Valentin nap

A szerelmesek világnapja. Ez az a nap, amikor az egész világ piros szivecskés burokba borul, amikor a világ legtöbb giccses-szivecskés ajándékát adják-veszik, s talán piros/vörös rózsa is ezen a napon fogy a legtöbb. Sokan ünneplik hihetetlen romantikával, meglepetés-vacsorákkal, vagy bármi mással. Nyilván a meglepetéseknek csak a vérmérsékletünk és a pénztárcánk szab határt, hiszen ma már nincs is olyan, amit ne lehetne pár kattintással, esetleg telefonhívással elintézni.
Nem hinném, hogy ezen a napon jobban szeretném Balázst, mint tegnap szerettem, vagy holnap fogom. De hiszem, hogy attól még,  hogy nem kerítünk nagy feneket az egésznek, stabil és erős kapcsolat a mienk. A szerelem egyébként is az az érzés, ami leginkább a mennybe repít és a pokol mélyére taszít. Pont olyan, mint a gyűlölet. Mély, eléget, és mindent felemészt.
Ha nyilatkoznom kéne, mit is érzek Balázs iránt, nem biztos, hogy azt mondanám, szerelmes vagyok. Persze, ez a legérzékletesebb szó rá, ha azt az érzést szeretném kifejezni, ami munkálkodik bennem vele kapcsolatban. Mégis, sokkal mélyebb szeretettel szeretem őt annál, hogy csak úgy ledegradáljam az érzést szerelemmé. Szeretem őt, tiszta és őszinte szívvel. Sok-sok éve már. A szeretet mellett mérhetetlenül tisztelem a férfiasságát, azt a fajta férfi-erőt, ami minden mozdulatából sugárzik. Szeretem ahogy mindig mellettem áll, mégis a legfőbb kritikusom is. Szeretem, mert mindent tud rólam, mindent végigcsinált velem, mégis szeret. Szeretem, mert érdemesnek talált arra, hogy az életét velem élje el. (szeretem azt is, hogy ha elolvassa, meg fogom hatni kicsit, de nem fog egy mosolynyi kommentet sem hagyni nekem, hogy tudjam...)
Megdolgoztunk érte, hogy most ezeket a sorokat így írhassam le, ahogy. Valamelyikőnk mindig tudott annyi plusz energiát fektetni a kapcsolatunkba, hogy ne vesszen el a hétköznapokban.
Az igazi Valentin-napi ajándék pedig ez. A mindennapos, folytonos küzdelem azért, hogy holnap is megmaradjon, ami ma a mienk. :)