Boldog Új évet. :)

Pulyka melle, malac körme

liba lába, csőre –

Mit kívánjak mindnyájunknak

az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt*,

tiszta nyakat, mancsot

nyárra labdát, fürdőruhát,

télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,

hóvirág harangját,

őszre fehér új kenyeret,

diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,

ördögbőr nadrágot,

a lányoknak tűt és cérnát,

ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,

ünnepre parádét,

kéményfüstbe disznósonkát,

zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,

gurgulázó gégét,

vedd az éneket a szádba,

ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,

mint vízzel a teknő,

mint negyvennyolc kecske lába

százkilencvenkettő. (Weöres Sándor: Újévi jókívánságok)

Azt hiszem, elmondtam én itt mindent, ami fontos volt az elmúlt háromszázhatvannégy napban. Jövőre is el fogom mondani abban a háromszázhatvanhatban ami vár ránk. :)

Weöres Sándor kívánságai mellé pedig már csak annyit kívánok, hogy mindenkinek legyen olyan éve, amilyenre vágyik. 

Utolsó előtti

Azért kibírhatta volna már az időjárás, hogy legalább az idén már ne legyen ilyen hideg. De nem.. úgy tűnik, hogy az év utolsó munkába indulós hajnalán olyan hideg lesz, hogy szó szerint csattognak majd a fogaim. :D Már előre vacogok a gondolattól is, hogy milyen lesz hajnali négy után kimenni. Brrrr... De az a gondolat egészen felvillanyoz, hogy milyen jó lesz majd hazajönni egykor, és akár bevackolni a kanapéra a takaró alá, és aludni egy-két órát. :) Erre fogok gondolni majd délelőtt. :D
Itt volt ma az építész fiú, és nemsokára elkezdi megrajzolni a tervezett változtatásokat. Nem ússzuk meg az engedélyeztetést, amivel kapcsolatban nem vagyok túl lelkes, de sebaj, majd túl leszünk rajta. Hétvégén meg kell egy kicsit számolgatnunk, mielőtt jövő héten megyünk a bankba.
Izgalmas lesz ez a 2016-os év, az már biztos. :)

Értékeljünk

Gondolom- meg persze van, akinél már látom is- mindenkiben elkezdődött már az a fajta összegzés, ami ilyenkor év végén valahogy automatikusan jön. Bennem is munkálkodik mindenféle érdekes érzés ezzel az évvel kapcsolatban, pedig semmi fogadalmam nem volt (na, ennek azért majd még utánanézek, mert lehet, hogy volt, csak elfelejtettem?), nem volt különösebb tervem, vagy nagy vágyam. Ettől még persze majd szépen levonom a megfelelő konzekvenciákat, mert persze sokat tanultam az idén is. Legfőképp az emberekről, de ez annyira hosszú és kimerítő téma lenne, hogy nem is biztos, hogy belevágok valaha is. Ezzel kapcsolatban van még feldolgoznivalóm, és elengednivalóm is bőven erre a két napra.. de szerintem menni fog. Mondjuk ha nem, akkor sem dől össze a világ, mert a következő évben is meg lehet ezt tenni. :)
Mondjuk a vállaim és a hátam állapotából arra következtetek, hogy nem nagyon kellene halogatnom, de igazából annyira fáradt tudok lenni, és annyira nyűgös, amikor már itthon vagyok, és túl vagyok a napi vásárlás-főzés-mosogatás szentháromságon is, hogy saját magamnak is inkább teher vagyok, mint nem. :D Na például ezzel kapcsolatban is lesz dolgom a következő évben. Valamit másképp csinálni. Vagy valamiket. Vagy mindent. Vagy nem tudom.
Nem tudom még, hogy kifejtem e bő lére eresztve is a gondolataimat erről az évről, de összességében szerettem ezt a 2015-öt. Jó kis év volt, tele örömteli dolgokkal, sikerekkel, szeretéssel.. soha rosszabbat, azt hiszem.

Két wc lesz

Az már biztos, hogy majdnem mindennél fontosabb lesz a lakásfelújítás kapcsán, hogy kell még egy wc. Mert.. hát én nem tudom, hogy hogy is fajult idáig a helyzet, de lassan ott tartunk, hogy időpontot kell rögzíteni magunknak, ha mi is be akarunk menni. Valaki mindig ott van. Nyilván frankón elücsörög ott valamit olvasgatva, vagy épp videót nézve a telefonján, na de na... elmegy ez egy nap egyszer mindenkitől, és már akkor is másfél óránál tartunk. De ezek napjában többször is eljátsszák ezt. A minap már azon kaptam magam, hogy mielőtt kiléptem az ajtón, hogy a kutyákat visszaengedjem a helyükre, még visszaszóltam, hogy "Be ne menjen valaki a wc-be".
Úgyhogy lesz egy második wc is majd az új lakásban. De lehet, hogy célszerűbb lenne rögtön mindenkinek egy sajátot kreálni... :D

Vége is

Milyen jó azoknak, akiknek ezzel a vasárnap estével nincs még vége az ünnepnek, hanem elnyúlik egészen hosszúra, és majd csak a következő évben mennek dolgozni. Na persze nem panasz az, hogy mennem kell holnap dolgozni, már csak azért sem, mert emlékszem még rá nagyon, amikor abban a cipőben jártam, hogy éppen karácsony előtt egy nappal tudtam meg, hogy többet már nem kell mennem. Szóval, nincs baj ezzel, mert van hova menni, és még az is lehet, hogy jó is lesz egy kicsit kiszakadni ebből a csendes semmittevésből, amivel telnek a napok. Ami persze messze van a valóságtól, mert a nagy semmittevésben azért főzni is kellett, meg mosogatni is, a szennyestartót sem varázsolták üresre az angyalok, de azért még bírnám legalább egy hétig ezt a tempót. Jó is az reggelente magamtól ébredni nem hajnali négykor, hanem sokkal később, ráérősen meginni a kávémat, és aztán vagy egy félórát mélázni azon, hogy akkor mi is lenne az, ami annyira fontos, hogy máris neki kell állni. Leginkább semmi sem volt ennyire fontos, mert szépen, ráérősen elolvashattam a híreket, megnéztem van e valakinél valami újabb bejegyzés.
Magamban kicsit ilyenkor mindig irigylem azokat, akik olyan helyen dolgoznak, ahol ilyenkor december végén "leállás" van. Persze, csak felületesen, mert tudom, erre szabit is tartalékolni kell, meg persze az is igaz, hogy valószínűleg azok a cégek, akiknél ilyenkor belefér a leállás, nyáron, amikor mi vígan nyaralunk épp gőzerővel dolgoznak. De pár pillanatra azért mégis bennem van az a "de jó nekik" érzés.
Egyébként más gondolatunk sem nagyon van már, mint az, hogy melyik falat hova szeretnénk "eltolni", ezt lebontjuk, ott másikat húzunk. Körülbelül a tizenharmadik verziónál tartunk, de kell is sokféle elképzelés, mert ki tudja, mit mond majd a szakember, melyiket lehet megvalósítani. Ahhoz nem értünk, hogy statikailag mit hogy is kell csinálni. Még akkor sem, ha laikusként azt gondoljuk, hogy válaszfalhoz bármikor hozzá lehet nyúlni. Gondolatban sokmilliót elköltöttem már, és kicsit aggódom, hogy vajon jól kalkuláltuk e az összeget, amikor kimondtuk azt az előzetest a bankban, de remélem, hogy sokat azért nem tévedtünk. Már csak azért is, mert ha már lúd alapon.. vannak dolgok, amikről nagyon nem szívesen mondanék le azért, mert nincs már rá pénz (nyilván le fogok, ha a helyzet megkívánja). A fiúknak, leginkább Patriknak határozott elképzelése van. Külön szoba kell (amúgy is alap, innen indult minden), és ő akarja berendezni is, mert neki egyénisége van, és ahhoz fogja majd berendezni. Érdekes lesz... remélem azért hamarabb talál majd az egyéniségéhez illő dolgokat, mint ahogy pólót szokott találni magának egy-egy üzletben. :D
Na de ez még mindig a jövő (év) zenéje.. és még a jövő évig is van négy munkanap, amit le kell gyűrni. :)
Ja, és azt akartam már kérdezni, hogy az gáz, ha nekem még mindig tetszik az a telenor reklám? Tudjátok.. a "we live in cityyyyyy is... "

Az ébredő erő

Ma délután óta mi is elmondhatjuk magunkról, hogy láttuk. Családi programként abszolváltuk, annak ellenére, hogy a két nagynak köze sincs a Star Wars filmekhez, egyetlen részt sem láttak (eddig). Mégis jöttek velünk, mert családi programként lett tálalva, tehát nem mondtak rá nemet. (ezért amúgy nagyon bírom őket, hogy még mindig, mindenhova szívesen jönnek velünk) Roli és Balázs az abszolút Star Wars rajongók, akik minden részét többször is láttak. Én pedig vagyok az, aki minden részből láttam valamennyit, és érdekelt, hogy mégis mi az, amit még ki tudnak hozni egy ilyen kaliberű filmből hetedik részként.
Nos.. spoilerezni nem fogok, mert biztosan vannak még, akik nem látták, és szándékukban áll valamikor megnézni, de annyit azért elárulhatok, hogy nem okozott csalódást egyikünknek sem. Nekem volt egy átvitt jelentése is, ami miatt egy bizonyos résztől kezdve folyton gombóc volt a torkomban, és igen.. lehet, hogy én vagyok az egyetlen az egész országban, de képes voltam még sírni is rajta. :)
Azt hiszem, érdemes azt a két órát rászánni az életünkből, mert igazi szórakoztató élmény kicsiknek, nagyoknak, és mert.. kár lenne kihagyni. :)

Lehetne így

Ha a múltkor a négynapos munkahetet emlegettem, akkor most még lehet, hogy überelem ezt az egészet.. mert simán bevezetném, hogy minimum negyedévente legyen egy ilyen négynapos ünnep is, amikor mindenki szépen lenyugszik, otthon van, mert nincs nyitva semmi, maximum moziba, színházba tud menni. :)
Pont az történik ilyenkor karácsonykor, ami leginkább hiányzik mindannyiunknak. A nyugalom, meg a szeretetérzés, meg a kisebb-nagyobb csodák ideje. Úgy kéne ez, mint egy falat kenyér. Nem csak egy évben egyszer.. Igaz, sokan vannak/vagyunk, akik év közben is képesek csodaként megélni dolgokat, nyugalmat teremteni, igazán és őszintén szeretni, de nagyon sokan vannak, akiknek kell ehhez ez a karácsonyi feeling. :) Szerintem tökmindegy is, ki mekkora ajándékot ad, vagy kap éppen ilyenkor, mert persze, boldogság adni is, és őrületes boldogság megkapni is valamit, amire vágytunk, de az érzések sokkal mélyebb nyomot hagynak, mint bármi más.
Amúgy igen, élvezem, hogy nem kell korán kelni, nem kell sokáig dolgozni, nem kell muszájból csinálni semmit. És még iskola sincs.. maga a kánaán, de tényleg. :)

Eltelt

Valahogy mégsem volt ez olyan, amilyenre készültem. Nem tudnám elmondani, hogy miért, illetve de... nagyobb volt bennem a "bűntudat", mint amit felfogtam. Most már tudom, még akkor is, ha semmin nem tudok már változtatni. Nem is kell, valószínűleg így volt ez elrendelve. Lélekben amúgy sem voltunk már itt, mert mindannyian arra készültünk, hogy milyen lesz majd a következő karácsonyunk. :) Talán tanultam a saját hibáimból, és jövőre másképp csinálom majd, talán nem.. majd ez úgyis akkor fog kiderülni. :)
Az ajándékok sikert arattak, volt meglepetés is minden gyereknek, úgyhogy panaszra azért nincs okunk. :)
A következő napok pedig majd lehetnek a pihenés napjai, gondolom majd eszünk-iszunk, tévézünk, stb... Ja, és moziba megyünk, életünkben először együtt, mind az öten. :)
Azért az fura lesz, hogy nem lesz min agyalni, és miért idegeskedni. ;)

Boldog Karácsonyt!

Lassan megnyugszom, a bejglik feltekerve-lekenve várják a reggeli sütőbe kerülést, közben kisült egy pár tepsi linzer is. Mindjárt lezuhanyozom, aztán összeragasztgatom őket lekvárral, mert jó lesz az reggel a kávé mellé.
Már biztos, hogy nem lesz süti nélküli karácsonyunk, és egyáltalán nem számít, hogy fáradt vagyok e vagy nem. Azt hiszem, valami ilyesmiről szól ez az ünnep. Hogy minden mindegy, csak legyen kinek adni. :)

Kívánom, hogy mindenkinek teljen az ünnep boldogan, békében és pihenéssel családjaitok körében.

