Aztán az iskolában tátva maradt a szám tőle. Mert az a helyzet, hogy ez a kiskirályfi szépen, észrevétlenül felnőtt nekem a maga 11 évéhez, és olyan komolysággal abszolválta ezt az egész tánc-dolgot, amilyet nem nagyon láttam még tőle. Ahogy láttam, abban a pillanatban, ahogy a kis táncpartnere mellé lépett, máris más ember lett belőle. Igazi gavallér, aki nagyon komolyan vette a feladatát. Öröm volt nézni, ahogy táncolt, mert úgy tűnik, nem csak megtanulták, hanem élvezték is. Rolinak van egy ösztönös ritmusérzéke is egyébként, ami most is látszik rajta, és olyan kis könnyed mozgása, ami ebben a korban még azért nemigen van. Elfogult is vagyok, nyilván (ki legyen vele, ha nem én?), de nagyon jóképű és nagyon jó kiállású fiú. Olyan, akire jó ránézni. :)
Lenyűgözött, és könnyekig meghatott, amit ma láttam. És annyira tetszett, hogy holnap is megnézem. És szombaton is. Mert az én kis úriember fiam bevállalta a szombati bálon a táncot, mert én azt mondtam, hogy ha a kislány táncolni szeretne, akkor úgy illik, hogy ő elkíséri, és táncol vele. :) Roli pedig ezt pont így is mondta el az iskolában is, és úgy lesz, ahogy Dórika szeretné. :)
Volt már egy kísértetiesen hasonló poszt pár évvel ezelőtt. (és csak a gyerek változott :D)
NAgyon szeretem látni- nézni ha táncolnak a gyerekek, és ha van közöttük ügyes fiú, mert olyan kevés akad, aki szeret és tud és akar is táncolni! Nagyon jól áll nekik a társastánc is, Roli pedig szó szerint fess ebben a mentében! :)
VálaszTörlésÉn is nagyon szeretem nézni a táncos gyerekeket. :) Roli nagyon tudta viselni ezt az öltözéket. :)
TörlésNagyon helyes a legkisebb királyfid! :) Boszi
VálaszTörlésKöszönöm szépen. :)
TörlésDe jó! :-)Mindig jó átélni az ilyet...És a hat évvel ezelőtti is jó volt. ;-)
VálaszTörlésJó bizony. :) (és talán jövőre is lesz egy táncoló fiam, remélem Erik nem gondolja meg magát)
Törlésigazi nagylegény :-)
VálaszTörlésBizony. :) Lassan túl nagy.. :D
TörlésKönnyfakasztó pillanatok ezek :)
VálaszTörlésSzó szerint. :)
Törlés