jó is, hogy rá vagyok kényszerítve az előre gondolkodásra, mert ha nem így van, akkor hajlamos vagyok nem gondolni a holnapra. Ebből is látszik, hogy nem nagyon tervezem el előre a menüt, általában úgy van, hogy amihez kedvem van, vagy amit kér valaki. 

Délelőtt hajat festettem, mostam, főztem. Aztán délután voltunk vásárolni, meccset néztünk, elkészült pár további adventi dekoráció. Van egy, amit nagyon szeretek, most épp az asztal közepén van. Igaz, amíg összeraktam, már rájöttem, hogy rendelhettem volna legalább kettő olyan lámpát is, ami tényleg világít, de hát késő bánat.

Este még elpakoltam az összes ruhát, és most még arra készülök, hogy a Mikulás helyett kipakoljam mindenkinek a meglepetést. Még az idén is. ...és még addig biztosan, amíg itthon laknak. Ha már majd máshol, az más kérdés lesz. 

Péntek

 Hozzánk még nem ért ide az a tavaszias meleg, amit ígértek már hét eleje óta, de az is igaz, hogy annyira nem fáztam, mint tegnap. Meg egyébként is péntekre ébredtünk ma reggel. 

Szerencsére nem volt semmi különösebb fennforgás ma, és rövid is volt a nap, már fél kettőkor el tudtam jönni. 

Kellett menni vásárolni, és természetesen kifogtam egy jó nagy tömeget is, de még így is itthon voltunk már négy óra után kicsivel úgy, hogy már N volt semmi dolgunk. 

Ez most nagyon jól is esett, egy ilyen nyugis, semmittevős, pihenős délután, este. 

Csütörtök

 Tényleg nem tudom, meddig és hova lehet még fokozni ezt a folyamatos stresszt, amiben éljük az életünket. Nem tudom, hogy lehetne ezt az egészet távol tartani, vagy legalábbis kevésbé megélni. Valószínűleg ez utóbbihoz újra kell majd születnem, másik lelkülettel. 

Azt látom, hogy mindenki, mindenhol feszült, állandóan robbanás közeli állapotban vagyunk, alig várjuk, hogy egymás torkának ugorjunk, vagy tegyünk valami pikírt, bántó megjegyzést. Borzasztó ez az egész, borzasztó részt venni benne. 

Mindemellett még nagyon hideg is van, akit nehezen tudok elviselni. Jó lenne most medvének lenni, és téli álmot aludni. 

Szerda

 Azt tegnap nem is említettem, hogy a blogszülinapot egy jó kis teljes testes masszázzsal ünnepeltem. Azt nem tudnám megmondani, hogy melyik testrészemnek volt ez a legjobb, mert még az is jó volt, ami igazából fájt. 

És azt sem mondtam, hogy mindezek előtt a munkahelyemen vért is adtam. Ez egy tök jó és tök kényelmes megoldás, odajönnek házhoz. Most figyeltem rá, hogy igyak rendesen előtte (sikerült egy liter teát meginnom), így nem is volt gond, gyorsan lefolyt az a mennyiség, amit ilyenkor levesznek. 

Bevallom, titkon reménykedtem benne, hogy lesz előtte tesztelés, de nem volt. Pedig nagyon kíváncsi lennék rá, hogy vajon negatív vagy pozitív lenne. Jó, hát annyira azért nem, hogy elmenjek valahova, és kifizessem.

Ma este megint BL meccs volt. Ezen ott lettünk volna élőben, ha lehetett volna, de talán jobb is ez így. A Barcelona fényévekkel van előttünk ebben a foci dologban, és ez most rendesen látszott is. Azt gondolom, nem szégyen tőlük három gólt kapni, nálunk nagyobb nevű csapatok is kaptak már ennyit, de kár, hogy nekünk ma egyet sem sikerült rúgni. 

12 év

 Furcsa fintora a sorsnak, hogy 12 évvel ezelőtt, amikor ezen a napon elkezdtem blogot írni, éppen egy munkahelyi válság feldolgozása késztetett erre. A sors nagy játékos, mert éppen pénteken volt 12 éve annak a napnak, hogy elküldtek. A munkahely ugyanez volt, a beosztás, és a főnök is más. 

Most mondjuk messze nincs olyan lelki gondom, mint akkor volt, de azért érdekes, nem? 

Annyi minden történt ennyi év alatt. Írtam blogbejegyzést sírva, írtam nevetve, írtam meséket, történeteket (és még mindig készül az utolsó szavas történet is). Voltam ezen a felületen boldog, büszke, szomorú, csalódott, értetlen is már. Volt olyan, hogy lélegzet visszafojtva vártam a reakciókat egy-egy poszthoz, volt, amikor kicsit sem érdekelt, ki mit fog szólni hozzá.

Én magam nagyon sokat változtam, mégis ugyanaz maradtam. Kicsit ráncosabb, kicsit fáradtabb, kicsit kevésbé komoly témákat feszegető, de ugyanaz a Dius, aki 12 évvel ezelőtt először kattintott a blog létrehozása gombra. 

12 év alatt 4071 bejegyzés íródott, amihez 10994 megjegyzést fűztetek. Majdnem kétmillió oldalletöltés volt ennyi év alatt, ami számomra döbbenetes szám. 

Köszönöm mindenkinek, hogy itt vagytok velem ennyien, ennyi éve már.