Érzések

Bennem van az érzés, amire olyan sokan panaszkodnak, hogy hiányzik. De valahogy olyan mélyen van, hogy nem tud igazán előjönni, nem bír kiteljesedni, és emiatt van az, hogy itt-ott mindig hibádzik valami. Elmarad, nem sikerül, másképp alakul. Próbálom elengedni azt a részt, amit a "kötelességtudat" diktál, mert azt gondolom, épp ez az, ami hátráltat. Hiába tudom, hogy az a fontos, ami bennem van, azok az érzések adják az egészet, amit érzek odabent, amitől elszorul a torkom, ha arra gondolok, hogy micsoda szerencsém is van, hogy ennyi mindenkinek tudok örömet szerezni. Mégis, a szívem tudja, a lelkem is fel van rá abszolút készülve, de az eszem uralkodik még mindig. Az meg csak diktálja, hogy mi minden nincsen meg, aminek már rég meg kéne lennie, folyton elémtárja (a szomszéd fűjét) a hiányosságaimat, meg hogy a "bezzegazxy" már a negyedik félét süti, és az összes ajándék be van csomagolva. Csitítanám a hangokat, de csak magyarázkodásra futja még magamnak is, hogy nálam is volt.. sütihegyek, és csillogó rend. Akkor, amikor ezt elbírtam. Most másképp van, mert most ezt bírom el. Még nem hallgattak el.
Volt a hétvégén Balázsnak egy álma. Mindegy mi az, nem fogom elmesélni, mert mégis az ő álmáról van szó, hogy jönne az ki, hogy én meg elmesélem. Felébredt belőle, és rögtön el is mesélte. Én meg attól az álomtól megnyugodtam és egy csomó más érzés is keletkezett bennem. :) Néha eszembe jut azóta is, és mosolygok az érzésektől, amiket okoz.

Körbe-körbe

Nem tudom másoknál hogyan van ez, de én úgy érzem, hogy folyton csak járok körben. Nem egy helyben, mert azért néha történnek a dolgok, de mintha időről időre ugyanoda jutnék vissza. Nem pontosan ugyanolyan minden, mint amilyen már volt, de azért nagyon-nagyon hasonló. Valahogy olyan érzésem van, hogy ami az adott dologból megoldódott már, az már nem köszön vissza, de ami még nem, az megint itt van.
Ez lehet az a bizonyos déja vu érzés kevésbé fennkölt megfogalmazása. Csak amiatt gondolom, hogy ez nem az én egyediségem (pedig buli lenne ilyen különlegesnek lenni), hogy másoknál is megfigyeltem már ilyen körforgásokat, hogy pl. ugyanazokat a helyzeteket teremtik meg az évnek bizonyos szakaszaiban. Érdekes, mindenesetre. :)
Az mindenképpen jó hír ebben mindenkinek szerintem, hogy ha tényleg igazam van, akkor a hibáinkat kijavítani millió lehetőségünk adódik életünk során, és tulajdonképpen addig próbálkozhatunk, ameddig nem sikerül megoldani egy-egy feladatunkat.
A mostani helyzetemben is jártam már. Emlékszem. A helyzetre. Az akkori megoldásra nem, és nyilván ez is a titok nyitja, vagy épp a nagy feladat, hogy emlékezés nélkül kell megoldani. Kétszer biztos nem sikerül ugyanúgy. :)

Nem a tervek szerint

Tegnap este elég jól elterveztem magamban a mai napot. Hatékonynak és jól szervezettnek tűnt fejben, meg is voltam elégedve vele, és ezzel az elégedett érzéssel csuktam be a szemem.
Aztán persze- ahogy az szokott- dugába dőlt minden. Azzal kezdődött, hogy nem bírtam kimászni az ágyból hat harminckor, amikor először kinyílt a szemem, hanem csak kilenckor, ami már ugye eleve három órás lemaradást jelent.
Aztán még el kellett menni vásárolni, mert krumplit nem vettem tegnap.. újabb egy óra ment kárba, mert anyámékkal mentem, és velük nem lehet tíz perc alatt elintézni semmit.
Majd aztán következett a főzés.. némi dekorálás még (ez be volt tervezve). Csak kettőkor ebédeltünk, amikorra én már úgy terveztem, hogy legalább a harmadik tepsi linzert fogom épp a sütőbe tolni. Ebéd után még elmentünk vásárolni, nekem szabadidőruháért, meg ha már ott voltunk, akkor egy-két más dologért is. Balázs folyton elárulja a fiúknak, hogy mit fognak még kapni, úgyhogy nem győzöm pótolni, hogy legalább egy meglepetés legyen már mindenkinek. Eriké megvan, szigorúan meg is tiltottam, hogy megmutassa/elárulja, akárcsak utalást is tegyen rá. :D (amúgy nem direkt csinálja, simán csak szereti látni, ahogy örülnek, és eszébe sem jut, hogy most ezt nem kéne elmesélni)
Este hét óra volt majdnem mire hazaértünk. Csak azért nem mondom, hogy újabb négy óra ment veszendőbe, mert tulajdonképen tök jó négy óra volt, kettesben. :)
Itthon még kiteregettem egy adag ruhát, és máris vége lett a napnak. :D
Nem volt túl hatékony, de sebaj. :) Hogy a linzerből mikor lesz valami, azt nem tudom.. de majd csak megoldom. :)
Pár éve még gond nélkül nekiálltam volna este tízkor is.. ma már ez nem megy. :) Más lett a bioritmusom...:D :D :D (ugye mennyivel jobban hangzik, mint az, hogy öregszem?)

Testvérek...

Ha tudnám, hogy ki az illető, akkor ma felhívtam volna, és meginvitáltam volna hozzánk egy napra. Arra az illetőre gondolok, aki D.Tóth Krisztát is felhúzta a héten, és- megmondom őszintén- én sem tudok vele egyetérteni.
Nem nagyon tudtam ma azt érezni, hogy a legjobb dolgot tettük a gyerekeinknek azzal, hogy testvért adtunk nekik, sőt, azt hiszem, ha lett volna bátorságom feltenni nekik a kérdést, mindannyian szemrebbenés nélkül rávágták volna, hogy jobb lenne nekik egykeként. Semmi komoly, csak ma igazán túltengett mindenkiben a tesztoszteron, és én sem voltam épp a legjobb formámban ahhoz, hogy ezt jól tudtam tolerálni, így aztán röpködtek ma a válogatott sértések egymás felé, a különböző vélt és valós sérelmek felhánytorgatása, mindenféle ködös utalgatás, sírás, verekedés, csúnya beszéd, meg amit még el tudtok képzelni. (meg még amit talán nem is tudtok elképzelni Ti, akiknek még elég kicsik a gyerekeik ahhoz, hogy épp csak  óvodások, iskolások legyenek)
Aztán este Rolandnak elég volt annyi, hogy megcsináljam helyette az ágyát, és máris lenyomott két puszit, és a fülembe súgta, hogy "szeretlek".
Eriknek elég volt, hogy bementem hozzá, és kicsit beszélgettünk, és megkérdeztem tőle, hogy tényleg úgy érzi e, hogy Patrik a kiskedvencem, amikor millió helyzetben falaztam/falazok neki, elkérem, beírom, stb. stb. Mire azt mondta, utána már eszébe jutott. Aztán beszélgettünk kicsit arról, hogy ne irigyelje már Patrikot azért, hogy neki már lehet olyan dolgokat, amit neki még nem, mert nem kell, hogy siettesse az időt, neki is lehet majd, csak még van egy pár dolog, amin addig túl kell esnie. Megbeszéltük, hogy próbáljon örülni annak, hogy Patrik tapossa előtte az utat, Roland meg még itt van, hogy elvonja a figyelmünket egy csomószor, így aztán neki akár a legkönnyebb is lehet minden, ha ő is úgy akarja. Tudom, hogy felnőtt szemmel hülye duma, de úgy tűnt, neki tetszik ez. Ennyi elég. Nincsenek illúzióim, holnap is simán közli majd bármelyik testvérével, hogy "egy csicska", ha nem ugyanazt fogja gondolni, amit ő, de azt gondolom, minden ilyen beszélgetéssel egy-egy kis gondolatfoszlányt elültetek a fejében, ami előbb-utóbb majd szépen szárba szökken, és lesz belőle valami. Én kivárom. :)
Aztán jött este ez a beszélgetés Patrikkal, aki elkéredzkedett még délután, hogy elmenjen a barátjával kólázni.

És most, háromnegyed tizenkettőkor megérkezett. :)
Szóval azért jófejek. Csak néha baromira kiakasztanak. :)

Ez már komoly

A héten komolyra fordult a dolog, ami a költözés-lakásfelújítás mókát illeti. Megérkezett ugyanis a Földhivataltól a papír, és azon bizony feketén-fehéren ott szerepel az én nevem, mint tulajdonos. Elég hihetetlen ezt így látni, mert nekem nem igen szokott semmi sem a tulajdonomban lenni, nem egy háznak a nagy része... :) Nem is lesz ez így sokáig, terveim szerint legalábbis hamarosan helyreáll a "rend", és majd a férjem és én leszünk fele-fele arányban tulajdonosok. :)
Miután a papír megérkezett, és mi elhihettük, hogy ez akkor tényleg megtörtént, ma, jól kihasználva a potya szabadnapot el is indultunk a bankba, hogy akkor nosza, vágjunk bele, és adósodjunk el a következő tíz évre tisztességesen. :) Nagyon kedves és nagyon hozzáértő ügyintézőhöz kerültünk, aki nem tukmált semmit, de korrektül elmondott mindent. Megcsinálta az előszűrést, és eléggé megfelelőnek tűnünk, úgyhogy elhoztuk a nyomtatványt a munkáltatói igazoláshoz, és megbeszéltük, hogy kb. január első hetében találkozunk majd.
Addig majd még megpróbálunk összehozni egy találkát a leendő kivitelezőnkkel is, és aztán lassan nem csak komoly lesz ez az egész, hanem nagyon is valóság. :)
Én gondolatban már berendezek.. azt, ami előtte lesz, inkább nem képzelem el. :D
Voltunk vásárolni is, és ugyan még mindig nincs meg minden, már nem vagyok olyan nagyon kétségbeesve, de lehet, hogy csak azért, mert ez a mai egy jó nap volt, amikor többen is megdicsértek, csak mert reggel úgy döntöttem, hogy akkor ma kifestem magam egy kicsit. Külön jól esett, hogy mindegyik fiamnak feltűnt, és mindenki meg is jegyezte, hogy jól áll nekem. :)
Az a meggyőződésem továbbra is él, hogy be kéne vezetni a négynapos munkaheteket. Boldogabb lenne a világ, az tuti. :)

Hétvége

Már megittam azt a pohár bort annak örömére, hogy ma tényleg utoljára dolgoztam a héten. :) Most még kivasalom az ünneplő ingeket, és aztán ezzel végére is értem a héten azoknak a dolgoknak, amit muszáj megcsinálni. Innentől jönnek azok a dolgok, amik beleférnek, vagy amihez kedvem van... :)
Lehet, hogy kitakarítom az egész lakást, mert olyan kedvem lesz.
Lehet, hogy vásárolni fogok reggeltől estig, mert olyan kedvem lesz.
Lehet, hogy moziba megyek, mert olyan kedvem lesz.
Lehet, hogy sütni fogok egész nap, mert olyan kedvem lesz.
Lehet, hogy majd csak fekszem a kanapén egész nap, mert olyan kedvem lesz.
Vagy ki tudja, milyen kedvem lesz. :)
A lényeg úgyis az, hogy már az is karácsony, hogy adódik egy ilyen nap. :)

És hogy megmutassam, jelen pillanatban ott tartok, hogy valami ilyesmi kis fa lesz:

