Méghogy a tárgyaknak nincs lelkük.. sosem hittem ezt el. Még ha nem is olyan értelemben vett lelkük van, mint nekünk, embereknek, azért ott van bennük is az energia, amitől működni tudnak. Azt meg tudjuk, hogy az energia folyamatosan termelődik, vagy épp lecsökken. Attól függ, mennyi energiát tudunk éppen oda "irányítani". Nagyon végletekig leegyszerűsítve valahogy így gondolkodom én a világról..
Ezt az elméletemet látszik igazolni, ahogy búcsúzkodik tőlünk a lakásunk. Ahogy vonjuk el az energiát, ami eddig benne volt, úgy mennek szépen, lassan tönkre a dolgok benne. Először ugye a mosogatógép, ami azóta sem működik, hiába vettünk hozzá másik lefolyócsövet. Majd most a kávéfőző is megadta magát, és már nem csak annyiban merül ez ki, hogy nem főzi ki a kávét, mert vízköves, hanem egyszerűen be sem lehet kapcsolni. Igaz, már hetek óta csak úgy működött, hogy ha főztem vele a kávét, bedugtam, bekapcsoltam, ha meg végzett, akkor kikapcsoltam-kihúztam, mert ha áram alatt volt, akkor folyamatosan fűtötte magát. Jó, hát szép, hosszú élete volt, nem lehet rá egy szavam sem.
Egyébként ez a két "tárgy" az, amiről egészen biztosan kijelentettem, hogy másik lesz belőle a másik lakásban. Gondolom, megsértődhettek rendesen...
A vírusokból és az esőből pedig nagyon elegem van. Roland második hete van itthon, és nem merem elkiabálni még, hogy mintha talán már jobban lenne egy kicsit. Patrik három hét alatt másodszor beteg, az előzőnél "csak" a torka fájt, most fáj is, köhög is, és láza is van. Meg fekszik egész nap. Erik is köhécsel, de ő sokkal inkább azért, mert úgy gondolja, neki is járna egy kis betegállomány, ha már a tesói itthon vannak. Még kitartunk...
Itt lenne az ideje, hogy süssön a nap hét ágra, heteken, hónapokon keresztül. Elég ebből a szürkeségből, és az örökös esőből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése