Tudtam, csak nem sejtettem

Bár ez a mondat úgy lenne most helyes, hogy sejtettem én ezt, csak nem tudtam biztosan.
Már hétfőn gyanús lettem saját magamnak, amikor egyre inkább egy tenyérnyi részen fájt a jobb lapockám környékén. Leginkább olyankor, amikor rám tört egy-egy köhögőroham. Azért nyugtattam magam, hogy nincs itt semmi baj, de már akkor eldöntöttem, hogy legkésőbb csütörtök délután megnézetem magam az orvossal is. Persze, fenntartottam azt az optimista lehetőséget is, hogy mára kutya bajom sem lesz.
Az optimizmus nem jött be, így aztán ma délután kivártam a soromat az orvosnál. Ahhoz képest, hogy június eleje van, elég sokan voltak, de végül elég gyorsan bejutottam. Az orvosnak elég volt egy jó alapos hallgatózás, hogy megállapítsa, ez bizony egy kezdődő tüdőgyulladás. Kaptam antibiotikumot, calcimuscot, köptetőt. Ha kedd délutánig nem leszek legalább hetvenöt százalékkal jobban, akkor vissza kell mennem, és dacára annak, hogy februárban többször is röntgeneztek, muszáj lesz most is.
Remélem, hogy erre nem kerül sor, nem lenne jó még majd lassan világítani is a sok röntgen sugárzástól.
Így aztán soha jobbkor nem vehettem volna ki egy nap szabit. Minden más mellett még gyógyulni is lesz időm.