De még persze ez is majd attól függ, hogy milyen kedvem lesz. :D

Nem kiabálom el

... de azért halkan, suttogva elmesélem, hogy ha minden jól megy, akkor egy huszárvágással holnap pénteket varázsolok a csütörtökből. Annyi sokat dolgoztam mostanában, hogy már egy napot lógással tölthetek legálisan is, nem kell hozzá még szabit sem kivennem. :) Magyarra fordítva annyi plusz órám van, hogy belefér egy nap csúszó.
23-án akartam kivenni, de akkor nem lehet, úgyhogy mondtam, hogy akkor legyen a péntek, az is jó lesz nekem bőven, ha csak négynapos lesz ez a hét. :)
Így állunk most. Alig várom, hogy holnap délután legyen, és megkezdődjön a hétvége. Szerintem este még majd egy pohár borral is megünneplem. :)

Csend

Tegnap este szörnyű baleset történt a város határában. Négy, nagyon-nagyon fiatal fiú vesztette életét a balesetben. Persze, most mindenki okos már, mert csak pár napos jogosítványa volt a fiúnak, aki vezetett, és persze, mindenki tudja azt is, hogy be volt lőve, meg hogy száguldozott.
Én nem tudom. Nem ítélkezem felette, mert hogy is tehetném? Fogalmam sincs mi történt, és nem is fogom megtudni, mert nincs már, aki elmondja.
A sírás kerülget, amikor arra gondolok, hogy van közöttük a fiammal egyidős fiú is, szoktak együtt focizni is. Nem tudom, hogyan lehet elfogadni és feldolgozni egy ilyet, hogyan lehet egyáltalán elhinni, hogy egyik pillanatban még gondtalan fiatalok voltak, a másikban pedig alig azonosítható testek csupán?
Látom, hogy a város kamaszai megrendülten gyújtják a gyertyákat, írnak a fiúk üzenőfalára, mintha még olvashatnák.Látom, ahogy a saját fiaim sem nagyon tudnak mit kezdeni az egésszel. Minden hírt elolvastak, mindegyikőjük ismerte is a fiúkat. Nem kommentálták, nem volt véleményük, ami elég beszédes, mert egyébként mindenről van mostanság komoly és sommás véleményük. Úgy tesznek, mint a többség a város fiataljai közül.  Mindannyian csendesen gyászolnak, sokuk talán most találkozott először szembe a halállal.
Nem tudok mit mondani, csak hallgatok én is megrendülten. :( Szomorú karácsony lesz ezentúl minden ünnep ezekben a családokban.

Legyen, vagy ne?

Ugye ez az idei az utolsó karácsonyunk ebben a lakásban. Egyrészt alig várom, másrészt.. na mindegy. Kicsit elszorul azért a torkom, ha rágondolok, de ez csak színtiszta nosztalgia, semmi más. Persze, hogy nem bánom, hogy nem lesznek többet olyan dilemmáim, mint amilyen most is.
Volt nekünk már ezerféle fánk ez alatt a tizenhét év alatt, mióta itt lakunk. Volt igazi fenyő, műfenyő, kisebb, nagyobb, földlabdás. Szóval, mondhatjuk, hogy szinte az összes verziót kipróbáltuk már.
Eddig mindig ragaszkodtunk is hozzá, még úgy is, hogy az utolsó két-három évben már nagyon nem találtunk neki helyet. De persze, fa legyen, milyen karácsony az már, amikor nincs?
Aztán tavaly a földlabdás fánk valamiért tönkrement, és nem is tudtuk megmenteni, pedig átültettük a cserépből földbe, hogy hátha majd ott.. de sajnos nem.
Az idén aztán ismét itt a dilemma, hogy milyen legyen. Most először hajlok rá, hogy nem kell a klasszikus értelemben vett karácsonyfa. Földlabdás biztosan nem, mert jövőre egészen biztos, hogy nagy fánk lesz, és még az is lehet, hogy nem az évek óta a padláson őrizgetett műfenyőt poroljuk le, hanem majd jól megadjuk a módját, és veszünk egy igazit. Amilyen az első pár évben volt csak. :)
Mielőtt bárki lehurrog (és azt gondolja, hogy negatív vagyok. :D :D), a gyerekek a legkevésbé sem ragaszkodnak a karácsonyfához. Leginkább semmilyen tárgy, vagy körítés nem hozza őket lázba, úgyhogy nekik mindegy. Balázs azt hiszem, rám fogja bízni a döntést, mert neki is mindegy. Én vagyok az, aki ragaszkodik dolgokhoz, de lehet, hogy az idén nagyon modern leszek, és elengedem a ragaszkodásomat. :)
Végül is van pár alternatíva, ami tetszik.

De most, hogy így a végére értem.. már mégiscsak az jár a fejemben, hogy dehát ez lesz itt az utolsó karácsony. És pont most ne lenne fa? :D Szóval, lehet, hogy mégis..Na majd még kigondolom. :)

Füzet helyett

A héten nem jártam olyan helyen, ahol lett volna lehetőségem füzetvásárlásra a sima "kockásfüzet" meg nem teszi meg nekem erre a célra, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ezen a héten füzet helyett ide fogom leírni, hogy mik voltak azok, amiktől ezen a héten féltem, felháborodtam, haragudtam.

-Egér (olyan igazi ám)
-Olyan vélemény, amit mástól hallottam vissza
-Butaság
-Oktatás helyzete
-Facebook komment
-"Nem tudom megcsinálni" -érzés
-Flegmaság
-Nyafogás
-Hanyagság

Már most, vasárnap este is vannak olyanok közötte, aminek már nincs jelentősége, csak úgy szépen sorba rendeztem a napokat magamban, és végiggondoltam, mi minden történt, és milyen negatív érzéseket hoztak ki belőlem.
Optimista vagyok, a jövő héten biztosan kevesebb szó kerül ide. :)

Tegnap után

Megvártam, persze. Fél kettőkor jött, teljesen lelazulva (ami nem egyenlő azzal, hogy részeg volt), de dögfáradtan. Örült nekem, hogy megvártam, én örültem neki, hogy épségben hazaért.
Aztán ma.. miközben ő kipihente a tegnapi napot, én folyton morogtam magamban, hogy bezzeg ez is neki jutott. Mert bezzeg ő hivatalos volt, bezzeg ő el tudott menni minden gond és bűntudat és minden nélkül, én meg...? Nem tudom, hogy elmentem volna vajon akkor, ha engem hívnak és nem őt egy ilyenre, valószínűleg nem, de ha legalább a lehetőségem meglenne rá, hogy elutasítsak valamit. De maximum olyan meghívásokra szoktam nemet mondani, mint hogy megyek e a fogadó órára, vagy szülői értekezletre. Más nem igazán adódik.
Igen, éppen sajnálom magam, mert addig-addig keresgéltem és vártam a jó munkahelyre, és a jó fizetésre, hogy mire meglett, minden más meg elveszett. Nincs már senki, aki keresne, mert én is olyan ritkán keresek bárkit is. Nincs idő semmire, és nincs is energiám sem semmire, pedig valószínűleg ez is úgy lenne, hogy egyik következne a másikból.
Nincs jogsim, így aztán nincs meg az a lehetőségem sem, hogy ha épp van kedvem és időm, akkor mondjuk elugrok valahova, és nem csak helyben vásárolok be mindig ugyanott, és mindig ugyanazt. Nem lesz már ebben sem változás, pedig de sokszor lenne jó, ha önállóan is képes lennék a gyalogláson kívül máshogy is közlekedni.
Szeretem a munkámat, szeretem, hogy olyan fizetést kapok érte, amiért nagyon sokan irigyelnének, de nem jó szembesülni azzal, hogy mibe is került nekem mindez. Félő, hogy már nem is tudom ezt visszacsinálni, mert annyira beszippantott ez a másfajta világ, hogy nem tudok kilépni belőle.

Péntek este

Péntek este, sőt, mindjárt éjfél, és mondhatnám, hogy iszonyatosan fáradt vagyok a sok mindentől, ami a héten volt, de az a helyzet, hogy most a legkevésbé sem érzem magam álmosnak. Egyedül vagyok, három alvó gyerekkel, és várom haza Balázst, aki karácsonyi vacsorán van. Azért egyedül ment, mert csak ő volt hivatalos. Én meg képtelen vagyok rá, hogy alvásra gondoljak, amíg ő nincs itthon. A legutolsó gondolatom az lenne, hogy nem bízom benne, nem ezért van, hanem mert így egyszerűen nem is olyan semmi sem, mint amikor itthon van. Nyilván épp csak annyi lesz a hazaérkezés után, hogy ágyba esik, és alszik, de akkor már majd én is nyugodtan tudok aludni. :) Azt mondjuk nem tudom mikorra várható az érkezése, mert úgy vitték, és nem rajta múlik, mikor hozzák majd, de most még azt gondolom, kitartok akármeddig.
Kis hülye vagyok, tudom. :)

Gombóc

Nem szilvás, nem is túró.. hanem itt, a torkomban. Amitől a héten már többször is előfordult, hogy csak úgy ok nélkül könnybe lábadt a szemem. Jó, hát tudja rólam mindenki, hogy szentimentális vagyok, meg túlérzékeny, ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy "pi..aszájú", de most, ahogy közeledik a karácsony, ez még fokozódik. Ma szembesültem azzal, hogy pontosan kettő hét múlva szenteste lesz. Ami ugye azt jelenti, hogy már csak tizenhárom napom van arra, hogy megtaláljam mindenkinek azt a valamit, amitől nagyon boldog lesz. Annyira szeretném, ha sikerülne, de közben, ha realista vagyok, akkor látom, hogy erre nem sok esély van (többek között a tegnap is említett okokból). Persze, az is nagy ajándék lesz, hogy majd itthon leszünk mindannyian, meg nem attól karácsony, hogy lehozzuk nekik a csillagokat az égről. De ettől még vágyom rá, hogy nagy örömet tudjak szerezni. Majd csak megszáll az ihlet.. :) (de gyorsan kéne, mert lassan az internetes vásárlásokkal is kicsúszok az időből)
Valószínűleg lesz még pár pityergős percem addig..

Idő

A baj még mindig az idővel van. Mert vagy túl lassú, vagy túl gyors. Valahogy sosem úgy megy, hogy pont jó legyen. Persze, akkor telik gyorsan, amikor nem kéne, amikor minden erőmmel azon lennék, hogy még inkább visszafelé is pörgessem, csak tartson még. Amikor meg legszívesebben előreállítanám az órát minden percben egy órával, akkor csak úgy éppenhogy vánszorog. 

Na persze baj velem is van, mert mindig csak morgok itt az idő miatt, ahelyett, hogy megpróbálnék inkább lépést tartani vele. Vagy ezt kell megtanulnom nagyon sürgősen, vagy az osztódással szaporodást. Nem tudom, hogy melyik fog majd sikerülni, de fogom veletek tudatni. 

Feltéve, hogy majd jut rá idő... :P

Kipróbálandó

"A buddhistáknak van egy jó kis gyakorlatuk: hétvégenként egy füzetbe felírják, hogy a héten mi hozta ki őket a sodrukból. Mitől féltek, miért haragudtak, min háborodtak fel - csak röviden, emlékeztető szavakban. Egy hónap múltán aztán végignézik a listát, és figyelik magukat, mi az, ami még mindig bántja, felháborítja őket, és mi az, aminek már nincs jelentősége számukra. Azokat kihúzzák. Ilyenkor néha döbbenten látja az ember, hogy milyen marhaságokon izgatta fel magát. Olyasmiken, amiknek napok, hetek elmúltával már semmi jelentőségük sincs. Ilyenformán idővel kirajzolódnak az érzelmileg valóban fontos dolgok." Popper Péter: Lélekrágcsálók

Ezt ki fogom próbálni. Kíváncsi vagyok rá, mi minden jut majd eszembe szombaton erről a hétről például. Meg úgy egyáltalán az egészre.

Úgy szeretnék unatkozni

Arra gondoltam ma, hogy mennyire szeretnék egy kicsit unatkozni. Lassan el is felejtem, hogy milyen érzés is az, pedig vannak róla azért még halvány emlékeim. Tényleg csak halványak, mert sokkal inkább van meg az az érzés, hogy "erre sem volt időm", minthogy unatkozzak. Mondanám, hogy majd nyugdíjas koromban, de reálisan látva a dolgokat, erre esélyem sincs. Legalábbis jelen pillanatban. :D
Így aztán csak néha álmodozom majd arról, hogy vajon milyen lehet épp unatkozni?

Nem lesz könnyű

Azt már most látom, hogy az idei karácsonyi ajándékozás nemhogy nem lesz könnyű, de inkább kifejezetten nehéz lesz. Ma elindultunk, hogy majd akkor jól veszünk a fiúknak ruhát, merthogy azt kértek. Rolandnak is elkélne egy farmer, mert újabban pocakot növesztett, és szűknek bizonyulnak a nadrágok. Tudtam én, hogy Balázsnak ehhez épphogy csak lesz türelme, de nincs mit tenni, ha egyszer csak neki van jogosítványa. Ő pont úgy is volt a dologgal, ahogy szokott.. inkább kint megvárt, bár előtte becsületesen eltöltött egy-egy negyedórát szinte mindenhol. Patrik és Erik persze jól elvolt, sorra próbálták a pólókat, pulcsikat, én meg csak álltam, és próbáltam mindenkit nyomon követni, hogy majd szükség esetén odalépjek a próbafülkéhez megnézni őket. Közben a télikabátom elkezdett durván rámizzadni, miközben fogtam még Roland kabátját, Patrik kardigánját, egy- már kiválasztott pulcsit, és kb. három pólóval később azt éreztem, hogy mindjárt közlöm velük, hogy én is inkább kint megvárom őket. Az szóba sem jött, hogy körülnézek én is magamnak valamiért, mert már a gondolattól is a frász kerülgetett, hogy esetleg még fel is kell próbálnom.
Azért vettünk mindenkinek valamit, de kellőképpen ki is merített. És ez még csak egy kis töredéke volt az egésznek. Lehet, hogy mégis jobb döntés lenne egy xbox, vagy valami ilyesmi.. azt meg lehetne rendelni a neten, és slusszpassz.

Kedves Mikulás!

Eddig minden évben voltam annyira jó, hogy segítettem neked mindenben. Megittam helyetted a tejet, beleettem a kekszbe, kipakoltam az ajándékokat, amit persze előtte ki is találtam és meg is vettem helyetted. Egy perc fáradtságodba sem került tizenhat éve, hogy a gyerekeim rajongjanak érted, és még akár finnül is írjanak levelet, hogy biztosan értsd.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy viszonozd a szívességet, mert a fiaim úgy tűnik, tovább ébren lesznek, mint én. Ciki, vagy nem, azért előttük nem szeretném kipakolni az ajándékot, úgyhogy légy szíves, amikor erre jársz, kivételesen igyál a tejből, egyél a kekszből (csak azért nem eszem meg, mert most nem én melózok, amúgy finom....nem fogod megbánni), és aztán az asztal alá bekészített szatyorból szépen pakolj ki mindent. De ne nagyon zörögj, ha kérhetem, mert ha el is alszanak majd végre, előfordulhat, hogy felébrednek, és meglepnek. :D :D
Hálás leszek... (és nem is merem kérni már, így, ekkora szívesség után, hogy ha esetleg el tudnád intézni, hogy jövő héten kijussak a derbire.. hú, hát irtó boldog lennék)

Na végre

Éppen itt volt már az ideje, hogy lecseréljem a nyári blogsablont. Addig-addig bonyolítottam magamnak is, amíg már többször is megállapítottam, hogy nem tudom megcsinálni, és muszáj leszek megalkudni valamelyik régivel, csak már tűnjön el innen a pálmafás-tengerpartos (mert minden alkalommal csak sajog a szívem a nyár után). Na de ma... gondoltam még egy utolsó esélyt adok a dolognak. És milyen jól tettem, mert arról fogalmam sincs, hogy hogy lehet, de egy pillanat alatt átláttam és megértettem mindent, és idevarázsoltam egy kis karácsonyi hangulatot. :) Máris sokkal jobb megint ide belépni, mert itt is karácsonyvárós hangulat van. :)
Amúgy a karácsonnyal úgy vagyok, hogy annak ellenére is lázba hoz, és várom, hogy tudom, megint semmire sem lesz idő, és majd az utolsó pillanatban kapkodunk még mindenfélével. Azért most még magamban tervezgetem, hogy miket fogok sütni, és mikor. :D Aztán majd meglátjuk, mire jut energia. :)
A hétnek az a része is eltelt végre, amit munkával kellett tölteni, úgyhogy minden szép és jó. :)

Apropó, Nancy, ha erre jársz esetleg... kaphatok egy meghívót a pinterpontdianakukacgmailpontcom címre? Attól tartok, lemaradtam nálad a lehetőségről. :)

Ma sem

Ma sem sikerült időben és korán ágyba kerülnöm, de hát mit lehet tenni? Igaz, kicsit elszuttyogtam az időt korábban, ráadásul, amíg a mosógépre vártam a második adag ruhával, még kb. húsz percet el is szundítottam Roli ágyán. Emiatt aztán fél kilenckor álltam neki még teregetni, majd ez után még elpakolni a konyhában. Miután mindez megvolt, elő kellett készítenem Rolandnak mindent holnapra. Úszni is megy, meg klubdélután is lesz, így aztán úgy megy majd iskolába,mint egy málhás szamár. Két táska, szatyor, másik szatyor... Készült a bűvésztrükkjeivel, kíváncsi leszek rá, hogy mit mesél majd, mit szólnak ahhoz a trükkhöz, amikor egy szempillantás alatt átöltözik egyik pólóból a másikba úgy, hogy a kardigán meg sem mozdul rajta. :) Nagyon szuperül csinálja, még nekem is tátva maradt a szám elsőre.. meg másodikra is. Mindent egyedül dolgozott ki hozzá, és sokat gyakorolta, hogy így menjen neki, úgyhogy remélem, sikere lesz. :)
Holnap péntek. Végre. :) Várom már, hogy délután legyen. :)

Legyen már hétvége

Nem akarok sírni-ríni, hogy milyen fáradt is vagyok, és a héten eddig még enni sem nagyon volt idő, nemhogy pihenni. Nem is ezért várom leginkább a hétvégét, hanem azért, mert annyira fájnak az ujjaim hegyei, hogy már a gépelés is kínokkal jár. Na, többek között ezért is utálom a hideget, mert az amúgy sem szuper bőröm ilyenkor még inkább kiszárad, és mellé még az amúgy is hírhedten kevés ivásom ilyenkor még inkább lecsökken. Ettől aztán az ujjaim szépen kiszáradtak, kirepedeztek, de úgy, hogy minden olyan mozdulatra, amikor hozzáérnek valamihez, a csillagokat látom.
Hétvégén meg ugyan fog kelleni a kezem, de talán többször lesz alkalmam (vagy jut eszembe) bekenni, lesz lehetőségem "bedunsztolni", hát az eléggé felhpuhítja a bőrt.
Meg amúgy meg azért is lehetne hétvége, hogy legyen már némi türelmem is. Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a gyerekeim több jó szót kaptak a héten az angol tanáraiktól, mint tőlem. Elég nagy szégyen, de ez van.
De az sem baj, ha nem lesz ez a hétvége még holnap itt. Ugyanis a Mikulás eléggé le van maradva nálunk. Rolinak már van ajándék, de a két nagyobbnak még semmi. Furcsa is a dolog, de majd csak megoldom valamivel. :)

Blogszülinap

Nem ismételem el az összes gondolatot, amit az ilyen napokon szoktam. Semmi sem változott ugyanis Csak megint eltelt egy év. Gondolom (remélem), hogy a következő évben is legalább ennyiszer jelentkezem majd hosszabb-rövidebb bejegyzésekkel.
Köszönöm Nektek, hogy mindig itt vagytok. Blogot írni mindenképpen jó, de a legjobb benne, hogy egy csomó barátot is szerez közben az ember.

És még csak hétfő

De már dübörög a hét. Annyira sűrű volt a nap, hogy csak kapkodtam a fejem. A munkahelyemen is mozgalmas napom volt, csak úgy szaladt az idő, mindenki tele búval, gonddal, keservvel. Nagyon embernek kell lennem a talpamon, ha bírni akarom pozitívan, és még beléjük is némi lelket önteni. Nem könnyű feladat, mert azért nem akarnék senki életébe sem beleszólni, mert ehhez aztán semmi jogom nincsen, viszont muszáj valamennyire segíteni nekik a bújukat, gondjukat, keservüket megoldani, meghallgatni, egy-két jó szót mondani, mert különben nem boldogulunk. Én vagyok köztük a legfiatalabb, mégis úgy tűnik, hallgatnak rám, szeretik a meglátásaimat, a tanácsaimat. Jó dolog ez, mégha néha fárasztó is.
Erik természetesen itthon maradt, mert még reggel is rettenetesen fájt a torka, meg a lábai. Na, erre a torokfájásra és lábfájásra azért tökéletes gyógyír volt a gyerekorvosnál töltött egy óra, meg a három napnyi igazolás, amivel gazdagabban távoztunk. Azért a bőrgyógyásznál begyűjtött egy új diagnózist, amit "Keratosis follicularis" néven anyakönyveztek. Azt még nem lehet tudni, hogy ez felváltja vagy kiegészíti az ekcémáját, de az majdnem biztos, hogy élethosszig tart. Majd jól bele kell ásnom magam a témába, hogy megtanulja kezelni, és ne legyen csúnya. Főleg, mert az arca is érintett.
Amúgy mindenki volt bőrgyógyászaton, egy kisebb mappányi recepttel távoztunk, és egy kisebb vagyont hagytam a gyógyszertárban megint. Szóval, aki kívánta már, hogy "költsem patikára", annak innen is üzenem, hogy bejött. :P
Közben Patrik valami külön életet él, és újabb és újabb információkat zúdít rám, miszerint megy majd közösségi munkára valamikor két héten belül, ötöst kapott matekból. Készül az angol érettségire, és annak kellett utánanéznem ma, hogy vajon akkor neki meg is kell e szereznie az ötven óra közösségi munkát addig? Google barátom szerint nem, de azért még majd utánajár az iskolában is. Ezerféle dolga és programja van, amin kötelező részt venni, és utálja, de van olyan kötelességtudó (még?), hogy nem lógja el egy az egyben, csak esetleg elkéredzkedik egy részéről, mert éppen máshol is jelen kell lennie.
Roland Star Wars lázban ég, kívülről fújja az összes részt, és egyébként ijesztő kiskamasz lett belőle is. Hallgatva ahogy a bátyjaival vitázik, azon tűnődök, hogy mi lesz itt még? Vérre menő tesztoszteron csaták várhatók?
Nem volt időm felhívni a fodrászt, nem vettem elő a hógömbjeimet, és nem cseréltem blogsablont sem ma sem. Holnap sem lesz idő semmire, és a szerda is ilyennek ígérkezik. Hát.. majdcsak eljön a hétvége.

Csak egy fél nap

Épp ennyi hiányzott ahhoz a hétvégéből, hogy minden meglegyen, amit szerettem volna. De ha jól összeszámolom a csendes bambulással és a fejfájás miatti zombulással töltött időt, akkor tulajdonképpen megvan az a fél nap, de már mindegy. :)
A lakás nagy része így is ünnepi fénybe öltözött már, apróságok maradtak csak csupán, amit majd jövő héten valamikor jól bepótolok. Szeretem ezt a várakozást, mert ilyenkor minden olyan szép tud lenni. Imádom a feldíszített házakat, bevásárlóközpontokat, és épp az előbb néztem, hogy az idén is jár majd a Csillamos.. amin azt hiszem, legalább egyszer utaznunk kell.
Eriknek fáj a torka, meg a lábai.. nem akarok semmi rosszra gondolni, de azért gyanús nekem. Majd meglátjuk, hogy ébred reggel (illetve ezt a részét csak az apja, én már akkor dolgozni fogok), és attól függ, hogy iskolába megy e, vagy majd délután velem a gyerekorvoshoz.

Szombat

Miről is lehet írni olyankor, amikor azt gondolom egyébként, hogy túl sok mindenről nem tudok érdekeset mesélni. Érdektelent meg felesleges.
Felavattam a mosógépet. Kellett hozzá a programtáblázat, és még így sem volt túl egyszerű beállítani. Külön meg kell adnom, hogy mennyire koszosak a ruhák, meg hogy milyen fordulaton szeretnék centrifugázni majd. A piktogramok is másabbak, mint az előzőn voltak. Ráadásul azon nem volt farmer-program még. Ezen már az is van.
Fel is porszívóztam. Kétszer is, ha már bennem volt a lendület, mert miután végeztem, akkor álltam neki felrakni az adventi girlandokat. Azokról meg ugye potyog a "fenyőtüske". :D
Sütöttem zserbót is, ami valakinek túl édes, valakinek meg nem elég édes.. így aztán gondoltam magamban nem túl szépeket, de nem szóltam. :) Majd meglátjuk, elfogy e azért.
Megnéztük a Fradi meccset is a tévében, és el is telt a nap.
Levezetésképpen pedig még megittam egy pohár bort, amit valamelyik nap kapott Balázs a kollégájától. Az ő saját bora, és nagyon finomra sikeredett.
Holnap advent első vasárnapja lesz. Hihetetlenül gyorsan telik az idő.

