2020. szept. 14.

Csodás hétfő

 Valószínűleg ez az utolsó olyan hétfő az idén, amikor nem sóhajjal, homlokráncolással kellett kezdeni a napot, így ezt igyekeztünk is kellőképpen kihasználni. Az idő olyan csodálatos, hogy kívánni sem lehetne ennél jobbat (bár titkos vágyam volt, hogy így legyen ezen a héten), majdnem olyan, mint júliusban volt. Kell a kardigán reggel és este, de csak nekem. 

A nyárias időt kihasználva ma délután Balatonfüreden voltunk. Ez is egy szerelemváros a Balatonon, olyan csodás hangulata van, olyan romantikus-meseszerű minden, szerintem nem lehet nem szeretni. Vacsoráztunk a Borcsa étteremben, fagyiztunk, sétáltunk, és természetesen élveztük minden pillanatát a nyugalomnak, a semmittevésnek. Ha otthon lennénk, nagyon aggódnék a vírus helyzet miatt, itt most ezt is kevésbé teszem. Sokkal inkább tudunk itt távolságot tartani, mint otthon, sokkal.nagxobb biztonságban érzem magunkat. Bár megtehetnénk ezt hosszú távon is. 










2020. szept. 13.

Bárcsak

 Egyébként is nagyon nagy vágyam/vágyunk egy balatoni nyaraló, és minden héten dédelgetjük a gondolatot, hogy ezt a vágyat tárgyiasítani tudjuk, de ilyenkor, amikor itt vagyunk, ez a vágy sokkal intenzívebb. Annyira más világ ez, annyira más érzés ilyenkor még a magam bőrében lenni is. Itt minden olyan könnyed tud lenni, itt más érzés egy problémán gondolkodni, más még az időérzékünk is. Nincs rohanás, nincs időhöz kötött program, nincs semmi kötelező dolog. Minden úgy történik, ahogy épp sikerül, és minden pont úgy is van jól, ahogy sikerül. 

Ma hajnalban szarvasbőgésre ébredtünk, ma este pedig a kikötő móló szélén ülve figyeltük, ahogy a naplemente közeledtével érkeztek vissza a kisebb-nagyobb vitorlások. És ma, kora délután még fürödtünk is a tóban. 

Hogy holnap mi lesz, ki tudja még..az biztos, hogy nem kell dolgozni menni, és ez már önmagában is fergetes érzés. 









2020. szept. 12.

Bekeretezzük

 Voltunk már az idén tavasszal a Balatonon, voltunk nyáron is, és most itt vagyunk ősszel is. Az vitathatatlan, hogy mindig más arcával találkozunk, de mindegyik gyönyörű. Nem tudnám megmondani, melyik a legszebb arca, de persze, a nyári Balaton a szívemnek legkedvesebb. 

A júliusi zsongáshoz képest most már sokkal visszafogottabb az élet, a vendéglátóhelyek nagy többsége már bezárt, a Balaton part készülődik a téli álomra. Még azért vannak most sokan, akik ebben az ajándék jó időben strandolnak (én nem próbáltam ki, de a fiúk azt mondják, jó a víz hőfoka. Még az is lehet, hogy majd én is letesztelem valamikor. 

Jó most itt lenni, jó kiszakadni kicsit a mindennapokból, és csak azzal foglalkozni, amivel muszáj. Ajándék lesz itt most is minden nap. 

2020. szept. 11.

Meccsnap


 Fő szabály volt eddig a meccsre járásnál, hogy amellett, hogy nem vihetünk be palackot, esernyőt, tilos eltakarni az arcot. Most ehhez képest ajánlott volt a meccsen is a maszkviselés. Furcsa, mekkorát változik a világ. Volt némi hezitálás egyébként arról, hogy menjünk, vagy ne menjünk, főleg a ma reggeli betegszám adatok után, de végül úgy döntöttünk, maszkban ugyan, de ott leszünk, mert ki tudja, hogy mikor lesz legközelebb lehetőség erre. Nagyjából egyébként mindennel így vagyunk már, addig, amíg lehet..

