Szombat

 Az nagyon jól jött, hogy a tegnapi nap után ma pont szombat következett, és így nem kellett dolgozni menni. 

Mire felébredtem, már majdnem kész volt a húsleves, amit szégyen vagy sem, én bizony még sosem mertem főzni, így Balázs az, aki nálunk ennek nekiáll. Amit ő főz, egyébként is sokkal finomabb. 

Nagy dolgokat nem csináltunk ma, megvolt a szokásos heti szennyes eltüntetése, estére már minden ruha tisztán, illatosan újra szekrényében volt. Gondoltam rá, hogy elkezdem délután a karácsonyi díszítést megcsinálni, de aztán a fiúk elmentek itthonról, nem volt, aki felmenjen a padlásra a dobozokért, aztán meg más dolgunk volt, így ez holnapra maradt. 

Este meccs volt, normális esetben ott lettünk volna. Így itthon néztük, és itthonról szurkoltuk ki a győzelmet. De így is működik ez a szurkolás dolog, mert nyertünk. 

Akkor is

 Borzasztó napom volt. Ami tulajdonképpen már tegnap este kezdődött, amikor még fél nyolckor is hívogattak bentről. Probléma mindenhol, ami egyébként nem csoda akkor, ha minden félig van csak készen, de már úgy akarjuk használni, mintha nem csak teljesen rendben lenne, de már így is csináljuk legalább másfél éve. Természetesen kommunikáció nulla, mindent csak egy perccel előbb, mint ahogy cselekedni kell. 

Az egyik hiba az én munkámbam volt. Ezt, amikor észrevettem, megállt bennem az ütő, de úgy voltam vele, hogy ugyan nagyon gáz, nagyon ciki, de keressünk rá megoldást mielőbb, oldjuk meg, és majd ha már ezen túl vagyunk, akkor beszéljük meg, mi történhetett.

Ehhez képest nyolc óra után kicsivel olyan le..ást kaptam, amit megemlegetek még nagymama koromban is. Borzasztó volt abban a stílusban végighallgatni, és aztán ezek után visszamenni dolgozni. 

Persze az egész nap ebben a hangulatban telt, és már majdnem körmöshöz sem volt kedvem menni. De végül persze nem bántam meg, mert sikerült mosolyt csalni az arcomra. 

Minden más meg majd feldolgozásra kerül. 

Csütörtök

 Most tartok ott, így este tíz előtt tíz perccel, hogy most már csütörtököt mondok pillanatokon belül. 

Ez is egy nehéz nap volt, úgy látszik, mostanában már csak ilyenek vannak. Majd utólag már le fogom vonni azt a következtetést, hogy milyen jó is volt ez, mert minden megoldott helyzet erősebbé tett, minden nehéz napon tanultam valamit. De ez majd egyszer megtörténik, addig még csak igyekszem helytállni, túlélni, elviselni mindent. 

Apósomat tényleg hazahozhattuk, nem jött közbe semmi. Tudtuk, és sejtettük is, hogy még nagyon le van gatyásodva, de azért a valóság még kicsit felül is múlta az elképzelésünkrt. Rengeteget fogyott (és mekkora szerencse, hogy volt tartalék, ahonnan lehetett fogyni), és nagyon gyenge. Ami természetesen érthető, összességében hat hete beteg, gyakorlatilag alig-alig tudott az ágyból felkelni. Még nagyon sok türelem és kitartás kell részéről, mire visszatér majd a régi erőnlét, de ez már a siker előszobája, hogy itthon van. 

A holnapi nem könnyű nap előtt meg most alszom egyet. 

Szerda

 A szerdák nekem mindig a vízválasztó napok. Ilyenkor már túl vagyunk a hétkezdés okozta sokkon, már egy csomó mindenen túl vagyunk, és már ott lebeg a nem túl távoli láthatáron a hétvége ígérete is. Nem nevezném a kedvenc napomnak, de azért jóban vagyunk. 

Ma még meglepett egy jó hírrel is ez a szerda, mert kora délután, amikor telefonáltam a kórházba, a doktornő azt mondta, a tüdőgyulladás a tüdő egyik felén már mutat javulást. A másik fele még nem, de a folyamat elindult. A vérkép is javult, oxigénre sincs már szükség, így hazaengedik apósomat. Még azt is megkérdezte, nekünk melyik nap jó, hogy legyen. Hát még ha nem lenne jó a holnap, akkor is jó, mert hogy is mondanánk azt négy hét után, hogy majd csak pénteken érünk rá hazahozni? Nagy magabiztossággal mondtam, hogy már holnap is tudunk menni, tudtam, hogy minden kollégánk és minden főnökünk segíteni fog abban, hogy tudjunk menni. (És egyébként tényleg így is lett, csak egy szavunkba került, és mindenki rábólintott) Balázsnak hagytam meg azt a hálás feladatot, hogy ezt a jó hírt megossza apósommal is. 