Az én napom

És akkor jött a péntek..Végre. :) Ami ugyan nyűgösen indult, és egy csomó nyüglődéssel telt napközben is, de attól még magában hordozta a hétvége ígéretét is. Azét a két napét, amikor nem KELL időre menni sehova. Amikor nem KELL megcsinálni mindent másfél-két óra alatt, mert annyi jut otthonra. Alig vártam, hogy este legyen, és elinduljak haza. Alig vártam már, hogy érezhessem ezt a két napnyi szabadidő okozta örömet. :)
Lesz dolgom, nyilván. Alig várom például, hogy felavassam az új mosógépemet, és mossak. :) Ott van már a fürdőben második napja, bevetésre készen, de még csak megcsodáltam kívülről, rácsodálkoztam, hogy ugyan több ruha fél bele, mégis keskenyebb, mint az elődje. Kinyitottam a mosószeradagolóját, és szinte ujjongtam, amikor megláttam, hogy milyen hófehér. :)(gyorsan meg is fogadtam magamban, hogy minden mosás után át fogom öblíteni, hogy szép maradjon)
Alig várom azt is, hogy felporszívozzak, mert mezítláb mászkálva a szőnyegen érzem, ahogy mindenféle kis izék vannak a talpam alatt. Nem akarom tudni, hogy morzsa, vagy sárdarab, és elég sötét is van hozzá, hogy ne is lássam. Majd aztán úgyis meglátom közvetlen közelről.
Alig várom, hogy holnap délután majd együtt kávézzunk.
És alig várom, hogy holnap reggel ne óracsörgésre keljek.

Brrr

Azt hiszem, ha ma találtak volna meg azzal az ajánlattal, amire a nyáron végül nemet mondtam, most habozás nélkül elvállaltam volna. Még "csak" épphogy elkezdett hideg lenni, de én már egy nap többször is teljesen- csontig- átfagytam. Országomat adnám valami varázserőért, ami távol tartja tőlem a hideget, vagy legalább beindítja a vérkeringésemet akkor is, ha még a nulla fokot sem éri el a hőmérő higanyszála. Rettenetesen lesújtó érzés belegondolni is, hogy ez a hideg még több hónapig is eltarthat.
Kár, hogy nem vagyok medve. Már el is vonulnék aludni.

Hazaugrottam

Éppcsak hazaugrottam vacsorázni, fürdeni, és a gyerekeimnek előkészíteni a holnapi tízóraikat, és már megyek is vissza dolgozni. Nem, nem vagyok ennyire sztahanovista (bár éppenséggel van annyi dolgom, hogy nem is értem, minek jöttem haza), csak holnap szülői értekezletre kell mennem, így kénytelen voltam cserélni a kolleganőmmel.
Nem fog jólesni a hajnali kelés, azt már most tudom. De hazajönni biztos tök jó lesz délután. :) Majd erre gondolok. :)

Hatékony nap

Szerdára ígérték a kávéfőzőt, csütörtökre a mosógépet (ez utóbbit az állami támogatásos pályázaton keresztül vettük)
Ma mindkettő megérkezett. Még szerencse, hogy itthon voltunk. :D Szerintem ez tök jól tükrözi amúgy a magyar mentalitást e tekintetben is. Vasárnap vettük a mosógépet. Külön megkérdezte az ember, hogy melyik nap jó nekünk a szállításra. Fel is írta, amit mondtunk. Erre ma reggel csörög a telefonom, és közli a futárember, hogy kb. egy óra múlva érkeznek. :D Gondoltam is egy pillanatra, hogy na, milyen gyorsan telik ez a hét, máris csütörtök van.
A kávéfőző ügyében tegnap jött az email, hogy továbbadták szállításra, és szerdán várható a csomag érkezése. Még ma reggel sem látszott a nyomkövetésen, hogy itt lenne a városban. Ehhez képest munkába indulás előtt öt perccel jött a postás autó, és hozta.
Amellett, hogy ezek most tök jó dolgok, azért elgondolkodtató, hogy hogy is működik itt minden? Senki sem végzi rendesen a munkáját ezek szerint? Vagy csak én vagyok ilyen szőrszálhasogató, hogy ilyenek fennakadok?

Kellhet

"Akkor Neked kell karácsonyra kérned egy komoly határidőnaplót, mert szükséged lesz rá jövőre."-mondta ma a kolléganőm, mikor azt kérdezte, hogy most akkor költözünk, vagy nem, vagy mi is lesz?
Őszintén remélem, hogy azért idáig nem fajul majd a dolog, hogy csak úgy tudok létezni, ha mindent felírok, de persze sosem lehet ezt tudni. Most azt gondolom, semmi ilyesmire nem lesz szükség, mert amúgy sem vagyok az a nagyon tervezgetős fajta. Általában alkalmazkodom az éppen aktuális körülményekhez, és általában jól is megy ez nekem, esetleg egy-egy félóra plusz morgást fektetek még bele pluszban.
De lehet, hogy valami dobozgyárat, vagy zsákgyárat mégis kérhetnék karácsonyra.. mert azt aztán nem is tudom elképzelni, hogy mennyi doboz és zsák kell majd ahhoz, hogy mindent elpakoljak. Balázsnak majd remek alkalom lesz, hogy minden második bigyóra közölje velem, hogy "ezt is dobd ki, mert felesleges." Úgyhogy majd igyekszem úgy pakolni a kevésbé fontos dolgokat, hogy ne is lássa. :D :D De amúgy nyilván lesz, ami áldozatul esik majd a költözésnek. És igen, van egy csomó minden, amitől épp itt az ideje, hogy megszabaduljunk.
Egy biztos, nem lesz unalmas a következő évünk sem.
De majd azért holnap megmondom a kolléganőmnek, hogy végülis.. vehet nekem egy határidőnaplót. :D :D

Vasárnap este

Ülök itt nagy magányomban, és azon kesergek, hogy már vége is van a hétvégének. Nem szeretem ezeket az egynaposokat, mert semmire sem elegek. Lenne egy csomó dolog, amit meg kéne csinálni, de kéne pihenni, mert hat napot dolgozni egyfolytában nagyon megerőltető tud lenni. Jó lenne a kötelező dolgokon túl is valami mást csinálni, esetleg elmenni valahova egy-két órára.
Nyilván minden nem fér bele egy napba. Úgy meg főleg nem, hogy öt órakor már sötét este van.
Érzem, hogy közeledik a karácsony, és kicsit már most elfog a nosztalgia, ha tudatosul bennem, hogy ebben a lakásban ez lesz az utolsó. Ugyan alig várom, hogy majd nagyobb legyen a hely, ami a mienk, meg azt is, hogy legyen egy csomó újdonság is az életünkben, mégis nagyon el tudok szomorodni a gondolatra, hogy ez a hely, ahova a gyerekeket hazahoztuk születésük után, ahol felnőttek, és annyi minden történt velük, nem lesz már többet majd, ha mi itt hagyjuk. De tudom, előre kell nézni, nem vissza. Az emlékeinket úgyis magunkkal visszük, és úgyis körbe fogom fényképezni még mielőtt majd átalakul. De azért fura érzés. Nem is tudom mi lenne velem, ha vadidegeneknek kéne átadnom.

Türelem

Régen tök jó voltam abban, hogy fáradhatatlanul keresgéltem olyan dolgok után, amik érdekelnek. Most is valószínűleg jó lennék benne, de már nemigen van türelmem hozzá. Se keresgélni, se semmi. Belenéztem ma az ikea konyhatervezőjébe, mert bár nem vagyok meggyőzve róla még, hogy nekem ikeás konyha kell (sosem volt a szívem csücske), de gondoltam, az legalább online is, meg minden, arra tökéletes lesz, hogy a kezdeti bizonytalanságaimmal együtt elkezdjek valamit legalább gondolatban. Hát.. persze, hogy semmi türelmem nem volt hozzá. A helyzetet bonyolítja, hogy semmi térlátásom nincs, úgy meg nehéz elképzelni.
Már látom lelki szemeimmel, ahogy tövig járjuk majd a lábunkat mire megtalálom, ami kell nekem. Vagy talán később több türelmem is lesz, csak ma fáradt voltam hozzá.
Ígérem, hogy azért nem csak erről fogok beszélni.. :D

Jó kis hét

Nem mondhatok semmi rosszat erre a hétre, mert igazán jó dolgok történtek velünk. Például, hogy Balázs ma az okmányirodában járt, hogy üzembentartóból tulajdonossá lépjen elő az autónk forgalmijában. :)
Meg például, hogy megvettük az első dolgot az új konyhánkba. :D

Na persze kizárt, hogy addig nem fogjuk használni, amíg el nem készül az új konyha. :) És mennyi mindenkinek megkönnyítettük a dolgát ezzel, amikor majd azon gondolkodik, mit vegyen nekünk. Egy doboz kávékapszula mindig jól jön majd. :D

Még holnap dolgozok még egyet, hogy aztán legyen egy másfél napnyi hétvége is, de sebaj..
Ja, és Erik ötöst kapott fizikából. Khhhmm.. khhhm...tényleg megcsinálja a végén. :D

Válaszok

Sokkal egyszerűbb lesz most így, egyben megválaszolnom itt a felmerült kérdéseket, mint az előző bejegyzés "megjegyzés"-rovatában. (bár nem tudom sikerül e mindent, mert szó szerint ragadnak le a szemeim)
Szóval.. ez a cserélés dolog ez évek óta visszatérő téma közöttünk. Ők nagyjából háromszor akkora helyen laknak ketten, mint amekkorán mi lakunk, öten. Téma volt, de sosem jutott magával dűlőre, és mindig annyiban maradt a dolog, bármerre is csűrtük-csavartuk. Ezer verzió keringett bennünk már ezzel kapcsolatban (ami most megvalósult, az mondjuk pont sohasem), de mindig úgy voltunk vele, hogy ha nem akarja, akkor nem, és kész. Meg sem próbáltuk rábeszélni. Csakhogy most már égetően szükség van arra, hogy máshova költözzünk, gyakorlatilag már nem a huszonnegyedik órában vagyunk ezzel kapcsolatban, hanem a huszonhetedikben. A fiúk megnőttek, jogos igényük lenne külön szobára, és hát valljuk be, nekünk sem ártana meg, ha lenne egy ajtó a hálószobánkon (is). Ezzel kapcsolatban is volt többféle verzió, de végül most utoljára az volt, hogy akkor keresünk albérletet, és majd mindig úgy fogunk lakni, ahogy a helyzet kívánja.(mert mondjuk sanszos, hogy pár év múlva már csak ketten laknak majd velünk, aztán már csak Roland). Na, ezt meghallva anyám, egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy akkor most vagy soha!, cseréljünk.
Nem költözünk messzire, sőt.. tulajdonképpen csak felmegyünk a lépcsőn. :D A lakcímünk nem változik, minden marad a régiben, "csak" átmegyünk a kicsiből a nagyba (és közben elköltünk pár milliót). Így aztán a kutyák is maradnak, ahol vannak,
Lesz szép új konyhám is, és gyakorlatilag elölről kezdhetünk mindent egy új helyen, ami minden nehézség ellenére is nagyon jó dolog. Főleg, ha belegondolok, hogy mennyi mindenbe vagyunk már belefásulva. Na, ez majd felráz bennünket, azt hiszem.
Nincsenek még konkrétan lefixált terveink (igazság szerint nem teljesen ugyanaz akarjuk, de még időnk sem volt leülni, és rendesen átbeszélni), mármint nekem és Balázsnak. Próbálok túllátni a nehézségeken, mert lesz egy átmeneti időszak, amikor már itt sem lakhatunk, de még ott sem, és közben majd mindenkinek iskolába is kell járni, meg dolgozni is, de majd lebeg a cél a szemem előtt, és úgy könnyebb lesz.
A "csak úgy"? kérdésre a válasz az az, hogy igen. Holtig tartó haszonélvezete van, de nem kért semmiféle ellenszolgáltatást mindezért. Természetesen, nekik is rendbe tesszük a mi lakásunkat, az anyagi oldalát majd mi rendezzük.

Köszönöm, hogy velünk örültök, és már előre örülök, hogy lesz, aki tartsa bennem a lelket, amikor épp telel lesz a hócipőm. :)

Lett egy lakásom

Tegnap még nem volt, ma meg már van. Nem a gazdálkodj okosan-ban vettem, pedig legutóbb ott szereztem be ilyesmit ennyire "egyszerűen". :D
Az a helyzet, hogy anyám pár hete (vagy már lehet, hogy több hónapja is van) előállt azzal, hogy akkor ő mégis úgy döntött, hogy cseréljük el a lakást. Álltam csak döbbenten, és nem is tudtam, mit kéne erre mondanom. Azt hiszem, nem is mondtam túl sokat akkor.
Ahhoz, hogy elcseréljük nem kéne sok minden, minthogy mi kicuccolunk innen, ők meg onnan, mindenki becuccol a másik helyre, és kész. Ennyire azért nem lesz egyszerű, mert az ő lakása harminc éve épült. Ugyan szépítgették, költöttek rá, de messze nem úgy, és annyit, amennyit igényelne már. Így vár ránk egy lakásfelújítás. Amihez ugye pénz kell. Azt meg majd kölcsönbe kérjük. Na, ehhez kellett az, hogy a nevemre kerüljön.
Így jött szóba, hogy akkor nekem ajándékozza. Amit ma megejtettünk, az ügyvéd megírta a papírokat, és gyakorlatilag egy óra alatt lezajlott minden.
Még nem tudom mit érzek. Soha, semmi nem volt az én tulajdonomban. Így most örülök, izgatott vagyok, és félek is egyszerre.
És majd, hogy nehogy unalmas legyek, ezentúl nyomokban előfordulhatnak lakberendezős bejegyzések is.

Libaláb

Az a szerencse, hogy még bőven van ideje arra a világnak, hogy feltalálja a nekem való- mondjuk egy nap alatt lebonyolítható- lábcserét. Kell még minimum harminc évet dolgoznom, úgyhogy reménykedem abban, hogy ez elég lesz erre a projektre, és valahol a világban már megszületett az a zseni, aki meg tudja ezt valósítani. Ha nem így tennék, akkor most egy kicsit elkeserednék ugyanis.
Voltam ma röntgenen és ultrahangon. A térdemmel. Amin a kopás jelei látszanak, és diagnózisként ez szerepel: "Chronicus pes anserinus tendinopathia." Elég sz.rul néz ki leírva ahhoz, hogy azért érdekeljen, mert az ultrahangos doktornő azon kívül, hogy tornáztassam, de kíméljem, és figyeljek rá oda, nem sokat mondott.
Vicces is egy kicsit, és majd ha jókedvemben leszek, biztos jókat fogok rajta vihogni, hogy most már aztán hivatalosan is "lúdlábam" van, mert bizony azt mondja google barátom azt mondta, így fordítják ezt a pes anserinus-t. A tünetek stimmelnek, tökéletesen.

Gyakoribb panaszok, tünetek:

• Kültakaró
• Piros a térd alatt a belső oldalon
• Mozgásszervi panaszok
• Fájdalom a térd alatt kirotációkor
• Duzzadt a térd alatt a belső oldalon
• Nyomásérzékeny a térd alatt a belső részen
• Behajlított térd mellett sarok befelé fordítása gyengült
• Hajlított térd mellett láb kifelé fordítása nem végezhető
• Idegrendszer és izomrendszer zavarai
• Sántítva jár 

(forrás: dr.diag.hu)

A tendinopathia meg úgy tűnik nekem, hogy valami íngyulladást jelent, és ennek felel meg, hogy a leletemen van egy ilyen mondat:"A pes anserinust alkotó inak a distalis tapadás közelében kissé vaskosabbak,, echoszegényebb szerkezetűek."

Amit még volt idegzetem kihámozni google barátom mindenféle információjából, az az, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, így tényleg nem marad más, mint a csodavárás. Hátha lesz egy új térdem majd nyugdíjas koromra legkésőbb. 

Amúgy a dokinak nem tudtam visszavinni a leletet, mert nem rendelt. Talán két hét múlva. 

Megígértem

Azt ígértem itt, hogy " Eltart majd egy darabig, de ígérem, hogy akkor, amikor a felszabadult mosoly következik, mindent el fogok mesélni úgy igazából is."
Ugyan a mosoly nem feltétlenül felszabadult még most sem, de eltelt már annyi idő, hogy elmesélhessem úgy igazából is. Akkor, amikor szeptember közepén az a bejegyzés született, a sógorom nagyon rossz állapotban volt. Talán nem olyan nagy baj, ha elmondom róla, hogy Chron beteg, ráadásul sajnos kifogott egy nehezen kezelhető fajtát. Nem volt jól hónapok, sőt, talán egy éve sem már, de akkor úgy került kórházba, hogy mi azt a hírt kaptuk valakitől telefonon, hogy talán már a reggelt sem éri meg.
Sokkoló volt az egész, főleg, mert ugyan láttuk és tudtuk, hogy nincs épp a legjobb bőrben, de azért azt sosem gondoltuk, hogy ennyire nem. Megrendültünk, és igen, rettegtünk is a gondolattól, hogy előfordulhat a legrosszabb is.
Szerencsére szépen, lassan, fokozatosan napról-napra javult az állapota. Amikor szabin voltunk itthon, minden nap bementünk hozzá a kórházba, próbáltunk egy kis életkedvet csepegtetni belé, próbáltuk elterelni a gondolatait önmagáról, és arról, hogy épp műtét előtt áll. Tudtuk, hogy a műtét elkerülhetetlen, és nagyon is szükséges. Mégis.. azért titkon volt egy kis motoszkáló gondolat, hogy épp most, amikor végre jól van? Most majd megint lerontják az állapotát? A műtéti időpont is nehezen született meg, de végül csak eljött az a nap is. És sikerült, gond nélkül. Nagy megkönnyebbülés volt azt hallani, hogy jól van, minden rendben van. Gyenge még, de minden rendben.
Azt gondoltam (innen már szándékosan nem többesszámban írok), hogy innen már egyenes út vezet oda, ahova el kell jutni. Nyilván nem salsa-táncosként kell kijönni az intenzív osztályról, de valamiért azt vártam, hogy majd most eljön az a nyugalom, ami azt jelenti, hogy oké, végre jól vagyok, nem fáj semmi. Nem ez következett, és hiába értem az egészet a lelkemmel, mégsem tudom felfogni még.
Egyelőre
Jelen pillanatban megint várok. Könnyebb lélekkel, kis félmosollyal már, de várok. Nem szólok bele, hagyom, hogy tegye meg az utat, amit be kell járnia. Meg fog érkezni oda, ahova készül. Lehet, hogy kerülőutakon megy, de oda tart. Most már jófelé halad, csak még nem hiszi el. :) De ezt jobb várni, mert sokkal reménytelibb várakozás ez már.

Ott leszünk

Annyi balszerencse és annyi keservesen, az utolsó percekben elbukott meccs után végre sikerült az, ami már nagyon-nagyon régóta nem. Ott lesz a magyar válogatott a franciaországi Európa bajnokságon. :) Nagyon bíztam bennük, és már akkor azt mondtam, amikor kiderült, hogy pótselejtezőt kell játszaniuk, hogy igenis meg fogják csinálni. Rengeteg pesszimista megjegyzést kaptam, hogy majd ezt is elrontják, és különben is semmi keresnivalójuk nincs egy ilyen tornán. Lehet, hogy nincs. De összekapták magukat, és megcsinálták. Két nem is akármilyen pótselejtező van mögöttük.
A mai meccs nagyon jó volt. Élvezetes, lendületes, olyan, amikor minden percben elhittem nekik, hogy meg akarják nyerni. Nekünk, maguknak, mindenkinek.
Köszönjük, fiúk, hogy nem adtátok fel.

Párizsról

Nem titkoltam soha, hogy nem osztom a migránsellenes véleményeket. Van, amiben egyet tudok érteni mindenkivel, de azt sem titkoltam, hogy azt gondolom, ez az egész sztori ennyire nem fekete-fehér, mint aminek beállítják nekünk. A magyarországi események óta történtek folyton csak ezt erősítik bennem, mert a népek csak vándorolnak, hol az egyik országban ígérnek nekik fűt-fát, hol a másikból toloncolják őket ki. A kezdettől fogva azt gondolom, nem lesz ennek jó vége. Ezek az emberek valamiért jönnek ide. Vagy azért, mert valóban veszélyben van az életük,vagy azért, mert valaki azt mondta nekik, hogy itt tárt karokkal (munkával, lakhatással, békével) várják őket.
Van bennem annyi összeesküvés-elmélet gyártás, hogy azt gondoljam, a második verzió mostanság már erősebben van jelen, mert azok, akik ezt mondják, céllal mondják. Félelmetes belegondolni is, hogy a cél a világuralom (vagy ilyesmi) lehet részükről, és hogy ezért bárkit és bármit feláldoznak. A szó szoros értelmében is.
Egészen tegnap estig azt gondoltam, hogy majd azok az emberek, akiknek ez a feladatuk, mégis megoldják valahogy ezt az egészet.
De tegnap este óta azt gondolom, késő már a megoldáshoz. Elkéstek a fene nagy önteltségükben a politikusok, és már megint ártatlan emberek estek ennek áldozatul. Azon kapom magam, hogy összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, vajon mikor kezdünk el úgy igazán félni attól, hogy bármikor megtörténhet egy hasonló nálunk is.
Nem fogok azonban általánosítani most sem. Még mindig hiszek abban, hogy a többség nem terrorista, ők csak eszközök pont úgy, ahogy mi is.
Imádkozom azért, hogy többé nem történhessen ilyen. Imádkozom azért, hogy ne kelljen félnünk soha. Imádkozom azért, hogy az országaink vezetői végre felfogják, mennyire rossz úton is járnak, és addig lépjenek, amíg még van rá idő és lehetőség. Imádkozom azokért, akik tegnap ilyen értelmetlen módon veszítettek el valakit, aki fontos volt az életükben.

Végre

Minden héten jó, amikor végre elérkezik a hétvége, de erre e hétre ez különösen igaz. Minden szempontból kicsit sok volt már a "jóból", és amúgy is úgy tűnik, hogy mostanában egyre nehezebben gyűröm le a stresszt és a fáradtságot. A kettőnek együtt meg valami olyan hatása van rám, amire cseppet sem lehetek büszke. Az is egy jó feladat lesz, hogy megtanuljam ezeket kezelni végre, még mielőtt majd egyszer rossz vége lesz. Most az mindegy, hogy azért lesz rossz vége, mert nem adom ki magamból, és majd infarktust kapok, vagy azért lesz rossz vége, mert amennyit meg kiadok magamból, azt meg nem a megfelelő embereknek teszem, és majd egyszer valakit jól megbántok.
A péntek tizenharmadika azért "hozta a formáját", mert majdnem levágtam az ujjamat szalonnavágás közben. A béna én voltam, mert amúgy is köztudott, hogy úgy vágok mindent, hogy "rossz nézni", de itt, a szalonnánál még a bénaságom mellé betársult a hülyeségem is. Mert ugye a jó füstölt szalonnát úgy kell vágni, hogy felállítom a deszkán élére, és aztán a legélesebb késsel megpróbálok vágni egy szeletet. Azért a legélesebb-bel, hogy azt a keményre megszáradt bőrét is el tudjam vágni. Hát..az már sosem fog kiderülni, hogy a szalonna nem volt szimpatikus a késnek, vagy az ujjam volt túlságosan is szimpatikus.. mindenesetre egy pillanat alatt lecsúszott a kés, és már nyeste is az ujjamat. Szerencsém volt, és nem tudott olyan nagy kárt okozni, mert rögtön elkaptam onnan, de azért vérezett rendesen, meg persze fájt is, mert a kés ütött is, nem csak vágott. :)
Jó, hát most egy darabig azt a kést biztos nem használom majd. ::D

Bünti

Engem soha életemben nem büntettek még meg tömegközlekedési eszközön. Pedig (így utólag bevallhatom) azért előfordult, hogy lógtam a buszon régebben. De akkor még nagyon fiatal és nagyon felelőtlen bevállalós voltam.
Patrik sokkal kevésbé felelőtlen és bevállalós ezen a téren, és mindig nála van a bérlete, vagy ha épp nincs bérlete valamiért, akkor mindig becsületesen megveszi a jegyét. Ma mégis megbüntették a buszon. Van bérlete, nála is volt, az összes igazolványával, meg mindennel együtt, és mégis.. mert nincs a diákigazolványában érvényesítő matrica. Az oké, hogy kéne lennie ezek szerint, csak épp nem tudtunk róla. Tavaly megkérdeztem a suliban, hogy hogy is van ez a matrica-dolog, épp annak kapcsán, hogy ő nyáron betöltötte a tizenhatot. Akkor azt mondták, hogy a tizennyolc év alattiaknak nem kell, merthogy addig tanköteles. Én szépen ebbe bele is nyugodtam, gondoltam, hol van az még...
Erre ma kiderül, hogy nem, kéne már az a matrica, és szépen megírták neki a papírt. Amin elvileg szerepel egy 1300 Ft-os összeg, de az, hogy mi is azzal a teendőnk, az nem. Kifizetni nem tudta, mert nem volt nála pénz, de se csekk, se semmi nincs. Majd felhívom holnap a telefonszámot, ami rajta van, hogy mégis mi ilyenkor a teendő.
Ő meg majd holnap kiköveteli azt a matricát a suliban.
Mondjuk azt nem értem, hogy ha kötelező ez a matrica, akkor miért is nem kapja meg mindenki, akinek már kell automatikusan? Annyiféle módja lenne. Vagy legalább lenne normálisan tájékoztatva az ember, hogy tudja, és akkor elintézi. De az ilyenekről senki nem szól egy hangot sem.
Arról meg van egy külön bejáratú véleményem, hogy amikor a gyerek megkérdezi az ellenőrt, hogy "És ha nem írom alá?" akkor közli vele, hogy "Akkor rendőrt hívok rád." az gáz. Nyilván alá fogja írni. Mert azért még, ha el is múlt tizenhat, mégis gyerek.
Tanulópénzt megfizettük ezügyben is.

