A titok

Csak így kisbetűvel. És csak az egyik. Az, amelyiket elbuktam. Pedig csak rajtam múlt, senki máson. Akkor, mikor az a bejegyzés született, született egy elhatározás is, miszerint leteszem a cigit. Mert elég volt belőle. Mert büdös. Mert sokba kerül. Meg mert annyira szeretné Balázs. Nem teljesen ez a motivációs sorrend, de majdnem. Annyira jól indult. Átgondolt stratégiával, szigorú önismerettel. Amiben biztos voltam, nem tehetem le rögtön teljesen. Azt nem bírnám. Amúgy is utálom a kötelező dolgokat, az ilyet meg aztán főleg nehezen viselném el. Működött a napi öt szál, amit engedélyeztem magamnak, még számomra is meglepő módon. Igaz, volt, hogy komolyan szenvedtem a saját magam által szabott korlátoktól, de jópár napig azért bírtam.
Aztán hirtelen, egyik pillanatról a másikra már nem. És nem kellett hozzá sok idő, hogy ugyanott tartsak, mint előtte. Ez nem tegnap volt. Eddig emésztettem magamban. Mert azért haragszom magamra, és nem tartom magam valami nagy jellemnek. Ezügyben. Azt tudom, hogy véget fogok vetni ennek az egész függésnek. Attól akarok megszabadulni, ami a legjobban uralkodik rajtam. És ez, be kell látnom, nagyon nehéz. Bár, mondhatjátok, teljesen rosszul álltam neki, mert mindenki azt mondja, úgy lehet leszokni, hogy egyik percben még elszívom, a következőben meg már semmi pénzért nem lennék hajlandó.
Az eszem tökéletesen tisztában van az egésznek a káros hatásával az egészségemre, a pénztárcámra, és még egy csomó mindenre. Az "eszetlenségem" viszont annyira szereti, és annyira az életem része, hogy jelenleg még az eszetlen énem uralkodik az eszes fölött.
Türelmet ígértem magamnak. És időt. Mégis csalódtam.
De jön majd egy újabb elhatározás. Addig megerősítem magam, hogy sziklaszilárd legyen. És a következő ilyen témájú bejegyzésem már büszke és elégedett lesz. És az lesz a címe: "Megcsináltam"