Nem kellett megbánni a döntésünket, mert nagyon jó meccset láttunk, öt gólt rúgtunk. Mindenki próbált minden energiáját átadni most, hogy majd szerdán, amikor azt a nagyon fontos BL meccset fogják játszani, még legyen valami emlékük ebből, legyen ami erőt ad az üres lelátón is. Meglátjuk, hogy sikerül az majd. 


2020. szept. 10.

Ez ma van

 

Még nekem is igen komoly számnak tűnik, és bevallom, igencsak büszke is vagyok rá.  Nem feltétlenül a tartalom miatt mostanában, mert születik rengeteg semmitmondó poszt bőven, de amiatt, amit jelent napi egy bejegyzéssel, mindenképpen büszkén húzom ki magam. Mert akárhogy is..közel 12 éve már, hogy minden nap (illetve volt idő, amikor csak majdnem minden nap) úgy fejeződik be, hogy belépek a blogger felületére, és leírom, ami épp eszembe jut. 

Ezek a kis szösszenetek eleinte leginkább túlélésre szolgàltak (és milyen nagy rendező az élet..ma skype-os megbeszélésen voltam, együtt azzal a nővel, aki miatt ez az egész indult), de szépen, fokozatosan eljött az idő, amikor a magam örömére, a mindennapok megörökítésére használtam már. 

Sokszor elmondtam már, hogy mennyit köszönhetek a blogolásnak, most már nem ismétlem magam. Sokkal több jót kaptam, mint rosszat, csomó kedves embert ismertem meg. Miattuk, és az ilyen emberek megismerésének lehetősége miatt nem lesz sosem zárt blogom. Ha valami miatt odáig jutnék, hogy be akarok zárkózni a világ elől, akkor inkább abbahagyom majd. 

De addig..még talán arra is van esély, hogy legyen ötezredik bejegyzés is. 

2020. szept. 9.

A mai napról

A múlt heti pozitív csalódás után ma sokkal nagyobb kedvvel mentem a képzésre, bár még mindig nincs bennem meg az az érzés, hogy de jó nekem. Ez lehet, hogy így is marad, mert nem a saját döntésem volt, hogy részt veszek ezen, tulajdonképpen szóltak, hogy akarom, és kész. 

Már az első fél óra után volt egy olyan sejtésem, hogy ebben a mai napban nem lesz sok pozitív, és ez aztán csak folyamatosan erősödött bennem. A mai fő előadó olyan végtelenül unalmas stílusban beszélt, ráadásul a hangszíne is idegesítő volt (nekem, mert emlékeztetett valakire, aki miatt sok keserű percem volt már). Tulajdonképpen csak az utolsó háromnegyed óra volt az, ami élvezetes volt. Rengeteg információt kaptunk, olyan töménységben, amit most úgy érzek, nem is tudott befogadni az agyam. De majd talán még ülepszik, meg átolvasom újra, ha megkapom az anyagot, és valami biztos megmarad. Vagy majd valahogy lesz. 

Mindenesetre nagyon elfáradtam, és olyan jó lenne, ha holnap reggel nem dolgozni kéne menni. Lenne egy csomó dolgom itthon még az utónyaralás előtt...

2020. szept. 8.

Sokkal jobb

A mai nap már sokkal jobb volt derékfájás/talpfájás ügyben. Nem tudom minek köszönhető, lehet, hogy ennyit számít, hogy Balázs még vasárnap este kicsit javított a cipőm talpbetétjén. Mindenesetre sokkal könnyebb volt így átvészelni a mai napot, hogy nem csak a szenvedésről szólt.
Munka természetesen van bőven, de nem baj. Ezt a pár napot már kibírom, akárhogy is.
Holnap megint képzésre megyek, remélem most is lesz olyan jó, mint a múltkor, és gyorsan telik majd az idő. Még utána szülői értekezlet is lesz Eriknél, remélem, hogy nem fogok késni.