Na majd..

Kéne ide már valami normálisat írni, nem kutyafuttában idedobni egy képet (még akkor is, ha amúgy tök találó volt épp akkor), vagy sebtében leírni három sort úgy, hogy közben már tulajdonképpen a szemem csukva van.
Ehhez persze tök jó lenne, ha most is nem negyed tizenkettő lenne (tényleg, miért nem úgy mondjuk, hogy negyedéjfél?), és nem hajtottam volna magam ma (is) halálra a munkában. De negyed tizenkettő is van, meg halálra is hajtottam magam, így aztán ma sincs már túl sok kedvem kerek egész mondatokká alakítani a gondolataimat, és idegépelni. Pedig tök jó lenne egy csomó mindent elmesélni, mert kíváncsi lennék rá, hogy mit gondoltok róla, meg tök jó lenne, ha újra azt látnám, hogy azért még jár ide élő ember is, nem csak a google robotok kukkantanak be néha. :)
Ez is egy újabb megoldandó feladat, hogy átalakítsam a blogolási szokásaimat az életvitelemnek megfelelően. Mert mondjuk lehetne azt úgy is, hogy amikor délutános vagyok, akkor reggel írok. Csak ahhoz majd egy kicsit át kell alakítanom a délelőttjeimet. Az sem lesz egyszerű, hogy minden beleférjen, de biztos nem kivitelezhetetlen. :) És különben is.. ha nagyon akarom, meg tudom oldani. :)

Igyekszem

Tanulóidő

Tudnék egy csomó közhelyes szállóigét, vagy mondást idebiggyeszteni, de nem teszem. Felesleges. A lényeg az, hogy egy csomó dolgot tanulok folyton. Az, hogy közben időről időre csalódnom is kell, valószínű, hogy a tanulási folyamat szerves része. De rendben van ez így azt hiszem. Hiszen folyamatosan alakulok, formálódom, és lassan, de biztosan el fogok jutni oda is, ahova már rég kellett volna ahhoz, hogy könnyebb és könnyedebb életünk lehessen.
De már megint győz az álmosság felettem. Így ez is rejtélyes és félbehagyott lett. Leragad a szemem.

Kedves Laci bácsi és Ica néni!

Vagy kedves Papa és Mama.. vagy még inkább kedves Dédipapa és Dédimama!
Ma megint ott voltunk Balázzsal a temetőben. Gyújtottunk új gyertyákat, és újra ellenőriztük, hogy megvan e még minden, aminek ott kell lennie. Jó ott lenni, úgy, hogy ott, akkor úgy érezhetjük, hogy ide tartozunk mi is Magukhoz. Nem tudom már elmondani, de el kell, hogy mondjam, hogy milyen végtelen hálát érzek, amiért Balázst ilyen emberré nevelték, amilyen lett belőle. Tőle tudom, hogy gyerekként mennyi szeretetet és törődést kapott ott, a nagyszülői házban- ami előtt járva nap mint nap szakad meg a szíve most- és mennyi mindent tanult is maguktól. Azt hiszem, Laci bácsi a legnagyobb Ember az életében.
Nagy kár, hogy nem adatott meg, hogy együtt örülhessenek a dédunokáknak is, pedig biztosan nagyon büszkék lennének rájuk. A dédipapa jókat beszélgetne Patrikkal, és biztosan sok időt töltenének el azzal, hogy a történelemről vitáznak. Patrik jó vitapartner, és ahogy hallottam, a dédipapa nagyon szerette az ilyen embereket. :) Eriket is nagyon szeretnék, mert ő egészen olyan, mintha a kicsi Balázs kelt volna újra életre, pont ugyanaz a csibész gyerek, mint ő volt. Roland pedig biztosan elbűvölné a dédimamát a kreatív énjével, és azzal a folyamatos szeretetbombával, ami árad belőle. A gyerekek imádnák a dédimama sütijeit és főztjét, mert nagyon szeretnek enni is, és a sütit is, és szájtátva hallgatnák a dédipapa történeteit. Már rég megtanultak volna bánni mindenféle szerszámmal, és ismernék az összes virágot a kertben. Rolandnak biztosan lenne saját kis kertrésze is, amit együtt gondoznának a dédipapával, mert ő nagyon élvezné az ilyen együttléteket.
Biztos, hogy lennének olyan péntek esték, amikor a gyerekek felkerekednének ott aludni a dédiéknél, mint ahogy az apukájuk tette régen, és Balázs itthon titokban arra vágyna, hogy ő is újra gyerek legyen.
Nagy kár, hogy nekünk sem adatott meg, hogy élvezzük a nagyszülők szeretetét, és nyugalmát családosan is, mert ez az, ami a legjobban hiányzik a mi életünkből. A stabil, szerető családi háttér.
De szeretném, ha tudnák, hogy mindent megteszünk azért, hogy az emlékük ne vesszen ki a gyerekeinkből, és Balázs mindig elmeséli, ha Fehérvár felé megyünk, hogy "ide jártunk a Papával csirkét venni."
És egyszer majd.. még talán egy másik életben majd megadatik az is, hogy minden másképp legyen.
Addig  a gyertyák égjenek..

Még jó, hogy..

Nagy szerencse, hogy szoktam olvasni. Mert ma este is a könyvemmel a kádban sikerült végre egy kicsit "lehiggadnom" abból az állapotomból, amiben leledztem. Az a fajta semmi sem jó állapot volt, amikor az is baj, ha hozzám szólnak, meg az is, ha nem. Szóval jót nem nagyon lehetett ma nekem tenni.
Amúgy a könyv is érdekes témát ölel körül. A nő úgy ébred egy reggel, hogy tizenkét évvel később van, mint amire ő emlékszik. Férjnél van, van három gyereke, és mégsem emlékszik semmire abból a tizenkét évből. Félelmetes elképzelni is..A férjnek egy szót sem szól az egészről (szerencsére az a pasi a férje, akivel épp akkor ismerkedett meg, amire még emlékszik), csak próbál alkalmazkodni ehhez az élethez, és egy-két embert avat be, és kér segítséget. Kíváncsian várom, mi lesz belőle a végén, visszatér e majd az emlékezete. Egy pár percre elméláztam azon, hogy vajon én mit tennék ilyen helyzetben. Nem tudom, mert ugye el sem tudom képzelni, de biztos, hogy nagyon kiborulnék, és biztos, hogy nem tudnám eltitkolni a férjem elől.
De azért nagyon remélem, hogy holnap nem 2027-ben fogok ébredni. :D

Apróságok

Még magam sem tudom eldönteni, úgyhogy nem tudom elmagyarázni, hogy attól vagyok hisztis és morgós, hogy fáradt vagyok, vagy attól (is) fáradt vagyok, hogy hisztis vagyok és morgós. :) Az igazság persze valahol félúton van, mert van egy csomó minden, ami megvisel lelkileg, és minden ilyen addig-addig motoszkál bennem, amíg aztán ki nem készít teljesen. Majd egyszer összerakosgatom a kis darabkákat, és lesz belőle egy normális egész. Vagy fogom, és így, a darabokat fogom beledobni a kukába. Még ezt sem döntöttem el.
Addig meg olyan dolgokkal vigasztalom magam, hogy segítek egy teljesen ismeretlennek a rossmann-ban egy tízszázalékos kuponnal, aki először szóhoz sem jutott a meglepetéstől, majd azután pedig legalább tízszer köszönte meg széles mosollyal. Nekem meg jól esett, hogy láttam, hogy örül. Amúgy is sokat fizetett, így aztán biztosan nagyon jól is jött neki az a mínusz tíz százalék. Nekem meg bőven maradt kuponom még. :) Ez tegnap volt amúgy, de még ma is megmosolyogtatott.
A mai munkanap különösen próbára tette a türelmemet, így amikor azt éreztem, hogy na, most olyat fogok mondani, amit megbánok, inkább gyorsan arra gondoltam, milyen is volt ott a Balaton-parton vasárnap. És ahogy erre gondoltam, egy csomó minden más is eszembe jutott a nyaralásról, csupa szép és jó emlék, amitől máris szebb napom lett. :)
És végül még egy kedves ismerős megosztotta ezt a videót is, ami- szokás szerint- nagyon szívmelengető. És.. mivel pontosan egy hónap múlva jön a Mikulás, hát nem is olyan nagy baj, ha néha már ilyet is megnézünk, hogy egyszer csak megérkezzen a hangulat is.




Majd holnapra is kitalálok valamit, amitől jó is lesz a nap. Vagy ki tudja? Hátha kitalál valaki más valamit...azt sem fogom bánni. :)

Csütörtök

Csak azért nem panaszkodom arra, hogy egész nap majd szétment a fejem, mert azt mondják, meleg jön. A meleget meg szeretem, és még a fejfájást is elviselem.
Tök jó érzés lenne most, ha holnap olyan igazi péntek lenne, rendesen a hét utolsó munkanapjával, de mivel nem az van, így most ez inkább duplán frusztráló. Főleg, hogy Balázs holnap és holnapután van itthon, és vasárnap megy dolgozni (amikor majd én leszek itthon).
Na de semmi baj. Ezen is túl leszünk, és majd ez is csak egy lesz a kipipált tételek közül azon a listán, amin azok a dolgok vannak, "amit túléltem már". :)
És ma okosabb is lettem valamiben, ami közelebb is visz valamihez, amiről majd egyszer, egy pár hónap múlva fogok mesélni. :)

Ha menne

Annyi mindent mesélnék, és annyi mindenről írnék, hogy be sem fejezném az írást egy hétig sem. Ha nem az lenne, hogy amikor hazaérek a munkából, fáradt vagyok, és álmos, és még vásárolni kell menni, meg enni kell, meg ezer apróság még ezen kívül, ami akad. Aztán mikor már minden megvan, akkor meg úgy húz az ágy, hogy csak egy fél órácskát hadd pihenjek, és hadd legyen az, hogy nem gondolok semmire. És ilyenkor tényleg így is van, hogy elvagyok az álom és az ébrenlét határán, néha pár percre sikerült elszundítanom is (olyankor jön valamelyik fiam, és megbökdös, hogy kérdezzen valamit). Aztán meg este, amikor már el van pakolva minden, és elő van készítve minden a holnap reggelre, akkor meg már késő van, és csak ásítozok a monitor előtt, és már nem tudom rendesen elmesélni, amit szeretnék.
Így aztán unalmas vagyok, és egysíkú is, az biztos. De majd csak egyszer nem leszek már ilyen puding. :D

Ortopédián

Nagy reményekkel mentem ma. Nem kellett volna. Mert nemhogy túl sokkal okosabb nem lettem, de most még kicsit csalódott is vagyok. Nem akartam volna mást, csak azt, hogy azt érezzem, normálisan megvizsgáltak, volt idő végighallgatni a dolgaimat. De nem ez történt, persze. Megnézte ugyan a térdemet, megnyomkodta, majd aztán közölte, hogy ír fel egy gyógyszert, mert van ott valami gyulladás, meg menjek el röntgenre és ultrahangra. Írt fel még ortopéd cipőt is, meg vegyek egy lúdtalpbetétet is. Ezen kívül ne hordjak papucsot, csináljak lábtornát, biciklizzek minél többet, és ezen kívül még a távolbanézést is sűrűn gyakorolhatom (ezért a beszólásért szerettem).
A röntgenre és az ultrahangra 17-ére kaptam időpontot. A gyógyszert kiváltottam, és épp azon tűnődöm, hogy vajon jó ötlet e beszedni a vizsgálatok előtt, vagy majd úgy nem ugyanazt az eredményt fogom kapni.
Szóval, nem ezt vártam. Azt hiszem, megcsináltatom a röntgent és az ultrahangot, majd aztán mégis keresek valami magándokit. Hátha ott lesz idő is rám.

