2020. szept. 21.

És akkor hétfő lett

 ..és nagy hirtelen ott találtam magam újra a valóságban. Az egy hét álomvilág után kemény ébresztő volt, többször is meg kellett dörzsölni a szememet, hogy vajon biztos jól látom e magam körül a raktárat, és mindent, amit ott látok. Persze, jól láttam, persze, semmi nem változott, csak a vírus helyzet miatti szabályok lettek megint szigorúbbak. Természetesen szükség van ezekre, hiszen nagyon sokan vagyunk egy helyen, nagyon komoly kockázatnak vagyunk kitéve mindannyian nap mint nap. Vigyáznunk kell magunkra is, és egymásra is.

Balázs már el is utazott újra, mondjuk ezúttal csak két napra, egy vezetőképzésre, de jelen pillanatban nagyon furcsa, hogy nincs itthon. Még ebben a lakásban nem is aludtam egyedül. 

Patrik sincs itthon, ő Zsófinal maradt ma délután, mert reggel korán kell odaérnie valahova, onnan könnyebb lesz. 

Micsoda szerencse, hogy Erik és Roland itthon vannak. 😊 

2020. szept. 20.

Vasárnap

 Minden kimostam, minden megszáradt, minden a szekrényben van már. Ez csak azért volt fontos, mert nagyon utálom, amikor napokig mindenhol a szennyes ruhákat kell kerülgetni, meg folyton a szennyestartót üríteni. Jobb ez így, egyszuszra. Ami már nem száradt meg kint, az ment a szárítóba. 

A héten többször is volt szörnyű álmom, mindenféle témában, mindegyikből úgy ébredtem, hogy majd' kiugrott a szívem a helyéről. Nem tudom hova tenni, mert eddig az ilyesmi évente egyszer fordult elő maximum. 

Azt is álmodtam, hogy két napot dolgoztam, a harmadik napon belazasodtam, és nagyon rosszul voltam. Remélem azért ez nem válik valóra. 

Holnap meg is kezdem az első napot..

2020. szept. 19.

Újra itthon

 Ma este már itthon vagyunk. Most azt mondom, hogy az idén már nem szeretném többször összecsomagolni ötünket egy hétre, de persze, ez már a jövő héten változni fog, de lehet, hogy már holnap is másképp fogom gondolni, amikor minden tisztán a szekrényekbe kerül. Pedig egyébként szerintem nagyon profik vagyunk már ebben, gyakorlatilag másfél óra alatt minden be is van csomagolva, és ugyanennyi idő alatt ki is szoktak ürülni a bőröndök/táskák, dobozok. Azt azért elárulom, a teljesség igénye nélkül, hogy a táskákban van konyharuha, kávéfőző és hasonló finomságok is. Kávéfőző nélkül nem megyünk. 

Jó itthon lenni is, de nagyon jó volt még délelőtt a strandon ülni, és csak nézni a kacsákat/sirályokat, ahogy szépen visszafoglalták a vizet a strandolóktól. Gondolom alig várták már, hogy ez a rengeteg ember eltűnjön, és végre ne zavarja őket.

Holnap még akklimatizálódunk itthon, aztán hétfőtől kezdődik újra a verkli. 

2020. szept. 18.

Utolsó előtti





 És várhatóan az idén már nem lesz több balatoni kiruccanás..de ki tudja? Soha nem lehet tudni, mit hoz még a jövő, így akár az is előfordulhat, hogy lesz még bármikor egy-egy balatoni napunk, amikor csak azért jövünk, mert épp szükségünk van egy kis feltöltődésre. De ha az idén már nem is lesz ilyen, akkor is bőven elégedettek lehetünk mindennel, ami nekünk jutott a jóból. Igaz, nagyon sokan nem is gondolják, hogy lehet itt is emberi léptékkel élni, és ugyanúgy akár szendvicset vacsorázni, amihez a hozzávalókat a sparban vesszük meg, mint otthon. De lehet, és általában mi így is teszünk. Belefér ebédre valami valahol, de minden más pont úgy működik, mintha otthon lennénk. (És tulajdonképpen otthon is vagyunk) 

A hattyúk nem a legjobb barátaim, sőt..bevallom őszintén, kicsit sem szeretem őket, de ma az egyik strandon ücsörgős időnk közben azért még engem is le tudtak nyűgözni. 


2020. szept. 17.

Még tart

 A mi kis őszi csodahetünk. Néha eszembe jut azért, hogy egy hét szabadság alatt ilyenkor illene a világot megváltani, de legalább mondjuk egy nagytakarítást rendezni, függőben lévő dolgokat elintézni (pl végre befejezni a szavas történetet), meg ilyenek, amiért az ember lánya ősszel szabadságot vesz ki. De aztán gyorsan el is hessegetem ezt a gondolatot, mert sokkal jobb ez így, ahogy most van. Másféle takarítást tartok, és ez sokkal hasznosabb lesz hosszú távon, mint a tökéletesre suvickolt lakás. Legalábbis nagyon igyekszem minden pillanatban raktározni a szépet és a jót, elrakom magamnak a nehezebb napokra, és amikor csak kell, előszedem majd. 

Ma még majdnem egész nap nyárias meleg volt, a fiúk ebéd után még fürödtek is a Balatonban. Én már nem vállaltam be, addigra megérkezett a partra a szél, ami rendesen felkorbácsolta a hullámokat. Hideg szerencsére nem volt még ma sem, estére hűlt csak le annyira, hogy már kellett a kardigán. Holnapra elvileg megérkezik az ősz. 




2020. szept. 16.

Egy csodás szerda

 Ma Révfülöpön jártunk. Ez az idei nyaraláson kimaradt, és azóta már többször is tervben volt, hogy megyünk, és eszünk a Rév büfében egy hamburgert/lángost, a Móló cukrászdában egy fagyit, de aztán rendre meghiúsult. Na de ma végre semmi nem állt az utunkba. Révfülöp is azok közé a helyek közé tartozik, amiket különösen kedvelek, Nincs különösebb oka, egyszerűen csak szeretem a hangulatát, és persze, még sokkal jobban kedvelem azóta, mióta a kapitánnyal is jártunk ott egy bónusz sétahajózáson. Természetesen most is eszembe jutott ebéd közben is, mert az asztalunktól pont ráláttam arra a helyre a kikötőben, ahol utoljára volt a Szigligettel. Az is az ő helye már mindig. 











Este pedig néztük a mai BL selejtezőt. Természetesen ez is zárt kapus meccs volt, így csak a tévé előtt szurkoltunk, de az is nagy élmény volt megint. Főleg, hogy már a második percben megszereztük a vezetést. Egy olyan csapat ellen, aki tavaly csúnyán elintézte a sorsunkat (négy góllal kaptunk ki tőlük). Igaz, aztán egy öngóllal megnehezítettük a saját dolgunkat, de végül aztán mi nyertünk. Azt csak sejtem, hogy mi lett volna, ha ott lehettünk volna a Groupama Arénában, de majd lesz még olyan is. Most így örülünk, mert így lehet. 



2020. szept. 15.

Így jó

 Vannak ezeknek a napoknak nagyon pozitív hozadékai rám nézve. Tök jól ki tudok kapcsolni, nem rágódom mindenfélén, egyáltalán nem idegesítenek azok a dolgok, amik a sima hétköznapokban folyamatosan. Kivéve, amikor Erik és Roland egymást szekálják, mert az most is nagyon fel tud húzni. 

Jólesik ez most nagyon, főleg, mert tudom, hogy az utolsó negyedévben embert próbáló feladataim lesznek. És ezek csak azok, amiket már tudok. Amire meg nem is lehet felkészülni, az meg ki tudja, hogyan és mikor fog utolérni bennünket. 

Még nyáron sem volt ennyire egyértelmű, mint amennyire élesen most látszik, hogy a gyerekeim mennyire nem gyerekek már, és mennyire más dolgokat igényelnek tőlem, mint eddig. Sok mindent kell átalakítani magamban, hogy ezeknek az új igényeknek is meg tudjak felelni, mert eddig ugye mindig volt még kettő, de legalább egy kicsi, aki ugyanazt várta, mint előtte mindenki. Most meg hirtelen már senki nem kicsi, és előfordul, hogy akár egész nap is elvannak a maguk dolgaival foglalva, előfordul, hogy fogalmam sincs, miről (kiről) beszélnek. Ugyanakkor minden fontos dologban kikérik a véleményemet, segítséget kérnek. 

Jó lenne, ha most még lenne megint utánpótlás kicsikből, akik másfajta törődésre is vágynának, de azért, ha többen lettek volna tíz évvel ezelőtt, lehet, hogy kitéptem volna a hajamat is. 

De ezekből a napokból is őrzök majd értékes pillanatokat, vidám perceket, jeleneteket, és ez a lényeg. Remélem, hogy ilyen napjaink sokszor lesznek még, akárhány évesek lesznek is ők.