Így aztán holnap hajnalban elmegyünk dolgozni, rögtön utána pedig Dunaújvárosba. Azt tudjuk, hogy a teljes gyógyulás még arrébb van azért, de most már talán mondhatjuk, hogy túl vagyunk a nehezén. 

Meccsnap

 Ez a mai mindenképpen tévében nézős meccs lett volna, mert Torinoba akkor sem mentünk volna, ha nem zártkapus a meccs. Amúgy jó lenne egy ilyen élmény is, de ez szerintem nem mostanában lesz. Főleg, ha elképzelem, hogy mennyibe is kerülne ötünknek egy ilyen kiruccanás. 

Ma este Juventusszal játszott a Fradi a bl-ben. A meccs előtt nagy optimistán mondtam, hogy döntetlen lesz. Aztán meglepően korán megszereztük a vezetést. Igaz, nem telt el túl sok idő, és már egyenlítettek, de jól játszottunk, végig nagyon tetszett, ahogy mindenki tette a dolgát. Voltak hibák, de nem látszott az a fene nagy különbség a két csapat között. 

Kivéve, hogy nálunk a 92. percben már mindenki elfáradt, nem volt meg a koncentráció, nekik még még akkor ott volt Morata, aki ma este már két helyzetet nem tudott értékesítési, így aztán a harmadikat már muszáj volt. Így az utolsó pillanatban ugyan, de végül kikaptunk. Kár érte, de nincs okunk búslakodni, szomorkodni. 

Még van két meccs, bármi megtörténhet .

Hétfő

 Azt meg sem említem, hogy ma is mindenhol mindenki hülye volt, mert szerintem ez teljesen állandósult állapot. Hétfőn meg azért még kicsit bocsánatos bűn is ez. 

Azt viszont megemlítem, hogy amikor ma arról beszélgettünk az irodában, hogy majd ki mikor mehet esetleg nyugdíjba, akkor szóba került ez a nők 40 program is. Ezt aztán fiatal, naiv kollégák tovabbgondolták, és ha már így volt, akkor meg is kérdezték tőlem is, meg a kolleganőmtől is, hogy ha mondjuk lenne ilyen, hogy 30 év után is lehet nyugdíjba menni, meg akar 25 év után is, csak ott fix összeget adnának, akkor hogy döntenénk? Miután mindketten kapásból azt mondtuk, hogy ez a fix összeg ismerete nélkül nem eldönthető kérdés, így kitalálták, hogy akkor úgy lenne, hogy a 40 évnél a fizetés 90 százaléka lenne, a 30 évnél a 75 százaléka, a 25 évnél pedig a fele. Így mindketten el is döntöttük, hogy a 30 évnél biztos a nyugdíjat választanánk. Persze, rögtön ki kellett számolni, hogy az hány év múlva lesz, és (látszik, mennyire fiatal volt a mai társaság), jól rá is csodálkoztak, hogy már ennyi évet dolgoztunk (valakinél többet, mint amennyi ideje ő él), és vajon mit is csinálnánk otthon, biztos csak sorozatokat néznénk, meg unatkoznánk. 

El is játszottam a gondolattal, hogy akár megtörténhetne hét év múlva, hogy újra úgy élem az életemet, mint amikor a gyerekek kicsik voltak. Jól el is képzeltem, milyen jó is lenne, mennyi mindenre jutna idő, energia. 

Vasárnap

 Ma sem történt nálunk (sem) semmi fergeteges, csak a szokásos itthoni dolgok..úgymint főzés, mosás, ruhák elpakolása. 

Hideg volt ma is, ez már nekem olyan téli idő..igaz, már csak egy hét van a novemberből. Sőt, jövő vasárnap már advent első vasárnapja lesz. Még így is, hogy ezt az évet teljesen tönkretette ez a vírus, nagyon gyorsan telik az idő. Igaz, sokszor érzem azt, hogy nem elég gyorsan, mert továbbra is nagyon szeretnék már legalább fél évvel idősebb lenni. 

Hosszú idő után először voltam ma a pepcoban, mert láttam az akciós újságjukban olyan gömböket, amiket szeretnék az adventi koszorúnkra, de pont úgy jártam, ami miatt már jó régóta nem mentem. A polcokon lévő kínálat köszönő viszonyban sem volt azzal, ami megjelent a katalógusban. Ezt meg úgy utálom. Szerintem megint nem megyek egy ideig.