Elkezdődött

Nem is tudom, mit írhatnék. Nálunk is elkezdődött az iskola, ami senkinek nem volt egy kicsit sem ínyére, és máris kezdik visszaszámolni a napokat a téli szünetig. :) :D
Mondjuk nagyon meg tudom őket érteni, mert még én (vén szamár) is kerülök néha olyan helyzetbe, hogy azon kapom magam, vajon mivel lehetne megúszni a másnapot? :D Persze, semmivel, és már rég túl vagyok azon a koron, amikor felmelegített lázmérővel trükköztem, meg hintőporral tettem magam sápadtabbá, de néha somolyogva látom-hallom a gyerekeknél ugyanezt. Mert azért volt itt hirtelen tegnap este mindenkinél fejfájás, hasfájás.. valami hátha bejön címszóval. Nem jött be, még csak aggódni sem kezdtem értük.
Na.. és arról ne is beszéljünk, hogy hajnali ötkor mínusz négy fok volt. Brrrrr...

Teljesült kívánság

Nahát... ki hitte volna, hogy már ezen a héten kipipálhatok valamit a listámról. Én biztosan nem gondoltam volna, és nagyon boldoggá tett Balázs, amikor ma reggel azt mondta, arra gondolt, elmehetnénk Balatonfüredre sétálni egyet, mert ma még olyan szép időt mondanak, mint ami tegnap volt. :) Tegnap jelezte már, hogy ne készüljek semmi főznivalóval mára, mert tervei vannak. Bevallom, egészen más tervekre gondoltam akkor (és nem a csülök péknére), és épp ezért nem is firtattam, hogy milyen tervek. Még este sem kérdeztem meg tőle.
Szóval.. miután minden gyerekünkbe lelket vertünk, háromnegyed tíz tájban el is indultunk. Már az út is élményszámba ment nekem, mert ugye mindig nyáron járunk erre, amikor minden teljesen másképp néz ki, de ez az őszi napsütés is széppé tette minden pillanatát. :) Még dél sem volt, amikor már odaértünk Füredre, ahol azért nyomokban még fellelhető valamicske élet, de persze nagyon messze van attól, amit nyáron tapasztaltunk itt. :) Nekünk pont megfelelt.
A Balaton gyönyörű, tiszta, és békés. Szinte érezni lehet, ahogy megkönnyebbült a nagy nyári nyüzsgés után. :) Annyira jó volt ott állni a partján, hogy alig akartam elhinni, hogy nem, nem a nyári szabadságunkon vagyunk, hanem csak egy kis időnk van. Annyira jó volt ott az a béke, hogy szó szerint arculcsapásként ért itthon a szokásos adok-kapok a fiúk részéről. (pedig már a kocsiban kezdték, csak ott még jobban tudtam tolerálni)
Az biztos, hogy a jövő héten elég sokszor fogok ott állni gondolatban, és hallgatom, ahogy csapódnak  a hullámok, ahogy rikoltoznak a sirályok, és ahogy a kacsák és hattyúk egymás elöl próbálják elkapni a nekik dobált kenyérmorzsákat.
Annyira jó, hogy ilyen férjem van. :)

Naná, hogy még ilyenkor is van aranyhíd. :)

Például így

Nem is volt az olyan régen, azt hiszem, pont ezen a héten, hogy arra panaszkodtam, szeretnék energikusabb lenni, de valahogy nem megy.
Ma fél ötkor keltem, kb. négy órát aludtam addig. Bementem dolgozni, ahol egyig szinte megállás nélkül tettem a dolgom, ami hol kisebb, hol nagyobb fizikai igénybevétellel is járt (csak lépcsők ne lennének a világon..), meg némi agytevékenységet is igényelt.
Hazajöttem, megcsodáltam, hogy Roli felmosott (mi mindenre jó a pedálos vödör, khmm), majd eltűnődtem, hogy le kéne dőlni egy fél órára. De körülnéztem, hogy mi mindent kéne venni, és eszembe jutott, hogy még a gyógyszertárba is el kell mennem. Így aztán a kanapén heverés helyett útnak indultam vásárolni. Jól is esett a séta, olyan szép idő volt ma is.
Fél öt körül értem haza, majd nekiálltam hajtoványt sütni, pusztán csak azért, mert Balázs épp a héten emlegette, hogy milyen régen csináltam. Ha óra után (az első Fradi gól környékén) vettem ki a sütőből, majd amíg hűlt, elpakoltam a ruháskosárból a ruhákat, hogy ki tudjam szedni a mosógépből a vizes cuccot. :)
A meccset végignéztem, aztán még levágtam Roli haját, végül pedig összepakoltam a konyhában.

Mostanra leragadnak a szemeim, és minden porcikám fáj.
De energia volt ma mindenhez, és ez már valami. :)

Akkor hétvége

Ja, még nem. Még előtte egyet dolgozni kell mindkettőnknek. Egy kicsit sem esik jól, és roppant nyűgös is vagyok tőle, pedig már a múlt hét közepén is tudtam, hogy ez egy ilyen szombat lesz. Nyilván az sem dob a hangulatomon egy fikarcnyit sem, hogy már nem csak a térdem fáj, hanem a csuklóm is. Majdnem a csillagokat látom egy-egy mozdulattól. Azért remélem hamar elmúlik, mert az ilyesmit nagyon utálom, és nagyon türelmetlenné tesz.
És akkor most lassan elteszem magam holnapra, mert mindjárt négy ötven lesz.. jajjnekem.

És tádááám.. ez a 2222. bejegyzésem. :)

Semmi nem jó

Kicsit össze vagyok zavarodva mostanában, mert nem találom igazán a helyem sehol. Jó lenne sokkal energikusabbnak lenni, de ez a legtöbb esetben nem sikerül. Nagyon véges a türelmem és az energiám is mindenhez, és annyira idegesít az emberi butaság, hogy el sem tudom mondani. Néha nagyon nehéz visszafogni magam, hogy ne mondjam el a véleményemet egy-két dologról.
Amúgy meg a világ legjobb dolga az iskolai szünet (nyugi, tíz évvel ezelőtt más véleményen voltam). Nem kell kapkodni, rohanni, kaját csomagolni, leckeírásért könyörögni. Tarthatna tőle akármeddig még. :) És gondolom a gyerekeim is ezen a véleményen vannak. :)
Na.. majd összeszedem magam, és akkor talán írok egy normális bejegyzést is.

Érdekes

Annyira érdekes, hogy vannak dolgok, amikben én tökéletesen biztos voltam már évekkel ezelőtt is, hogy úgy lesz, és most pont úgy vannak. Nem gondolnám, hogy jövőbe látó képességeim lennének, azt viszont elhiszem, hogy annyira akartam ezeket a dolgokat, hogy ezért valósulhattak meg.
Na.. erre emlékeztetem magam például akkor, amikor épp tele van a hócipőm a munkámmal.. hogy meddig vártam rá, hogy végre ott legyek. Olyankor egycsapásra le is nyugszom, és más szemmel tudnom nézni az egészet. :)
És.. mennyi mindent tartogat még nekem ez a világ, ha legalább pár dologgal így lesz, hogy úgy lesznek, ahogy én gondolom. ;)

Amit még az idén szeretnék

-még egyszer sétálni a Balaton parton.
-csülök péknét enni
-Fradi-Újpest derbire menni
-kettesben csinálni valamit (talán sétálni a Balaton parton?)
-rendet rakni a szekrényekben
-venni egy pulcsit magamnak
-kideríteni, mitől fáj a térdem
-elmenni Bécsbe az adventi vásárra
-nyugodt karácsonyt

Nem tudom, mennyire nagy dolgok ezek, de ha valamelyik mellé is pipa kerül majd, attól nagyon boldog leszek. :) Igen, ilyenekkel szórakoztatom magam olyankor, ha nem vagyok a legjobb hangulatban. Álmodozom, mert álmodni jó dolog. :)

Tényleg hülye vagy, világ!

Az, hogy az a véleményem, hogy nagyon régóta, és egyre komolyabb mértékben próbálnak minket droidokká változtatni valószínűleg már sosem változik meg. Sőt, egyre csak erősödik bennem az érzés. Csalódott is vagyok miatta, hogy olyan kevesen látják ezt, és próbálnak mégis épeszűként megmaradni ebben a hülye világban.
Kétféle tábor van jelenleg (a besorolás csak és kizárólag a saját ismerőseimre vonatkozik, nem általánosítás). Az egyik, aki mindent elhisz, fenntartás nélkül. Ő az, akivel meg lehet etetni bármit, az összes "nagyon fontos" vitaminkészítménytől elkezdve mindenféle összeesküvés-elméletig. A másik pedig, aki valahogy megpróbál a múltban élni, és azzal veregetni a vállát, hogy ő mekkora magyar, és micsoda hagyományokat őriz. Az, hogy közben mindkettőjük mellett elmegy az élet, fel sem tűnik nekik. Az egyik gond nélkül vásárolgatja október közepén a szaloncukrot karácsonyra, a másik a bolt közelébe sem megy, hanem szorgosan gyűjtögeti a recepteket, és irkálja a naptárba, melyik nap mit fog csinálni, hogy majd minden időben készen legyen. Egyik sem normális szerintem, mert közben pont azt a napot nem élik meg, ami éppen zajlik.
Nincs időnk semmire sem, mert mindent gyorsan akarunk. Azt sugallják a reklámok, hogy gyorsan kell vacsorát főzni, gyorsan kell elmulasztani a fejfájást. A gyerekeinktől azt várják, hogy gyorsan nőjenek fel annyira, hogy már ne legyen velük gond, gyorsan legyünk túl az ilyen-olyan problémáikon, amihez ezer meg egy fejlesztőlehetőséget ajánlanak. Legyünk gyorsan túl azon a korszakon, amikor még nyitva van a szemünk, és lehetőleg legyenek körülöttünk olyan felnőttek, akik már rég nem látnak. Ha minden úgy zajlik, ahogy kell, akkor a vége egy tökéletesen közönyös társadalom lesz, akik ész nélkül csak kattintgatnak, megosztanak, mindenféle érzelem nélkül.
Néha már-már fájdalmas, hogy mindezt még látom. Talán könnyebb az a droid-lét.

A téma kimeríthetetlen, és biztos lesznek, akik felhorkannak, mert magukra vesznek egy-egy mondatot belőle, de nem kell mindig minden inget felvenni. :)

Majdnem

Egy fél órával ezelőtt még úgy volt, hogy ma este megírom a valami(k) folytatását. Aztán mire idekerültem, meggondoltam magam, mert még mindig kétféle verzió van a fejemben, és nem döntöttem el, melyiket szeretném megírni. :) Szóval, nem felejtettem el, de még várat magára a sztori. :P
Az óraállítás gond nélkül zajlik már nálunk, mondhatnám, hogy senkit sem zavar meg, hogy egy órával többet lehetett aludni. :D Az azért nem esett jól, hogy ilyen korán sötét lett, mint ma este is.
Arról meg nem szeretnék és nem tudok most írni sem, és beszélni sem, hogy mi minden jár a fejemben. Nincs semmi gáz, bár, tökmindegy, mert én hajlamos vagyok arra, hogy ha nincs, akkor majd csinálok magamnak. :)
Holnap még itthon leszek, aztán keddtől kezdődik újra a napi robot. Ami arra tökéletes lesz, hogy majd nem lesz időm gondolkodni, és majd nem fog ennyire feltűnni az sem, hogy fáj az összes csontom és izületem.
Na jó.. elég is mára ennyi belőlem, mert nem vagyok túl pozitív.